Sorozatunk végén kalandozzunk el vidékre is egy kicsit. A nosztalgiázás során felidézett korban _hatvanas-hetvenes évek_ nemcsak a fővárosban pezsgett az élet a bridzsasztaloknál. A vidéki bridzsezők között is számos olyan játékos volt, akik hozzáállásukkal és játéktudásukkal is kiemelkedtek. Komoly szerepet játszottak országos viszonylatban, és nagyszerű versenyeket rendeztek a szűkebb hazájukban. _
A képen a Bari házaspár vesz át díjat_
Talán a legnépszerűbb vidéki verseny a Mecsek Kupa volt, ide még külföldről is szép számmal jöttek versenyzők. Ha jól emlékszem, még a bridzsezők számára foglalt vagon is volt a verseny idején a pécsi gyorsvonaton. Emberemlékezet óta ez az év első versenye az új év első hétvégéjén, és reméljük, hogy most is sokan tisztelik meg jelenlétükkel a Bari István emlékversenyt..
Ahogy felidézzük Misivel a régi pécsi emlékeket, elszorul a szívünk, ha az akkori kedves házigazdánkra emlékezünk. Nagyon fiatalon ment el, játékosként és szervezőként is mindenre odafigyelő, az egész bridzstársadalom egyik legjobban becsült és szeretett tagját vesztettük el.
_A Bari házaspár játék közben_
Misinek róla is van egy olyan története, amit érdemes felidézni.
„Nem tudom pontosan, melyik évben, de az biztos, hogy az egyik januári pécsi versenyen osztottuk az alábbi lapokat _akkoriban még kézzel_. Valamikor a csapatversenyen összekerültünk a pécsiekkel, és ebben a leosztásban Dél helyén Bari István volt a felvevő 6 pikkben:
A kőr bubi indító kijátszást az ásszal ütötte, két menetben leaduzott, majd lehívta a kőr királyt is. Ebbe a kilencest tettem, miközben a partnerem kezéből az ötös és a hármas került elő ebből a színből. Most pici szünet következett, amiből érezhető volt, hogy Pityu fejben lejátssza a partit, mielőtt hív.
Nyugaton ülve már sejtettem a folytatást, hiszen a hatos pikket és a dubló kőrt már láttam, a licitből a treff ászt biztosan tudtam, a dublónál hosszabb káró meg azért nem volt valószínű, mert akkor semmi gond nem lenne. A játék tehát feltehetően ez lesz: káró ásszal az asztalra megy, kőrt lop, majd káró királlyal üt az asztalon és hívja az utolsó kőrjét. Ha nálam lenne a négyes kőr, akkor most eldobhatna egy treffet és végállásba kerülnék, ha a treff dáma is a kezében van _nekem KT8 volt ebből a színből_. Mivel a negyedik kőrt a partnerem ütné, ezért el fogja lopni, aduval asztalra megy és onnan treffet fog hívni. Ha AD9 a treffje, akkor nincs mit tenni, védhetetlenül teljesíteni fog, ha ennél gyengébb, akkor meg bukik.
Bari Pityu tényleg kárót hívott, ütött az ásszal, de „elkövette azt a hibát”, hogy lehívta a királyt is. Ezután kőrre váltott – a kezében már tényleg nem volt több kőr – és én a sor végén a tízest adtam az ütéshez. Eltettük a lapokat, és most egy darabig állt a játék. Körülbelül egy perc múlva kedvesen rám szólt:
– Tudod, hogy te hívsz? – kérdezte, megmutatván az utolsó ütéshez adott treff hetesét.
Ez nem volt jó hír, mivel csak treffet vagy kárót hívhattam, és választhattam, hogy melyikre teljesüljön a szlem.
Ez volt a teljes kiosztás:
Ha az elképzelésem szerint játszva fellopja a kőröket, akkor a partneremnek lett volna kis feladata: amikor végül az asztalról treff hívás jön, elég nagyot kellett volna beletennie, nehogy végállásba kerüljek.
Így viszont teljesült volna a szlem akkor is, ha partnerem a harmadik kőr hívásakor bemegy a dámájával _vagy trükkösen bedobja a dámát a királyba_, mert akkor az asztali nyolcas kimagasodik. A parti után Bari István meg is jegyezte:
– Képzeljétek el, álmomban rám támadtak a gonoszok, és hiába volt sok erős testőr körülöttem _ászok, királyok, dámák és bubik_, végül egy szerény kis kőr nyolcas védte meg az életem.
Sajnos a könyörtelen betegséggel szemben nem segítették a testőrök…”
Befejezésül köszönetet mondok azoknak, akik emlékeik megosztásával segítettek abban, hogy néhány nagy öregről megemlékezhettünk egy-egy érdekes partijuk közlésével.
