Kezdőoldal

A bridzstörténelem egyre többeket érdekel, így most hozott anyagból dolgozunk: Minden út a bridzshez vezet – Idősnek lenni jó! (blog.hu).

„Ej, csak egészség legyen és egy kis tűrhető kártyajárás” – olvassuk elégedetten Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényének utolsó mondatát.

Igaza van.

Sőt: tapasztalatom szerint a kártyázás segíti az egészség megőrzését, jót tesz az agyműködésnek, frissen tart így 70 fölött is.

A francia kártyával játszott bridzs az egész világon milliók szórakozása.

Bridzsbajnokságok is vannak, lelkes és eredményes magyar részvétellel: 2012-ben a bridzs olimpián aranyérmes lett a magyar szenior csapat, tavaly pedig a női csapat és az ún. nyílt csapat jutott ki a világbajnokságra a legjobb 8 európai között.

Bridzstörténeti kutatásokból tudjuk, hogy a bridzshírességek, politikusok körében is hódított, a kártyaasztal akár sorsokat befolyásoló döntések színhelye lehetett. A bridzs történetének kutatása az irodalomtörténetet is gazdagította. Például Ottlik Géza tudósította a Budapesti Hírlapot 1934-ben Bécsből a bridzs Európa-bajnokságról és a magyar csapat győzelméről. Hugh Kelsey-vel közösen írt művét a világ tíz legjobb bridzskönyve között tartják számon.

Nemrég viszont éppen irodalom- és családtörténeti kutatás révén került elő mélyen elásott, régóta hiányzó bridzstörténeti adalék.

A külföldön élő kutatóknak az itthoni levéltárakban, az itthoniaknak a külföldi levéltárakban nehéz adatokat keresni. Nem csoda tehát, hogy kölcsönösen segítik egymás kutatásait. Így történt ez évekkel ezelőtt a kassai történésszel, Ötvös Annával, illetve családtörténeti kutató férjemmel. Anna a kassai Márai Sándor Emlékkiállítás kurátora, több mint 10 éve kutatja Márai Sándor kassai éveit, családtörténetét.

Emlékezetes a Márai feleségéről, Loláról írt, 2017-ben megjelent családtörténet, a Lola könyve, amit most, az idei Könyvhéten követett a két hatalmas kötet, Lola naplója, a Betűbe zárva. A napló legnagyobb értéke, hogy feltárja Máraiék kapcsolatrendszerét. A második kötet végén szédítően érdekes életrajzi jegyzetek vannak „a naplóban leggyakrabban említett” több mint 130 személyről, ismert közéleti személyiségekről, Máraiék rokonságáról, baráti köréről.

Főleg az utóbbiak adatainak kutatásában segédkezett férjem a magyar levéltárakban. Keresett többek között életrajzi adatokat Lola legjobb barátnőjéről, Vilmáról, akiről Ötvös Anna a Lola könyvében még azt írta, hogy Lola együtt járt vele iskolába, de „Vilmáról ezenkívül semmit nem tudunk: sem vezetéknevét, sem lakóhelyét, sem foglalkozását."

A napló tanúsága szerint Lola később gyakran látogatta Vilmát a sopronkeresztúri kastélyban, ahol Vilma a férjével, Seres Istvánnal és két fiukkal, Gyurival és Tomival élt. A Seres család 1934-ben a Somogy megyei Felsősegesdre költözött. Lola ott is gyakran megfordult, sőt, ott volt 1936-ban az egyházi esküvője, 13 évvel a polgári szertartás után. Márai Sándor az ő Naplójában így írt erről: „Erre az esküvőre nem mentem el; egy helybeli erdész helyettesített – a pap azt mondta, utoljára Napóleon kötött így egyházi esküvőt első feleségével, amikor maga helyett a kardját küldte a templomba…”

Lola nagyon sokszor emlékezett vissza Vilmára, vágyódott újra a kastélyba. Az idők folyamán többször találkozott Vilma fiaival. Az idősebb fiúval, Gyurival élete végéig levelezett, a fiatalabb fiút, „Tommyt” is gyakran említette a naplóban.

Éppen akkor, amikor a férjem a Seres család adatai után kutatott, módunk nyílt meghallgatni egy hangfelvételt, interjút Ausztrália többszörös bridzsbajnokával, a világklasszis Tim Seressel. Elmesélte, hogy gyerekkorában, otthon a birtokon bridzseztek, de ő maga nem játszott. Inkább a sakk érdekelte. 1947-ben viszont, amikor kivándorolt Ausztráliába, már a hajón bridzsezett, és ezt aktívan folytatta, olyannyira, hogy 11 hónap múlva Ausztrália bajnoka lett. Később számos nemzetközi versenyen vett részt. A torinói olimpián a verseny rendezője megkérdezte tőle, az ausztrál csapat kapitányától, kér-e tolmácsot a brazil csapattal való játékhoz, de ő nem kért, mert a brazil csapat többsége, hárman, magyarok voltak, az ausztrál csapatban meg neki volt magyar az anyanyelve, úgyhogy jól megértették egymást.

Lolának köszönhetően így lett kerek a tudásunk az egyetemes és a magyar bridzstörténet nagy alakjáról, Tim Seresről, vagyis Seres Tamásról.

Tim Seres (1925–2007)
Seres Tamásként született Magyarországon, a családi birtokon nevelkedett.

Szüleit megölték a második világháború alatt, bátyjával vészelték át Budapest bombázását. Rokonok segítették Ausztráliába való emigrálásukat. Itt a textilgyári munka "kiváltására" kezdett bridzsezni, terve bevált.

1960 és 1982 között az ausztrál bridzsválogatott meghatározó tagja volt a világversenyeken, 1971-ben és 1979-ben világbajnoki dobogóra vezette a csapatot. Az ország érdekében az bridzsasztalnál felmutatott teljesítményéért a Medal of the Order of Australia kitüntetésben részesült 1988-ban.

Egykori csapattársa, Paul Lavings így emlékezett vissza rá: „Óriási játékos volt, öröm volt kibicelni neki, egyike voltam azoknak, akik így tanultak meg bridzsezni, csendben figyelve őt, napokon keresztül. A bridzs volt a szerelme, de a lóverseny a szenvedélye, igazi függőség. Élettársával, Mary McMahonnal minden szerdán és szombaton a futamokat látogatta, a többi időben bridzsezett.”

Mi köti össze Tim Serest és Ottlik Gézát?
A kérdéssel András Imre sporttársunkat, az egri bridzsegyesület vezetőjét kerestük meg, aki a nyolcvanas években kezdte el a beszorítások tanulmányozását, gyűjtését, osztályozását. Világviszonylatban is egyedülálló művét A bridzs titkai címen négy vaskos kötetben tette közzé. A beszorításenciklopédiaként leírható igényes munka negyedik kötete tartalmazza az „extravagáns” beszorításokat, köztük az Ottlik-könyvből ismert farhullám beszorítást.

A szerző, olvasóink számára így foglalja össze a lényeget:

„A játékosnak aduja van, és két színben fenyegetése. A negyedik színt ellopja.

A védő a két szín fenyegetését védi, aduja van, és fenyegetése közvetlenül a kéz mögött ül. A játékos aduja kétparcellás, vagyis kézben is, asztalon is van.

Ismétlem a lényeget: 2 fenyegetés aduval a játékos mögött, aki a negyedik színt lopja. Ez a tipikus farhullám beszorítás. Gyengén farhullámos a végállás, ha 1 fenyegetés van, a védő is egyet véd, de emellett van egy semleges/átadó színe.

Többnyire ütéskiadásos, Tim Seresnek van egy játszmája, az kiadás nélküli.

Az ellopott színben a védő szorul. Vagy fenyegetését gyengíti meg, vagy ha aduját dobja, akkor a játékos kihasználhatja a kétparcellás adu erejét.

A neve abból adódik, hogy a két fenyegetés mögött ülő védő az átlagos beszorításokban nem szorul. De ha még adut is tart, akkor a lopás pillanatában kényszerhelyzetbe kerül. Mintha a sorvégén, a taton, valamiféle hullám, azaz farhullám csapná meg.”