Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Darvas Róbert - 2020. december 8.

A kártyák mesélnek: A bridzsangyal – Csodát tesz a Káró Dáma

Peches napom volt. Kedvezőtlen elosztások, sikertelen impasszok gyötörtek egész nap, úgyhogy jelentékeny mínuszban végeztem. Amikor kopott legénylakásomban pihenőre tértem, még egyre azon gondolkoztam, hogy milyen szerencsétlenül is feküdtek ezek a játszmák. Meg aztán az ellenfeleknek is hallatlan szerencséjük volt, mindig eltalálták az egyetlen indító kijátszást, amellyel a felvételemet el lehetett buktatni. Még az ágyban is erről ábrándoztam: „Hej, ha egyszer kedvezőek volnának a körülmények, én milyen tökéletesen meg tudnám játszani a partikat!”

Egyszer csak az ablak felől nagy fényességet láttam, egy gyönyörű női fej körvonalai jelentek meg a glória közepén.
– Ejnye – mondottam magamban –, ezt a fejet valahonnan ismerem… Megvan, ez senki más, mint a káró dráma.

Ám megszólalt a tünemény:
– Én a bridzs angyala vagyok, meghallottam panaszaidat, eljöttem hozzád, próbára teszlek.
– Légy üdvözölve, szépséges angyal! – feleltem. – Te, aki a bridzsezők lelkébe látsz, tudhatod, hogy most a legnagyobb tisztelőd áll előtted. Ami pedig a próbatételt illeti, állok elébe, és a te földöntúli, de igazságos és bölcs bírálatod alá vetem magam.
– Köszönöm bizalmadat, és ha az vagy, akinek mondod magad, akkor a játszmák erejéig pénzben is megjutalmazlak. Íme itt van mindjárt a próbatételi játszma. Te Délen ülsz, bemutatom lapjaidat.

Kőr az adu. Kiválaszthatod, hogy piros vagy fekete színnel induljon az ellenfél, előírhatod az ellenlapok elosztását is. Kérdésem az, hány kőrt akarsz játszani és a vállalt felvételt hogyan játszanád.

Villámgyorsan elemeztem magamban a helyzetet: „Ha Nyugathoz teszem a káró királyt, 4 káró, 4 kőr és két ász ütésem van. Jobb ennél, ha Nyugathoz a blank káró bubot adom, már öt káróütésem van. Ha ezt trefflopással kombinálom… Heuréka!”
– Értem, angyalom a kiosztást – szóltam hangosan –, és már válaszolok is. Ez nekem való játszma. Most az egyszer hasznom van a megszokott gonosz elosztásaimból. Hat–nullás aduelosztást kívánok! Piros legyen az indítás. Nyugat egyetlen piros lapja legyen a káró bubi, avval induljon. 7 kőr teljesítésére vállalkozom, ha ez a teljes kiosztás:

Nyugat tehát a káró bubival indul. Az első lap, melyet ráadok, a te arcképed, jóságos angyal, a káró dáma. Kelet fedi királyával, Dél üt az ásszal. Treff ásszal az asztalra megyek, kárót impasszolok. Pikk ásszal az asztalra megyek, megint kárót impasszolok, és most végre lehívom magas káró hatosomat, treffet dobok rá. Lopok egy treffet a kőr kettessel és a további hat ütést keresztbe lopom. Kelettől minden ütésben adut kapok, de ütni nem tud. A hat–nullás aduelosztás a teljesítés alapfeltétele, mert föltétlenül négy tiszta káróütést kell csinálni, és ez csak úgy lehetséges, ha Nyugatnak egy aduja sincs, ebben a partiban ugyanis aduzni nem szabad. Mind a hét aduval külön kell ütni és négy káróval meg a két fekete ásszal.

– Jól van, Róbert. Kitűnően feleltél és ezért javadra írok, mintha csak bellben lettél volna a robberrel együtt 3160 poént. Azt is bebizonyítottad, hogy megérdemled a „kedvező” elosztásokat, körülményeket, mert meg tudod játszani azokat, hát majd gondoskodom rólad.

Még mielőtt meg tudtam volna köszönni az angyal jóindulatát, a tünemény eltűnt. Reggel a pénzeslevélhordó vert fel álmomból:

Nagyságos
Darvas Róbert úrnak

Budapest

Folyószámlájának átvizsgálása alkalmával megállapítottuk, hogy múlt évi kezelési költségeire befizetett összegből minden költség levonása után még
P. 316.- azaz háromszáztizenhat pengő
maradt fel, mely összeget mellékelten átszármaztatunk.

Tisztelettel:
Angyalföldi Elmegyógyintézet
Budapest


További cikkek ebben a témában