Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bozzai Bence, Gulyás Dániel - 2016. március 26.

Kupamustra – Magyar Kupa 7. játékhét

A kupaküzdelmek közelítenek a végkifejlethez, lassan kialakul a döntők mezőnye is. Lássuk, hogyan tippeltünk az előző fordulóra, illetve mi várható a héten!

Visszatekintő (GD)
A főágon félidejéhez értek a meccsek, és IT-ék valóban eddig rám cáfolva hozzák a váratlanul jót megint, és néhány pontos előnyt mutathatnak fel 32 parti után. De hátra van még 32…

Az Interface vezet a Lowel ellen, de kicsit a tippnél nagyobb arányban. Itt sem dőlt még el semmi, akár fordíthatnak is Sebes doktorék.

Dumbovichék, azaz kis csapatom vezet 20 (17? 23? – óvástól függően) a Vakrandi ellen, ez sincs még lejátszva.

A Visoft, ahogy várható, magabiztosan előnnyel áll féltávnál, de a 30 pont itt sem életbiztosítás, megfordulhat ez a csata is, bár nem erre számítunk.

A főág további érdekessége, hogy úgy érkeztek a csapatok 4 csoportból, hogy a Keleti-csoportot három csapat képviseli még mindig! Két-két csapat pedig a Cohen-, illetve Kovács-csoport tagja volt a selejtezőben. A K hang tehát jó felütés volt nekik... (A Vakrandi Darvaséktól lóg ki egyedül a sorból.)

A vigaszági tippjeink nem mind váltak valóra, a Leó győzni tudott a végére (úgy tűnik) elfáradó Szigethy ellen. A Négyász is meglepetést okozott (ennek Hodosiék a kárvallottjai), a szoros SZTAKI-győzelem helyett simábbnak tűnő Garmisch-siker alakult ki. A többi győztest eltaláltuk, Pálék egy szürrel rontották csak a telitalálatomat (23 helyett 22-vel nyertek).

A Kőr Kupa párharcait mind sikerült eltalálni, itt is volt egy nagyon jó tipp (66 helyett 61 lett), és egy majdnem telibe (28 helyett 26), de ezt a csapatok kihagyó koncentrációjára fogom persze.

Magyar Kupa-vigaszág (IT)
Elég jól néz ki ez a nyolc csapat, hiszen többszörös Magyar Kupa-győztesek játszanak itt, akik arra várnak, hogy majd – ha nyernek – a fentről leeső csapatot is lehetőleg elverjék, s utána elnézzenek vidékre egy kedélyes mérkőzésre.

Leó–GAMAX –45
Leóék szépen lavíroztak az ág felső ágán, hiszen az Ifi Budai után a rutinos játékosokból álló Szigethy csapatot is megverték. Ám Winkleréket nem abból a fából faragták, hogy még egyszer kikapjanak: simán fogják hozni a meccset.

Galim–Garmisch +12
A második nap Gál Péterék 1 ponttal maradtak alul  az Elastron ellen, de a múlt héten nem hibáztak: simán verték Csapiékat. Ellenfelük, Kacsa csapata habár elverte a GAMAX-ot, utána Kerekes Zsuzsáék csapata kvázi simán megálljt parancsolt nekik. Van-e még bennük annyi, hogy még egy válogatottakból álló csapat felett diadalmaskodnak? Meg fognak tenni mindent, de ezennel kevés lesz...

Ko-mix–Négyász –19
Találkoztak már egymással az idei kupakiírásban, rögtön az első meccsen: akkor, mindössze 3 fával nyertek Kerényiék. Igaz, az még selejtező volt, s talán mindkét csapat még lazán vette a játékot. A múlt alkalommal a Ko-mix viszonylag simán  elverte a Mákosnudlit, míg Madarászéknak volt izgulni valójuk: mindössze 5 ponttal verték meg a FÉSZEK-verő Hodosit. Szoros meccs várható most is, aminek némi pikantériát ad, hogy az olykor együtt játszó Blancz Tamás és Fekete István most egymást próbálja majd legyűri. Gömböm szerint Pista örülhet jobban majd a nap végén.

Pál–FÉSZEK –3
Főszerkesztő úréknak március 8-án majdnem sikerült megleckéztetni Dumbovichékat: nem sokkal kaptak ki a meccsen, míg  a múlt héten Balásyék ellen azért nyertek. A művészek – miután Hámori Zsuzsáéktól kikaptak még az első nap – felébredtek: simán verték az egyetemistákat, majd a múlt héten Dömös csapata felett is sikert arattak. A pillanatnyi forma mellett talán a rutin lehet fontos a meccsen, az pedig inkább a FÉSZEK-nek kedvez. Igaz, azért Bakó Daniék nem fogják egykönnyen odaadni a meccset...

Pikk Kupa (GD)
Ezúttal két 16 leosztásos meccsre kerül sor, hogy a következő hétre már csak a helyosztók maradjanak. Az első körben ezek a párosítások a győztesek elődöntőt, a vesztesek további helyosztót játszhatnak.

Szigethy–Hazai +34
Talán ez a kupa még tartogathat sikert a vigaszágon nem vigasztalódó fiúknak.

Printech–SZTAKI +28
Itt is a rutinosabb rókákat várjuk győztesnek ezúttal.

Mákosnudli–Hodosi –17
Hodosiéktól is papírforma lenne a győzelem, talán ezúttal nekik lesz mákjuk.

Balásy–Dienes –22
A Szászok csapata végre nyer, tőlük többet vártunk, főleg a csoportküzdelmek után.

Ezek után már kissé ködös a jövő a Gömb szerint, de vélhetően a felvázolt Szigethy–Printech elődöntőt a hazaiak, míg a Hodosi–Dienest a vendégek nyerik, míg az alsó ágak eredménye a ködbe vész.

Kőr Kupa (IT)
A szívek kupájába nyolcan kerültek be: a harmadik nap győztesei ezennel egymás ellen dönthetik el, hogy ki jusson a döntőbe.

Loiben–Atavalyijólesz –10
Déjà vu! Miután mester (Honyek és a Loiben) eléggé – kis híján 100 fával – megverte tanítványait (Ifi Budai), újra létrejön a Zánkay-csoportbéli rangadó Dörnyei csapata ellen. Akkor döntetlen lett, amely ha most megismétlődne, akkor a szép hosszú nevű csapat alighanem átkozná a kiírást: lévén a főágról is így csusszantak ki, s most is kikapnának. Ezt a hibát nem követik el, így precíz játékkal nyerni fognak, de azért nem olyan kimagaslóan!

Faék–ELTE +25
Rapp Danó egykori csapata, az egyetemisták ellen kerülhet döntőbe. Az ELTE-nek nem volt eddig könnyű sorsolása: a Visoft után a FÉSZEK jött, de azért a meglepetés csapatot, vöcsökéket magabiztosan verték. Ha jó formájukat megtartják, akár nyerhetnének is, de azért a Faék is ébredőben van: talán a „kidolgozott” rendszer most állt össze a tagoknak. Gömböm azt mutatja, hogy a hazai csapatnak sikerült jobban ez a vizsga...

Ifi Budai–Slambuc +32
Az ifik habár kikaptak, bizonyára tanulságos volt számukra a meccs (kielemzését egy ideig magam is figyelemmel követtem). Barna Csabáék viszont továbbra sem találják selejtezős formájukat: ki tudja, talán már fejben az IMP-bajnokságra készülnek? Mindenesetre a fiatalok éhesen érkezvén fogják elfogyasztani mostani ellenfelüket – bon appétit!

Honeymoon–Vöcsök +32
A Honeymoonnak nem éppen úgy sikerültek a főági küzdelmek, mint egy szokásos nászút – no, de jövőre, jóval több tapasztalattal jobb is lehet ez. A Vöcsök belekóstolhatott a magasabb osztályúak küzdelmébe, de nyernie még nem sikerült. Jóslásom alapján még most se fognak, ugyanis a kibicesek behúzzák a meccset! No, de azért az utolsó fordulóban szépíthetnek a mostani vendégek.

Káró Kupa (IT)
A harmadik napi győztesek küzdhetnek meg egymás ellen: a múlt heti forma fontos volt, hiszen minél nagyobb arányba nyert egy csapat, annál inkább volt esélye, hogy ő választhat ellenfelet, semmint, hogy őt választják ki.

Duna–Ernő Alatt +42
Gömböm jól mutatta, hogy az Ernőék megverik a ZEN-t! Igaz, ez most pont a döntetlent jelentette, de mivel Ernő alatt nincs „senki” – így ők juthattak be a gyémánt kupába. A Duna kettős győzelemmel (majdnem summa 40 VP-vel!) vette a hármasmeccsek akadályát, s nem meglepő, hogy a kocsmakvíz bajnokaira esett a választása: be is fogják húzni a meccset!

Jazzy–Rappen +0
Jazzyék könnyedén átléptek a Vasdob csapaton, míg a Rappen a hármasmérkőzés „nevető” másodikja lett: ugyanis 1 győzelem, 1 vereséggel sikerült abszolválnia a napot – így juthatott be a Káró Kupába. Persze, ez nem jelenti azt, hogy sima lesz a meccs: sőt, izgalmak várhatók, és tippem szerint döntetlen lesz, aminek ezúttal az alacsonyabban kiemelt Jazzy örülhet!

Durostone–Flying +8
A Durostone csapata simára vette a múltheti meccset, míg a Flyingnál azért rezgett a léc: 7 ponttal verték az Omniát (ezzel legalább egy majdnem telitalálatot értem el a Gömb segítségével, ugyanis +5-re tippeltem!). A kiemelés szerint közel vannak egymáshoz, így a meccs is szoros lesz: a pillanatnyi forma fog dönteni, abban pediglen exelnök úrék állnak jobban.

Bóc–Pikk +22
Bócék győzelmét nem fenyegette semmi a múlt héten, viszont a Pikk elég neccesen nyert: mindössze 4 IMP-el verték az ifiket (igaz, ezt meg egyáltalán nem találtam el, hiszem a gömböm szívem is nyilván a fiatalok felé húz). Úgy látszik amúgy, hogy az eszközöm valamiért pikkel a mostani vendég csapatra, ugyanis azt mutatja, hogy kikap.

Csipka–Wellner +14
Két régi motorosokból álló csapat csap össze: semmi kétség, hogy jól ismerik egymást. Az előző napon Csipkáék simán verték meg ellenfelüket, míg Wellneréknek volt azért egy kis izgalom: kevesebb, mint 10 ponttal sikerül nyerniük. Nehéz igazán mit tippelni: kölcsön akartam kérni GD gömbjét, hogy erre a rangadóra méltó tippet adhassak, de nem adta oda, így csak saját magamra hagyatkozok: nyernek Csipkék 14 IMP különbséggel!

Expassz–Relé –52
Két csapat, akik simán hozták a március 21-én megrendezett meccseket. Viszont a Hermánnyi Annamari-féle Expassz csapatnak most nem lesz oly sok öröme a mostani mérkőzésen: a Hittmann-csapat amúgy is az egyik legesélyesebb szerintem a Káró Kupa elhódítására, így simán fogják hozni ezt a meccsüket is.

Káró és Treff Kupa (GD)
A Treff Kupa még tartogat izgalmakat, hiszen ezen a játéknapon a cél a legjobb nyolcba kerülés. Aki odaér, jövő héten K. O.-meccset játszhat a négyes döntőért, amelyet majd az áprilisi kupahétvégén tartanak. A 9–11. helyre kerülő csapatok majd csak ezeket a helyezéseket döntik el az utolsó játéknapon.

Ha jól értem a kiírást, a korábbi eredmények csak a következő heti ültetésre vannak hatással, ezért nehéz látni, kiket várhatunk a 8 közé, de pár meccset megpróbálunk megtippelni.

Biztosra vesszük a győzelmét, és ezáltal a nyolcba jutását a Duna csapatnak, amely legyőzi azokat, akik Ernő Alatt tartózkodnak.
Úgy véljük, hogy korábbi titkos favoritunk végre megmutatja, miért is tettünk rájuk többször is, és magabiztosan verik a Rappent.
Továbbjut a Durostone, korábbi elnökünk ezúttal hasítani fog az amúgy szintén jó erőkből álló Flying ellen (pedig drukkolunk, Bibi!).
Bócék és a Pikk nagy csatát vív, végül itt a major csapat nyer.
Csipka és Wellner, két szebb napokat látott, sőt, korábban főtáblára várt csapat csap össze, de csak az egyik nyerhet, ez ezúttal a Csipka lesz.
Reléék végre nyerni tudnak a kissé megilletődött Expassz ellen (meg kell adni!).
Zenék (vagy Zen-ék?) nem várnak holnapig, de fél hatig igen, majd győznek.
A Kaskad legyőzni a lelkes Berkest.
A kávé, ha jó erős, jól jöhet tánc közben, ezért nyer az Omnia a Flamenco ellen.
Bár a Vasdobot nem égeti el a Láng, ezúttal elég lesz egy kis pörkölés is, Robiék nyernek.
A háromcsapatos körmeccsen pedig a Lufthansa kap szárnyakat ezúttal, és jut a nyolc közé.