Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Szetei Zsolt - 2017. június 1.

Negyedik negyed – IMP I/B 7–8. forduló

Az utolsó két fordulóval véget is ért a bajnokság. A kezdeti bukdácsolás(om) után végül magabiztosan bent maradtunk. Az utolsó két nap előbb 15 vagy 28 IMP-t szerezve (10. és 7. hely) a középmezőnybe kerültünk. Mivel ezen a versenyen ültünk le először kártyázni, kijelenthetjük, hogy a végére sikerült összeszoknunk. De mondhatjuk azt is, hogy partneremnek ennyi idő kellett, mire felismerte a hibáimat, így tudta, hogy mit bízhat rám. Asztalnak egész jó voltam, de a tokokat is megbízhatóan vittem a következő asztalra. Sőt, a szkórolásban sem hibáztam…

A Dumbovich–Talyigás páros végül meggyőző fölénnyel nyerte meg az osztályt. Második helyre nagy örömömre csapattársaim, a Magyar–Hoffmann pár futott be, bravó! A bronzérmet a Hodosi–Mérei szerezte meg. A két utóbbi pár régóta játszik együtt. Megérdemelték a sikert. Feljutott még a Dazsián–Nagy, valamint a Kardos–Andrási páros is. A kiesettek között (számomra) egy igazi meglepetés volt: Bakó–Scharnitzky. Bár kiváló napot toltak a végén, bánatukra a Marjai–Budai páros még jobbat ment, így elbúcsúztak az I/B-től. Pozitív meglepetés volt még a Bunth–Retteghy–Csipka női trió szereplése, mivel egész sokáig feljutó helyen álltak, sajnos a végére elfogyott a lendület.

És most nézzük a partikat!

24. oktáv, ellenfél: Ferge Sándor–Pető Zoltán
Ellenfeleink nem álltak túl jól a bajnokságban, ezért félő volt, hogy rizikós bridzset fognak játszani, sajnos láttam már pár ehhez hasonlót. Szerencsére úriemberek maradtak és racionális bridzs zajlott a zöld posztón.

6. leosztás

Első helyen az volt a kérdés, elindulok-e kizáró 3 treffel, vagy megvárom partnerem bejelentkezését. A két ász miatt a passz mellett döntöttem. Árnyalta a képet, hogy hogyan fogom majd bemutatni lapomat Ágnes 1 major indulására. Úgy éreztem megéri a kockázat, és passzoltam.

Válaszolóként a viszonylag egyszerű 3 treff licitet választottam, ami kétoldalas rendszerünkben invit treffel. Mivel passzos vagyok, pontosan tudhatja, 9–11 pontomat. Nem féltem.

Ferge Sanyi a pikk kilences indítókijátszást választott, ami a legerősebb az ő kezéből. Szerencsére Dél nem ébredt fel, és a pikk ász beütése után nem váltott kőrre, így partneremnek nem maradt izgulni valója. Kőr váltás után, már el kell találni a káró figurát. A mezőny többsége nem oldotta meg Észak feladatát, szerencsére ebből most nem jöttünk ki rosszul. Szép volt, Sanyi!

25. oktáv, ellenfél: Retteghy Orsolya–Bunth Ágnes
A női válogatott küszöbén álló Bunth Ágiék remekük álltak a fordulónk előtt. Fegyelmezett és racionális játékuk most sem hagyta őket cserben. Szerencsére sikerült őket egy kicsit megvernünk.

11. leosztás

A gyenge szan kizáró jellege miatt a kevésbé összeszokott párok az ellenvonalon hátrányban érezhetik magukat. Mi sem sokat beszéltünk még a gyenge szanról. Abban maradtunk, hogy Multilandyt játszunk ellene. Dél gyenge szanját Észak a passzt kérő 2 pikkel zárta rövidre. Ha viszonylag üres színből kell indulnom, szeretem a hosszabbat választani, mivel 1. kisebb eséllyel csinálom fel az ellenfél mellékszínét, 2. ha partnernek rövid figurája van belőle, az mégsem akkora probléma, plusz még a lopás esélyese is benne van. Passzív jellege miatt most a kis kőr indulás mellett döntöttem. Felvevő ezt kézben vette, és adut hívott a dubló király felé. Itt most megálltam, és megkoreografáltam az ellenjátékot. Partnerem páratlan kőrt jelzett, de a felvevőnek nem volt mit eldobnia ezek szerint a kőr ászra. Úgy döntöttem, hogy a kis pikkemmel lopni akarok, plusz Ágnes remélhetőleg négyes pikkje is üt. Elrohantam az ásszal, és treff király treffet játszottam. Partnerem vette az adást, megkérte a kárót, –2.

16. leosztás
Ebben a partiban komoly kombinációba kezdtem, a női partőrség legnagyobb bánatára…

Eleve többleterősnek éreztem a lapomat, ezt megerősítette az ellenfél kőr emelése, illetve partnerem bellbeli 3 káró küzdelmi licitje. Tudom, mennyire megbízható, mivel mindig (értsd: tényleg mindig) a lapját licitálja. Négyes kőröm max 1 kőrt sejtetett Ágnesnél, és tudom, hogy bellben nem akármivel küzd, tehát biztosra vehető a fekete figurája. Sőt, figurái. Hosszas gondolkodás után 5 kárót mondtam. Bunth Ági nagyszerűen indult. Kőr ász. Mivel szingli az asztal, Orsi kis kőrrel treff váltást kért, ami meg is történt, –11. Sajnos Zalai Ági a lehető legrosszabb figurákat hozta: pikk mariázs. Ha sikén kőrje van, vagy treff mariázsa, esetleg ásza, esetleg osztott a treff ász-király Észak–Délen, jó eséllyel teljesítek. Sajnos újfent rosszul raktam ki a lapokat…

26. oktáv, ellenfél: Ormay Éva–Ormay György

Sajnos Éva nem volt túl jól az oktávunkban, így kis késéssel kezdtünk. Innen is jobbulást neki! Magabiztos győzelmet arattunk, de ez nagyban a rosszullétnek köszönhető.

18. leosztás
Amikor Ágnes azt mondja nekem, hogy valamit úgy csinálok, mint Gál, akkor alapvetően dicséretnek venném. Amikor azt mondja, hogy ugyanúgy nem adsz invitet, mint Gál, no az már más tészta…

Ebben a partiban én Dél helyén tuti invitet adtam volna, Éva megelégedett a 2 kőrrel, ami nekünk közel 7 IMP-t eredményezett. Akik cikksorozatom összes részét elolvasták, azok könnyen kitalálhatták, hogy kis káróval indultam. Erre Gyuri magabiztosan 11-et ütött. (Más indulásra is ezt tette volna…)

Nézzük Dél lapját: rövid adu, rövid szín=plusz egy pont. AQTx, újabb egy pont. És még egy ász. Nálam ez már szinte gémforsz az 1 kőrössel szemben.

24. leosztás

Ágnes az ellenfél által licitált szín dámájával jött, átütöttem az ásszal, deblokkoltam, és visszaadtam neki az ütést. A negyedik kárójára egy dolgom volt, ne adjak infót a felvevőnek. Ha nincs azonnal buktatásunka, akkor az a dolgunk, hogy ne oldjuk meg a felvevőnek egy problémás szín kezelését. Ezért a negyedik káróba pikk kilencest dobtam. Ágnes kiszállt kőrrel. Amit lehetett – úgy éreztem –, megtettünk, –1.

27. oktáv, ellenfél: Csiby Éva–Vikor Dániel

Vikor a cseppet sem fantáziamentes erős 1 szan kezdést választotta, és rövid időn belül felvevő is lett a szangémben. Számolgattam pontjaimat és majorjaimat, majd arra az elhatározásra jutottam, hogy a partneremre kéne indulnom, hiába a két beütés a treff magasításhoz. Pikk négyes kezdésem után Észak kicsit máshogy rakta össze a partit, mint ahogy az a valóságban volt, ráadásul a partnerem kőr váltásánál rossz ütemben ment el a királyával (harmadszorra kellett volna), így kétszer bukott.

Az utolsó játéknapra 40 IMP-re kerültünk a kiesőzónától, így kicsit nyugodtabban ülhettünk le kártyázni. Első ellenfelünk a már tuti kiesőnek látszó Sámuel–Balogh pár volt.

28. oktáv, ellenfél: Sámuel Péter–Balogh László
Sámuel Péterrel is remek a kapcsolatom. Amikor – kb. 10 éve – elkezdtem a Böszörményire járni, rendre összefutottunk a Tikk-Takkban, és megittunk egy feles unikumot, enyhítendő a feszültséget.

Első hibámat a rögtön a második partiban sikerült elkövetnem.

4. leosztás
Az egyik Csepeli-bonmot szerint, amelyik gémet lementjük, az nem fog elbukni. Két ellenjátékütésem és egy (im)potenciális lopás miatt úgy döntöttem, hogy nem mondok 4 szant Nyugat kizárására. Elfelejtkeztem arról, hogy partneremnek nem lesz kevés minorja, így ez a gyönyörűséges 5-5 kiváló lesz felvevőjátékra is. Blama.

8. leosztás

Az ellenfél gyenge kapcsolt 2-sel kezdett, amelyet Ágnes a sor végén megkontrázott. Lebensohlt játszunk, így 3 pikket mondtam, ami halvány emlékeim szerint pontosan invit (De nem ötös hosszúság inkább, és a 2 szan, majd 3 pikk a pontosan négyes? a szerk.). Ekkor meglepő dolog történt, Kelet felébredt tavaszi álmából és gémet mondott, amit partnerem a szinte 100 százalékos kőr figurájával lepasszolt. Most azt gondoltam, hogy gyenge szanos lapjával felkínálja nekem a választást (így is volt), és mivel én szintén egyenletes voltam, minden színben figurával a biztos bukást választottam inkább, mint a rizikós mansgémet. Plusz a kontra is jobban mutat tőlem, jobb ha nálam keresik partnerem dámáját… Szerencsére ásza volt és a felvétel kettőt bukott a töredékek ellen…

29. oktáv, ellenfél: Bakó Dani–Scharnitzky Péter
11. leosztás
Furcsa érzés, amikor mindent jól megcsinálsz ellenjátékosként, de a félvétel mégis teljesül. Neeeeem, nem azért, mert a partnered megtömi, egyszerűen csak azért, mert benne van.

Scharnitzky gémje ellen partnerem a licitált színemmel jött (3./5.):

Lehívtam a treff ász-király, és megszámoltam a további ütéseinket. Káró ász. Vége. Ha nincs káró dámája a felvevőnek, akkor is biztos helyen van a király, mivel Ágnes nem fog ütni a partiban. A pikk király kvázi mindegy kinél van, mivel nem nekem osztották. Ezért lehívtam a káró ászt és meghívtam az esetleges dob-lop treffet. Dél ezt a kilencessel lopta, majd terített.

15. leosztás
Először attól féltem, hogy kihagyom a szlemet, majd kettőt buktam kontrával gémmagaságban. Mondhatni, hogy ez egy általános nap nálam, de szerencsére az utóbbi időben nem szoktam ekkora bakot lőni…

Dani harmadik helyen 1 pikkel jött, amire kontráztam a jelentős ponterő miatt. Dél pikkemelése után Dani bemutatta rövid káróját, ami máris elvett a lapom értékéből, de a gémet azért bemondtam. Észak ezt megrúgta, ami erőjelző volt, Dél ebben már könnyen maradt benne azokkal a káró figurákkal, amelyek felvevőjátékban csak útban lennének. Összesen hárman játszottak kontra nélkül, de mindössze egy felvevő teljesített. A +850 és –800 között a mi –300-unk majdhogynem átlag volt…

30. oktáv, ellenfél: Kovács András–Balásy István
Csapival igen éles (kizárólag szakmai) vitáim voltak az elmúlt években. Rendkívül felkészült bridzsszakmai téren, rengeteget tanultam tőle. Egy szezont még játszottam is vele, akkor hatalmas bravúrral bent tartottam MP-n az első osztályban… Szkrínnél szeretek vele egy oldalon ülni, szerencsére most is úgy jött ki a lépés.

Ebben az oktávban csak egy nagy hibám volt. Ez 10 IMP-ünkbe került. Nézzük is meg gyorsan, hátha tanul belőle más is.

22. leosztás

Partnerem az összeemelt kőrünk után, a káró tízes indítókijátszást választotta. Az első dilemmám ekkor jött szembe. Most azért jött ezzel, mert szingli, vagy azért mert nem akart a kőr villája alól indulni. Ha szinglije van, akkor nekem van két káró ütésem, mivel a felvevőnek hármat osztottak, kérdés, hogy van-e mire eldobnia, esetleg lesz-e treff mellékszíne? Ötöst nem véltem nála, mivel nem 2 kőrrel jött, hanem 1 pikkel. Ha most nem lopatom meg, biztosan lemaradunk a káró ütésről? Ha a partneremnek három kőrje van, akkor kis kőrt kell hívnom, hogy a kisgábliból legyen esélye elrontani a felvevőnek, ha 4 kőrje van Ágnesnek, akkor viszont az ászt kéne lekapnom, és utána lopatnom? De ha az ásszal kezdek, akkor lehet, hogy nem tudja visszaadni az ütést, az újbóli lopatáshoz. Szokásomhoz híven a legrosszabb (de még nem tömő!) döntést hoztam: káró kilences.

A NEXT gomb nyomogatásával el lehet jutni a következő feladatomhoz. Felvevő megadta a pikk impasszt (nem a szingli királyomra játszott), majd visszament pikkel, és meghívta a káró lopimasszt. Ekkor elaludtam. Már nem először életemben, ugyanennél a szituációnál, mivel a fedés-nem fedés jelen esetben nem mindegy, mivel a tempó miatt most nem szabad esélyt adnunk a vesztőre-vesztőt helyzetre a felvevőnek. Balásy remekül látta a lehetőséget és kihasználta bénázásomat.

Emiatt a parti miatt kaptunk ki. Ha sikerült volna átlátnom a helyzetet fordított előjelű lett volna az 5 IMP-s vereségünk…

31. oktáv, ellenfél: Hajdú Péter–Zoller Róbert
Hajdú ellen nagyon szeretek játszani. Minden poénomat megérti, sőt, rendszerint még egy jobb riposztja is van rá. A régi bridzsiskola játékosait pedig élőben látni megfizethetetlen érzés!

Ez volt az utolsó oktáv, és valljuk be, ez érződött is minden partin. A nyolc partiban 40 IMP-s forgalmat bonyolítottunk le, jobb, ha a részletektől megkímélem drága olvasóimat. De ha már eddig kitartottak az olvasásban, akkor egy licitproblémáról azért mégiscsak essen szó. Pláne úgy, hogy a friss bajnok (Talyigás) egyetértett a megoldásommal (már megérte lejátszani ezt a bajnokságot).

30. leosztás

Északon a 4 pikk után a kontra ellen az szólt, hogy az ász-királyom a partner színében van, a kontra mellett viszont ott volt partnerem indulóereje és a pikk ászom. A passz nem volt opció. Ezért az 5 treff licitet választottam, igaz, hogy nem elég elosztásos a kezem, de az 5 kontrollom nem engedett más választást. Zoller ráküzdött (ez már meg is nyugtatott), majd a tálcán visszajött partnerem szlemlicitje. Éreztem, hogy a pikk ászomra nem lesz szükség, de tudtam, hogy Áginak rengeteg piros figurája lesz.

Megérzésem nem csalt. Partnerem eltalálta a kárót és teljesített.

Ennyi volt az 2017-es IMP I/B osztályának 8 játéknapja. Találkozunk ősszel, amikor Ágival már a Csillagvirág csapatban a legjobbak ellen vesszük a fel a küzdelmet.