A csapatok már megalakultak
. Május 12-én, szombaton lesz a Kovács Zoltán-emlékverseny, amelyen a legjobb felnőtt- és ifjúsági versenyzők mérkőznek meg egy erre az alkalomra szerkesztett „non-stop csapatverseny” keretében. Időközben
újabb beszélő fénykép
került elő…
A képen balról jobbra:
Kerényi Zoltán
_csapattag_
Kovács Zoltán
_edző_
Kovács Mihály
_csapattag; MK-döntős csapat tagja 2012-ben_
Kovács András
_intéző; Budapest Kupa 6. csapat tagja 2012-ben_
Koltai Gábor
_csapattag; MK-döntős csapat tagja 2012-ben_
Kőszegi Ferenc
_edző_
Szász Domokos
_csapatkapitány; Budapest Kupa 3. csapat tagja 2012-ben_
Balla Bálint
_Keil Béni testvére, házigazda_
Keil Béni
_edző; visszavonult_
Holyinka Péter
_csapattag; OPB-IMP szuperdöntőse 2011-ben_
Dumbovich Miklós
_csapattag; OPB-MP szuperdöntő nyertese 2012-ben_
Nikolits Tamás
_csapattag; OCSB-döntős csapat tagja 2012-ben_
SZD: Ezen a képen csak két kosárlabdázót látok. Kovács Zoli az első, én a másodosztályban játszottam. Ezzel jelezni szeretném, hogy nem a bridzsasztalnál ismerkedtünk meg a sporttal. Persze amikor a kép készült, bridzzsel voltunk elfoglalva, Delftbe az ifi Eb-re készültünk, Nyugat-Berlinben.
KB: Testvérem akkor már néhány éve kint élt és dolgozott. Kérésemre felkereste a helyi bridzsklubot, amely aztán hivatalosan meghívta a magyar ifjúsági csapatot egy vendégszereplésre.
NT: Bár a kellemes klubpárosverseny szakmai értéke nem volt jelentős, nekünk ez a pár nap akklimatizációt jelentett a nyugati világba.
SZD: Tegyük azért hozzá, hogy ez nem jöhetett volna létre Béla bácsi segítsége nélkül.
_Kelen Béla, az Esti Hírlap főszerkesztője, a bridzs elkötelezett támogatója volt._
HP: Amint látom, a képen hat-hat a csapattagok és a kísérők aránya, de valójában az utóbbiak voltak többen. Ugyanis a képen nem szereplő Kertes Ottó éppen családlátogatáson volt Nyugat-Berlinben, és akkori felnőttválogatottként törődött az ificsapattal.
KG: Amúgy már Pesten is sokan foglalkoztak velünk. Csomó teszt volt, házi feladat és szigorú ellenőrzés.
KZ _1972_: A kapitány és az edzők egységes álláspontot képviselve az amerikai élmezőny színvonalához szabták a felkészülést. Ez az oka, hogy a magyar játékosok elméleti felkészültségben általában az ellenfelek előtt álltak.
SZD: 1968-tól jutottak ki magyar bridzsezők újra világversenyekre. Már túl voltunk néhány kudarcon. De tudtuk, hogy egyénileg jól képzett versenyzőkből áll a csapat, így bizakodva mentünk Delftbe.
KZ _1972_: Nálunk minden pár a precíziós treffet játszotta. Egyszerűsége és természetessége az újonnan összeült pároknak könnyű összműködést biztosított.
SZD: Az elért ötödik hely nagyon jó eredménynek számított. De persze, mint oly sok hasonló esetben, ma is úgy gondolok vissza a versenyre, hogy megnyerhettük volna.
KZ _1972_: Nagy előrelépést jelentett a múlthoz képest, hogy játékosaink nem ijedtek meg az ellenféltől, felvették a küzdelmet, és tudtak küzdve győzni. Játékuk növekvő tiszteletet keltett az ellenfeleknél és a nézőknél egyaránt. Emlékezetes volt a franciák ellen meccs, végül a saját stílusukban vertünk meg őket 15–5-re.
SZD: Náluk akkor a Lebel–Mari pár is játszott. Az előbbiről elnevezett konvenciót, úgy látom, a mai ifisták is játsszák.
KZ _1972_: A Kovács Mihály–Dumbovich Miklós pár teljesítményét ki kell emelni. Ők a magyar csapat valamennyi mérkőzését végigjátszották, és egyszer se kerültek tévútra.
KM: Nekem mégis csak egy sikertelen parti emléke villan be.
Treff indulás után adu ász, adut hívtam, amit Kelet ütött a királlyal. Az angol ellenfél, három perc gondolkodás után, kárót hívott, amit a partnere ellopott. Az adott partiban még két kárót ki kellett adnom. Az ember néha olyan ellenféllel is találkozik, akivel szemben a legjobb játék sem elég.
KZ _1972_: Az egész mezőny versenyzési stílusát a korrektség jellemezte. Túlzás nélkül mondhatjuk ebben a magyar játékosok élenjártak, viselkedésükkel és magatartásukkal szimpátiát keltettek.
BB: Az akkori eseményekre már nem nagyon emlékszem, de Kovács Zolit nagyon rokonszenves embernek ismertem meg; tiszteltem is, kedveltem is.
KG: Nekem a fotón a legfeltűnőbb a sok nejlonszatyor. A bevásárlás mindig fontos volt, és ezt többször csináltuk együtt Zolival. Míg én a „fontos dolgok” elintézése után közismert déligyümölcsökre vadásztam, addig ő borzalmas kinézetű, lapos és éretlen barackhoz hasonló gyümölcsből válogatott és vitt haza minden útjáról. Elárulta, hogy nem szőröstül-bőröstül kell megenni, hanem félbe vágva, kiskanállal kell kivájni a belsejét, és hogy a gyümölcs nem túl kemény, nem túl puha állaga a fogyasztásra leginkább megfelelő. Helén kedvence volt a kivi, és Zoli azért mászkált zöldségboltokba – néha a piacra is –, hogy saját kezűleg válasszon pár darabot. Neki ez az árucikk volt a legfontosabb.
KA: Zoli rám alapvetően azt a benyomást tette, hogy az az ember, aki mindenkit szeret, az ő oldaláról nincsenek ellenségei. De ez fordítva is hatott: szerintem nem volt köztünk olyan, aki ne szerette volna személyét és társaságát. Arra határozottan emlékszem, hogy az akkoriban szárnyra kapó „olasz” keresztrejtvényeket rendkívül kedvelte. Ő volt minden kockapartik leglelkesebbje, de sosem játszott. Csak kibicelt, és tanácsokat adott. Különösen a le-fel oszlopok logikája izgatta, az akkoriban 6 oszlopos, egypályás játékban.
KB: Bridzspályafutásom legszebb időszakában, Zoli a Taurus, én a Fészek színeiben, sokszor játszottunk egymás ellen, de ez semmit sem változtatott az amúgy is nagyon mély barátságon, amit csak erősített a közös részvétel számos ifjúsági Eb-n, sok vidéki versenyen és az általunk tartott kezdő tanfolyamokon. Tényleg úgy volt, ahogy
Miklós megírta
, a Kőris utcai bridzsfordulókról legtöbbször a Góbéba vezetett az út, ahol bennünket kosarasnak néztek, pedig csak ő volt az. Szenvedélyes partielemzés folyt órákon keresztül. Egy számlakérésnél Zoli annyira az elemzett parti hatása alatt volt, hogy a következőt mondta a pincérnek: „Volt két sör, egy sztrapacska és 3 treff…”
SZD: Zoli gyakran jut eszembe. Ha másért nem, mert Szécsényben született. Figyeld meg, az időjárás-jelentésben minden nap bemondják: hazánk leghidegebb pontja…