Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Koltai Gábor - 2010. szeptember 29.

Ne kapkodj! (I.) – csb I/A 1. forduló

Sokszor fordul elő bridzspályafutásunk alatt, hogy későn észlelünk egy fontos momentumot, és emiatt olyan helyzetbe keveredünk, amit kis előrelátással elkerülhettünk volna.

Ebben a rovatban a csb I/A  leosztásaiból szándékozom olyan partikat kiválogatni, ahol egy adott probléma megoldása önmagában nem nehéz, csak az időbeni helyzetfelismeréssel lehetnek gondjaink, azaz picit később vesszük észre, hogy mit is kellett volna csinálnunk. Az első három forduló alapján nyugodtan mondhatom, bőven lesz miről írnom...

1. Bemelegítésnek ellenlicit nélkül játszunk 3 szant Dél kezéből, miközben mi a lapunkat szépen belicitáltuk _14-16 pont, 5 3 3 2 egy minor színnel_, az indító kijátszás a kőr hármas.

A két lap:



Egy treff és az indulás után négy kőrütésünk biztos, mellé néhány kárót kellene szerezni. Ha ötöt sikerül, akkor semmi gond, ha meg kétszer is ki kell adni a kárót, akkor szinte bizonyosan bukni fogunk.
Ha egy kiadóval magas a káró, akkor viszont kényelmesen teljesítünk, hiszen a pikkünk védett.

Vagy mégse?

Természetesen az első ütést ronthatjuk el! A kis kőr indulásra rátesszük a tízest, és ha azt fedik a Bubival, akkor jó, de ha nem? Ha a teljesen biztos négy kőr ütésért kicsit teszünk a kezünkből, akkor szépen elvagdostuk a közlekedésünket.

Kiadjuk a kárót, és ha meghívják a megfelelő méretű treffet _balról a tízest kell hívni, ha ott van_, akkor sokkal kisebb esélyünk maradt a teljesítésre, mint az, hogy az indító kijátszónál legalább négyes kőr _vagy harmadik bubi_ van. Ugye milyen egyszerű?

2. Negyedik helyen ülünk általános mansban ezzel a lappal:



10 pontunk van négyes támogatással, tehát egy invitnek megfelelő lapunk. Amikor invitre nincs hely, akkor a gémbemondást szoktuk választani a passz helyett, hiszen a passzunk nem ígér semmit, a licitünk meg csak egy picit többet annál, mint amink van.

Akkor most mi lehet itt a gond?

Le kell vonnunk a lapunk értékéből valamennyit a pikk QJ miatt, hiszen valószínűleg helyettük valami más figura jobb lenne, de ettől még meglehet a gémünk, tehát...

Várjunk egy kicsit! Gondoljunk arra is, mi fog a 4 kőr licitünk után történni.

Az utánunk következő játékos _hacsak nem szingli a pikkje_ az esetek többségében úgy fog gondolkodni, hogy akár a 4 kőr, akár a 4 pikk, akár mindkettő teljesíthető, neki 4 pikket kell mondani, ami csak akkor lehet rossz _de akkor se tragikus_, ha mindkét nemes gém bukik. Ebben a helyzetben tehát igen sokszor jön a 4 kőrünk után a 4 pikk és azon vesszük észre magunkat, hogy megint nekünk kell licitálni... Lehet más baj is: a partnerünknek akkora lapja van, hogy bőven lett volna licitje _ha passzoltunk volna_, és most vérszemet kap.

Ha valaki garantálja, hogy a 4 kőrünket körpassz követi, akkor nem vitás, hogy licitálni kell. De ha azt a kérdést tesszük fel, hogy szeretnénk-e rábeszélni az ellenfelet a 4 pikkre _vagy a partnerünket a 4 kőr fölé menetelre_, akkor nagyon rosszul fest a lapunk. Ellenjáték ütésünk nem nagyon van, a partnerünk ütéseinek esélyét rontja a kőr hosszúságunk, és a pikk QJ helyett is valami értékesebb figura lesz az ellenfelek kezében.

Szóval alaposabb elemzést követően nagyon elmehet a kedvünk ettől a 4 kőr licittől. Ha meg esetleg kedvetlenül bár, de 4 kőrt mondtunk, akkor legalább ne kontrázzuk meg az ellenfelek 4 pikkjét, ami tőlünk igen könnyen benne lehet, ha a partnerünk nem kontrázott.



Egyetlen helyen játszottak három pikket a mezőnyben, gratulálok annak a Nyugatnak, aki erre bátran passzolt!

A partiban Keletnek korrekt indulása, és Délnek az átlagosnál jobb 3 pikk licitje volt, Észak meg biztosan passzolt volna, ha Nyugat is passzol... 11 ütés úgy, hogy a partner 2 ütése a kőr ász-király volt!