Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Szalay György - 2011. május 3.

Négy(száz) csapás - értékelés, IMP I/A-B 2. forduló

A húsvéti szünet után már itt is a következő forduló az IMP-bajnokságban, szóval ideje lezárni a legutóbbi feladványokat . Lássuk a négy könnyű darab megfejtését!
 
 
 
 
1. Problémás licit

Esélyeink közel a nullához, csak az segíthet, ha az ellenfelet végállásba tudjuk hozni. Hívjuk le magas lapjainkat, majd folytassuk aduval! Kelet nem tudja elkerülni, hogy asztalra segítsen minket tizedik ütésünkért, mivel a fenti volt a teljes kiosztás.

Ez nem tűnik valószerűnek, de jegyezzük meg, hogy Kelet nagyon bölcsen tette, hogy szingli treffjével nem ütötte az első kárót _hogy treffre fordulhasson_. Egyrészt olyan aduja volt, amiből nem kell feltétlenül lopni, másrészt, ha partnerének mégis treff ásza van, szinte biztos, hogy a felvevő _vélhetően utolsó_ hívása asztalról a treff lesz. Továbbá: a treff ász, majd a lopás még csak három ütés, és négyet kell_ett volna_ szerezniük.

Visszatérve még a licitre: úgy véljük, „mezei” sztenderdben a legjobb mondás a 3 treff az 1 pikkre. Ellenünk aktuálisan ez is történt, azonban érthetetlen, hogy utána Dél miért is ment ki 4 kőrbe a 3 szanból. _Annyi „előnye” azért volt a dolognak, hogy az ellenjátékos hite szerint 6 4 elosztása van, és így már racionális ütni a káró ásszal és treffre fordulni._

Kerti István alapvetően helyes választ küldött be, gratulálunk!

2. Egy kicsi Moyse


Nyilván dobnunk kell a kőrre, hiszen adunk már eleve is gyenge, a lopással akkor sem érünk célt, ha véletlenül nem lopnak felül. További probléma a közlekedés. Kelet üt, és káróval folytatja. Nem kétséges, hogy a második magas kárót lopnunk kell a kezünkben, és innen alapvetően két esélyünk van:
Megadjuk mindkét impasszt, a treff bubival kezdve. Ekkor hazaérünk, ha Nyugatnak 12 pontja volt a két fekete királlyal _és pontosan dubló pikkje_, azaz 2 5 2 4. Ezzel két gond is van: egyrészt nem életszerű, hogy ilyen erős lappal induljon valaki gyenge kettessel, másrészt nem hihető, hogy Kelet, ha jó játékos, felüllopjon minket négyes adujával; inkább a dubló treffjéből dobna egyet.
Bár nem sokszor szoktunk szingli királyra játszani, az adott licit és játék után mindenképpen normálisabb a fenti elosztást elképzelni, és a káró ellopása után kiaduzni majd felülről játszani a treffet!

3. Hol a király?


Az első néhány ütés után viszonylag biztosak lehetünk az elosztásokban: Nyugatnak 5 1 4 3-at, így Keletnek 3 2 3 5-t osztottak. Az egyetlen valódi kérdés, hogy az eredetileg esélyesebb dubló kőr királyra játszunk vagy megpróbálkozunk a „huszonegyesfogással”.

Mit tudunk Keletről? Nem indult 1 szannal, így legfeljebb 14 figurapontja lehet. _Egyes, bátrabb 1 szanosoknál inkább 13 a határszám. Azzal nem érdemes számolnunk, hogy Kelet erősebb az 1 szannál: ekkor ugyanis Nyugatnak nincs licitje a 4 kőrre._ Ezek közül a treff bubi és káróból _legalább_ az ász-bubi már biztos _nehezen hihető, hogy Nyugat nem tesz elé figurát a dáma-bubiból_. Mivel Nyugat nem magas pikkel kezdett, hanem a treff dámája alól indult, Keleten lesz magas pikk is. A kőr király már csak úgy fér el lapjában, ha pikkből legfeljebb öt pontja van: király-dáma/bubi vagy üres ász _Nyugat vélhetően elindul a mariázs-bubiból!_.

Könnyű hát a dolgunk, ha az adott kiosztásban Kelet a „természetesnek látszó” három magas pikkel folytatja: biztosak lehetünk benne, hogy Nyugaton van a kőr király, tehát lejátsszuk az ászt. Kelet kőr hívásával azonnal döntési helyzetbe hoz minket, de ha olcsó színnel folytatja, akkor még van esélyünk nyomozni: hívjunk mi magunk pikket! Amennyiben a bubival üt, már szinte biztosak lehetünk abban, hogy nincs nála a kőr király.

4. Agresszív ellenfél


Kicsit talán erőltettük a licitet, amikor azonnal gémet mondtunk. Nyugat is hibázik: lapjából az adu mindenképpen jobb indulásnak tűnik, mint a treff. _Ez különösen igaz akkor, ha limitált rendszerben mondtunk gémet: szinte bizonyos, hogy elosztásos lapunk. Egyszínű/egyenletes lappal vagy nem lenne gémerőnk vagy érdemes lenne inkább 3 szan felé mennünk._

Az adott kiosztásban a leírt ellenjáték _treff ász, majd két menet pikk_ angol terminológiával a „normal disaster” nevet viseli: segítettek minket, de minden megmozdulásuk racionális volt. Akárcsak az, hogy mi lopunk egy kárót, majd két másik vesztőt eldobunk a magas treffekre.

Eddig a pontig sok asztalon így folyt a játék. Sajnálattal értesültünk arról, hogy most viszont több felvevő is a pikk lopás után újra kárót hívott: Nyugat eldobta utolsó pikkjét, és már nem lehetett teljesíteni.

Ezen játékostársaink megfeledkeztek egy fontos elvről, amit talán dr. Rácz _felvevőjátékra vonatkozó_ első törvényének is nevezhetnénk: Induljunk ki abból, hogy ha _szükségtelenül_ beesik egy magas figura, ott már nincs több lap, ha racionálisan nem lehet sorozata!

Ezt és az eddigi lapszámokat figyelembe véve biztosak lehetünk a dolgunkban: Nyugat 4 4 2 3 elosztással született, így a pikk lopás után a helyes tempó: asztalra a kőr ásszal _ezzel elvesszük Kelet utolsó aduját, bármi is legyen az_, biztonságos pikk lopás utolsó kis adunkkal majd újabb káró: már csak a kőr királyt kell kiadnunk.
Gratulálunk Zoller Róbert sporttársunknak a szép elemzéshez!
 
A nem unalmas leosztás érdekes alváltozata, hogy adu indulásra _amelyet természetesen elengedünk a kezünk felé_ sokkal erősebb ellenjáték, ha Kelet nem veszi el a tudottan szingli királyunkat. Ha mégis ezt tenné, és a kézre álló pikkel folytatják, nem lehet elbuktatni a felvételt, mivel a treffek magasak lesznek asztalon.