Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Koltai Gábor - 2013. március 8.

Tanmesék – Magyar Kupa 3. játékhét

A selejtezőkből az utolsó játéknap van csak hátra, lassan tisztázódnak a csoportokon belüli erőviszonyok, de folytatódik a tanulságos esetek utáni kutakodás is. Jó lenne, ha a kiválasztott partikhoz _vagy akármelyik másikhoz_ továbbra is érkeznének vélemények, és az se baj, ha kisebb viták alakulnak ki. Kíváncsian várjuk a legújabb olyan partikat is, amikben égbekiáltó szabálytalanságok történtek, a gonosz zsűri szokásához híven a vétlen felet büntette meg, az óvási bizottság pedig még körmösöket is osztogatott…
 
Langyos partikkal kezdődött a hét – lement öt leosztás, mire egy érdekes parti horogvégre került.
 
Hétfő, 6. leosztás


A licit alapján világos, hogy Észak egész jó kis lapot markol, és káróból nem lesz sok kiadó ütése. A partnerünk káró indulást javasolt, de akkor még nem tudta, mi lesz a felvétel. 3 szan vagy 4 pikk ellen káróval is indulnánk. De most?
 
Ha hirtelen nincs ötletünk, menjünk sorban a színeken – hátha eszünkbe jut közben valami.
– aduval kellene indulni akkor, ha nincs az asztalon magas vagy magasra játszható szín, elvehetünk egy olyan ütést, amit a rövid aduból való lopással szerezne meg a felvevő
– kőrrel vagy treffel indulni akkor jó, ha a másik színben van sok ütése a felvevőnek, de így mi előbb ütünk kettőt
– aki káróval indulna, annak nincs sok képzelőereje, az alibi bridzset játszik: „a partnerem káró indulást kért, hát káróval indulok. Ha az rosszul sül el, akkor nem én vagyok a hibás. Ha viszont csak káró indulásra bukna a parti, és mással indulok, akkor egész este hallgathatom a szidalmakat.”
 
Miközben még gondolkodunk, a szomszéd asztalnál hangos elemzés zajlik: „Erre az egy indulásra bukik csak el a 6 pikk…” Sajnos azt nem értjük, hogy melyik színről van szó. Összeszorul a gyomrunk, és kiteszünk az asztalra egy treffet.
 
Most viszont átülünk a másik oldalra.

 
Azt nem tudjuk, hol van a treff dáma – de az indulás páros számú lapból történt. Mi a terv? Két kárót le tudunk lopni, és ha 3–3 a kőr, akkor a másik kettőt el tudjuk dobni kőrre és treffre, így csak az adu királyt adjuk ki. Treff lopással fogunk közlekedni _Nyugat négyes treffjében bízva_, és gondosan a kőrök lehívásával fogjuk kezdeni, nehogy Kelet idő előtt kőrt dobhasson a treffekbe. Jó lesz?
 
Majdnem jó. Csak az a baj, hogy a második káró lopásakor az asztalon leszünk, és addigra már elment háromszor a kőr, négyszer a treff, és nincs már adu sem az asztalon. Most csak olyan színt tudunk hívni, ami már senkinél sincs, így a maradék QJT7 adunkból ki fogunk adni kettőt _ha csak nincs akkora szerencsénk, hogy a kilences-nyolcasból mindkettő előttünk van_.
 
Nincs ennél jobb terv? Adjuk meg az első ütésben a treff dáma elleni impasszt? Ez jó ötlet, így vagy eggyel kevesebb kárót kell lopnunk, vagy Keletet arra kényszerítjük, hogy lopjon bele a magas treffünkbe a hármas adujából. De ezzel a játékkal is baj van, hiszen nem a királlyal és nem is kicsivel fog lopni, hanem „középről” – a kilencessel vagy a nyolcassal, amit felül kell lopnunk. Így a végén megint csak kiadhatunk két adut _ha nincs nagy szerencsénk_.
 
Amúgy is túl sok minden kellett ezekhez a tervekhez _3–3 kőr, jó treff impassz, kedvező adu fekvés…_, csak van ezeknél jobb. Egy csomó magas lapunk lesz majd az asztalon _például treff magasítással_, amikre elmehet a kéz sok rossz kárója, csak azt kell megoldani, hogy amikor az adu királlyal ütnek, akkor ne tudjanak lehívni mellé egyetlen kárót sem. Megvan a megoldás?
 
A második ütésben kis adut hívunk az ász alól, és ha Keletnek dubló adu királya volt, akkor teljesítettünk, bármit hív. Nem kell a treff impassz, nem kell a 3–3 kőr, hiszen van még három átmenetünk, kettő kell a treff magasításhoz, és marad még egy az aduzás utánra is.
 
Egyetlen helyen teljesítettek 6 pikket treff indulásra, gratulálok hozzá! Az ehhez hasonló partiknak ez a trükkje, akkor kell kiadni aduban a kiálló ütést, amikor még marad adu a veszélyes szín feltartására. Ha adu ász, adut hívna valaki, akkor négy kárót leüthetne az ellenfél, a kis adu hívására meg egyet sem!
 
Most már kicsit okosabbak lettünk, tehát visszatérhetünk az indító kijátszás problémájára. Feltehetőleg rengeteg ütése lesz az ellenfélnek – tehát nem lesz jó a passzív indulás, a gyenge pontját kell azonnal megtámadni. Az pedig most az asztal kevés aduja, ezért éppen a káró indulás dönti romokba a felvételt. Ezt el kell lopni, és most nem lehet jókor kiadni az adu királyt, és később felmagasítani a treffet. Már csak az segítene, ha 3–3 lenne a kőr, mert akkor a keresztlopásos játék működne, a káró indulás ugyanis ahhoz a játékhoz tempóelőnyt ad.
 
Néha a teljesen fantázia nélküli, egyszerű hívások, licitek is eredményesek lehetnek…  


Hétfő, 7. leosztás  


Beindult az „üzlet”, ez a következő parti is szlem közeli.
 
Ezekből a lapokból teljesíthető a 6 szan, csak a jó treff dáma impassz mellé még kell valami _essen a treff tízes, legyen a treff 3–3 vagy a pikk dáma is jó helyen legyen, esetleg valami egyéb_. Említésre méltó, hogy kőr adu mellett még egy pici többlet esély is lehet.
 
6 kőrben a káró indulás után aduzunk, a másodikat ütik, és kárót hívnak vissza, treff ásszal kézbe, aduzás és treff impassz következik _3–3 volt az adu, és kárót dobtunk az asztalról_. Felsóhajtunk, ha ütöttünk a treff bubival, de igazán boldogok akkor lettünk volna, ha valahonnan jön a tízes. Megvagyunk, ha a treff 3–3, de ha nem, akkor kell még egy ütés. Adhattunk volna mély impasszt is a QTxx ellen, de ha az ül, akkor nagyon gyanúsak lettünk volna…
 
A pikk dáma elleni impassz viszont most már felesleges manőver. Ha lehívjuk a treff királyt, feljövünk a pikk királlyal, és hívjuk az adukat, akkor az utolsóba Észak treffet nem dobhat – mi meg azt dobunk az asztalról. Így az Észak kezében lévő akárhanyadik pikk dáma mellett Dél dubló dámáját is elfogjuk.
 
Ez nagyon szépen hangzik, és ha Észak kezében öt kis pikk, három kőr, két káró és négy treff volt, akkor nagyon jól játszottunk. Ha viszont a 13-as szabályokat szem előtt tartjuk _minden színből 13 darab van és mindenkinek a kezébe 13 lapot osztottak_, akkor más a helyzet. Így az a tuti játék, ha a sikeres treff impassz után nem hívjuk le a treff királyt, hanem pikk király, pikk ász, pikk lopást játszunk, és hívjuk az utolsó adut.
 
Most már „jók vagyunk” akkor, ha Északnak négyes pikkje volt a dáma nélkül, vagy csak egyszerűen nála volt a pikk dáma, és persze akkor is, ha a treff 3–3 volt. Ennél jobb esély már nem kell…
 
Pedig van… Csak az említett szabályt kell szem előtt tartani. Ha Észak elosztása 4–3–2–4, akkor a kárót csak Dél tudja tartani, de ez más elosztásoknál is előfordulhat, ha Dél kezében van a QJT. Miért érdekes ez? Mert a kétoldali beszorítás alapesete áll elő, ha két színt is csak előttünk tartanak _tehát utánuk dobunk_, mert a harmadikat egyikük se fogja tudni tartani.
 
Ennél a játéknál a jó treff impassz után mégis lehívjuk a királyt, majd pikkel kézbe és jöhetnek a kőrök. A végén Észak nem dobhat treffet _az asztali kilences miatt_, Dél meg nem dobhat kárót _a kézi kilencesünk miatt_, a végeredmény az, hogy senkinek nem maradhat három pikkje. Teljesítünk, bárhol volt a pikk dáma.
 
Egyetlen rossz eset van, ha Észak tartani tudja a kárót _a treff mellett_, és nincs nála a pikk dáma. Ekkor ugye négy treffje, legalább három kárója és három kőrje van, tehát négy kis pikkje nem lehet _ez akkor lenne érdekes, ha lopni akarnánk a harmadik pikket_. Szóval mégse jobb a kőr játék, pontosabban én nem látom, hogy mitől lenne jobb.
 
Néha találkozik az ember olyan kétoldali beszorítással is, ami nem egyidejű – tehát az egyik ütésben beszorul az egyik ellenfél, a következőben meg a másik. Ha valaki lát ilyen játékra esélyt ebben a partiban, az írja meg…
 
Egy asztalon mondtak és teljesítettek szlemet, ott 6 kőr volt a felvétel. Gondolom, sokan kíváncsiak lennének arra, hogy lehetett oda keveredni. Meg lehet próbálni megkeresni az illetékest – de felesleges _akkor sem árulom el a licitmenetet_. Ráadásul a valóságos partiban egyszerűen meg kellett adni a pikk dáma ellen az impasszt, mivel Észak kezében dubló volt a treff dáma. Így nem ő tartotta a treffet, a kárót mindketten tudták volna tartani, és nem működött volna egyik beszorítás sem. Sajnos egyik extra játékra sem volt lehetőség azok közül, amikről eddig meséltem – pedig akkor legalább meg kellett volna dolgozni a szerzett meccspontokért.
 
Hétfő, 12. leosztás  


Két komoly tanulsága van ennek a partinak:
– Az egyik: Ne siess!
– A másik: Siess!
 
Szinte minden asztalon Észak játszott kisszlemet _néhol 6 pikket, zömében 6 szant_. Egy helyen meglett a 6 szan, de vajon hogy lehetett benne megélni, amikor kiáll a pikk ász és a treff király?
 
Keletnek sietős volt, gyorsan el akarta buktatni a partit – elindult hát treffel. Ez az indulás a legjobb, hiszen a pikk ász mellé azonnal szállít egy treff ütést is az ellenvonalnak. A felvevőnek lehetett volna nyolc piros színű ütése, ehhez még jön a pikk ász kilövése után három pikk ütés meg a treff ász. Ez bizony tizenkét ütés, és csak a treff indulás buktat.
 
Nyugat viszont nem sietett, amikor a felvevő kis treffet kért. Ha a partnerénél van a treff bubi, akkor ütést ad a királlyal való elmenetel, ha meg nincs, akkor csak sorra fog kerülni még ez a szín. Balszerencse, hogy nem került sorra? Talán igen, de inkább nem… Észak valahogy biztos jelezte az erős egyenletes lapját, ami után Kelet valószínűleg passzív indító kijátszást választ, és a figura nélküli színéből indul. Lehetett volna jó a treff király visszatartása, de nagyon pici volt az esély arra, hogy így bukjon a parti.
 
Kedd, 2. leosztás


Egy igencsak öreguras licitmenetet gyártottam ehhez a partihoz, talán lesz benne némi tanulság. Az induló lapja nyilván sokak szerint közel van a riverzhez, pedig egy teljesen normális induló erőt hozzátéve éppen hogy benne van a gém. _Azért egy harmadik treff király, pikk ász esetén csak 7 pontot hoz a partner, és nem szeretnénk kimaradni a 3 szanból, de ha kőr dámája van az ugyanolyan treffje mellett, akkor az 1 pikk válasza után az 5 pontja is elégnek tetszik a gémhez. Márpedig akár öreguras, akár modern, aligha jut eszébe más, mint a passz erre az árnyékolt 2 treffre – a szerk._ A válaszoló 2 szan licitje már modernebb, igen halvány indulást feltételez az, aki azzal a lappal csak invitet ad.
 
A 3 kőr az érdekes licit, erre lett kihegyezve az egész. Szerintem az induló lapjával nem jó 3 pikket mondani, nem jó a 4–3 találkozással a 4 pikket felajánlani. Ha a partnerünk a kőr fogásunk hallatán 3 pikket licitál és nem 3 szant _béna a kárója és jó a pikkje_, esetleg akkor jöhet szóba a 4 pikk. Persze „ellenpéldát” is ki lehet rakni, de az elv az érdekes.
 
Elég gyakran van ehhez hasonló helyzet a természetes licitsorozatokban _aki az elosztását kénytelen mondani, annak nincs ilyen gondja, de lehetősége sem_, amikor a licitünkkel „befogjuk a száját” a partnerünknek, tehát pont azt nem tudja közölni, amire nekünk a leginkább szükségünk lenne. Ráadásként az se ritka, hogy ezt úgy csináljuk, hogy nem igazán hasznos információt közlünk.
 
A tanulság: ha „határeset” lapunk van, és nem tudunk dönteni egy helyzetben, akkor hagyjuk licitálni a partnerünket, hátha most véletlenül segít megoldani a problémánkat. Ha azért nem szoktuk hagyni licitálni a partnerünket, mert úgyse tudunk meg belőle semmit, akkor meg nézzünk egy másik után.
 
Térjünk vissza a 3 szanhoz, mert még „el is kell buknunk”.
 
Káró kilences indulás után _teteje vagy két magasabb_ összeszámoljuk az ütéseinket _négy treff, két kőr, két káró és egy pikk_, majd párosverseny technikánkat csiszolandó majdnem kihívjuk a pikk kilencest a szürért. Egy pillanatra belegondolunk, hogy ütnek a tízessel, és okosan a káró tízest hívják az eredetileg KT98x felszerelésből, és elmegy a kedvünk ettől a pikk kiadástól. Ha ki kell adjuk a treffet Nyugatnak _negyedik bubija könnyen lehet_, alánk hívhatja a kárót, és máris kiadtunk ötöt. Persze ki is hagyhatjuk a káró tízest, de baj van: valamit dobnunk kell az asztalról, és egyik dobásunk se látszik jó ötletnek. Beszorult az asztal a harmadik ütésben, persze sok esetben teljesíthetünk még, de már találgatnunk kell.
 
Mielőtt elrontanánk, hívjunk treff király, treffet, és adjuk meg azt az impasszt, amiről valahogy sejtjük, hogy nem ül. Nyugat üt, aláhívja a kárót, és megvan a kilenc ütésünk.
 
Tanulság: ha az ellenfél meg fogja hívni azt a színt, amiben ütést akarunk szerezni, akkor ne görcsöljünk, adjuk meg neki a lehetőséget…  


Ezek voltak a lapok, és így már könnyebben el lehet bukni ezt a 3 szant, ha Kelet a második treffbe eldob egy kárót és Nyugat kőrre fordul, akkor bizony el kell találni a játékot _vagy a pikk elmenetelt, vagy valamilyen végállást_.
 
Kedd, 21. leosztás
Ha verseny után még járnánk a FÉSZEK-be _Góbéba, Két Medvébe stb._, akkor a dumaparti főszereplője biztos ez a leosztás lett volna. Ha valaki azt mondja, hogy a számítógép megőrült az osztásnál – annak elmesélem, hogy a kézzel osztott partik között is volt már 7–6 elosztás.  


Az ábrában mutatott licit fiktív _mint általában_, szerintem elég változatosak lehettek a licitmenetek. Bárhogy ment a licit, teljesen érthető, hogy senkinek nem jutott eszébe 7 minort mondani, de az igen szellemes 6 szant se, amit talán bele is tömnek, de még a kontra nélküli 6 bukás is jó! Ha Nyugat helyébe képzelem magam, legszívesebben az 5 kőr vagy 5 pikk kontrában szerettem volna landolni, és nagyon nem szívesen passzoltam volna el az ellenfél 7 minorját. Ez utóbbi nem lett volna drága _+100 helyett –100_, de az 5 pikk kontra +1 elég béna szkór ebben a partiban.
 
Mi a tanulság? Ha csak 3 ászunk, 3 királyunk és 3 dámánk van, akkor néha bellben a hetes magasságon is megéri lementeni a 12 figurapontos mans szlemet. De csak néha…
 
Kedd, 24. leosztás  


Dél helyén ülve ellenjátékot kell játszanunk. Elindultunk _lapszám szerint_ a káróval, partnerünk szomorúan betette a királyát, fejbe verték az ásszal. Adu bubit hívott a felvevő, átütötte az ásszal, újabb adut hívott, amit kézben a tízessel vitt, és máris a pikk nyolcas került az asztalra.
 
Eddigre már rég eldöntöttük, hogy mit teszünk. A pikk király-bubi az első pillanattól kezdve ott virított az asztalon, és nem volt kétséges, hogy egyszer csak a kézből jönni fog egy pikk hívás.
 
Ha dámánk lenne pikkből az asztali király-bubi előtt, akkor is lenne feladatunk: elővenni egy zsebkendőt, letörölni a verejtéket a homlokunkról, és nagyot sóhajtva betenni egy kis lapot, hogy a felvevőt a „helyes útra” tereljük _humortalanok kedvéért meg kell említenem, hogy ez vicc akart lenni_.
 
Komolyra fordítva a szót, az első ütés után eltökéltük már, hogy elmegyünk az ásszal. Miért is? Mert könnyen lehet a felvevőnél káróból eredetileg AQx, akkor a kézi káróra elmegy a másik pikk, és lecsúsztunk a pikk ász ütésről. A licit és az indító kijátszás után gyakrabban el fogja találni az elmenetet a felvevő, mint nem, és lehet a kezében is a pikk dáma, amikor még ilyen gondja sincs.
 
Gyanús az is, hogy nem aduzik még egyszer a felvevő, ha már eltalálta a partnerünknél lévő adu dámát. Ha valami keresnivalónk van még, akkor a treff ásznak a partnerünknél kell lenni, és akkor a felvevő esetleg tarthat a treff lopástól.
 
Mit üthetünk ebben a partiban? Csak a feketéket üthetjük _ajaj, miket írok…_, tehát két pikket, két treffet, vagy egy pikket, három treffet. Ha reménytelen a 3 treff ütés, akkor változtatni kellene a tervünkön, de az-e?
 
Dehogy, sőt… Ha a treff dáma a felvevőnél van, akkor tuti kiaduzik, és csak hármat ad ki.
Jé, tényleg, lehet, hogy már kiaduzott? Bizony lehet, ha KQJTxx van a kezében, akkor tréfálkozhatott az álimpasszal _a partner esetleges adu lapszámjelzése is segíthet –  a szerk._, de akkor mi a maradék? Káróból ász-dáma van a kezében, a bukás igazi esélye az, hogy három kis treffje van. Ha két kis treffje van, és nincs pikk dámája, akkor eltalálhatja a partit, de ha Qx, KQJTxxx, AQ, xxx a lapja, akkor nagyot tömtünk.
 
Ugye megvan? Kis pikket teszünk, üt valamivel, lehívja a kárót, és „elrúgja magát”, ami után mindenképpen kap egy ütést. Csak akkor bukik, ha ütünk a pikk ásszal, lehívjuk a treff királyt, és utána szabadulunk meg az ütéstől. Jól játszott, aki így játszott, mivel pontosan az volt a lapja, amit az előbb „kiraktunk”.  


A pikk ász indulás után is bukik a parti, de gyorsan le kell kapni hozzá a treff királyt, mert több lehetőség nem lesz rá.
 
Aki esetleg úgy tömte meg a 4 kőrt, hogy higgadtan várt arra, hogy majd üt a treff királyával, az nem gondolt arra, hogy amikor majd üt, akkor már nem lesz jó hívása.