Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel, Kelen Károly - 2024. március 21.

Magyar Kupa 2024, 6. játékhét

A hatodik napon megkezdődtek a kétnapos mérkőzések a főágon (kivéve egyet, a Galim–Palatinus meccset hétfőn és kedden játsszák majd le). Aki itt győz, már az országos nyolcas döntőben van, míg a vesztesek még visszamérkőznek a jogért, hogy a vidékbajnokság legjobbjaival mérkőzhessenek.

Magyar Kupa
Főág
Galim–Palatinus
Lásd fent, halasztás.

Bosszorkányok–Budaörs 17 (+10)
A múlt heti nagy meglepetés okozója ezúttal is jól játszott, de semmiképp nem neveznénk lefutottnak a mérkőzést, és könnyen akár fordíthat is a vendégcsapat, tippünk szerint Magyar Ádámék azonban jövő héten bejutnak a döntőbe.

Az előző fordulóból halasztott FÉSZEK–Gulyás mérkőzést hétfőn lejátszottuk, és nagy csatában 3 ponttal nyertünk, így aztán...

Gulyás–No Trump (+25)
Egyik csapat sem élete formáját hozta eddig, a magas pontforgalom leginkább durva hibáknak köszönhető. Bár még nem készült el a báránygulyás, reményeink szerint jövő héten hozzuk a kötelezőt.

EcoSoft–Gamax (+3)
Remekül tartja magát az első osztályban ősszel jó hajrával megkapaszkodó hazai csapat, így még bármi lehet ezen az összecsapáson, ahol a Gamax az egyértelmű esélyes, de valami azt súgja, Wettl Mártáék meglepetést okozva behúzzák ezt a nagy skalpot.

Nézzünk egy érdekes partit a főágról, ezúttal egy töredéket.

A legtöbb asztalon Észak kontrájára Dél 1 szant mondott, és szürrel teljesített. Fischer Brigitta azonban vérszagot érzett, és passzolt, Nyugat menekülni kezdett, így alakult ki ez a nem mindennapi licitmenet (a végéről hiányzott csak az ominózus „és a treff bubi!” kiáltás).
A licit sikeres volt ugyan, de az ellenjáték nem, így végül teljesült ez a nem túl szép felvétel. Esetleg, ha Szabó Csaba zárt kőrjéből indul…

Vigaszág
A vigaszágon is egyre nő a tét, ahogy közeledik a selejtezősorozat vége. Lássuk, itt milyen eredmények születtek a héten.

A Visoft alacsony pontforgalmú meccsen verte a SZTAKI-t. Az UBH simán nyert az Artemix, valamint a VICI a Diamond Dogs ellen; a váratlanul ide kerülő, szinte a válogatottal azonos Angels ezúttal nem hagyott esélyt a Nyárádinak, bár az első félidő még viszonylag szoros volt; a Relé 20 ponttal verte a Szigethyt, akik így tehát némi meglepetésre elbúcsúztak; a Veszprém magabiztosan verte az MTK-Catherinát, míg talán a vigaszág rangadóján, két első osztályú egység összecsapásán pár pontos félidei hátrány után viszonylag simán verte a Feel the Card a Lowelt.

A jövő heti folytatásban már csak négy mérkőzést rendeznek, íme a párosítások és tippjeink.

Visoft–VICI
Természetesen a hazaiak az esélyesek, de nem lenne meglepő Szőts Gáborék győzelme sem, mi azonban Bódis Gyuláékra tippelünk.

UBH– Angels
A csoportban már találkozott e két együttes, akkor a hazaiak örülhettek, igaz, csak 16 leosztásos volt az a meccs. Bizonyára fűti Winkleréket a visszavágás iránti vágy, valamint nyilván szeretnének a Magyar Kupában maradni. Izgalmas mérkőzés lesz, de szerintünk a vendégek nyernek.

Relé–Veszprém
A Relé eddig magabiztosan nyeregetett, míg a Veszprémnek talán nem volt nehéz a sorsolása. Tippünk szerint Hittmannék simán jutnak tovább.

FÉSZEK–Feel the Card
A hazaiaknak mostanában nem könnyű: egy számjegyű vereség, majd egy számjegyű győzelem két nap egymás után, és ez a mérkőzés sem ígérkezik sétagaloppnak a friss csapatbajnoki bronzérmes Kártyások ellen. Bár egyik csapat sem mutatott top formát, így nehéz megítélni, de talán ezúttal az alacsonyabban rangsorolt vendégek jönnek ki jól ebből a csatából.

Egy szép parti a friss felnőttválogatott ifjú titán, Zábrádi Benjámin lejátszásában.

Szinte a legerősebb ellenjátékot kapta Beni, hiszen, ha nem káróval indulnak, az egyik vesztő eldobható kőrre. Ezután igazából bukós már a parti, egy pikket és egy treffet ki kell adni. A két menet káró után a kőr visszahívás esélyt adott, hogy három menetet lehívjon a színből, miközben az adu ásszal jött kézbe. Bár nem könnyű játék, de Északnak észlelnie kéne, hogy pikk királyával könnyen végállásba kerülhet, ha nem vigyáz, és egyetlen esélye, ha az adu ászba a királyt dobja! Mivel azonban nem tette ezt, megkapta az ütést a fent említett kártyával, és már csak dop-lopot, vagy treffet tudott hívni, utóbbi pedig adta a tizedik ütést. Szép megoldás!

Kőr Kupa
A Kőr Kupában azok játszanak, akik már előzőleg veszítettek a vigaszágon is. Egy meccset itt is halasztottak, míg a többi összecsapáson a Libella szoros küzdelemben, 6 ponttal verte a Tesókákat; az ELTE alaposan elverte az MTK-Bíborlángot; a Blackout pedig talán váratlanul simán verte a Lapszámosokat.

A főágéval azonos partik voltak, egy jópofa leosztást itt is találtunk, amit a fiatalok játszottak remekül (bár végül kikaptak).

Szatmáry Benedek bemondta, amit jó esélyűnek látott, és (szerencséjére minden egy kézben volt, és 6–3 volt a káró) ez a 3 szan elvehetetlen.

A másik asztalon váratlan fordulatot vett a parti…

Bár Kelet itt 1 szannal indult, és Dél igen erősen licitált, megbüntették a 4 kárót (a pontok nem ütések, szoktuk mondani), pedig Nyugatnak gyanús lehetett volna, hogy a partner nem tudott kontrázni rá, neki pedig szinglije volt az aduszínben…

A játékban az volt csak a kérdés, hogy vajon hány szürt csinál a felvevő, Tőkés Dénes végül 12 ütést vihetett haza, ezzel pedig 17 pontot szerzett csapatának, mindkét asztalon remekül oldották meg a partit.

Káró Kupa
A Durostone két szép győzelemmel élre állt, bár szorosan követi a Sziráki, amelyet a hétfői második fordulóban győztek le épp elegendő arányban Révai–Bekőék; a Balásy nem tudta hozni múlt heti eredményes játékát, hiszen épp a másodiktól kapott ki előbb, majd csak egy döntetlen jött össze az ötödik Vasdob ellen, így harmadikok; negyedik pedig az XY: az öregfiúk kétszer győztek, és zárkóztak az élen állókra, hiszen az elsőtől is csak 7 pontra vannak. Jövő héten újabb két forduló következik, amelyek eldöntik, ki mérkőzhet az utolsó napon a négyes döntőbe jutásért.

Lássunk egy érdekes partit hétfőről is.

Az izgalmas, hosszú színekkel tarkított partik kedvelőinek ajánljuk ezt, hiszen Kelet nyolcas kőr színe rövid és gyenge partnere kilences zárt kárójához képest…

A legtöbb asztalon a jó 5 káró volt a felvétel, de néhányan kőrt játszottak változatos magasságon, ők buktak. A 6 kárót csak az buktatta el, aki passzívan, pikkel indult, míg aki lehívta a treff ászát, már szomorúan el is pakolhatott, teljesült a felvétel.

Mindössze egyetlen asztalon tudott felvevő lenni Észak–Dél, akik megpróbálták a 4 pikket. A partit el lehet buktatni, akár aktív (kis káró indulás, kőr lopás, és két adu), akár passzív ellenjátékra (két menet káró, majd a pikkek megütése és lehívása után kőrrel még ki lehet szállni), de itt bizonyára valaki treffet hívott, amire már teljesült is ez a váratlan gém. Ez volt a parti legnagyobb írása is, az MTK-Swift fiataljai írtak 14 pontot a duplagémen. (GD)

Fókusz: egyetlen játszma változatai (6.)

Régen minden jobb volt?! Ugyan már! Eszünkbe sem jutott, ami ma már valóság: csapatverseny minden asztalán ugyanazokat a lapokat kapják kezükbe a játékosok, és össze lehet hasonlítani a történéseket. Régi vágyam volt, hogy a jó sok eltérő eredményt produkáló leosztásokat megpróbáljam elemezni. De nem mindig egyszerű a dolog. A hatodik fordulóban a már egyszer vesztesek csoportjában nem találtam sokszínű játszmát, a „menőknél” meg csak hat asztalon játszottak egy-egy partit. De ezt azért érdemes megvizsgálni.

Mit mondjon Dél?

Szóval Dumbovich Miklós helyett kell gondolkozni. Nem könnyű, de megtisztelő feladat. Hátha okosabb vagy nála! Vagy ebben a leosztásban te eltalálod, amit ő nem.

Jó, de mi itt a kérdés? Van itt kérdés?

Nyilván van, különben nem hoztam volna ide. Mindamellett azt hiszem, az asztal mellett már sokan passzoltak volna, mielőtt Dumbovich gondolkodni kezdett.
Tessék követni a példáját.
– Mi jön szóba?
– Passz.
– Aztán?
– Passz.
– Semmi más? Van három ütésed: kőr ász-király, káró ász. Ha a partner hoz egyet, buknak.
– Igaz, de egy bukásra kontrázzak?
– És ha az az egy ütés a káró király? Akkor üthetünk két kárót, és még egy kőrt is lophatok. Az már 500, ha kontráztam. Jó sok IMP-t hozhat, miközben legföljebb 5 IMP jár nekik a 790-ért, ha teljesítenek.
– Akkor is nagy kockázat…
– Azért jöttél le a Récseibe, hogy ne vállalj kockázatot? A múltkor is volt esélyed nagyszlemre, aztán inkább csak a kicsit mondtad be!
– Azt sajnálom is, de itt nem látom értelmét a kockáztatásnak.
– Igen? És a passznak nincs kockázata?!
– ???
– Nem lehet, hogy gémünk van? Miért ne oszthattak volna a partnernek ilyen lapot: xx, xxxxx, xx, Axxx? Ha a treff impassz ül, mert ül, akkor a 4 pikk kettőt bukhat, másrészt az 5 treff terített felvétel. Te meg passzolsz!
– Én meg passzolok...
– Most is?!
– Most is.

Dél pikk király indulását Észak átütötte az ásszal, hogy meghívhassa a szingli kárót. Ha a felvevő üt az ásszal, nem nyerhet semmit, mert a treff ász után jön a káró király, káró lopás. De ha a káró király mégis Északon van (szinte lehetetlen!), akkor az 5 treff hazaér.

A másik asztalon Kiss Gábor sem maradt nyugton. Szerintem nagyon helyesen. A kontrával viszont nem volt szerencséje. Dél könnyen elvitt tíz ütést.

Dezső Kende nem volt egyedül azzal, hogy nem 4 pikket mondott. A 3 káró nyilván pikket ígért, de nem tudom, hogy a gyengébb vagy erősebb Bergen-változatot. Pós Tibor a 4-es magasságon tudott belépni, és partnere, naná, hogy lementette az ellenfél gémjét. Észak még próbálta menteni a menthetőt, de az 5 pikkből kiállt három piros ütés.

Bárány Péter is 3 kárót licitált az 1 pikkre, Gulyás Dániel viszont passzolt. (Talán a 4 treff non leaping Michaels volna, azaz treff mellé kőrt is ígérne?) A licit visszajött hozzá, de most sem érezte úgy, hogy eljött az 5 treff ideje. Márpedig a 200+620 = 820, és 13 IMP hozott az ellenfélnek.

A harmadik meccsen Szűcs Villő és Sinkovicz Péter is Dumbovichcsal értett egyet. Csak annyi volt a különbség, hogy az egyik asztalon Észak kárót (két bukás), a másikon kőrt (egy bukás) hívott vissza. Hm. Nem tudom, melyik a jobb. A felvevőről nem tudunk semmit. A lapja lehetne: x, Kx, AKx, AQxxxxx. Akkor pedig a káró hívással Észak–Dél lemarad a kőr ütésekről... (KK)