Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Koltai Gábor - 2011. április 21.

Hogy is volt? – EcoSoft-kupa: interjú és egy régi parti

Huszonkét évvel ezelőtt rendezték az első EcoSoft-kupát, az idén április 28.–május 1. között lesz a verseny Balatonföldváron. A főszervezővel, Marjai Györggyel beszélgetünk, Kovács Misi segítségével felidézünk egy régi Balaton-parti partit, és ezúton is felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy hamarosan játékkal jelentkezünk, amelynek győztese Földváron a párosversenyre, a második a vegyespárosra nyer indulási jogot!

Halló, halló...

Elég régen nem hívtam az EcoSoft irodát, de még megismerték a hangomat. Közel húsz éven keresztül napi munkakapcsolatban voltunk, de most más ügyben keresem a főnököt, Marjai Györgyöt _az alábbi képen bal oldalon_ .

– Szia, Gyuri, gratulálok, hogy az EcoSoft-kupa verseny belekerült a történelmi rovatunk látókörébe! Ehhez pár évnek el kellett telnie…
– Bizony, már huszonkét év eltelt az első EcoSoft óta. Az verseny első színhelyét Balatonkenesén egy oktató cég javasolta. A hely nagyon jó volt, de kellett még szállás is, így kerültünk el a Hungarotex kenesei üdülőjébe. Ez a hely már alkalmas volt a teljes verseny lebonyolítására a környező panziók szálláshelyeivel együtt. Ezért a harmadik évtől itt tartottuk a versenyt.

– Bevallom, hogy nem voltam ott mindegyik alkalommal, de ha ott lettem volna, akkor se emlékeznék rá, hogy hány helyszínen volt már a verseny.
– Amikor a szállodává avanzsált üdülőt eladták és felújították a jacht kikötő számára, sajnos új helyett kellett keresnünk. A déli parton egy nem túl szerencsés próbálkozás után eljutottunk a mai, Földvári helyszínre. Itt újra meg lehetett teremteni azt a családias hangulatot, ami versenyt az első pillanattól fogva jellemzi.

– Próbálom elhelyezni az EcoSoft-kupát a versenyek közé, de mintha kicsit más lenne, mint a többi hétvégi verseny. Általában a rendező bridzsegyesület, esetleg valamilyen cég a saját terepén bonyolítja a versenyét. A pécsiek legfeljebb Siklósra vagy Harkányba viszik a versenyt, a Bányász-kupa mindig Tatán van, az Avas-kupa Miskolcon, a Helikon-kupa a Helikon szállóban, a Fészek-verseny meg sose volt máshol, mint a Fészek klubban. Hogy jött az ötlet, hogy az EcoSoft a saját irodaháza, kultúrháza helyett valamilyen Balaton-parti színhelyre vigye a versenyt?
– Budapesten volt elég verseny, nem akartuk itt tartani. Arra gondoltunk, hogy egy igazi pihenős nyaralós fürdőversenyen még a bellben való fürdés is jobban elviselhető.

– És mi lesz ezután, hogy tervezitek a következő pár évet?
– Egyelőre mint mindenre, a bridzsversenyek látogatottságára is a nagy hatással van a válság. Remélem, ennek ellenére még sokszor fogunk Földváron találkozni.

– Így legyen, a jubileumi, huszonötödik EcoSoft Kupa előtt újra megkereslek, és szívesen írnék az ötvenedik versenyről is majd valamit…

Egy parti a múltból
Persze jól jönne egy emlékezetes parti egy korábbi EcoSoft-versenyről. Így aztán állandó szakértőnkhöz Kovács Misihez fordulunk.

– Csak a legjobbakat mondhatom a versenyről – jelenti ki Misi. – Kiváló az időzítés, hiszen május 1. előtt pontyra, utána pedig süllőre lehet menni. Ami pedig a helyszínt illeti a földvári üdülő stégje lényeges jobb a horgászoknak, mint a korábbi helyszíneké.
– No de…
– Persze, bridzsezni Kenesén is lehetett. 3 szan ellen kőr dámával indultam ebben a partiban:



A felvevő ütött, majd az elsőre sikeres treff impasszt követően a pikk nyolcassal folytatta. Ütöttem a Dámával, folytattam a kőrt. A második treff impassz már nem sikerülhetett, az asztalra sem engedtük le, így a jó felvevő játék jutalma két bukás lett. Az egyeztetésnél derült ki, hogy Dumbovich Miklós teljesítette ugyanezt a felvételt. Arra gondoltunk, hogy Kelet már az első treffet megütötte. De nem ez történt. Náluk Nyugat a harmadik ütésben a pikk nyolcast cselesen az ásszal vitte. A csel bejött: Miklós azt gondolta, hogy van három pikk ütése, ami elég a teljesítéshez. Így aztán másodszorra nem próbálkozott a treff impasszal. Ugye ilyenkor mondják, hogy aki másnak vermet ás…