Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

András Imre - 2016. június 21.

Ínyenc fogások ebédre VI. 21. – Eb 2016

2x6 asztalról közvetítenek, 12-en játszanak egy partit a BBo-n. Egy érdekes leosztást jegyeztem fel a 16. fordulóból. Minden Észak–Dél 4 kőrt játszott, a felvevők szűk negyede teljesített.

Nyílt 16. forduló, 22. leosztás

Egy helyen Észak játszott, ő is káró indulást kapott Kelettől, mint a többiek Nyugattól. Az első ütés lapszámjelzése alapján a felvevők Kelet kezében dubló kárót sejtettek. Többnyire az első káró kihagyása után a védők káróval folytatták, amelyet a felvevők jó érzékkel ütöttek, majd innen kétféle módon folytatták.

A játékosok egy része harmadszor is kárót hívott. A lagymatag Keletek hagyták partnerüket ütni, aki bőszen folytatta a negyedik kárót. Hiszen csak egy vacak kilencest láttak. Az ám, de amikor Dél ellopta a negyedik kárót, és Kelet csak vakaródzott, akkor a felvevők nemcsak lekerültek az asztalra, hanem már tudták, hogy kőr impasszt felesleges adniuk. Így hát felszedték a pikket, kőr ásszal kezdve kiaduztak, és bezsebelték a jutalmat.

Keleten Szilágyi László megfontoltan játszott. Tudta, a felvevő gond nélkül lophat, ezért partnere magas káróját, a harmadik kárót, ellopta, és adut hívott. A felvevő kiadott kettőt, lóg a negyedik kárója, kiáll egy aduja, és baj van a treff színében is. Nem csoda, ha 4-5 percig számolgatta a szóba jöhető játékmódok esélyeit.

Először is, kinél van a kőr király? Ha Keletnél, ő hagyta volna partnerét káróban ütni, a negyedik kárót majd fölélopja, majd feketében üthet. Tehát aki Kelet kezéből kőrt hív, annál nincs király. Ha Nyugaton dubló, vagy hosszabb a kőr, vége a dalnak. Egyetlen esély, a szingli kőr király Nyugaton. A bolgár játékos bement az ásszal, és elkapta a királyt. Most aduzás után jöhet a treff bubi. Nyugat tehet kicsit, de Kelet üt, és vagy a treff villába hív, vagy a pikket teszi naggyá. Jó, Nyugat gyalogoljon be a királlyal. Látjuk mi lesz a sorrend? Észak üt, lopimpasszal elkapja a pikk királyt, majd kiteszi a treff kilencest. Kelet elviszi, majd tokol. Ez történt Szilágyiék asztalánál.

Az elején azt mondtam, a játékosok kétféle módon folytatták. Néhány felvevő a második káró megütése után treff bubit hívott. Ha Nyugat a treff bubiba bemegy a királlyal, akkor Észak üt, és ha már ott van, lopimpasszolja a pikk ászt. Leaduzik, micsoda szerencse, és a treffet hiába üti Kelet, vége.

Akit néztem, Nyugat helyén kis treffet tett. Kelet ütött, lekapta a pikk ászt, a felvevő meg aduzott és röhögött. Magas a pikkje, van átmenete. Ez a leggyermekibb ellenjáték.

Amikor Nyugat nem megy be a királlyal, Kelet kőr vagy pikk hívása adja a partit. Tessék megnézni, ez egyszerű. Csakhogy, és ez majdnem a fikciók világa, Kelet amint ütött a treff dámával, visszahívja a színt. Észak üt, felszedi a pikk ászt, aduzgat, és mivel megy az asztalra? Na mivel? Hát aduval! A negyedik adut Keletnek löki, akinek se treffje, se kárója, csak pikkje. Látják milyen egyszerű? Csak csodálkozom, miért bukták ezt kétszer, sőt, pár helyen háromszor is.