Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bozzai Bence, Gulyás Dániel, R - 2018. február 23.

Mindenki egyért – Magyar Kupa 2. játékhét

Folytatódott a kupa selejtezők sora, ezúttal a második napot játszották a csapatok, jövő héten véget is ér ez a szakasz, és jöhet a főág!

Hétfő(IT)
Kaufmann-csoport
Hogy senki ne rágja a körmét izgalmában, arról a Dumbovich és a P-T csapata gondoskodott. Belső információim szerint úgy tripláztak hétfőn, hogy az egymás elleni mérkőzést 15:30-kor kezdték, aztán játszották le a hivatalos 2. játéknapot az aktuális csapatok ellen. Mindezek után kijelenthető, hogy a csoportelső biztos GD és csapata lesz, míg a második helyen Földi Jóskáék kvalifikálják magukat a főtáblára.

Persze, azért volt némi érdekesség, ugyanis a Dumbovich csapat a második (azaz a napi harmadik) mérkőzésén igencsak kikapott a Flamengótól – akik azzal jönnének, hogy Talyigásék leadták a meccset, azokat el kell szomorítanom, végignézvén a cross-IMP-et látható, hogy a Saródy Ferenc–Mahder András megküzdött a győzelemért, a 30-as partiban például csak ők és egy másik pár mondtak be egy impasszos kisszlemet.

Érdekesség, hogy az előbb említett Flamengo az első mérkőzésén a sereghajtó Ördögszekértől kapott ki, akit viszont a második mérkőzésén megvert a Mákosnudli, akiket még az első nap legyőztek a Lapszámosok, akiket szintén az első napon elvert a Flamengo.

Rangadó: Flamengo–Mákosnudli +22
Már csak két hely kiadó, és habár jelenleg Fekete Istvánék a harmadikok, előnyük alig több, mint 3 VP Dénes Istvánék előtt – egy nagyobb vereséggel nem csak a „bronzérmet”, hanem a bejutást is elveszthetik, amennyiben a Lapszámosok elverik az Ördögszekér csapatát. Mondjuk ugyanez igaz kvázi fordítva is: amennyiben a Flamengo győz, úgy a mákosok hullhatnak ki – és szerintem ez is lesz, ugyanis győz a rutin, amely által nevető negyedikként Karajannisz Manoliszék fognak bejutni a legjobb 32 közé.

Tipp a végeredményre:
1. Dumbovich
2. P-T (eddig nem volt nehéz...)
3. Flamengo
4. Lapszámosok
5. Mákosnudli
6. Ördögszekér

Keleti-csoport
A Galim ezennel szokásos párjaival folytatta győztes sorozatát, és nem meglepő módon máris kvalifikálta magát keddre, ráadásul másodiknál rosszabb már nem lehet. Sőt, az Epika is hasonlókat mondhat el magáról – a Next elleni 20–0-s győzelem mellett a Szalka Tamáséktól elszenvedett vereség is elég volt ahhoz, hogy az utolsó nap kvázi tét nélküli legyen Benedekék számára.

A Nők megtalálták jó formájukat, megverték és maguk mögé sorolták mind az Expassz, mind a Csipka csapatát (nem volt Csipka Szilvia vs. Csipka Tamás párharc, ugyanis egyikük sem játszott a hétfői játéknapon). A Next csapatnak viszont nem jött be a február 19., ugyanis mindkét meccsükön vereséget szenvedtek, a második meccsen Major Andrásék bizonyultak jobbnak náluk, amely után igen csak nehéz helyzetbe kerültek a bejutást illetően.

Rangadó: Csipka–Next +20
A két bejutó helyre matematikailag még mind a négy csapat kvalifikálhatja magát. Persze erre legjobb esélyük Fischer Brigiéknek van, annak dacára, hogy a Galimmal fognak csatázni. Véleményem szerint a Csipka és az Expassz csapat között fog eldőlni a negyedik hely sorsa. És ami azt illeti, Kovácsi Annáék jóval nagyobb eséllyel fognak odaérni, mivel nem csak, hogy előrébb állnak, de ellenfelük jóval alacsonyabb besorolással rendelkezik, semmint a vetélytárs Expassznak. Stogicza Imréék felett fognak győzedelmeskedni kétgémnyivel!

Tipp a végeredményre:
1. Galim
2. Epika
3. Nők
4. Csipka
5. Expassz
6. Next

Kovács-csoport
Legmagasabban kiemelt csapattól (Ages) elvárható, hogy továbbra is vereség nélkül száguldjon a csoportelsőség felé – második helynél rosszabbak már nem lehetnek Argay Gyuláék. Ezen a játéknapon viszont a Dienes csapat sem hibázott. Első meccsükön ráadásul nagyon együtt volt a csapat: a párjaik a 10. és a 11. helyet szerezték meg 18,59, illetve 18,06 gyűjtött cross-IMP-vel. Azon túl, hogy biztos ott lesznek a legjobb négy között – egyszerre meghagyták maguknak az esélyt, hogy egy győzelemmel meg is előzzék az éllovast.

Igazából az állás egyfajta papírformát tükröz: a kiemelések szerint követik a csapatok egymást, amelynek viszont aligha örül a Koboldok csapata – nem elég, hogy eleddig nem tudtak győzedelmeskedni, még 1 VP büntit is kaptak. De nem lehet magával teljesen elégedett Bunth Ági csapata sem, ugyanis az Artemixtől elszenvedett vereség után épp az előbb említett Simon Péter csapatát csak egy hangyányival sikerült megverniük: márpedig a végelszámolásban alighanem hiányozni fog otthagyott néhány győzelmi pont.

Artemix–Ages 8,80–11,20(R. Cs.)
A negyedik kupaselejtező meccsen bőven volt szlemgyanús lap.

23. leosztás

A színminőségkérdés általában szleminvit bevezetése. A 4 szant passzolhatónak szántam. Pista viszont úgy gondolta, ha már a 4 treff kulcslapkérdés, akkor a 4 szan is ugyanaz. Az 5 káró után lemondtam arról, hogy 5 szanba manőverezzem a licitet. Különben is, az 5 szan sem biztos, és ha már bukunk, magas lóról essünk le.

A 6 treff felvételről sok pozitívumot nem lehet mondani, kivétel az, hogy teljesült. A másik teremben az ellenfél a normális 3 szan +2-t játszotta, +12 IMP.

24. leosztás

A pikk indulás után a Nyugat gyorsan hazaszaladt tíz ütésével 3 szanban, majd rövid hálaimát mormolt a 4–2-es kőr láttán, hiszen úgy tűnt, hogy a csábító 6 kárónak buknia kell. Csapattársaink be is mondták és meg is bukták (–11 IMP), pedig a szlem teljesíthető, csak a kőr helyett a treffet kell magasra lopni.

25. leosztás

Szingli ásszal nem akartam autosplintert adni. Reméltem, az a tény, hogy nem magas transzferrel kezdtem (ami azonnal lezárja a licitet), utalni fog arra, hogy magasabb ambícióim vannak.

Csupán kilenc ponttal a fekete színekben és potenciálisan felesleges pontokkal a pirosakban Pistának nem volt oka továbbmenni. Ráadásul a 4 pikk buktatható: három menet kőr után a pikk bubit kell ütni az ásszal, és a negyedik menet kőr ütéssé növeli a pikk tízest. Szerencsére ötödik üres ászból nem szoktak színfelvétel ellen indulni. Káró volt a kezdés, és a pikk ász után az ellenfél folytatta a kárót, így Pista 11-et ütött. A másik teremben az ellenfél egyet bukott, de lehet, hogy 3 szant játszottak, +11 IMP.

30. leosztás

Az ellenfél kulturált licitmenettel hagyta ki a rossz esélyű szlemet (a pikk király impassz után még a tízest is meg kell találni treff indulás után). Jutalmuk 1 IMP volt (odaát csak 11 ütés sikerült).

31. leosztás

Rendszerünkben az 1 treff–1 pikk (egyenletes 8-13)–2x után a sima válaszok 8–10, az ugró válaszok 11–13 pontot ígérnek. Pista valamiért úgy gondolta, hogy az egyáltalán nem zavaró 2 káró után valami más rendszer lép életbe, és a gémre ugrás jelenti az alsó zónát. A felső zóna hallatán persze vérszemet kaptam, bár a nagyszlemkísérlet így is indokolatlan volt.

Az asztal mellett ügy tűnt, hogy a 4–2-es treff esetén kicsi az esélye a teljesítésnek, ezért csak egy treff lopást játszottam: egy bukás. Pedig volt jó megoldás: treff kiadás és treff ász után lehívjuk az adu ászt (hátha esik a bubi). Ezután treffet lopunk a hetessel. Ha 3–3 a treff, máris teríthetünk. Ha 4–2 a treff és felüllopnak, a felvételt valószínűleg nem lehet teljesíteni. Legfeljebb kettőt bukunk az egy helyett, ha most adut hívnak vissza. Ha az adu hetest nem tudják felüllopni, akkor kézbe lopjuk magunkat, újabb treff lopás a tízessel, megint kézbe lopjuk magunkat, aduzunk és magas a treff.

A másik teremben csak gémet játszottak, –13 IMP.

32. leosztás

Hat vesztős, figurálisan nem teljes értékű lapot nem lett volna kötelező erős treffel indítani.

Igaz, ha az alternatíva a Precíziós leggyengébb pontja (2 treff indulás), lehet, hogy jobb a második leggyengébb pontot (1 treff) választani. Itt azonban rendelkezésre állt a 2 káró indulás is (11–15 pont rövid káró), ami hatalmas lépést tesz a lap jellegének leírása felé.

Pista is érezte, hogy az 1 treffje nem teljes értékű, ezért a pikk pozitív válasz után megpróbálta 4 pikkel lezárni a licitet. Ezzel azonban csak azt sikerült elérnie, hogy a kőr színtalálkozás nem derült ki. A (hipotetikus) 6 kőr felvétel egyszerű, mint a faék: meg kell találni a kőr dámát. Ebben segíthet az inspiráció, az adu indulás, őseink tanácsa („Bubi után jön a dáma”), vagy az az elmélet, hogy az indítókijátszónál van a dáma, mert anélkül talán aduval indult volna (bár ez utóbbi nem működött volna).

A 6 pikkben volt egy extra esély: 4–3-as treff esetén el lehet dobni két kőrt. Pista rá is játszott erre, de a 4–3 annyira nem ült, hogy Nyugat (Szász György) felüllopta a treff lopást, és fantáziátlanul lehívta a káró ászt: egy bukás.

A másik teremben az ellenfél 7 treffben kötött ki, és csak hatot ütött. –50 és +350: +7 IMP.

Rangadó: Balásy–Rappen –5
Az előny és a rutin is Kalmár Zoltánék mellett van, de attól még nem feltétlenül kell megnyerniük a mérkőzést, ugyanis alighanem egy döntetlennel, de még egy kis vereséggel is megtarthatják negyedik helyüket. Ezt nyilván tudják a Rappen-csapattagok is, ezért bátran fognak játszani, hátha néhány éles gém bejön a 16 parti alatt. Sőt, információim szerint a mérkőzés előtt közös meditációt is tartanak a közeli játszótéren, ami a győzelemre elég lesz, de az előzéshez nem, ugyanis 5 IMP-vel fognak nyerni, ami összesen 11,48–8,52-es győzelmet jelent.

Tipp a végeredményre:
1. Ages
2. Dienes
3. Artemix
4. Balásy
5. Rappen
6. Koboldok

18. leosztás
Hogy ne mindig ostorozzam magam, egy szépen licitált partit hoztam az amúgy általunk alaposan elvesztett meccsen. Ez a benne levő szlemek 16-ja volt, a rosszakat nem nagyon mondtuk be, egy elég jót elbuktunk, de ezen legalább kerestünk kicsit.

Rendszerünkben alapvető, hogy az ilyen szép, kontrolldús 15-öket, pláne ötös színnel, erős treffel indítjuk. A természetes válaszra a 2 káró kvázitermészetes, leginkább a további elosztást kérdezi. A két kis kőrrel nem tűnt jó ötletnek a szanpozíció egyelőre. A természetes 3 treffre érkezett 3 szan jó hír volt: ez nyilván a harmadik pikk dámát jelenti, tehát partneremnek rövid a kárója! Ha csak annyi a lapja, hogy treff király, pikk dáma, kőr mariázs, máris terített szlemünk van benne.

A 4 treff ORKC-ra barátom talán kicsit optimistán jó lapot mondott, és innen már nem is volt megállás. Az aktuális lappal épp impasszos volt a szlem, de ha jól megnézzük, azonos az esélye, mint káró indulás után a 3szannak…

Kedd(GD)
Darvas-csoport
Sokat nem tudunk erről a csoportról beszélni, nemcsak a GAMAX halasztotta az egy meccsét, hanem az ELTE–Relé csatát is később játsszák, így egyedül a fiatal hölgyek kártyáztak, de valószínűleg többet is licitáltak, mint öt pikk, mert váratlanul kikaptak a hatodikként rangsorolt Halászoktól, és nem is kis arányban, így nem Bekő Marcsiék, hanem a korábbi ifikből álló csapat ugrott a második helyre.

A jövő héten tehát véget ér a csoport, de még a meccsek több mint fele hátravan, ezért nehéz megjósolni az eredményeket… Továbbra is tartjuk, hogy hajrá, csajok.

Tippünk a végső sorrendre:
1. GAMAX
2. Tatabánya
3. Ötpikkminimum
4. Relé
5. ELTE
6. Halászok

Rangadó: Gamax–Relé +45
Winklerék odacsapnak, és nehézzé teszik Hittmannék továbbjutását.

Ottlik-csoport
A Visoft nem tudta folytatni hibátlan sorozatát, sőt, alig nyert a Cyan ellen, de utóbbiak legyőzték a Szigethyt, és ezzel letudták nehéz meccseiket, míg a Pál közepes vereség után nagy győzelemmel lépett el az alsóháztól, így itt már meg is van a négy továbbjutó. Bár elvben a Szigethy még előzhet, ha közel 0-ra veri Bódisékat, a legvalószínűbb, hogy kikap, és ezzel megnyitja a kaput, hogy mindkét nála alacsonyabban rangsorolt csapat megelőzze a végelszámolásban. Ez pedig elég kemény első körös meccset ígér nekik, hiszen egy csoportgyőztest fognak kapni.

Tippünk a végső sorrendre:
1. Visoft
2. Pál
3. Cyan
4. Szigethy
5. Vasdob
6. Kaskad

Rangadó: Visoft–Szigethy +33
A sima győzelem hozza a csoportelsőséget, míg a Gellérék csak a negyedikek lesznek.

Widder-csoport
Az ötcsapatos csoportban elég kesze-kusza a helyzet, mivel a bonyolult rendszer miatt különböző meccsszámok állnak a csapatok neve mellett. A Budaörs 17 például nem játszott a héten, de most majd kettőt is fog, míg a Lowel már túl van minden meccsén. A Hodosi a két erőssel játszik, akik előtte vannak a tabellán, tehát saját kezükben a sorsuk. Az Őrszemek tűnnek a kiesőknek innen, de a többiek közt szinte bármi lehet.

Tippünk szerint a Bóc megveri a Hódosit, ezzel megelőzve a Lowelt, és a Budaörs sem szerez elég pontot, ezért váratlanul ez lesz a vége:
1. Bóc
2. Budaörs 17
3. Lowel
4. Hodosi
5. Őrszem

Rangadó: Budaörs 17–Hodosi +38
Nagyon kellenek a pontok Kuttneréknek, ezzel oda is érnek a második helyre.

Cohen-csoport
Talán a legizgalmasabb csoport! Az Ecosoft hozta magabiztosan eddigi meccseit, míg az Elastron botlott a Leó ellen, így Kismorgóék vezetik a csoportot, de persze az első hely a csoportrangadón dől el. A Leo már simán továbbjutott, de valószínűleg az U20 alapos elverése sem elég a második helyhez. Némileg váratlanul a negyedik kiemelt Lufthansa épp utolsó, igaz, ha legyőzik az előttük álló Slambucot megfelelő arányban, akkor odaérhetnek a negyedik helyre.

Szerintünk ez lesz a vége:
1. Ecosoft
2. Elastron
3. Leo
4. Lufthansa
5. Slambuc
6. U20

Rangadó1: Elastron–Ecosoft +5
Pirruszi győzelem, mert nem tudják behozni a szeniorok a csoport éllovasát.

Rangadó2: Lufthansa–Slambuc +40
Jó hajrával megszerzik a repülősök az áhított negyedik helyet.

Zánkay-csoport
A FÉSZEK és az Interface csoportja a várt szoros küzdelmet hozza, a szokásos utolsó napi rangadó dönti el, ki nyeri a csoportot. A Hazai csapat két szoros vereség után egyenesen le is győzte a harmadik kiemelt SZTAKI-t, de a negyedik meccsén betlizett, hiszen kikapott az outsider Ernyő Alatt ellen, megnehezítve saját sorsát. Az utolsó meccsen ha kikap, könnyen kicsúszhat kezük közül a biztosnak látszó továbbjutás.

A várható végeredmény:
1. FÉSZEK
2. Interface
3. SZTAKI
4. Mesdames
5. Hazai
6. Ernyő Alatt

Rangadó1: FÉSZEK–Interface +21
Nagy küzdelemben végül kétgémnyivel jobbak lesznek a művészek.

Rangadó2: Mesdames–Hazai +27
A kedvenc kupaspecialistáim most nem tudják tartani a korábban megszerzett előnyt, a hölgyek azonban a SZTAKI nagyobb győzelme miatt végül így is csak negyedikek lesz.

27. leosztás(IT)

13–7-re nyertek a 27-es partiban a gémek. Annak próbálok utána járni, hogyan mehetett a licit.

Dél passza evidens első helyen, hacsak nem játszanak első helyen mini szant. Ha 10–13-as 1 szannal elindul, akkor utána aligha marad ki a gém, hiszen amint Észak megtudja a pikk fitet, bemondja a 4 pikket.

Szóval, ha nem indul el, akkor Nyugat 1 kőrrel támad, amire Észak lead egy információs kontrát, erre a lapja kifogástalan – persze licitálhatna elvileg 2 treffet is, no de az csak egy színről árulkodik, míg a piros lap egyszerre 3 színre tesz utalást.

De mit csináljon Kelet? Két lehetősége van alapvetően: passz vagy valamilyen licit. A valamilyen licit azért fontos, mert ha a kontra után itt valaki transzferválaszokat játszik, akkor ugye egyből mondhat 2 kőrt, vagy 2 káróval transzferálhat – habár itt előbbi gyengébb, utóbbi pedig erősebb lapot mutat: akárhogy is, marad a 2 kőr licit. De kell-e 2 kőrt licitálni? 5 olyan figurapontja van, amely nem túl biztató, és habár van fit, de a teljesen egyenletes elosztása miatt talán még lejjebb értékelődik a lap, lévén nincs lopási értéke: azaz inkább passz?

A következő játékos viszont most bemutatja a pikkjét. Ha ténylegesen passz érkezett, akkor 2 pikkel, de ha 2 kőr érkezik, akkor is vélhetőleg 2 pikket licitál – a kérdés, hogy miben tér el az egyik a másiktól? Véleményem szerint alapvetően semmiben, de a partnert pszichológiailag viheti félre, ha a 2 kőr után jön, hiszen annak „gyengébb” hangzása van, lévén ekkor „Keletnél több pont van, mintha passzolt volna”.

Talán ez vitte félre sok helyen a licitet, ezért nem sikerült gémet mondani. Ráadásul, ha belevesszük azt, hogy Nyugat még küzdhet 3 kőrrel, akkor végképp elkedvetlenítheti az Észak–Dél vonalat a gémtől. Nyilván erre a 3 kőrre is azért akad megoldás: hiszen ha Észak nem is mer egyből gémet mondani, a kontrával jelezheti géminvites lapját (a 3 pikk itt kizárólag küzdelmi lenne), amire Dél bemondhatja a 4 pikket.