Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Darvas Róbert - 2021. április 13.

A kártyák mesélnek: Cirkusz – A Kőr Hatos a trapézon

Mintha kopogtatott volna valaki… Az ajtóhoz mentem, kinyitottam, senkit sem láttam, visszatértem karosszékembe, most halk köhécselést hallottam, a Treff Kettes állott előttem, levéllel a hóna alatt. A levél nagyobb volt, mint ő maga.
– Hiszen te tegnapelőtt voltál nálam, már megint valami bajod van?
– Oh most semmi bajom sincs, a kártyacsomag leszerződött egy cirkuszhoz, és persze én vagyok a kifutógyerek. Levelet hoztam Önnek, Szerkesztő úr, a Kőr Hatostól. Alászolgája.

Átadta a levelet és távozott az ajtó alatti résen át.

A borítékban egy meghívás volt és egy tiszteletjegy a cirkuszba. Elmentem az előadásra. Már folyt az előadás. Éppen a világ legerősebb bridzsjátékosa produkálta magát. Csodálatos volt! Minden helyzetben könnyedén emelte partnerét, a legnehezebb kényszerdobásokat félkézzel keresztülvitte és közben állandóan mosolygott még akkor is, amikor a partnere a legsúlyosabb hibákat ejtette (a lábára). Nem tudnám utánacsinálni, esküszöm.

A következő szám Marky, a csodakutya volt. Egy társaság a porondon leült bridzsezni és a csodakutya az idomítója háta mögött foglalt helyet. Valahányszor gazdája rossz lapot akart kijátszani vagy renonszot készült adni, Marky vonítani kezdett. A kutya nem eladó.

Ezután következett a főszám. A zenekar a Pick Dame ouverture-t játszotta, a menedzser a porondra lépett és egy bevezető magyarázatot tartott:
– Hölgyeim és Uraim! Egy bridzskiosztás lehetőségeit két dolog határozza meg. Az egyik a felvevő vonal lapereje, a másik a hiányzó lapok elosztása. Evvel párhuzamosan a felvevőjáték is két mozzanatból áll, milyen ütéseket és milyen sorrendet alkalmaz a felvevő. Csoportom bemutat itt egy játszmát, melynek megjátszása nem egyszerű kártyázás, hanem az anyagnak és időnek teljes összhangja, ekvilibrisztikai mutatvány.

A menedzser meghajtotta magát, jelt adott és a csoport következőképpen állt fel:

(A Next gomb segítségével követhető a lejátszás – a szerk.)

A Kőr Hetes kilépett a nyugati sorokból, a Kőr Dáma az északiakból, a Nyolcas keletről és a Hármas délről.

A licitálás valószínűvé teszi azt az elosztást, amely a játszmában tényleg fennáll, úgyhogy a parti az ellenlapok ismerete nélkül is megoldható. Az indítás és licit valószínűvé teszik Nyugat szingli kőrjét, ugyancsak valószínű Nyugat szingli treffje is Kelet kontrája alapján. Mindenképpen szükséges egyszer adut hívni, hogy legalább Nyugat ne zavarhassa a felvevő manővereit. Hiba lenne azonban a dámát játszani, ennek rendeltetése az, hogy a kéz kis pikkjét lopja, amit ha Kelet felülüt, meggyengül aduban és Dél két további aduzással könnyedén kifoszthatja.

Licitálás előtt csak a csoport Észak–Dél része állt fel. A licit után a menedzser megbeszéli az ellenlapok valószínű elosztását, és ezután a csoport Kelet–Nyugat része is bevonul és elfoglalják helyeiket.

A második ütés tehát a treff hármas az asztalról és impassz a kilencessel. Még mindig fenyeget azonban két aduütés elvesztése abban az esetben, ha a treff dámát Kelet majd nem ütné át. Ezen is lehet segíteni adu végjátékkal, de csak akkor, ha a felvevő meg tud szabadulni a kéz egyik magas pikkjétől, hiszen különben ezt Kelet aduval ütné. Ennek érdekében magasítani kell a kőr színt, hogy majd a magas kőrre el lehessen dobni a kellemetlen kézi pikket.

A harmadik ütés tehát a kőr ász, a negyedik a kőr király az asztalon, az ötödik kőr lopás. Most következik pikk ász és pikk király és a nyolcadik ütésben a pikk kettest Észak a treff dámával lopja el. Ha Kelet felülüti, megmaradó két aduja már beesik Dél ász-bubijába. Kelet tehát jobban játszik, ha kárót dob. Igen ám, de most, a kilencedik ütésben következik a Kőr Hatos nagy jelenése. A játszma kritikus ütése, hogy Észak őt hívja. Ha Kelet aduval fed, a felvevő felülüti, lehívja az adu ászt, és Kelet mindössze egy adut üthet. Kelet jobban játszik, ha nem megy be aduval, hanem kárót dob. A felvevő most a nagyra növelt kőr hatost arra használja fel, hogy eldobja a kéz magas pikkjét, úgyhogy már csak négy aduja marad. Káró hívás következik az asztalról, Dél aduval üti. Kezében van még az adu ász, bubi és hatos, Keletnél pedig ugyanekkor a király, tízes és nyolcas.

A zenekar dallamtalan crescendóval festi alá a helyzet izgalmát.

Dél a treff hatost hívja, Kelet üthet a nyolcassal, de villájából kell hívnia és Dél teljesít.

A zenekar tust húz. A csoport tagjai szerényen meghajolnak, a közönség tapsol, a Kőr Hatos csókokat dobál.

Akrobat, oh!

A műsor utolsó számaként egy ketrecben behozták a porondra a koplaló embert. A menedzser hatósági igazolványokkal bizonyította, hogy a koplaló ember már harmincnegyedik napja egy falatot sem bridzsezett.

A közönség, mely eddig nyugodtan és jó indulatúan viselkedett, most váratlanul izgalomba jött és különböző kiabálások hallatszottak:
– Ez lehetetlenség!
– Svindli!
– Emberkínzás!


További cikkek ebben a témában