Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bozzai Bence - 2020. március 4.

Mindenki egyért! – Magyar Kupa 2020, 4. játékhét

A Magyar Kupában kevés meglepetés történt. A főágon a jövő heti győztes majd kétnapos küzdelemben vehet részt, a vigaszági vesztes pedig a Kőr Kupába hullik. A Káró Kupában svájci lebonyolításban helyezkednek a csapatok a minél előnyösebb helyekért.

Visszatekintés
Gömböcském 16 mérkőzésből csak a negyedén lőtt mellé. Hiszen végül is az Interface esélyesebb csapatként megverte ellenfelét, nem is kis arányban. A Dienes csapat is győzött a Szigethy ellen, tették mindezt Berkes Marciék úgy, hogy az ellenfelük volt esélyesebb. Ahogy vártam, a SZTAKI–Artemix mérkőzés volt a legszorosabb, de a végén Kolosi Tamásék örülhettek. Azt viszont sikerült megjósolnom, hogy a TMX nem fog továbbjutni: nem fekszik nekik a kupa, tavaly is kikaptak a 32 között.

Érdekesség, hogy minden mérkőzésen az nyert, aki az első félidőben is vezetett (illetve volt egy döntetlen is). A legnagyobb győzelmet Gellér Jánosék aratták ezen a játéknapon, ráadásul úgy, hogy az első félidőben 84 IMP-et kalapoztak össze, míg ellenfelüknek egyet sem sikerült szereznie!

Magyar Kupa
Főág
Galim–Elastron +24
Tavaly is pont a főág legjobb 16 közötti meccsén találkoztak, akkor meglepetésre 4 pöttyel az Elastron nyert (más kérdés, hogy később a Galim kupagyőztes lett, az Elastron pedig még vidékre sem jutott el). Szerintem Szabó Csabáék tanultak a tavalyi mérkőzésből, és most nem engedik ki kezeik közül a főágat.

Interface–FÉSZEK –20
Nehéz bárhogy is jósolni, hisz két erős csapat mérkőzése lesz ez, amely egyben a nap másik rangadóját adja. Konkoly Csabát kérdeztem a jövő heti mérkőzésről, annyit mondott, hogy nyugodtabb lenne, ha az előző meccsekről áthozhatnának pár pontot. Ez persze nem lehetséges, de a nagy számok törvénye alapján ők fognak továbbjutni!

Visoft–Ecosoft –3 (by GD)
Erre a meccsre viszont nehéz bármit is írni, hiszen részt veszek benne! Annyi biztos, hogy nem félünk az ellenféltől, miután a kupaküzdelmekre elraboltuk Szűcs Villőt, jól meggyengyítve ezzel Bódis Gyuláékat! A jósláshoz egy „független” szakértőt kértem fel, méghozzá GD-t!

Palatinus–RR +17
Honyek Andrásék nagy győzelmet arattak a negyedik kiemelt ellen. Sinkovicz Andreáék pedig magabiztosan verték hatodik kalapos ellenfelüket. Ráadásul az RR már bizonyította, hogy a nagy csapatoktól sem ijed meg, hiszen a selejtezőben legyőzte a Dienest és a Budaörs 17 csapatát is – igaz, ott csak 16 parti volt. A 32-es meccs nagyon más, szerintem a Pala győz!

Last Minute–Mokakosch +20
Már a múlt heti Mokakosch-győzelmet se láttam előre, s ezt sem látom, úgyhogy kedves Kovács Balázsék, cáfoljatok rám! De ne feledjétek: Zalai Ágnesék továbbra is veretlenül menetelnek a kupában, s alighanem játékukkal még az országos 8-ba kerülést is megcélozták. Persze, ha nem lesz igazam, akkor mindenki szíves elnézését kérem!

GAMAX–Dienes +50
Dumbovich Miklósék legutóbbi magabiztos győzelme után nem hiszem, hogy a következő meccsen kiengednének. Dömösék már okoztak egy meglepetést az előző körös győzelmükkel, de úgy gondolom, hogy a következő meglepetésre várni kell még, hiszen viszonylag nagy arányban le fogják győzni őket.

Hodosi–Artemix +35
Hodosi Péter (a csb után) immáron másodszor verte volt csapatát, s a következő ellenfél sem verhetetlen. Sőt, úgy vélem, hogy a jó forma kitart még, mivel ellenfelük léce kicsit rezgett a legutóbb, s eleve nagyob játékerőt képviselnek, mint az Artemix. Persze Kerényiéktől szép volt, hogy mentek egy kört, hiszen tavaly a legjobb 32 közé sem sikerült bejutniuk!

Budaörs 17–P-T –22
A házi csatát nem meglepeő módon Zöld Ferencék nyerték, míg Szőnyi Györgyék is hozták a kötelező győzelmet a hölgyek ellen. Papíron a Budaörs 17 az esélyesebb, de a kupában már többször bebizonyosodott, hogy nem mindig az esélyesebb csapat áll fel az asztaltól boldogabban a meccs végén. Ez talán most is így lesz. Elnézést, főszerkesztő úr, de a gömb nem a budaörsiek győzelmét mutatja!

Vigaszág
Igazi Durostone–Faék –22
Révai Ákosék csak kis arányban kaptak ki a tavalyi bajnoktól, míg a Faék végül simán vereséget szenvedett a gumisok ellen. Viszont a vendégek bevetik titkos fegyverüket (SWM!), amivel nyerni fognak!

Leo–Lufthansa +30
Nem hiszem, hogy túl nagy meglepetés lenne a végeredményben: a repülősök olyan nagy arányban szenvedtek vereséget a múlt héten, hogy jövő hétig nem fogják tudni kijavítani a hangárjukban.

Macskafogó–Balásy +3
Megfogja-e a Macskafogó a Balásy csapatot, ahol egy kutyus az NPC? Talán ez egyszer sikerülhet nekik: mindenesetre a gömb a papíron kevésbé esélyes csapat győzelmét mutatja!

TMX–Slambuc +80
GD-ék másodjára biztosan nem fognak hibázni, sőt, talán a vigaszágon még vidékre is eljuthatnak. A mérkőzés simának ígérkezik, Barna Csabáék idei első főtáblás győzelmére még várniuk kell.

Izobau–Lockout –2
Ez eddig nem az Izobau kupája, hiszen a csoportból is alig jutottak tovább, most pedig vigaszágra kényszerülntk, s még az is lehet, hogy a Kőr Kupára fanyalodnak, mivel szerintem kikapnak!

Cyan–Szigethy –29
Bíró Lászlóék immáron biztosan össze fogják szedni magukat, hiszen a Kőr Kupát épp tavaly nyerték meg, s idén többre vágynak. Nyerni is fognak, semmi kétségem nincs efelől!

CloudCAM–SZTAKI +8
Argay Gyuláék az elmúlt hét veresége után taktikát váltva készülnek mostani ellenfelükre, s úgy vélem, hogy ezennel már nem hibáznak, habár győzelmük nyögvenyelős lesz!

Budaörs–Mesdames +15
A legjobb 32 legmagasabb rajtszámmal ellátott csapata, a Budaörs folytatja gömböm szerint a meglepetések sozotatát, s legyőzi a hölgyeket, ezzel továbbjut a vigaszágon!

Káró Kupa
A jelenlegi első három helyezett, a Madarász, a Lowel és a Bóc rögtön jelezte, hogy igényt tart a döntőre. Még beleszólhatnak a dolgukba mások is, de úgy vélem, ez a három csapat, vagy legalábbis ebből a három csapatból kettő mindenképpen ott lesz a döntőben.

Jövő hét izgalmas mérkőzése:
Csipka–Lapszámosok +25
Bekő Zsófiáék célja a fentebb említett döntő, ezt rögtön két győzelemmel bizonyították, miközben a Lapszámosok már vereséget szenvedtek a Madarász ellen, így az esély a hazai csapat mellett áll.