Estére bridzstársaságot vártam, és mint gondos mesterember előre megvizsgáltam a szerszámot: átszámoltam a kártyákat. Nagy bosszúságomra az egyik csomagból hiányzott a kőr ötös. Későre járt már az idő, az üzletek zárva voltak, meg kellett keresnem a hiányzó lapot. Hajtóvadászatom bővelkedett izgalmakban. A cipőtisztító-szerszámok között megtaláltam régen elbújt töltőtollamat, a téli alsóneműim között viszont egy csomag szerelmes levélre bukkantam, melyeket legjobb barátom írt kedves feleségemhez. Végül egyébként üres fali széfem mélyén leltem meg a keresett kártyát.
– Csakhogy megvagy! – kiáltottam örömmel. – Egyetlen értéke páncélszekrényemnek.
– Valóban én vagyok a rejtett kincs – felelte öntudatosan –, és mindjárt bemutatkozom bridzsmivoltomban is:
– Mi ebben az érdekesség? – kérdeztem én rövid szemlélődés után. – A pikk impassz helyes irányától függ a teljesítés. Ha Dél eltalálja, csak négy ütést adhat ki.
– Oh, nem olyan egyszerű a dolog, a parti érdekessége mélyen el van ásva, rejtett kincs!
– Hát akkor légy oly szíves, hozd napfényre!
– Kitűnő bridzsezők játszották ezt a partit, és így válhatott az különösen érdekessé, gyengébb játékosoknál elsikkadt volna az ötlet. Esetleg a felvevő a kültelki biztonsági játékot választotta volna (impassz előtt még egyszer belenézni az ellenfelek lapjába). A parti a valóságban azonban a következőképpen játszódott le. Nyugat a kőr bubival indult, az asztal kicsit adott, Kelet pedig a nyolcast, Dél ütött az ásszal. Treffet hívott, amit Nyugat királya vitt el. A kőr tízest hívta vissza, az asztal ütötte a királlyal, Kelet a kilencest dobta. Újabb treff hívásra Kelet nem ütött, csak a következő, harmadik treff hívást vitte az ásszal. Most lehívta a kőr dámát, mindenki adott. Kelet most összegezte, mit látott a felvevőnél, mit mutat az asztal és megállapította, hogy a felvevőnek a pikk ász-királyon kívül pikk ütésre van szüksége. Ez könnyen megszerezhető, hiszen a dáma impasszolható, de be is esik. Pikk dámájának megmentése érdekében Kelet nem hívott le engem, a kőr ötöst, tizenharmadik kőrjét.
Kelet a káró bubit játszotta. A felvevő ütött az ásszal, lehívta magas treffjét és a pikk ászt. Azt hitte ugyanis, hogy a tizenharmadik kőr Nyugatnál van – ha Keletnél lett volna, lehívhatta volna –, és pikk impasszt játszott az asztal bubijával. Kelet ütésbe került és csak most játszott le engem, a kőr ötöst, a bukást.
Ha Dél helyén gyengébb játékos ült volna, annak talán nem hiányzik az utolsó kőr, az nem gondolkozik azon, hogy hol is lehetek. Teljesen bizonytalan, miképpen kezeli a pikk színt és könnyen lehet, hogy teljesíti azt a játszmát, melyet a jó játékosnak el kellett buknia.
Dél bosszankodott egy kissé, hogy becsapták, pedig becsapni csak azt lehet, akivel értelmesen lehet beszélni.