Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Fazakas Gergely, Gulyás Dániel - 2024. január 18.

MP-bajnokság 2023–2024 5. forduló

I/A
A Winkler–Dumbovich pár továbbra is magabiztos, bár most „csak” 55 százalékot ért el, míg a fiatal trónkövetelők, Argay Zsolt és Kemény Márk javított, ezúttal 63 százalék felett végeztek, és közelítenek, kérdés, sikerül-e a bajnokság végéig előzni. Állítólag jövő héten a címvédők nem tudnak eljönni, így nagy esély kínálkozik akár az előzésre (a kimaradásért 45 százalék jár). Vági Máté Stephan Thorpe-pal már harmadik, mögéjük zárkózott a Balásy–Marjai–Malinovszkij trió és a Földi–Zöld régi-új pár is (sok nagy sikert értek el együtt korábban, de az elmúlt jó pár évben mással keresték a bridzssikereket, most megint megpróbálják, úgy tűnik, jól teszik).

Az első 13 pár van 51 százalék felett, de ezután még mindig szinte centik vannak, a 14–21 hely közt 40 pont van, egy partiban pedig 30-at lehet szerezni…

Kb. a 22. helytől kezdődik az igazi veszélyzóna, míg az utolsó három helyen álló pár egyre nagyobb bajban van, bár említésre méltó Dálya–Papp 50 százalékos napja, amivel elmozdultak az utolsó helyről, de még több ilyen (vagy még jobb) forduló kell a bennmaradáshoz.

Nézzünk pár érdekes partit az első osztályból.

A kettes partiban egy izgalmas duplagémszerűséget láthattunk. Igazából a 4 pikk nincs benne, hiszen treff lopáson elbukik a felvétel, de egyedül Dörnyei Zsolt buktatott ilyen módon (egy másik felvevő pedig rosszul játszott, ezért nem teljesített).

Szilágyi László kis segítséggel hazavitte az 5 kőrt, ezzel topszkórt írt. Többen is az 5-ös magasságon próbálkoztak, sikertelenül, 4 kőrt senki sem hagyott teljesíteni, a többség a 4 pikket vitte haza (páran kontrával).

Vajon 3, vagy 4 pikk Észak lapja? Bellben, második helyen én a 3 pikkre szavaztam, de kisebbségben maradtam, a többség 4-gyel indult, és nekik lett igazuk – ebben egyet, esetleg kettőt buktak, utóbbi épp átlagot ért. Senki nem játszott persze 4 szant, ami a parszkór, de talán a legjobban Udvari Szabolcs licitálta Nyugat lapját, és az 5 treff egyenlő, azaz +600 is jó eredmény volt.

Én továbbra is azt mondom, hogy ritka, amikor jó lementeni a 3 szant, ezúttal persze a partnernek csak kőr ásza volt, így lehetett eleget ütni a 4 pikkben (akik meghívták, vagy megkérték a kőrt, azok csak egyet buktattak, akik passzívakat hívtak, tudtak két kőrt is ütni az ellenvonalon), míg szan játékban 9 minor ütés mellé járt még egy pikk is – a –630 nem volt jó írás.

Nem volt jó napja Talyigás Péternek saját elmondása szerint, de egy szép felvevőjátékot bemutatott, ahol intraimpasszal bukott csak egyet a 4 pikk mentésben (ugyanígy tett Földi József is).

A pikk kilences körbeengedése után később az asztalról a dámát hívta, ezzel egyre csökkentve a kiadó aduk számát, és igen jó partit írt vele, főleg, mert sokan nem mondták rá a 4 kőrre a 4 pikket. (GD)

I/B
Az élen állók nem teljesítettek jól. Mirk Gábor ezúttal Takács Gábor helyettessel 53 százalékot csinált, és ezzel az élre ugrottak. Jakab Sándor és Sztrapkovics László átlag alatt végzett, de megtartották a második helyüket, mert Dienes Ödön és Fogaras András a negyedik helyre csúszott. A harmadik helyre Kerti István és Tichler Krisztián ugrott 58 százalékos napi eredménnyel. Még nagyobbat rakétázott a napi győztes, Quittner Gusztáv és Szőnyi György majdnem 66 százalékuknak köszönhetően, illetve Pölöskei András és Székelyhidi Tamás 60 fölötti teljesítménnyel.

A 2. partiban a többség 4 kőrt vett fel, és aztán 10-t vagy 11-t ütött. Két magas káró után a szür elvételéhez az kellett, hogy Kelet a dob-lop kárót is meghívja, amelyet a felvevőnek a kézi magas aduiból kell ellopnia. Ferenci György, Bekő-Révai Mária, Nagy Enikő, Vági Péter és Vida Mihály is meghívta a harmadik kárót, ezzel 10 ütésen tartották a felvevőt.

Több helyütt azonban máshogy alakult a licit. Ha Kelet nem indult káró kizáróval, a 3. helyen Nyugat vált hőssé és zárt ki ötös kőrjével – innentől Észak–Dél kőr gémje elúszott.

A mi asztalunkon  Székelyhidi Tamás sikén kőrjével nem engedte ki a licitet, hanem egy DONT jellegű menekülésbe kezdett: a 2 pikk pikket és egy minort jelentett. 2 pikkben jó ellenjátékra nulla ütés jár a felvevőnek, de kontra után nyilván káróba menekülnek – végül 3 szanban landoltunk a nullszkórért.

Máshol nem volt ilyen egyetértés a menekülésről.

Zalai Ágnes és Tichy Eszter 3 kőr kontrát, Kisgyörgy Lajos és Bodnár János 4 kőr kontrát játszott a gyenge vonalon. A felvevőnek nem járna ütés, de a négy, illetve hat kontrázott bukással is elégedett lehetett Észak–Dél.

Moussong Gábor is jól oldotta meg a kőrből menekülés kérdést. Fehér Péter multi licitje valamelyik major kizárást ígérte. Ezt az 58 százalékos beugrást hozó helyettes, Anders Tibor várakozóan elpasszolta, hogy minél többet derítsen ki az ellenvonalról – de a körpassz után a 2 kárót kellett lejátszani.

A 14-es leosztásban Dél 1 káróval indítja a licitet, és Nyugatnak négy vesztős lapja van. Általában a kétszínű majort bemutató licit következett, Kelet jellemzően a pikket választotta, és így a pikk gémben landoltak. Ha Dél a káró királya alól indult, a két major ászon kívül mást nem vitt az ellenvonal. Négyen is azonban a buktató kőr dublóból indultak, és a bukáshoz annyi kell, hogy a kőr ászt Észak visszatartsa – így a három ász mellé egy kőr lopást is meg lehet szerezni. A kőr király azonban minden Északnak vonzó zsákmány lett (pedig ahhoz, hogy a partnernek szinglije legyen, négyes kőrrel kellett Keletnek a pikket választania, ami lehetséges ugyan, de nem sanszos), és a gémek teljesültek – némileg igazságtalanul a sok 450 miatt átlag feletti írásért.

Néha a Moysian-fitben is jobb játszani, mint az ellenfél színében csak egy fogással szant. A 22-es partiban csak két pár játszott 3 szant – Hittmann László és Harangozó László párosára a rendszerük ütött vissza, hiszen a 2 kőr kontrája legalább négyes pikket deklarált volna. A 10 ütéses 3 szan helyett azonban a 4 pikkben van 11 ütés. Kelet általában a szingli kárójával indult, és akár két aduzás után is nagyjából tiszta lehetett a felvevő képe az elosztásról: vélhetően két pikkje és három treffje maradt a hetes kőr mellett. A kőr királyra ráhívva tehát nem tud még egy adu jönni, a második kőr lelopható a 86 százalékos partiért. (FG)

II. osztály
Továbbra is nagyon szoros az állás, az első hat pár között mindössze 20 pont a különbség, tehát tényleg bárki élre állhat (itt is 30 pont a topszkór).

Jelenleg Varga István vezet kedvenc partnernőjével, Lovas Júliával, a hetedik helyről ugrottak az élre, míg a múlt heti első Bednay–Juhász most második. A fordulót közel 60 százalékkal nyerő Vass Kata és Blancz Tamás feljött a 9. helyre, az elsőtől a hátrányuk csak két top.

1. leosztás

Nézzünk innen is egy izgalmas felvételt.

Hogyan lehet elbuktatni ezt a jónak tűnő 4 pikket?

Akkor van esélyünk, ha Észak meg tudja valahogyan emelni a treffünket, és amikor a szingli kárónkat meghívjuk, a felvevő ki kell adjon egy pikket (nem hívhatja az ász-királyt, mert akkor két adut ad ki), mi pedig a treff bubival átadjuk az ütést a káró lopáshoz. Erre akkor van esélyünk, ha treff dámával indulunk, és ezt meg tudja kérni a partner. A többség azonban teljesített, mindössze hárman bukták el ezt a jó kis gémet (az egyik asztalon tényleg a dámával indultak!). (GD)

III. osztály
A napot Gyulay Judit és Rózsa János 60 százalék feletti eredménnyel nyerte. Keresztény Andrea és Budai László lett a második, és összetettben átvették pár ponttal vezetést Anders Tibortól és Kellner Lászlótól. Mivel kevés asztal van, ez a pár pont majdnem egy topszkórt jelent – de mivel a Petrás Gábor–Győry Anikó és a Gulcsik Kati és Péter jelentősen el van maradva tőlük, az első hely vélhetően azelöl álló kettős között fog eldőlni.

11. leosztás

Dupla gém.

Általános mansban Délnek kell indulnia – ha játszanak kapcsolt kettest, akkor a 2 kőr (ötös kőr, legalább ötös minor, védekező) Észak–Dél problémáit megoldaná. Az 5 kőrben (kontrával vagy anélkül) 11 ütés van, csakúgy, mint az 5 treffben. Mivel azonban Kelet–Nyugatok az összeemelt pikkekkel támadtak, kényelmesen le lehetett dobni egy vesztő kárót az ötödik kőrre, és a kontrázott szürrel 650-et írtak volna. Nyugat valamikor licitálhatta pikkjét, és 4 pikk alatt senki nem adta a bőrét. Ebben 10 ütés lehet, ha a hátulról beeső káró dáma elesett – de az 5 pikkben a két bukás is átlag fölé írt. (FG)