Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Scharnitzky Péter - 2012. június 13.

Utazás a turista osztályon – 2012 IMP 2. osztály 8. nap

Véget ért a bajnokság. A múlt heti beharangozóban azt írtam, hogy még komolyabb átrendeződések is történhetnek a tabellán, de a kritikus _feljutó_ helyeken mindössze egy változást regisztrálhattunk, igaz, a feljutók sorrendje jelentősebben átalakult. Az osztálytól búcsúzó párok pedig már a hatodik forduló óta képtelenek voltak feljebb küzdeni magukat.
 
32. leosztás

 
A mezőny kevesebb, mint a fele játszott szlemet a fenti lapokból. Ha adus szlemet akarunk játszani, akkor azt a hosszú színünket kell adunak választani, amelyik húz, mert a treff ászt biztosan ki fogjuk adni. A kicsit rosszabb minőségű, de egy lappal hosszabb káróban lényegesen jobbak az esélyeink. Ráadásul ebben az esetben a rövid aduból lophatunk kőrt, és a pikkeket is magasíthatjuk lopással, ha aduzás után treffel le tudunk menni az asztalra.
 
Ha adu nélküli játékot választunk _mert nem akarunk találgatni, hogy melyik hosszú színünk húz, ha csak az egyik_, akkor a lopások hiányát a treff ütésekkel kell pótolni, azaz el kell találni a treff bubit.
 
31. leosztás

 
Észak lapja rendkívül erős, ha kevés ütés kiadásával tudja felmagasítani a káró mellékszínét. Ezt az ellenfelek csak úgy tudják megakadályozni, ha időben hívnak adut, különben a felvevő kényelmesen tud tízet ütni. De teljesíthető-e egyáltalán az ellenfelek kőr gémje vagy Észak fantommentés áldozata lett? A licitmenetből kínálkozik, hogy a kőr dámát Délnél keressük, valamint az, hogy a negyedik, kis pikket le kell lopni az asztalon. Ezt meg is tudjuk tenni, ha csak két menetben aduzunk: a második treffet lopjuk, kőr király, kőr impassz, majd négy menet pikk _az utolsót lopjuk_. Ezután kárót hívunk, és a piros színekben még biztosan fogunk hármat ütni, mert ha a harmadik kárót el is lopják, az aduink magasak lesznek.
 
26. leosztás

 
A pikk színt érdemes adunak választani nem a kőrt. Nem azért, mert a kőr szín elosztása nem ideális _ezt a licitmenet során még nem tudhatjuk_, hanem mert a kőrre lehet dobni vesztőt _ráadásul a treffre is_, ha pikk az adu, míg fordítva ez nem működik. A gémfelvétel teljesítése azonban így sem egyszerű káró indításra. Az a terv csak látszólag jó, hogy káró ász, treff ász, kőr ász, kőr lopás után a treff királyra elmegy a vesztő káró, és már csak két adut és a kőr királyt kell kiadni, mert ki fogunk rövidülni. Az adott partiban jobb, ha a licitmenet ellenére Északhoz tesszük a kőr királyt, és nem feltétlenül akarjuk eldobni a kézi káró vesztőt. Tehát a káró ász után nem hívjuk le a treff ászt _ez a lap ugyanis a kőr magasításhoz szükséges kulcsfontosságú átmenet_, hanem kőr ász, kőr dámát hívunk. Ezt az ellenfél valószínűleg fedi, különben megszabadulnánk az asztali vesztő kárótól. Most használjuk fel a treff ász átmenetet, hogy egy kis kőrt lopjunk magasan.
 
Dél valószínűleg felüllop, különben most már el tudnánk dobni a vesztő kézi kárót a treff királyra, de hiába hív le egy káró ütést, és folytatja a színt, hogy rövidítsen, mert már magas a kőrünk, és csak kétszer kell aduznunk. Ha Dél mégse lopna felül, akkor természetesen lehívjuk a treff királyt, kárót lopunk, és a kőr bubit pedig ellopjuk az adu hatossal.

 
Ezt Dél már kénytelen felüllopni, különben keresztlopással könnyedén hozzájutnánk a hiányzó két ütéshez. Ha most lehívja a másik magas aduját is, akkor még szürt is ütünk. A káró hívást kézből kőrt dobva az asztalon ütjük, és már csak kettőt adunk ki, míg a treff hívást kézben lopjuk, majd a magas kőrünket is lelopjuk.
 
Ha a parti korai szakaszában a kőr dáma hívásunkat Észak nem fedné a királlyal, akkor eldobjuk a vesztő asztali kárót, majd folytatjuk a kőr magasítást: kőrt lopunk magasan. Ha ezt Dél nem lopja felül, akkor jöhet a treff ász az újabb kőr lopásért most a hatossal, és az előzőhöz hasonló végállásokkal. Ha felüllop, akkor nem kell tartanunk a kirövidüléstől.
 
23. leosztás

 
Ez meglehetősen barátságtalan parti, mert majdnem mindegyik szín szélsőségesen van elosztva. Nem véletlen, hogy csak két felvevő teljesített, míg 14 bukott _átlagosan több mint kettőt_ mindkét vonalon különböző, zömmel hármas magasságú felvételben. Még a treff vállalásoknak volt a legtöbb esélye a jó minőségű adu szín és a rövid aduból való lopási lehetőség miatt. Az utóbbit persze adu indítással eltüntethette az ellenfél.
 
17. leosztás

 
A mezőny nagy részének beletörött a bicskája ebbe a partiba, mert nem vállalták a gémet, hanem treff töredéket játszottak. Pedig ha Nyugat valamikor meg tudja emelni a partnere treffjét, akkor Kelet már lát nyolc ütést zsinórban _húzó treffet feltételezve_. Sőt a treff gém is csak akkor bukik, ha az ellenfél állandó adu hívással el tudja venni az asztal két pikk lopását. Márpedig a hosszú treffesnek ugyan van két pikk figurája, de csak egyszer tud velük ütésbe kerülni _és adut hívni_, mert a partnere pikk ász-királya útban van. A gép mégis tíz ütést lát treff adu mellett, a kommentek közé várjuk a nyerő ellenjátékot.
 
8. leosztás

 
Ha Nyugat a pocsék színminőség és a rengeteg vesztő miatt úgy értékeli a lapját, hogy az nem felel meg a kizáró indulás követelményeinek, akkor ellenfelei megkapják a lehetőséget, hogy megtalálják a kőr vagy a szan gémet _utóbbit senki sem választotta_. Ha azonban elindul 3 pikkel, azzal megteszi az első akadályozó lépést. Ezt a falat kell Keletnek tovább emelnie, hiszen az ő lapjából az ellenfelek bármelyik piros gémje _sőt akár szlemje is_ teljesülhet. A 4 pikk licitnek ráadásul nagy előnye, hogy nem lehet tudni, hogy ezt mentési vagy teljesítési szándékkal mondták-e. Nem véletlen, hogy csak egy helyen kontrázták meg _persze egyszer bukó felvételt IMP-versenyen nem is nagyon szabad megkontrázni, hacsak nem ez az út a mi teljesülő gémünkhöz, de ezt általában nehéz előre látni_. A legjobban azok a Kelet–Nyugat párok jártak, akiket Dél érthetetlen módon hagyott 3 pikket játszani az automatikus információs kontra leadása helyett.