A hatvanas évek közepétől néhány éven át a Royal Szálló Hársfa utcai „művészbejárójának” küszöbét átlépve varázslatos világ fogadta a látogatót. A különteremben minden nap délután öt óra és éjfél között négy-öt asztalon csatáztak a bridzsezők. A robberjáték volt a sláger, különböző alapokon. Száz pont egy forintba került – ez volt a legalacsonyabb tét. A legmagasabb alap az ötforintos volt, ezt általában két asztalon alkalmazták; Koltai Gábor Dr. Widder Lajost megidéző írása nyomán bekukkantunk a régi Royalba.
Az egyik „elit” asztal játékosa rendszerint Widder Lala volt, a másikon Dr. Proniewitz Ferenc várta a vesztőket… Látszólag kevésnek tűnik az átlagos tízes robberben megforduló tíztől ötven forintig terjedő veszteség-nyereség, de ha százzal megszorozzuk, eljutunk a mai értékekig.
A robberbridzsben az ideális összeállítás az, amikor két-három jó játékos mellett ugyanannyi kevésbé jó ül asztalhoz. Az ideális jelző a jó játékosok szempontjából értendő, ők azok, akik hosszú távon nyereséggel távoznak. A játék egyébként az anyagi résztől függetlenül rendkívül érdekes és szórakoztató, a versenybridzsben ismeretlen taktikai lehetőségekkel. Két játék között, mialatt az osztó dolgozik, van egy kis idő a nem mindig tárgyilagos elemzésre, veszekedésre, élcelődésre. Utóbbi leginkább a nyerők egészséges humorából fakad…
A társasági, kávéházi bridzs etikája nem olyan szigorú, mint a versenybridzsé. A hosszú gondolkozásnak nincs következménye, a vétkes büntetése legfeljebb egy epés megjegyzés. Az ellenfél lapjába is belenéznek néha, ezért a profi sokszor könnyen láthatóvá is teszi a kártyáit, a fontos figurát elrejtve… Van, aki a lapnézés után egy monológgal közli az ideológiát, hogy miért talált el egy szokatlan játékot _manapság ez az interneten divat..._ Egy alkalommal, amikor ellenjátékos voltam, a felvevő egy hívás előtt így szólt: „A szívemre hallgassak, vagy az eszemre?” Rögtön tudtam, hogy az adu dámám elesett. A szemére hallgatott...
Az igazi kávéházi játékosnak az is a vérében volt, hogy diszkréten figyelje az ellenfelek kezét, honnan húzzák elő a lapokat? Egyszer a legdörzsöltebb menőnek kilenc lapból el kellett találnia a dámát. Az asztalról a királyt hívta, én a sor végén a kettest tettem. A következő ütésbe a kéz bubija, és az én előzőleg finoman megérintett dámám került. Ugyanis a kettes a bal szélen volt, a dáma pedig a másik oldalon. Ki is lettem húzva a megfigyelt személyek listájáról, ellenem a későbbiekben a matematikáé lett a főszerep.
Több élvonalbeli játékos is megfordult Lala bácsin és Pronyin kívül a klubban. Néhányan a jövő nemzedékének soraiból is látogattuk a helységet, hogy a nagyoknak kibicelve sajátítsuk el a játék fortélyait. Természetesen játszottunk is, többnyire a legalacsonyabb alapon. Kitűnő konyha elérhető árakkal tette még élvezetesebbé az ott tartózkodást.
Több különleges, érdekes egyéniség is ült az asztalok mellett.
Schuller Imre középkorú elegáns úriember volt. Többször előfordult, hogy egy-egy csinos bombázó ült az oldalán, látszólagos érdeklődést tanúsítva a játék iránt. A hölgy egy idő után eltűnt, de helyette jött egy másik. Aztán Imre tűnt el, néhány évre. Ugyanis futtató volt, ma stricinek neveznénk. Azt még megúszta, hogy a Rákosi rendszerben inast tartott_!_, a Royal belső elhárítását már nem tudta kivédeni. Györffy Balázs, akkori ifjú reménység, aki később disszidált, és Németországban jelentős bridzsszemélyiség lett, találkozott a Schullerrel, amint csíkos ruhában krampácsolta a siófoki vasúti síneket. Balázs érdeklődésére csak annyit válaszolt:”Forgatunk, kérlek, forgatunk...”
Marci bácsi, a zöldséges volt a legveszélyesebb partner. Az ászkérdésére válasz helyett hat pikket mondtam, nehogy valamit kitaláljon. Ő azonban nem szerette, ha nem az övé az utolsó szó, és 6 szanzadut mondott. Ezt úgy lehetett megbukni, hogy a treff indítókijátszás után az asztal királyát villámgyorsan átütötte az ásszal. Majd gondolkozni kezdett… Egyébként unokája a mai celebvilág prominens tagja.
Dr. Rázsó Gyula nemzetközileg elismert hadtörténész, később a Hadtörténeti Intézet főigazgatója, mindennapos vendég volt a klubban. Ő egyébként a Matematikus csapat oszlopos tagjaként évtizedekig versenyzett, sajnos már nincs köztünk. Egy káróval indítottam a licitet, kilencvenünk volt a bellben, a partnerem passzolt, Gyula a sor végén nem hagyta magát, és kontrázott. A következő bemondásom a hat treff volt, amit kontrával teljesítettem. Ugye nem unalmas játék a robberbridzs?
Gara György nevével A magyar bridzs krónikájában is találkozhatunk, a Miskolc csapatban érte el sikereit. A háború után a fővárosba került, talán azért, mert vidéken nincs lóverseny… Részt vett a fővárosi bridzséletben, de szerdán és szombaton az ügetőpálya volt az otthona. Az utolsó futam utáni néhány órára azért még beugrott a klubba, egy-két feszültségoldó robberre. Éppen hárman ültünk egy asztalnál, vártunk a negyedik játékosra, amikor megjelent és megszólalt: „Uraim, most jöttem az ügetőről, nincs egy fillérem se, de azért játszani szeretnék, remélem, van hitelem...”
