Régen nem jelentkeztünk újabb mesével, de nem ok nélkül. Szerettünk volna még néhány olyan, akkoriban köztiszteletben álló társunkról megemlékezni, akikkel fiatalabb korunkban volt szerencsénk összekerülni, de már nincsenek köztünk. Sajnos nem találtunk ehhez „anyagot” a szóba jöhető számos játékosnak egy-egy emlékezetes partiját keresve, ezért lassan be kell fejeznünk a mesélést.
_A képen Kaufmann és a fiatalok a brightoni Eb-n 1975-ben. Balról: Kaufmann István, Nikolits Tamás, Gabos Gábor, Kovács Zoltán, dr. Faragó András csk., Dumbovich Miklós és Linczmayer Lajos._
Ahogy végignéztük az eddigi termést, feltűnt, hogy a sorozatot felemás módon kezdtük Kaufmann Pistával, az első mese félig róla szólt, félig nem.
Nem érezzük magunkat elhivatottnak arra, hogy valakinek odaítéljük a „legjobb” címet. Abban az időszakban viszont, amelyikről ebben a sorozatban meséltünk, biztosan a legeredményesebb magyar játékos volt. Az egyetlen játékos, aki már a nagy öregek idején is az élvonalhoz tartozott, és még az ifjú titánok hatalomátvétele után is ott maradt. A hatvanas években sorra nyerte az „öregekkel” a bajnokságokat és a különböző versenyeket, később együtt játszott a feltörekvő fiatalsággal, a nyolcvanas évek közepén a páros Európa-kupa második helyével a magyar bridzs egyik legnagyobb háború utáni sikerét szerezte.
_A szóban forgó „ifjak” mind nyugdíjas korban vannak már._
– Misikém, róla biztosan van néhány partid. Egy igazán jót szedjél elő…
– Sok parti van ott, de sajnos olyan egy sem, amit a Pista játszott. Nem is az volt a jellemző rá, hogy minden partiban az eliminációval kombinált kétoldali beszorítást kereste volna, csak általában gyorsan meglátta a lényeget egy partiban. Mi is tudtuk a különböző fortélyokat alkalmazni, de Manó azt is tudta, hogy mikor kell elővenni őket, és mikor kell egyszerűen egy impasszt megadni, mikor kell aduzni, és mikor kell megpróbálni keresztlopással teljesíteni.
– És az ifi válogatott edzésekről sincs több olyan emléked, mint amilyennel a sorozatot kezdtük?
– Olyan akad, de az nagyon egyszerű parti, ami csak azért maradt meg, mert egy gondolkodásmódot tanított meg vele.
Egyszerű licitmenet után Nyugat a kőr bubival támadott. Ütöttem az ásszal, és adut hívtam, amit Nyugat ütött. Kis kőr hívását Kelet a dámával ütötte, és treffet hívott. Mivel páratlan hét volt, a királlyal mentem el _pároson a bubival szoktam_, de ez most nem nyert, mindkét minorban kettőt adtam ki, és elbuktam a 2 pikket.
Együttérzésre várva mondtam az asztal sarkáról figyelő kapitánynak, „ezt a treffet nem találtam el”.
Kaufmann Pista bólogatott: „Ezt tényleg nem, de talán nem a szerencsére kellett volna bízni az elmenetelt. Ha a treff ász Keletnél lett volna, akkor kiadhattál volna két treffet, ugyanis akkor a káró ász már biztosan jó helyen lesz, és csak egy kárót adsz ki. Játszhattál volna úgy is, hogy a kőr ász ütés után rögtön kárót hívsz, és ha a királyodat fejbe verik, akkor a treff ászt már biztosan jó helyen fogod keresni. Ha a treff ász-dáma balra, a káró ász meg jobbra van, akkor meg bukni fogsz, de akkor minimum három kőr van benne nekik.”
Ilyeneket tanultuk tőle, csak azt nem tudtuk ellesni, hogy mitől megy ez pillanatok alatt. Nekünk rengeteg vakvágányon is végig kellett futni ahhoz, hogy a jó megoldást megtaláljuk, neki meg egyenesen ment a vonat, mintha valaki előre beállította volna váltókat.
– Köszi a történetet, még egyszer biztos találkozunk
, hiszen egy partit még el akartál mesélni, csak a megfelelő alkalomra vártál…
