Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bozzai Bence, Gulyás Dániel, R - 2017. november 3.

Őszi levelek – csapatbajnokság 2017 8. forduló

Meglepetések az I/A-ban, elkezdődött a rájátszás az I/B-ben és a II. osztályban. Még három játékhét a csapatbajnokságon.

I/A
Valahogy megéreztem, hogy a GAMAX nem fog nyerni a 8. játéknapon. Ugyanis a Budaörs 17 Csapi és Kuttner Gyuri vezérletével (mindkét félidőben pozitív crosst hozván) 25 ponttal legyőzte a címvédőt. Bajban vannak ezáltal Lakatosék, mert ha ez így megy tovább, nemhogy a címvédés, még az országos 6-ba kerülés sem lesz meg számukra. De nem ez volt az egyetlen meglepetés, hiszen noha az Elastron megverte a SZTAKI-t, számukra mégis kicsit savanyú győzelem, hiszen mindösszesen 3 pöttyel bizonyultak jobbnak a kiesőjelölttel szemben – ráadásul tudomásom szerint a félidőben még 15-tel Kislazsóék vezettek. A további eredmények között fontos hír még, hogy a FÉSZEK magabiztosan, a Visoft pedig még magabiztosabban húzta be a győzelmet, valamint a Dumbovich–Galim rangadón (amit korábban játszottak le), a hazai csapat bizonyult jobbnak.

Rangadó: Mi más, mint Kovács Geriék mérkőzése GD-ék ellen? A Budaörs 17 remekel idén, közel döntetlent játszott a Galimmal, legyőzte a GAMAX-ot is, és jó eséllyel pályázik a legjobb 6-ba kerülésre. A Dumbovich viszont a SZTAKI lelépésével a dobogóért van harcban. Persze most ne a „mi lesz ha”-val foglalkozzunk, hanem ezzel a mérkőzéssel. Persze, nehéz bármit is írnom, hiszen vagy a főszerkesztő úrnak, vagy írótársamnak kedveznék egy esetleges jóslással, úgyhogy elhatárolódom attól, hogy bárkinek is több VP-t „adok” látatlanban: döntetlen lesz...

31. leosztás (szerdai pótlás) (G. D.)
Mivel nem játszottunk kedden, ellenben a Sztaki elleni halasztott meccsen szerdán igen, innen hozok egy partit. Vajon meg kellett volna oldanom?

Mindkét asztalon Dél 1 pikkel indult, ami után a nyílt teremben 3 kőr volt a felvétel (kis segítséggel 10 ütés), míg mi 4 landoltunk.

Kis káró indulás, ütött a dáma. Káróval kézbe, pikk, Kelet elment az ásszal, és egy harmadik kárót hívott! Innen csak akkor van esélyem, ha elhiszem, hogy azért ment el a pikk ásszal, mert 5 volt neki, azaz egy pikk sem csúszik el, és eltalálom a treffet (amit el is kell, hiszen ha fordítva lennének a treff figurák, eleve bukós volt a felvétel, hiszen előbb visznek 2 treffet és két ászt, mint hogy esélyem legyen pikkre eldobni). Jobbnak tűnt ezt asztalon lopni, és egyből próbálni dobni pikkre, hiszen így akár szürt is csinálhatok, ha 3–3 a pikk… Így viszont kézbe szorultam, egyszer nem.

I/B
Lám, nem a levegőbe beszélt Dömös, amikor még Pulában azt mondta, hogy biztosan fel fognak jutni: élre álltak a Hodosi csapat legyőzésével a felsőházban. Az általam megénekelt mérkőzésen viszont nemhogy nem történt Izobau-győzelem, hanem Vidáék mértek nagyobb vereséget ellenfelükre. A 17 megszerzett VP azt is jelenti számukra, hogy jelenleg a második helyen állnak. De nem nyugodhatnak meg teljesen, ugyanis a Szigethy csapat a nyakukon van, Gellér Janóék a Leó csapatnál bizonyultak jobbnak.

Rangadó: a 4. és az 5. közötti csatát emelném ki, mert a jobban álló Lowelnek van 8 pont előnye, de ha Papp Csabáék győznek, közelebb kerülhetnek hozzájuk, sőt, akár be is előzhetnek. A mérkőzés azért is fontos, mert az esetleges győztes egyszersmind megtartja az esélyt arra, hogy vagy egyenes ágon, vagy osztályozón keresztül feljusson az I/A-ba. Véleményem szerint ezen a mérkőzésen Mezei Katiék örülhetnek jobban, hiszen 15 VP körül végeznek.

Az alsóházban nem lett Relé-siker, végül a Cyan győzött – ezzel egyre nagyobb bajba sodorva Hittmann Mártáékat. Esélyeshez méltóan győzött a két B-betűs, a Bóc és a Balásy, ezzel távolabb kerülve a kiesőzónától. Habár kényszerből adódott, de egy-két újabb meccs erejéig újra összeült a Surányi–Fazakas páros, s milyen jól is tették: mind a két félidő cross-IMP-jét megnyervén győzelemre vezették csapatunkat az egyetemisták ellen!

Rangadó: a jelenlegi első négy helyezett csatázik a második néggyel. Ne feledjük, ennek azért van jelentősége, mert míg az előbbre lévő csapatok jövőre is biztosan ebben az osztályban fognak küzdeni, addig a második négyesre ez közel sem igaz. A Bóc csapat jelenleg az első, s egy esetleges győzelemmel akár már matematikailag is be tudná biztosítani a bennmaradását, ezzel egyúttal nehézzé teheti az ELTE további sorsát. Persze azért Kerti Istvánék sem adják olyan könnyedén, ennek ellenére Makara Kláráék örülhetnek jobban, 20 ponttal győzedelmeskednek majd.

32. leosztás

Előrebocsájtom, hogy a par score-t becsülettel egyedül a Réti Zsuzsa – Sinkovicz Péter páros írta fel, mely nem más, mint 7 kőr kontra –4, 800 pontért az ellenfélnek. Mégsem örülhettek, ugyanis a másik oldalról csak 680-at hoztak csapattársaik.

Hát igen, ez egy olyan szlem, ami egyfelől azon múlik, hogy beessen a pikk dáma (na jó, ennek van azért esélye), valamint hogy két impassz közül legalább az egyik üljön – mint tudjuk, ez 75%. De a helyzet nem ilyen egyszerű, ugyanis az asztalra egy esetleges 6 pikkben nincs lemenet, tehát ha nem ül mind a két impassz (mint most), akkor bizony ki kell találni, hogy melyik minor impassz nem ül – azzal előbb-utóbb az asztalra jutni, majd a másik minor színben megadni az impasszt. A parti kedves, tényleg mind a két impassz ül (nyilván treffel megyünk asztalra és a káró impasszt adjuk meg, hiszen nincs treff tízesünk, vagyis az nem tiszta impasszhelyzet – a szerk.) – no és a pikk figura is esik. De fel lehet-e venni?

Nyugat 1 pikk indulása után Északnak több opciója is van: a 2 kőrtől kezdve a 4 kőrön át az 5 kőrig – bizony, egyik asztalon pont elcsíptem, hogy valaki az 5-ös magasságú kizárást alkalmazta. De ne legyünk ennyire gonoszak Kelet–Nyugattal szemben, tegyük fel, hogy „csak” 4 majorral zártak ki. Alighanem két passzt követve visszatér a licit Nyugathoz, aki kontrázik. Persze, hacsak nem licitál Dél előrelátóan 5 kőrt, de alighanem a következő játékos arra is ki fogja tenni a piros kártyát. Így is, úgy is, ha jön a 4 pikk, majd az 5 kőr, vagy egyből az 5 kőr, majd egy 5 pikk, a 6 pikk alighanem kimarad. Keletnek egyszerűen nincs jó lapja, míg Nyugatnak ugyan nincs kőr vesztője, de túl sok minor kiadó látszik a lapban, márpedig a partner csak „kötelességből” licitált 4, avagy 5 pikket – egyből, ne feledjük, passzolt.

4 pikk felvétel nem is volt sehol, ellenben néhány 5 pikk mellett volt kontrázott 4 kőr, 5 kőr, 6 kőr, valamint 7 kőr is. S mint említettem, a 7 kőr kontra a legjobb a double-dummy alapján, mégis, ezen a jó mentésen csak leadni lehetett.

II. osztály
A felsőházi rangadó irányát eltaláltam, de az eredményt kicsit alábecsültem. A Pikk csapat végül 40 pöttyel bizonyult jobbnak a Mákosnudlinál, s így jelenleg osztályozós helyre került – rááadásul elég szép előnyt szerzett az ötödik helyezettel szemben. Győzött az Artemix, nem is kicsit, több mint 100 IMP-t szerezve majdnem kimaxolta a mérkőzést. Nagy Enikőék sikere mellett az Ifik is győzedelmeskedtek. Informátoraim szerint a félidőben még 1 ponttal a Lufthansa állt nyerésre, a fiatalok innen fordítottak, és végül 56 pontos győzelmet arattak – juventus ventus!

Rangadó: Miután az első helyezett játszik a harmadik ellen, valamint a második a negyedik ellen, ezért nem is tudnék egy mérkőzést kiemelni. A Líra-Durostone csatája a juniorokkal igazi kuriózum lesz, hiszen anya-lánya küzdhet egymás ellen. Az Artemix–Pikk meccsen hazai győzelmet jósolok, kiindulván a cross-IMP-ből, amely azt mutatja, hogy míg az első félidőben a Vass–Blancz páros remekelt egy 3. hellyel, addig a második félidőben Kerényi István és Ráduly Csaba a második helyet szerezte meg. Ha így folytatják, még ha nem is kiütéssel, de úgy 30 IMP-vel megverhetik ellenfelüket.

Az alsóházban a Budaörs–Ördögszekér mérkőzés közel sem lett döntetlen: Dálya Jánosék sokkal simábban húzták be a győzelmet, ezzel jelenleg „az élre álltak”, melynek jelentősége természetesen annyi, hogy megmenekülnek a kieséstől. Nagy forgalmú mérkőzésen diadalmaskodott a Budai Motor, valamint cakkra azonos VP-mennyiséggel győzött a Csipka és a Maui Jim csapata is. Ez a 15,88 győzelmi pont azt is jelenti, hogy jelenleg a 2. és a 3. helyen állnak – avagy, ha ez a menetelés folytatódik, akkor jövő szeptemberben is hétfőnként fognak játszani.

Rangadó: Rezeg a léc mind a Madarásznál, mind a Kaskadnál. Igaz, Fekete Pistáék azért jobban állnak, de nem nyugodhatnak meg. Ha bármelyik meccsen nagyon kikapnak, könnyen lehet, hogy osztályozós vagy még rosszabb helyre csúsznak vissza. Négyesiéknek még jobban kell kapaszkodniuk, s szerintem ezen a mérkőzésen el is kezdik: kis arányban, de nyernek, ezzel esélyt adván maguknak, hogy bent maradjanak. A Kaskad 12 VP-t fog szerezni a következő játéknapon.

Lapszámosok–Artemix 0,05–19,95 (R. Cs.)
6. leosztás

A asztalok pontosan felén Észak–Dél játszott 4-5 pikket, a másik felén Kelet–Nyugat játszott 5-6 kőrt. Mindenki bukott, bár a 4 pikk kőr indulásra és folytatásra figyelmetlen ellenjáték mellett teljesíthető: lopjuk a második kőrt, treff ász (minél hamarabb, hogy az ellenfél ne ébredjen fel), három menet káró, pikk. Ha Nyugat nem dobta be a treff királyt az ászba, akkor dob-lopot kell hívnia és elmegy Észak harmadik treffje. Tamásék azon kevesek közé tartoztak, akik kontrázták az 5 kőrt: –200 és +500, +7 IMP.

10. leosztás

Kelet lapjával talán jobb az 1 káró indulás (a 2 treff indulás a Precíziós leggyengébb pontja; az esetleges káró fitet szinte lehetetlen megtalálni). A 2 treff indulással Pista növelte esélyeinket, mert a kőr szín nem hangzott el (bár a 2 káró major érdekeltséget sugall). Ennek ellenére Böszörményi Kati nem a hosszú kőrrel, hanem a káró bubival indult, és a felvételt már nem lehetett teljesíteni. Az egyeztetésnél kiderült, hogy írtunk a partin: az ellenfél 3 kőrt bukott kétszer, +3 IMP.

14. leosztás

Eredetileg az 1 szan utáni 3 pikkel készültem invitet adni, de a kontra után úgy tűnt, a piros királyok a partner rövid színeiben kevésbé értékesek, és jó eséllyel kés alatt vannak. Így lemondtam az invitről. A 2 pikk némi pontatlanság után teljesült. A másik teremben a licit 1 pikk–2 káróval indult. Észak itt is kontrázott, de gém alatt már nem lehetett leállni. Kontrázott két bukás, +300 és +110, +9 IMP.

Az első félidőben a mi asztalunknál nem volt 3 IMP-nél nagyobb eredmény a cross-IMP-ben. A második félidői vérfürdőt semmi sem vetítette előre.

17. leosztás

Dél látta, hogy a kőrt is tartania kell, ezért kénytelen volt pikket dobni (háromszínű beszorítás az ütésszám beállítása nélkül!). Így már nem tudott elég ütést lehívni, és a treff király lett a kilencedik ütés. A másik teremben Kelet passzolt és Nyugat indult 1 kőrrel, majd ő lett a felvevő a 3 szanban. Észak a kőr dámával indult, erre Dél nem tartotta meg a kőr nyolcast és a felvevő szürrel teljesített. –1 IMP.

18. leosztás

Böszörményi Kati nem bízta a véletlenre a dolgot, rámondta az 5 kőrt. Sajnos a licitből nem derült ki, hogy mindkét vonalnak kettős színtalálkozása van, ezért passzoltam. Még az 5-ös szinten is megérte volna menteni, az 5 pikk legtöbbször csak egyet bukott. Szerencsére egál parti lett.

20. leosztás

Az ellenjátékba kisebb hiba csúszott (talán Észak belopott a treffbe, vagy Dél túl sok treffet dobott), így az eredmény egy szür lett. A mezőny fele 4 kőrt teljesített, másik fele (számomra érthetetlen módon) 3 szant vett fel, és pikk indulásra bukott. Az egyetlen kivétel az ellenfél másik párja volt, ők csak 2 kőrig jutottak. +650 és –170, +10 IMP.

21. leosztás

Kelet lapjával szerintem minimumot kellett volna jelezni (szingli ász, dubló dáma, 7 vesztő), de a szlemet akkor is bemondtuk volna (3 treff jelezte volna a minimumot, és fel voltam készülve, hogy arra is megkérdezem a rövidséget. A rövid pikk után hosszú treff reményében szlemre mentem volna). +980 és –480, +11 IMP.

24. leosztás

Észak a pikk ász után a buktató treffet hívta. Jobb híján kicsit tettem, és ütött a király. Dél nem akarta felmagasítani a pikk dámát, vagy félt az esetleges szingli pikkemtől, ezért folytatta a treffet. Aduzás után a treff ászra elment a pikk bubi, és már csak a káró ászt kellett kiadni.
A másik teremben kis treff volt az indulás, és nem volt nyilvánvaló, hogy gyorsan le kell hívni a pikkeket. Így a partit kihúztuk.

26. leosztás

A mezőny pontosan fele mondott szlemet. Köztük voltak csapattársaink is: –690 és +1370, +12 IMP.

27. leosztás
Egy szép licit:

Mindenki gémet mondott, de csak a mezőny fele teljesített (köztük mi is), a másik fele bukott (köztük az ellenfél). +420 és +100, +11 IMP.

28. leosztás

A licit menete és a káró indulás hiánya talán ráébreszthette volna Északot arra, hogy Keletnek nincs kárója és minél több adut kell hívni. Én is mérgelődtem egy ideig, hogy Pista miért nem hívja a színemet, aztán elhittem a siként. A másik asztalon kőr volt az indulás és tíz ütés lett az eredmény. +100 és +170, +7 IMP.

29. leosztás

Passzos partnerrel szemben talán nem kellett volna vállalni a büntetőpasszt. A lejátszás során meg voltam győződve, hogy a kőr figurák az asztal mögött vannak, ezért is hívtam meg a treffet (bár fel kellett volna tűnjön, hogy Észak nem hívja a kőrt). A káró tízes hívása megoldott minden problémát a színben. Egy szür, +360 és +100, +10 IMP.

31. leosztás

Csapattársaink bemondták a szlemet, –680 és +1430, +13 IMP.

32. leosztás

Első helyen bellben mans ellen nem akartam kizárni. Jól rá is fáztam, mert a 3 pikk csak egyet bukott, az ellenfél pedig kihasználta a licitteret és bemondta a bukhatatlan 3 szant. A kétségbeesett pikk indulás csak a szürt adta hozzá. –430 és +100 (3 pikk –1), –8 IMP.

III. osztály
Hétfő
(IT)
A hétfői pótnapon viszonylag kevés mérkőzést játszottak le. Ám legalább amire tippeltem, azt abszolválták. Köszönhetően a Hermányi Annamária–Reichardt Géza remekelésének, mind a két félidős cross-IMP-t megnyerve nagyarányú győzelmet arattak, ezzel megerősítve helyüket az élbolyban. Hozta a kötelező győzelmet az Expassz is, valamint a Szeniorok is (igaz, az Ernyő Alatti meccsüket már jóval korábban lejátszották). A negyedik meccsen a Koboldok arattak győzelmet a Domi felett.

Csütörtök (G. D.)
A Szeniorok–Fröccs és Expassz–Koboldok rangadók elmaradtak ugyan, de izgalmakban így sem volt hiány. Az alsóházban az Évák épp annyira verték meg a 4 Versiot, hogy megelőzzék, ezzel elmozdultak az utolsó helyről, míg az élen változás történt: a Next újabb nagy győzelmével az élre ugrott! Igaz, egy meccsel többjük van, mint a Szenioroknak, de a 9 pont előny így is jól mutat. Hermányiék remek formát mutatnak, mióta kisebb arányban kikaptak az idősektől: az elmúlt három meccsen közel 57 VP-t szereztek!

Rangadó: ezen a héten a Fröccs–Expassz meccsen várhatóak nagy izgalmak, hiszen Fröccsék (ha lejátsszák, és alaposan megnyerik a két elmaradt csatát) akár közel is érhetnek a dobogóhoz! Addig azonban sok meccset le kell játszani, az élen álló hármas jelenlegi előnye a többiekkel szemben jobbára több mint egy egész meccs.