Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Scharnitzky Péter - 2011. április 20.

Utazás a turista osztályon – IMP II.-III. 2. forduló

Talán picit kevésbé szélsőséges elosztású _most csak egy nyolclapos színt osztott a gép_, de nem kevésbé érdekes partikkal folytatódott a hétfői játéknap. A 11-es leosztásban a nagyszlem viszonylag könnyen licitálhatónak bizonyult, a 31 párból 22-nek sikerült. De persze nem minden leosztásban mentek simán a dolgok.
 

Ahogy a következő partiban is adódhatott váratlan licitprobléma:


Rögtön az első kérdés, hogy mivel indítsuk a licitet. Csak 19 figurapontunk van, de kilenc ütésünk és csak egyetlen fedetlen színünk. 3 szanig mindenképp el kellene jutni, hiszen csak akkor bukunk, ha az ellenfél le tud hívni sok kőrt, és el is indulnak ezzel a színnel. A gambling 3 szanban nem lehet ennyi külső figura, ezért marad a legerősebb indító licitünk sztenderd esetén is. Az 1 káró indítás nem jó, mert a partner lepasszolhatja egy csomó olyan lappal, amivel teljesíteni tudunk _mint most is_. Sőt még az sem biztos, hogy segít, ha a partner passza után az ellenfél újranyitja a licitet _pl. kontrával_, mert a most bemondott 3 szanunkat lementhetik 4 pikkel. Ezután már tényleg elbúcsúzhatunk a gémjutalomtól. Ketten kipróbálták a szerencséjüket 4 szannal, de nem voltak boldogok a végén. Természetesen az ellen nincs mit tenni, ha a 2 treff indulásunk után védekezik az ellenfél _ebben a szkórhelyzetben Észak lapjával javasolnám is_.



Miután kiderítettük, a partner 4-es pikk támogatását, hogy nincs szinglije, a kulcslapjait, és a treff és kőr király hiányát, megelégszünk a kisszlemmel. Már csak teljesíteni kellene a passzív adu indításra. Ha nem adunk ki kárót, már meg is vagyunk. Ha nem találjuk el a kárót, még akkor is segíthet a treff lopimpassz _eldobunk két kőrt a treffre és a negyedik káróra_. Viszont vigyázzunk a közlekedésre az utóbbi esetben: a lopimpassz megadásához és a magas treff lehívásához az átmeneteket az aduszín biztosítja. Tehát adu ász, treff ász, adu dáma a királyhoz, káró király, káró impassz. Ha nem ülne, akkor a treff lopimpasszon kívül még az is jó, ha Keletnek elfogytak a kárói viszont nála van mindkét király, mert csak rosszat tud hívni.



Ezt a gémet az ellenfél hallgatása mellett aligha mondtuk volna be. Két menet káró után úgy tűnik, hogy a teljesítéshez kell a 3–2-es pikk és a húzó kőr _3–3 vagy dubló bubi_. Ám amikor a pikk király után a pikk dámába esik a tízes, nyerünk egy átmenetet, mert átüthetővé válik az ásszal. Ha aduzás előtt nem felejtettük el lehívni a szingli kőr királyt, akkor most lophatunk egy kőrt, és a pikk kilencessel le tudunk menni az asztalra, tehát már bármilyen 4–2-es kőr jó nekünk.

Ha a káró ász indítás után az agresszív ellenfelek három menet treffel folytatnák, akkor ezt az asztalon kell lopni, és ez a többlet esély elvész, de ebben a partiban nem is volt rá szükség.



Bellben erőszakosan licitáltunk, nem lesz könnyű teljesíteni. Két menet pikkel támad az ellenfél. Hogyan aduzzunk?

Valószínűleg ki kell adni még kőrből kettőt, tehát minort nem adhatunk ki. Az aduzáshoz közlekedésre is szükség lesz, abból pedig csak egy pikk lopás van. Mivel a 4–2-nél rosszabb aduelosztást úgysem bírjuk ki _kirövidülünk_, ezért ne kis kőrt hívjunk a tízeshez, mert rosszul járunk, ha kihagyják. Hívjunk nagyot, hogy folytathassuk, ha úgy adódna. Ha a második aduütése után Kelet nem hív együttműködően egy újabb pikket _mert mondjuk már nincs neki_, akkor kénytelen egy olcsót hívni. Ha ez treff, akkor ütünk a bubival, majd egy treffet kézben magasan lopva tudunk csak kézbe jönni az aduzás befejezéséhez, tehát szükség lesz a 3–3-as adura és a káró impasszra. Ha Kelet a káró tízest hívja, akkor fedjük a dámával, és megpróbálhatunk a káró kilencessel kézbe jönni az aduzás befejezéséhez. Ha kis kárót hív Kelet, akkora a kilences hozzátevése a nyerő.

Honnan tudhatjuk, hogy pontosan melyik minor figura van Keletnél? Annyit tudhatunk, hogy milyen erős 1 szant játszik az ellenfél. Keletnek az eddigiek alapján egyenletes lapja lesz, és már láttunk tőle tíz figurapontot a majorokban. Ha például a népszerű 15–17-es 1 szant játsszák, akkor már csak az egyik minor figura lehet nála.