Alphonse Moyse Jr., akit mindenki csak Sonnynak hívott, az 1929. október 29-i New-York-i tőzsdekrach után felhagyott a brókerséggel, profi bridzsezőnek állt, majd 1934-ben belépett Ely Culbertson csapatába a The Bridge Worldhöz. Alighanem jól dolgozott a világhírű szaklapnál, mert 1966-ban tulajdonos-főszerkesztőként ment nyugdíjba. De most, Antonius szavaival élve, nem dicsérni jöttünk őt.
Alphonse „Sonny” Moyse (1897–1973)
A Culbertson-éra egyik jelentős bridzsszemélyisége volt. A háttérből több mint 20 évig ő írta Culbertson országos napilapokban megjelenő cikkeit, de saját néven is világhírre tett szert, mert írásait az európai szaklapok is megjelentették, többek között a Magyar Bridzsélet is.
Moyse nem csak teoretikusként és szakíróként, hanem versenyjátékosként is eredményes karriert futott be. A természetes licitálás és a négyes nemes indítások híve volt, ezért sokszor játszott 4–3-as aduval színfelvételeket, olyannyira, hogy a 4–3-as adutalálkozást róla nevezték el Moysian-fitnek.
1998-ban beválasztották az ACBL Hírességek Csarnokába (Hall of Fame). (N. G.)
Történt ugyanis, hogy Ottlik Géza (Budapest, I. Attila utca 5., Magyarország, Európa) 1961. október 3-i keltezéssel fontos levélben kereste meg. Illedelmes bemutatkozással indított, mint egy ismeretlen, de aki a háború előtt szakújságíró és válogatott játékos volt, ráadásul élvezte egy világhírű magyar, Darvas Róbert barátságát is. És most szeretne bemutatni néhány újszerű játéktechnikai elemet.
Először is, egy élő parti utólagos elemzéseként, a fantombeszorítást (spectral squeeze), ami a semmiből varázsol többlet átmenetet. És jön az az emlékezetes 7 szan, amikor a pikk hetest kell hozzátenni az első ütéshez. Azaz annak az átmenetbeszorításnak a bemutatása, mely az Ottlik-világegyetem sarkcsillaga.
A levélbeli 7 szan, mely így a világtörténelem első dokumentált átmenetbeszorítása egy kicsit eltér az Adventuresben szereplőtől. Nézzük egymás mellett őket:
Átmenetbeszorítás
A levél partija:
A könyv partija:
A felvétel látszólag a két jól ülő király ellenére is bukik, mert a kilenc vonalütés mellé csak két többletütést hozhat a két sikeres impassz. A – levélbeli – parti problémája, hogy csak kétszer tudunk feljönni kézbe (pikkel és a kőr ásszal), így csak kétszer tudunk hívni az asztali ász-dáma-bubi villa felé. Kellene még egy harmadik híd a kézbe: egyrészt azért, hogy még egy impasszt tudjunk adni, másrészt azért, hogy a beszorításnál jó kézből tudjunk hívni.
Ottlik a könyvben azonnal rámutat a megoldásra: „… a felvétel teljesítéséhez deblokkolnunk kell a pikk hetest az asztalról. Ütünk az ásszal, impasszt adunk a káró dámával, lehúzzuk a káró ászt és a kőröket. A negyedik kőrre Nyugat bajba kerül. Treff dobása egyenesen vezet a tizenhárom ütéshez, ha viszont – a kilencest leszinglizve – még egy pikket dob, egy további kézi hidat ad: a pikk bubit átütjük a dámával, megadjuk a treff impasszt, majd a pikk négyest hívjuk az ötöshöz., beszorítva ezzel Nyugatot.”
Hogy akkor mi a teendő, amikor Nyugat nem pikket, hanem a káró királyt dobja, a fenti ábrán látható Next gomb nyomogatásával lehet követni.
Ezután a levél egy ütéskiadásos átmenetbeszorítást mutat be, mely a könyvben továbbfejlesztve szerepel.
Átmenetbeszorítás ütéskiadással
A 3 szan ellen Nyugat a treff dámával kezd. A parti kulcsa a kőr király és a dáma. A kilenc ütés csak akkor lesz meg, ha mindkét figura üt, ehhez pedig kétszer kell hívni az asztalról a színt. Dél csak a harmadik menetben üti a treffet, lehívja a káró ász-királyt, majd treffel kiadja az ütést (ezzel beállítja a beszorításhoz az ütésszámot). Nyugat üt, de Kelet, aki már előzőleg eldobott egy pikket „en passant” módon szorul. Ha egy kárótól válik meg, akkor a felvevő egy létfontosságú második átmenethez jut a kőr figurák szöktetése végett, mert a káró tízest át tudja ütni a dámával. Kelet kárói hagyományos értelemben értéktelenek: a felvevőnek káróban nem többletütése, hanem többletátmenete keletkezik. Persze jó ellenjátékkal buktatni lehet a felvételt, például, ha a harmadik treff hívás helyett Nyugat pikkre fordul.
Ottlik a már fent említett pikk hetesre utalva gyönyörűen fogalmazza meg a jelenség lényegét: „These immaterial cards have had after all, by their existence, some silent function. Their taciturn task of just being there, in the way, blocking traffic.” A könyvben így fejti ki ezt a gondolatot: „Azoknak a kis idétlen káróknak Kelet kezében mégis van dolguk. Mondhatjuk őket érdektelennek, lényegtelennek, puszta létezésükkel mégis szolgálnak. Állnak és várnak, akadályozzák a közlekedést, zavart okoznak az ellenség kommunikációs vonalaiban. Mivel pedig van ez a – bármilyen csendes és rejtett – értékük, tárgyai lehetnek egy beszorításnak.”
A következő két levélbeli partileírás viszont majdnem egy az egyben szerepel a 18 évvel később megjelent könyvben:
Kétoldali átmenetbeszorítás
Itt is az átmenet a probléma: bárcsak kétszer tudna a felvevő az asztalról hívni! Így kétszeres kőr impasszal hazavinné a szlemet. Látszólag azonban csak egyszer lehet asztalra menni. A treffek lehívása azonban mindkét ellenfelet nyomás alá helyezi: egyik ellenfél sem dublózhatja le a kőr figuráját, mert akkor megvan a két ütés (ha Nyugatnál lesz dubló kőr, akkor kis kőr hívásra csak egy kiadó marad; ha pedig Keletnél, akkor elég lesz egy impassz, mert utána esik a másik figura). Káróból is legalább hármat kell mindkét ellenfélnek tartania: Kelet nem dobhat a dáma alól, ha pedig Nyugat dob kettőt belőle, akkor a káró ász-király lehívása után a háromlapos végállásban már csak kőrje lesz, és a kőr dáma ütése után kőrt kell hívnia. Ezért mindkét védő egy-egy pikket tart meg, így a pikk dámát átütheti a király, jöhet a kőr impassz, ezután a pikk négyest üti az ötös, és az újabb kőr impassz teszi fel az i-re a pontot. Zseniális megoldás, így utólag pofonegyszerűnek is tűnik.
Az átmenetbeszorítás előkészítése
A levélben Ottlik beszúrja a licitet is, a könyvben csak utal rá. A partiban bemutatja, hogy az átmenetbeszorítás színjátékban is jól működik. Nyugat pikk kilences kezdését üti az ász, és láthatjuk, hogy a pikk színben átmenetbeszorításra nyílik lehetőség. De ha a király-ötös marad a dáma-hetessel szemben, akkor hiába ütjük át később a dámát a királlyal, nem lesz átmenet az ötös a fránya magas hetes miatt. Most persze már mindannyian tudjuk: az ászba nem a hármast, hanem a hetest kell tenni, hogy később át tudjuk ütni a hármast az ötössel! A sikeres káró impassz és a király esése után az adukra az asztal treffeket dob. Kelet első két dobása még könnyű, az ötödik káróra azonban beszorul. A treffet és a kőrt tartania kell, így leszinglizi pikkjét, azaz az átmenetbeszorítás megvalósult. Dél kőr hívására Nyugat nem szaladhat be üresen az ásszal, üt a király, és kőr lopás után Keletnél már szingli marad a bubi. Dél a pikk dámát átüti a királlyal, a kőr dámára beesik a bubi, a kéz treffet dob, Nyugat üt, a treff folytatást viszi az ász, és a magas kőr tízeshez a pikk ötös biztosítja a hidat az asztalra.
Ottlik a levelet – válasz híján – 1965. július elsején gyakorlatilag minden változtatás nélkül újra elküldte Moyse-nak. A The Bridge World főszerkesztője azonban erre a levélre se reagált, így a bridzsezők még éveket várhattak arra, hogy megismerkedhessenek egy új játéktechnikai találmánnyal. A kéziratra pedig ezalatt felkerült az új elnevezés: Entry Squeeze. (Mráz Máté, Ottlik Központ, ottlikcenter@gmail.com)
Nyilvántartanak, nyilván tartanak tőled
Ottlik Géza és kávéházi asztaltársasága gyakran felfigyelt egy ismeretlenre, aki beszélgetésüket fülelte és olykor jegyzeteket is készít. Ilyenkor presszót váltottak, de e kellemetlenségtől végleg nem tudtak megszabadulni. Ottliknak tehát nem kellett üldözési mániában szenvednie ahhoz, hogy feltételezze, politikai megfigyelés áldozata, leveleit cenzúrázzák, talán nem is továbbítják.
Ottlik azonban nem ismerhette a politikai elhárítás eljárásait, szabályait, ezért több ponton is tévedett. Így abban is, hogy a megfigyelések során ő nem a „célszemély”, csupán a megfigyelt társaságában tartózkodó mellékszereplő volt. Ennek ellenére gyakran említik az ügynöki jelentésekben. De ezekben, igazán fontos részletekre nem bukkantunk. A „legizgalmasabbnak” azt találtuk, hogy Ottlik nem értett egyet a szellemi termékek külföldi forgalmazásának állami monopóliumával, és maga kívánt eljárni művei idegen nyelvre fordítása, kiadása ügyében. (A Szerzői Jogvédő Hivatallal folytatott levelezéséből az is kiderült, hogy ehhez megfelelő szakértelemmel rendelkezett.)
Ottlik jól gondolta, hogy a Moyse-nak írt leveleit felbontják, tartalmát ellenőrzik. A levélellenőrzés ugyanis a fejlett nyugati országokba irányuló és onnan érkező levélpostai küldeményeknél, 1956 után automatikus volt.
Ez a „fedett” tevékenység a Keleti pályaudvaron található 72. sz. Főposta emeleti helyiségeiben folyt. A munkát szakemberhiány lassította, a levelek jelentős késéssel jutottak el a címzettekhez. De a cenzúrának nem volt célja a levelek megsemmisítése. Vagy eljutottak rendeltetési helyükre, vagy perekben szerepeltek bizonyítékként. Ezért úgy véljük, hogy Ottlik fontos, Moyse-nak címzett levelei, ha késve is, de eljutottak a The Bridge World szerkesztőségébe. (K. Gy., N. Gy.)
(Fenti dokumentumokat Ottlik Géza jogörökösének szíves engedélyével közöljük.)