Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bozzai Bence - 2019. február 28.

Mindenki egyért! – Magyar Kupa 2019 3. játékhét

Kialakult a főtábla 32-es mezőnye, a párosítások és az ágak, a következő játékhéttől már külön küzdenek a Magyar Kupába és a Káró Kupába jutó csapatok. Minkét szekcióban van pár csapat, amelyik a három héttel ezelőtti rajtnál az esélyek alapján a másikba volt várható.

Hétfő
Kaufmann-csoport
A csoportot végül magabiztosan nyerték Gál Péterék, utolsó napi nagy győzelmükkel kiejtették a második kalapos Good-Badd csapatát – ez ám a meglepetés. A Hiányzó Málna negyedik kalaposként utasított maga mögé négy csapatot, ami szép teljesítmény a részükről! A harmadik és negyedik hely között nagyon kevés döntött, de végül az egyetemisták lehetnek boldogabbak.

Keleti-csoport
A TMX–P-T rangadón döntetlen közeli eredmény született, ez azt jelenti, hogy Fogaras Andrásék megtartották helyüket a csoport élén. Ám ami még az eddigieknél is nagyobb meglepetés, hogy a hatodik kalapos Koboldok nem csak hogy bejutott, de azt a harmadik helyen sikerült abszolválni, miután simán legyőzte az Artemixet. Mivel az Expassz kiütötte a Madarászt, Fischer Józsefék is bejutottak a főtáblára – mindez azt jelenti, hogy a papíron harmadik és negyedik legerősebb csapat a hétfői játéknapokra kényszerül.

Kovács-csoport
A csapatok szépen, rendesen, kiemelési számukhoz „méltóan” sorrendbe álltak a végére. A GAMAX 19,19-es átlaga szörnyen magas – a többi csoportban a csapatok 16-os VP-átlag fölé sem tudtak kúszni. A Szlemvasút és a Cerebrum között kevesebb mint 1 VP döntött (habár kiemelési számuk is egészen közel volt egymáshoz (16 és 19).

Kedd
Cohen-csoport
Az már biztos volt, hogy az Interface nyeri a csoportot, de a második helyre pályázott az Elastron és mi is. Habár Varga Istvánnak felajánlottam pár sört, ha elverik vagy legalább megszorongatják Hegedüs Orsiékat, úgy látszik, Pipi nem volt szomjas, mert az Elastron végül kiütéssel győzött, így nekünk be kell érnünk a harmadik hellyel. A negyedik az Ördögszekér lett, miután csak kis arányú vereséget szenvedett a Csipka csapattól.

Darvas-csoport
A Hodosi győzött az utolsó napi rangadón, ezzel megtartotta első helyét. A hölgyeknek (Mesdames) sem okozott gondot a Hazai csapat, ezzel a valamivel több mint 1 VP-vel megelőzték Kisgyörgy Lajosékat, akik kiütötték ugyan ellenfelüket az utolsó mérkőzésen, de a korábbi meccsek elvesztett pontjait ezzel sem tudták visszaszerezni.

Ottlik-csoport
Az utolsó napon némi meglepetésre a Rest kiütötte a művészeket, így Dombi Gergőéknek be kell érniük a második hellyel. A Pál megverte a Bóc csapatot, csak (az ő szemszögükből) nem eléggé, hiszen a két csapat között így is maradt 0,48 VP előny Soproni Gáborék javára, amely nyilván azt indukálja, hogy papíron könnyebb ellenfél fog rájuk várni a 32 között.

Widder-csoport
A Visoft győzelmével megtartotta első helyét, míg a második helyre a nagy győzelmet arató Grant Thornton csapat jött be. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy elnézést kérjek utóbbi csapat tagjaitól, hogy a múlt héten elírtam a nevüket, remélem, nem esnek el ezáltal sok szponzorációs díjtól, ha igen, keressék fel az MBSZ főtitkárát, majd ő kompenzálja a kiesést (nekem ez nem hatásköröm, én csak egy alkalmazott tanonc vagyok).

Zánkay-csoport
A Budaörs 17 lett a csoportgyőztes, miután alaposan megverte a Szigethy csapatot. Szükség is volt a nagy győzelemre, hiszen a Leo is kvázi kiütötte ellenfelét, így nekik nem sikerült az előzés. Harmadik helyre bejöttek Mirk Gáborék, a negyedik pedig a Balásy csapat lett: ki-ki meccsen győzte le, és ezáltal kereken 2 VP-vel maga mögé utasította a repülős brigádot.

Magyar Kupa
Visoft–Expassz +50
Kiss Zsuzsáék 39-es rajtszámmal eljutottak a legjobb 32 közé, ami szép dolog, viszont a Visoft már túl nagy falat lesz nekik.

Cerebrum–FÉSZEK –38
A FÉSZEK az utolsó napon meglepő vereséget szenvedett, ám most aligha fog hibázni, s magabiztos győzelmet könyvelhet el a fiatalokkal tűzdelt csapattal szemben.

Lowel–Ecosoft –7
Hajaj!

Lapszámosok–Budaörs 17 –34
Apa és fia (Kuttnerek) csapatából az előbbi kerül ki győztesen, aztán majd otthon megbeszélik a tanulságokat.

GAMAX–Pál +55
Kell magyaráznom, hogy miért jósolok győzelmet Winklerék számára?

ELTE–Leo –11
Kiemelés szerint az egyetemisták az esélyesebbek, de gömböm a Leo győzelmét jelzi – avagy meglepetés várható!

TMX–Mesdames +39
Nem udvariatlanságból, csupán „verseny okokból”, de Kotányi Balázsék simán megverik a hölgyeket.

Zsuga-liga–Interface –8
A kérdés, hogy az utolsó selejtező napi Interface-megingást ki tudják-e használni Honyek Andrásék? Szerintem megszorongatják erősebb ellenfelüket, de győzni nem tudnak.

P-T–Balásy +24
A P-T hozta a csoportelsőséget (második kalaposként), ez jó formára utal, egyértelműnek tűnik a győzelmük.

Izobau–Szlemvasút –0
Az egyik legkiegyenlítettebb összecsapás, ugyanis a 15. fog összecsapni a 16. kiemelttel. Gömböm döntetlent mutat, ezzel Fülöp Zoltánék maradnak főágon.

Hiányzó Málna–Bóc +20
Rögtön itt a második legkiegyenlítettebb összecsapás, hiszen a 32. és 33. csapat játszik egymás ellen. Ennek ellenére gömböm nagyobb arányú győzelmet mutat.

Ördögszekér–Hodosi –33
Dálya Jánosék bravúrosan bejutottak a keddi játéknapra, ám Hodosiék ellen megtorpannak, és vár rájuk a vigaszág.

Rest–Relé +32
Hittmann László számára alighanem érzelmileg nehéz mérkőzés lesz ez, hiszen egykori csapata ellen fog küzdeni, de ez nem állítja meg abban, hogy a végén ő és csapata győzzön.

Szigethy–Grant Thornton –7
Dömös és az ifik meglepetést fognak okozni, s legyőzik esélyesebbnek kikiáltott ellenfelüket. Persze a vesztes a vigaszágon keresztül még eljuthat vidékre.

Elastron–Koboldok +21
A kupa meglepetéscsapata a gumisok ellen fog játszani, és bár kikapnak, tisztes helytállással (helytüléssel...) fognak felállni az asztaltól a mérkőzés végén.

SZTAKI–Galim –49
Az első kiemelt Galimnak nem fog nehezére esni legyőznie a SZTAKI-t.

Káró Kupa
A Káró Kupa nagy esélyese egyértelműen a Good-Badd. Ha nem ők fogják nyerni, akkor alighanem a Csipka és az Artemix van a legközelebb ahhoz, hogy elhódítsa a kupát. Nyilván, miután kupáról van szó, még bőven akadhat meglepetés, sosem szabad feladni.

Slambuc–Budaörs –9
Kiegyenlített csatát várok, amelyet a kiemelés is mutat, a végén a vendég csapat örülhet, ezzel nagyjából behozván ellenfelét az összetett állásban.

Cyan–Madarász +15
Papíron a legjobb 32 között lett volna helyük, alighanem jobban örültek volna, ha ott találkoznak. De ha már így alakult, legalább játszanak egy jó és nagy IMP-forgalmas mérkőzést, amely végén Klein Laciék örülhetnek jobban.