A tizenkilencedik század hetvenes éveiben épült a neoreneszánsz stílusú Erzsébet téri kioszk, Hauszmann Alajos tervezte. Kezdetben kávéház és tejcsarnok élte békés polgári életét a gyönyörű épületben. A huszadik század elején a „főbérlő” a Nemzeti Szalon lett. Festők, szobrászok eladandó tárgyainak kiállításait rendezték az épületben. Ekkor jelentős építészeti átalakítások is történtek. A főbejárat eddig a térre nyílt, ezután a Bécsi utcára nézett. Építészetileg ritka megoldás született: az új utcai rész a kor szellemének megfelelően a szecesszió jegyeit viselte. A Janus-arcú épületben a harmincas években a bridzs művészei is otthonra leltek.
A Nemzeti Szalon a mindennapi klubélet mellett versenyek színtere is volt. Többek között itt volt az 1936. évi Bridzsolimpia magyarországi helyszíne. Az olimpia az amerikaiak által szervezett problémaverseny volt. Ötven ország indult, nálunk tizenkét meghívott pár játszott a Szalonban, a válogatottakon kívül Darvas, Lukács, néhány gróf, báró és vitéz. Utóbbiak sajnos hivatkozási alapul szolgáltak a bridzs elnyomói számára a háború után. Kiválóan szerepeltek a hazaiak, különösen a Keleti–Klór kettős. Ők a harmincezer_!_ induló között az élmezőnyben végeztek és közel voltak a bajnoki címhez. Sikereink ellenére az Újságban a neves bridzsszerző Ladányi Lóránt kritikával illette az eseményt. „Az idei olimpia nagy csalódást keltett. Az amerikai konyhából nem került ki semmi ízes falat. Az amerikai vezérkar bátran órákat vehetett volna a magyar problémaszerkesztőktől, akik itt nálunk hasonló versenyeken minden alkalommal újra meg újra friss és hajszálfinom logikájú játszmákat tudtak felszínre hozni.” _A képen a bécsi utcai bejárat_
Amíg a közelgő világégés szele nem érintette hazánkat, tombolt a társasági élet a fővárosban és így természetesen a Nemzeti Szalonban is. 1935-ben műkedvelő előadást rendeztek, a szereplők a bridzs csillagai voltak. A darabot _ki más?_ Ferenczy György írta. A „Titkos tréning 1945-ben” című tréfa tíz év múlva ábrázolja az akkori bridzshírességeket. A Színházi Élet így ír az eseményről: „Décsi, Ferenczy, Klór és Bokor titkos bridzstréningjét egy vidékről felvetődött atyafi zavarja meg, aki egy napilap bridzsrovatából tanult bridzsezni, és most szemtől-szembe akarta látni a legendás bridzsfenoméneket. A bajnokok azonban csapnivaló játékot produkálnak, felrúgják a nagy Culbertson összes parancsolatait és szenvedélyes licitjük általános verekedéssé fajul. A rémült vidéki gazdát csak a megjelenő idegorvosok _Klór és Áldor bajnok urak_ világosítják fel, hogy tévedésből az ideggyógyintézetbe küldték.” _A tréfás jelenet szereplői: Bokor Imre, Alpár Imre, Ferenczy György, Décsi László, Klór László és Áldor Ferenc_
A nézőknek nagyon tetszett a darab és a többi műsorszám, többek között Hacsek és Sajó jelenete, ahol ez a mondat is elhangzott: „És mondja, Sajókám, az a pikk kártya vagy szalámi?” A szerepeket Bokor Imre és Klór László alakította. A nézőtéren ült Vadnai László is, a Hacsek és Sajó jelenetek szerzője, filmszövegíró, konferanszié, a magyar kabaré klasszikusa. Bármennyire is tetszett az előadás a közönségnek, türelmetlenül várták a végét. Előadás után ugyanis a nézőkből bridzsversenyzők lettek. A győztes Cohen Rafael bűbájos felesége és Vadnai László volt, utóbbi a jelek szerint tudta, hogy a pikk nemcsak szalámi. _Cohen Rafaelné Vadnai Lászlóval játszik az Európa-bajnok Cohen Rafael és Décsi László ellen_A darab jóslata nem vált be. Tíz év múlva Klór László már halott volt. Szerencsére Ferenczy felszabadult a munkaszolgálatból, de örömét rövidesen üröm követte, ugyanis 1947-ben Zeneakadémiai kinevezésével kapcsolatban így írt róla a Szabad Nép: „Mi tette szükségessé, hogy az eddig inkább csak bridzsbajnokként ismert Ferenczy Györgyöt zongoratanítással bízzák meg?” Összeomlott az a társadalmi közeg, amelyben bridzsezőnek lenni dicsőség volt, különösen akkor, ha valaki a játékot világszínvonalon művelte. Az új rend enyhén szólva görbe szemmel nézett a bridzsre. _A kioszk szemből_
Vadnai 1938-ban, bölcs ember lévén Amerikába távozott. Sokféle tehetsége közül a filmszövegíróit kamatoztatta. Egyik alkotása Oscar-jelölésig jutott. 1967-ben hazalátogatott, de nem tért vissza, szíve felmondta a szolgálatot. Sok egyéb mellett valószínűleg nem volt szívderítő látvány számára a buszpályaudvar a kioszk nélkül, a valamikori Erzsébet, akkor Engels téren. Korábban néhány évig Sztálin nevét is viselte a tér. Talán nem véletlenül, de akkoriban züllött el a buszok árnyékában a kioszk. Egy-két kiállítást rendeztek benne, de a fő tevékenység egy kocsma és a mozi volt. 1960-ban a kioszkot „városszépészeti” okokból lebontották. Érdekes, a pályaudvar műemléki védettséget élvez. Még jó, hogy a buszok nem. _A későbbi MÁVAUT – csak a kontraszt kedvéért..._ 
©2014-2024 Magyar Bridzs Szövetség
