Kezdőoldal

Felpattant kis szobám ajtaja, két herold lépett be, oldalt álltak és háromszor egymásután elfújták az alábbi kürtjelet:

(Szilágyi Kinga szaxofonon tolmácsolta a kottát, nagyon köszönjük!) 

Most a pikk királyi udvarmester lépett be, kit már ismertem a pikk királynőnél tett látogatásom óta. Hármat koppantott szertartásbotjával és jelentette:
– Őfelsége Máriusz Alfonz József Pikánusz, minden pikkek királya közeledik.

Dobogó szívvel fordultam az ajtó felé, és már be is lépett méltóságteljesen a dicső uralkodó. Két testőr követte.
– Felséges uram! – üdvözöltem őt meghajlással. – Ez a nap örökké feledhetetlen lesz számomra.
– Mi, Alfonz, Pikkország királya, szívesen leereszkedtünk hozzád, hogy gyűjteményedhez történelmi jelentőségű adalékkal szolgáljunk. Elmondjuk néked, hogy a modern törvényhozás a mi országunkban is megfosztott bennünket királyi pallosjogunktól. Fölénk rendelte legnagyobb elhatározási joggal az ászt. Hatáskörünk így jelentősen csökkent, de ne hidd, hogy jelentéktelenné zsugorodott. Még azokban az esetekben is, amikor helyzetünk folytán arra vagyunk ítélve, hogy az ász lecsapjon ránk, sokszor még akkor is irányítunk és döntünk élet és halál, teljesítés és bukás felett:

(A Next gomb segítségével követhető az ábrán a lejátszás)

Nyugat a treff dámával indult, felvevő ütött az ásszal.

A helyzet reménytelennek látszik. Két-három aduütésen kívül még egy kőr ütés elvesztése is fenyeget. Aduzni reménytelen, de egy esetleges aduvégjáték reményében a felvevő elkezdte rövidíteni kezét. A második ütésben a pikk négyest hívta, Nyugat a kettest adta, impasszolt a tízessel. Treffet lopott, majd a pikk dámát hívta, Nyugat nem fedte. A harmadik menet pikkel átment az asztalra és megint treffet lopott. Most a kőr király következett, és az asztal utolsó treffjének ellopása. Dél lehívta a kőr ászt és egy kis kőrt hívott utána…

Kelet az eddigi 9 ütésben színre színt adott, 3 pikkjét, 2 kőrjét, 4 treffjét. Már csak aduja maradt. Így Nyugat kőr ütését kénytelen aduval átütni és a megmaradó 3 aduja közül bármelyiket hívja is ki, már csak 1 ütést csinálhat. A felvevő teljesített.

Látszólag teljesen passzív az ellenjáték szerepe a játszmában. Valójában már a második ütésnél jelentkezett a beavatkozás lehetősége. Ha Nyugat felismeri személyiségünk jelentőségét és él csak látszólag felfüggesztett pallosjogunkkal, a teljesítést megakadályozhatja. Ha Dél pikk négyes hívásába Nyugat bennünket, a pikk királyt tett volna, a teljesítés lehetetlenné válik. A pikk tízes nem jelentett volna külön átmenetet, Dél csak 2 treffet tudott volna hazalopni és nem tudta volna Keletet oly szorult helyzetbe hozni, mint amilyen a tényleges játékban alakult. Kétszer is elbukott volna a felvevő.

A kényszerdobási végjátékok egyik különös érdekessége az, hogy a helyzetnek a kritikus időpontban szorosnak kell lennie. Csak így sikerül a végső beszorítás. Ha a felvevő ezt a szorosságot nem tudja előidézni, a beszorítás nem sikerül. Ez a játszma bizonyítéka, hogy az aduvégjátékokban is van jelentősége ennek a tempóra beállított szoros helyzetnek. Nyugat helyes ellenjátéka mellett a felvevő nem tudta volna előállítani azt a szorosságot, ami pedig a siker nélkülözhetetlen kelléke volt. Az általános szabály a figura fedését írja elő. Íme ebben az esetben a nem fedés a jó játék.

A király befejezte előadását és én szólottam:
– Hálásan köszönöm, felséges uram, ezt a magas elméleti érdekességű játszmát. Hiszem, hogy gyűjteményem legszebb ékessége leend. Kérem felséged engedelmét, hogy amint könyvalakban megjelenik, egy példányt felségednek elküldhessek.
– Örömmel fogjuk fogadni könyvedet. Udvarmester, előfizetésként fizess ki tíz aranyat.

Ez megtörtént. A király kíséretével szertartásosan eltávozott.

Másnap bemutattam az aranyakat a Nemzeti Múzeumban. A numizmatikus fejcsóválva nézte a pénzeket, érdektelen magánkiadásoknak mondta azokat. Az aranybeváltónak azonban semmi kifogása sem volt.