Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Fazakas Gergely - 2022. október 6.

Túl a féltávon – csb 2022 I/B és II. osztály 4. játékhét

Az I/B osztály hétfordulós alapszakasza túljutott a félidőn. Ugyan nem minden csapat játszotta le mind a négy meccsét, de az erővonalak már markánsan kirajzolódtak. Az A csoportban az ELTE vette át a vezetést, mert az Izobau TSC nagy vereséget szenvedett az Ecosofttól – ez utóbbi két csapat is a vezető hármas boly tagja. A B csoportban a SZTAKI, a Durostone és a Feel the Beat emelkedik ki a mezőnyből. Úgy tűnik, hogy az A csoportból ketten, a B-ből hárman már nehezen fogják elkerülni az alsóházat, lévén 7 pont alatti átlaggal bírnak. Meglepetés, hogy az első osztályban gyakran megforduló Balásy és a sokszoros bajnokokat felsoroltató Young Boys is a lemaradók között van.

A legnagyobb rangadónak kétségtelenül az Ecosoft–Izobau TSC meccs számított mindkét csapatban stabil első osztályú játékosokkal. Az Ecosoft a Benedek Áron–Els Toutenel–Szentandrási Gergely hármast szerződtette, de a két fiú inkább Wettl Mártával játszott idáig – és príma szkórokat hoztak. A másik pár Kiss Gábor és Kovács Márton – a mai nap hősei ők voltak. Az Izobau TSC egyik névadója, Benedek Béla még nem játszott a bajnokságban, ahogy Marjai Gábor és Novottny Ernő sem – Andrási Miklós Kardos Jánossal és Hegyi András Lévai Ferenccel viszont megbízhatóan szállította az IMP-ket.

Az 1. partiban meglódult az Izobau TSC szekere. Majdnem minden asztalon 2 pikket játszottak, de Benedek Áron némi optimizmussal kontrával újranyitott. Az ellenjáték precíz volt, így szürt Hegyi András nem tudott ütni, de a treff–káró keresztlopás biztosította a 470-t.

A 3. partiban növelte előnyét a vidéki csapat. Dél 1 káró indulásra Andrási Miklós 2 szannal jelezte két alacsony rangú nem licitált színét. Észak 3 kárót jelentett, melyen borult a partnership: Észak küzdelminek, Dél a fésűelv alapján vélhetően pont invitnek tekintette. Mindenesetre az Ecosoft párosa 5 káró kontrában landolt, mely –800-at ért – és máris 20–0, majd egy részírással 26–0 lett az állás.

A következő 14 partiban azonban az Ecosoft 85–2-es futást produkált.

A 8. partiban általában Kelet–Nyugat játszott 4 kőrt. Ha Észak treffel indul – ahogy az összeemelt treffnek köszönhetően, de egyedül Bekő Mária tette Csepeli Miklós ellen – a felvevő nehezen jut az asztalra, és a két fekete mellé kiad vagy két kárót, vagy ha lelopja káróit, a kőr király is ütni fog. Az összes többi helyen a partner színével, káróval indultak, amire már könnyedén lehet tízet ütni – ez azonban a hat asztalból csak kettőn(!) sikerült.

Szinte minden asztalon Észak játszott 3 szant. Keletnek döntenie kellett, hogy üres ötös kőrjéből indul-e – ebben az esetben Nyugatot a treff ász beütés után nem lehetett lebeszélni a kőr folytatásáról és így a mindössze két ellenjáték ütés elfogadásáról. A Keletek egy másik része a pikk AKT8 színből választott. Az ász, a király vagy a két magasabbat ígérő tízes egyaránt nehézzé tette az ellenjátékosok dolgát. Az ász és király lehívásakor a második ütésben Nyugat bedobja a bubit. Kelet tudja, hogy hármas pikkből tette ezt, tehát a tízes-nyolcas (vagy ha a tízessel indult, az ász-nyolcas) villát őriznie kell a felvevő dubló kilencese fölött. Már csak arra kell várnia, hogy Nyugat a hiányzó ütést megszerezze – adott esetben a treff ásszal – és utána a négy pikk ütéssel bukik a felvétel. Benedek Áron a legkisebb pikkel indult, vagyis a nyolcassal. Ez a felvevő szempontjából inkább nagynak tűnt, így Nyugat bubija ütött, és a védők máris lehúzhatták négy pikk ütésüket. Ezzel a második gémerejű partival az Ecosoft már kiegyenlített.

A tatabányai csapat licitfélreértésbe szaladt. Kelet 1 káró indulására Dél 1 kőrrel szólt közbe, Nyugat 1 pikket mondott, melyet Kelet kőr splinterrel emelt. Most jött a kulcsmozzanat: Kiss Gábor Délen lengyel kontrát adott, vagyis arra kérte partnerét, hogy ne a licitált kőrrel induljon. Nyugat ászt kérdezett, és Kelet úgy érezte, a kőr színhiányt is ásznak kellene jeleznie – ez különösen a lengyel kontra után nagy valószínűséggel félreértésekhez vezethetett. Kelet még a káró királyt is megtudta, és nagyszlemet vállalt – amelyben lett is volna 13 ütés, ha Kovács Márton nem a már logikusan kitalálható treffel indult volna.

Ez a parti indítókijátszási probléma. Észak erős szannal indult, Dél 3-ra emelte. Mivel indulunk – a negyedik kőr nyolcassal vagy a negyedik pikk bubi alól? A pikkel indulók szinte mind buktattak, hiszen három pikk és két treff ütés is az övék lett – a kőrrel indulók pedig a tempóveszteség mellett még partnerük bubiját is behajtották.

II. osztály
Itt a számos elhalasztott meccs zavarja a tisztánlátást. Némi körbeverés is izgalmassá tette az állást. Az eddig jól álló, rutinos Mákos nudli (Keszthelyi Kristóf–Kuttner Zoltán, Csapó Szabolcs–Hajnal Dániel–Szetey Zsolt) két nagyméretű zakóba is beleszaladt például. A dupla fordulóban a legtöbb pontot az I/B-be nyilván visszajutni kívánó RR (Sinkovicz hp., Budinszky András–Talyigás András és Réti Zsuzsa–Ferenci György), valamint az ifjúsági válogatottakkal tűzdelt Bambi (László Márton–Magyar Ádám, Sógor Bence–Szabó Botond és Bekő Zsófia–Varga Norbert) érte el, mégis a Duna csapat (Csépán Gábor–Tóth András, Gyulay Judit–Wappler Mariann, Nádasi György–Rózsa János) vezeti a tabellát.

5. leosztás
Konkrét partimegoldásokat nem tudtunk nyomon követni, így a szkórlap alapján választottam érdekes partit.

Kelet–Nyugat a túlerő (25 pont) és a 6–2-es kőr találkozás birtokában rendszerint 4 kőrt vállalt, mely az 5–0-s aduelosztás és még némi fekvési problémák miatt kettőt bukott.

Néhány pár inkább a 3 szant választotta, melyben a gép szerint szintén csak hét ütés van, mégis két teljesítés is a szkórlapra került. Érdekes, hogy két beírás szerint a pontszegény Észak–Dél is teljesített 3 szant. Az egyik beírás gyanús az indítókijátszás alapján, hogy félrekönyvelés történt, de a másik asztalon – ahol a kőr KQB432 színből a kettessel indultak a szanfelvétel ellen – nehezen, de hihetőnek tűnik.