Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Szalay György - 2015. március 7.

Szlemvadászat – Magyar és Káró/Treff Kupa 4. játékhét

A kupasorozatban természetesen várhatóak meglepetések. Hogy mik a gyengébb csapatok sanszai? Úgy vélem, leginkább a szlemek, ezért ezúttal a szlemekre koncentrálunk. Kezdjük a Káró/Treff Kupa küzdelmeivel.
 
 
 
Káró Kupa  


Dél természetesen gyenge 2-essel kezd, érdeklődünk és megtudjuk, hogy jó lapja és jó színe _legalább 3 a legmagasabb 5 lapból_ van rövid káróval. Ekkor leginkább 6 pikket szeretnénk játszani Észak kezéből, de erre a bridzs pillanatnyi szabályai nem adnak lehetőséget. _Figyeljük meg, hogy mennyire fontos a jó pikk tudása! A pikk tízes nélkül vállalhatatlan a szlem, míg most 50 százalék feletti játékunk van az aduszínben._
 
Amelyik asztalon én követtem a játékot, ott _káró kezdés után_ a felvevő jól vizsgázott a 6 pikkben: kis aduval kezdte a kilences mellől, így a Keletnél levő szingli figurára _úgy 5 százalékos esély_ is teljesített volna. Nyilván nehezebb dolga lett volna treff kezdésre, de a treff impassznál _50 százaléknál_ jóval nagyobb matematikai esély a 4–3-as káró elosztásban bízni és beütni az ásszal.
 
Természetesen erre a gonosz támadásra a 6 pikk esélye már jóval 50 százalék alatt van. Nézzük akkor az Északról játszott 6 szant! Mit nyerünk és mit vesztünk ekkor? Nyilván nem fenyeget, hogy átindulnak a treff villánkon, azonban rossz hír, hogy elveszítjük az impasszban ülő treff figurát, ha nem is teljesen. Amikor kicsit hívunk a kilences alól, akkor Kelet eléteszi a figuráját, és Nyugat kihagyja az asztalról hívott pikket, így nincs átmenetünk magasítani a színt, marad a treff impassz és a 4–3-as káró esélye _kb. 30 százalék_. Ha óvatlanul így játszottuk a 6 szant, akkor valójában még rosszabb a helyzet, hiszen Kelet a dubló figurából és a mariázsból is eléteheti a figurát, és a terítés helyett marad az említett 30 százalékos sansz.
 
De kis gondossággal javíthatunk a játékon! Miután _nyilván_ ütöttünk a pikk ásszal, kézbe kell jönni egy magas kőrrel, és kézből kell újból bontani a pikket – ha kicsit tesznek, természetesen átütjük. Így csak az elöl levő szingli figurára és a negyedik mariázsra kényszerülünk rá a 30%-os játékra, minden egyéb esetben teríthetünk. Hoppá, elöl levő negyedik mariázs? Lehet, hogy mégsem az Északról játszott 6 pikk az igazán jó? Ekkor ugyanis negyedik mariázs ellen csak akkor teljesíthetünk, ha sikerült lerövidítenünk magunkat, míg a 6 szan megél akkor is, ha 4–3 a káró és ül a treff impassz.


30. leosztás
A második félidőben egy teljesen terített 34 figurapontos 6 szanon kívül ez a lap vezetett szlemdöntéshez.


Kelet 3 treffel kezdi a licitet. Szerintem felmerül, hogy most 3 káróval közbeszóljunk, de nem tesszük, passz–passz–3szan–passz-?

Úgy vélem, passzolni értelmetlen, de amit láttam, hogy Dél azonnal 6 szanra ugrott_!_, szintén túlzásnak vélem. Különösebb megállapodás nélkül leginkább 4 szant mondanék, de amennyiben rendelkezünk olyan fegyverekkel, mint a Rosenkrantz-relé, érdemes azzal kezdenünk. Ennek az a lényege, hogy a sok laptípust takaró 3 szan után 4 treffel kérdezzük partnerünk lapját. A válaszok? 4 szan gyenge egyenletes, új szín: ezen alapozott _szemi_gambling, míg a felüllicit erős _20+_ egyenletes lapot mutat. Szerintem 3 szan után is érdemes transzfert játszani, egyedüli kérdés a 4 pikk jelentése. Major indulás után jó konvenció, hogy transzfer a másik nemesre leállás vagy szlemforsz _kulcslapkérdés követi_, míg a nemes közvetlen bemondása szleminvit. Olcsó színű kizárásra természetesen ez a módszer csak pikkel alkalmazható, az egységesség miatt is talán érdemesebb ezt játszani, mint hogy transzfer legyen a másik minorra _ami szintén racionális megoldás_.

Play is the thing, nézzük a 6 szan esélyeit!



Az asztalnál a felvevő treff kezdést kapott az ászhoz, majd a következő treffet vette a királlyal, kőrt dobott. A káró bubit átütötte az ásszal, örömmel nyugtázva, hogy esett a dáma. Most kőr az asztalól, bubi-ász-király! Innen már egyszerű volt a játék: lejátszott egy magas pikket, és jöttek sorban a kárók – Nyugat kimutatós beszorítás áldozata lett a nemes színekben.  


Mint a teljes kiosztásból látható, a szingli kőr király kezdés azonnal buktatott volna, de nem adunk nagy esélyt annak, hogy pikk vagy káró kezdés után teljesült volna a szlem – a felvevő jó eséllyel nem találja el a treff bemenetet és bukik. Kezdők szerencséje, ahogy a bevezetőben olvasható, mondaná az olvasó. Ez, khm, nem igazán volt igaz. A hétfői nap messze legerősebb csapata, a Printech az alábbi leosztásnak köszönheti, hogy csak kicsit kapott ki! _A másik asztalon éppen teljesült a 3 szan._
 
Magyar Kupa
Természetesen keddre, is maradtak szlemek, sőt!
 
10. leosztás
Az első félidőben az alábbi lapokkal kellett licitálni:  


Partnerünk bellben természetes 1 káróval kezd, menetrendszerű 1 pikkünket 3-ra emeli. Kulcslapot kérdezünk, mire 5 kőr válasz érkezik: kettő adu dáma nélkül. Bemondjuk a szlemet vagy nem?
 
Amennyiben ász áll ki, akkor úgy vélem, nem kellene szlemet mondani. A pikk dáma esése _2–2 vagy szingli dáma_ valamivel 50 százalék feletti esély, de ront a képen, hogy az ellenfél átindulhat a partner káró királyán, és a nem teljesen zárt a kőrünk _partnerünk várhatóan rövid színe_. Akkor kellene csak szlemet mondanunk, ha valami égi sugallatra megtudnánk, hogy partnerünk aduja király nélkül a tízes a kilencessel! Ekkor ugyanis már a kettős impassz az esélyes játék, és 75 százalék a siker esélye. Leállunk 5 pikkben és látszólag elégedettek vagyunk, amikor káró figurával kezdenek.  


Illetve, dehogyis vagyunk elégedettek: látszólag kiáll két káró, és meg kell oldanunk a pikket, hogy ne bukjuk el a felvételt! Lehetne még 4 pikket játszani?!
 
Nagy meglepetésünkre azonban a káró figurát Dél átüti az ásszal – szinglije volt. Ekkor már szlemet szeretnénk játszani, az első ütés után már lényegesen jobb esélyre játszva ugyanis bekerítjük Dél harmadlagos adu dámáját – 12 ütés.  


De vissza a szlemhez! Összesen 16 asztalon játszottak szlemet, négyen Kelet kezéből káró ász kezdést kaptak, 12-en pedig Nyugatról próbálkoztak. Akik káró ász kezdést kaptak, felerészben teljesítettek, bár kissé csengős indulás a felvevő mellékszínében lekapni az ászt. Mi több, nyomozhattak volna: kicsi az esélye annak, hogy a treff ász-királyunkat ellopják _kárót dobunk_, majd fellopunk egy kárót _ugyebár az kizárt, hogy most lopjon Észak kárót – hatos színnel Dél nyilván folytatja a támadást_, és máris eljutottunk oda, ahova előbb.
 
És mi a helyzet, ha a _önleleplező_ káró helyett például treffel kezdenek? Ugyan az adut vélhetően nem fogjuk eltalálni, két esélyünk is marad, és ezeket szépen végig lehet próbálni: előbb fellopjuk a treffet, ha legfeljebb harmadik dámája volt valakinek, el tudjuk dobni a dubló kárónkat. És ha ez nem következett be, élő sansz még, hogy a hármas adu mellett volt négyes kőr: ekkor ugyanis a négyes kárónkat dobjuk el, és csak az adunkat adjuk ki!
 
Van-e veszélye ennek a játéknak? Nagyon kicsi, de igen. Ha a hármas adu mellett pontosan dubló kis treff és négyes kőr volt, akkor az ellenjátékos a treff fellopására el tudja dobni a kőrjét, és egy ütéssel korábban lopja a treffet, így lehívhatják a káró ászt. Ennek ellenére treff vagy kőr kezdésre messze ez a legesélyesebb játék.
 
Miért is bukták el olyan sokan?
 
Akinek ez kevés, a második félidőben tobzódhatott, hiszen nem kevesebb, mint öt olyan leosztás volt, ahol reálisan meg lehetett próbálni a szlemet. Ezek közül most két leosztást emelnénk ki. Kezdjük azzal, amelyikben nem volt benne a szlem, _nem az indulónál volt a kritikus király_, de így is nagy izgalmakat okozott.
 
31. leosztás  


Ebben a leosztásban nehéz megmondani, hogy mi a „normális”. Az eredmények mindenesetre +1190 _4 kőr kontrázva, treff király kezdésre_ és –710 _4 szan kontrázva, majd kőr dáma indulás után beletömve, szürrel_ között változtak.
 
Kezdjük Déllel, ha már ő indul! Ez felfogás kérdése is, de bell-mansban én nem indulnék gyenge 2-essel, mivel 0 ellenjáték ütésem van. Persze később még nagy magasságon is mondanám a kőrt. Őszintén: mi másom lehet akkor, mint kétszínű lapom? „Szabvány” elosztással nehéz olyan lapot elképzelni, ami az 1, 2 vagy 3 kőrhöz gyenge volt, de utána mondunk 3/4 kőrt. Tehát Dél passzol, jön Nyugat. Sztenderdben örök kérdés, hogy ötös olcsó színnel és négyes pikkel 1 szannal vagy 1 minorral jobb kezdeni. Elvileg persze nem lesz licitproblémánk 1 káró után – kivéve, ha az ellenfél pikket mond és a partnerünk tegyük fel kontrázik: akkor mit is? Nyugat lapja erős treffben is kérdéses. Mivel az ellenfél bellben volt, erős treffel kezdtem, és ezzel sikerült is kifüstölnünk őket: _1 pikk_–2 káró–_passz?_–3 szan.
 
Észak a második legjobbal, kis treffel kezdett _nehéz szerintem olyan lapokat elképzelni, hogy a treff ász rosszabb legyen_. Utána egy kis megingás _a pikk átlépése_ és máris volt 9 ütés. A másik asztalon a leggyakoribb eredmény született: Nyugat 1 káróval kezdett, Észak pikket licitált, Kelet 5 kárót, Észak persze kontrázott, és lehívta három ászát, majd megütötték összes adujukat, – 300. Szerintem egyébként az 1 pikk közbeszólásra nem 5 káró, hanem 2 pikk _invit+ káró_ talán a legjobb mondás.
 
Magam nem vagyok nagy híve a Ghestem-konvenciónak, de adott leosztásban sokat segít, ha Dél tudja Észak két fekete színét. _Precíziós ellen sem árt, ha van kétszínű licitünk._ Persze csak akkor, ha Dél nem mond 6 treffet. Vagy ha mond, akkor Nyugat befedi a treff bubit, ugyebár.
 
25. leosztás
Egy olyan terített nagyszlem következik, amit senkinek sem sikerült belicitálnia.  


Pároslicitben az a titok, hogy az erős lapnak kell kérdeznie a gyengét _ez inkább erős treffben megy könnyen_, és a kulcslapok megtudakolása után nagyszleminvitet ad. Kelet látja, hogy három biztos ütést hoz most a treff ász mellé. Lehet, hogy a nagyszlemre törőnek _passzos partnerrel!_ nincs 9 biztos ütése?! Komikus, hogy az a két pár, akik a legnagyobb tököt lőtték _4, illetve 5 pikk_ voltak legközelebb a nagyszlemhez.
 
Nézzük azonban azt a változatot, ami manapság egyre inkább mindennapi, hogy Dél harmadik helyen mansban bell ellen 2 kőrrel kezd. Itt már elágaztak az utak. Sokan kontráztak, de én nem igazán értem, miért nem jó inkább 3 szannal közbeszólni. Értem persze, hogy szeretnénk, ha a partnerünk mondana _akár_ Lebensohl 2 szant, és így dupla kőr fogásunk lenne, de félő, hogy kontra _majd_ emelés után valami olyat mond partnerünk, amivel elmegy a 3 szan mellet. És az 5 káró ilyen lapokkal már elég gyakran bukik, nemdebár? Azt azonban végképp nem értem, hogy miután _négyes pikkes invitre készülvén_ Kelet valóban 2 szant mondott a kontrára, akkor mit is akartak azok a Nyugatok, akik nem 3 szant, hanem 3 kőrt mondtak? Essék szó még arról, hogy a 3 szan közbeszólást Kelet lapjával lepasszolni súlyos hiba. Sokan összetévesztik a _2 kőr_–3 szan licitet azzal, amikor 3 kőrre mondunk 3 szant. Akkor valóban az a default lap, amivel a gyenge kettesre 2 szant mondtunk volna, itt azonban vagy nagyon erős egyenletes lapja vagy gamblingje van partnerünknek. Most őszintén, milyen lapja lesz, ha elbukja a 4 szant? A szleminvit után persze nem igazán opció a nagyszlem, főleg azért sem, mert nem tudunk ászt kérdezni, a 6 káró elég biztosnak látszik. _Hogy miért nem 6 szan? Mert tegyük fel, hogy Keletnek sem kőr királya, sem treff ásza nincsen – miközben kárót játszva pikkre tudunk kőrt dobni._
 
Végezetül egy gémjáték, melyre kommentekben várjuk a megfejtéseket. Ráadásul még válogatni is lehet, van akinek a szan, van akinek a színjáték szimpatikusabb.

32. leosztás



A Dél a felvevő, a 3 szan ellen kis kőrrel, a 4 pikk ellen a treff bubival indulnak. Tervezzük meg a felvevőjátéko_ka_t!