Az IMP-bajnokság első három osztályában szétszórtuk három ügynökünket, hogy hétről hétre megkeressék a legizgalmasabb partikat a saját bajnokságukban és jelentést tegyenek róla. Ravasz Róka az I/A partijait, a Zágrábi Hentes az I/B partijait, míg a II. osztály partijait olyannyira titkos ügynök fogja szállítani, hogy még álneve sincs.
II. osztály
A Bölcs Baglyot kérdeztük a másodosztály legutóbbi fordulójának érdekes partijairól.
Minden Kelet–Nyugat tízet ütött a pikk felvételekben. Ha Kelet a felvevő, akkor ez tanulságos parti Északon. Két magas kőr lehívása után Északon látható, hogy aduütéseket és a treff ászt tudjuk esetleg megszerezni. Én a 2 pikk ellen treffet hívtam, hátha tudok egyet lopni, mert nagyon sok ütés hiányzik még a buktatáshoz, a 4 pikk ellen azonban még egy ütést kell kidolgozni.
Ha a treff ász a partnernél van, akkor mindenképp megüti azt még akkor is, ha dob-lopot hívunk, vagyis a dob-lop semmit nem veszíthet, és ha a partnerünknél van a pikk tízes, akkor szükséges, hogy kétszer kőrt hívjunk, hogy kimagasodjon. Ha a felvevő a pikk dámával aduzik a kezéből, akkor fontos, hogy kihagyjuk az elsőt, hogy az asztal pikk királya ne lophassa felül a partnerünket.
A általában 4 pikket játszott Észak, néhányan nem mondtak gémet, illetve néhányan megtaláltak a káró fitet ellenvonalon. A 4 pikkben a felvevőjáték és az ellenjáték is érdekes. Felvevőként a 4–0 adueloszlás után tudjuk, hogy a felvétel nincs benne. Ha teljesen leaduzunk, akkor ha csak a harmadik kőrt üti meg az ellenfél, akkor még 4 minor ütést ki fogunk adni, míg ha korábban hívunk kőrt, akkor hiába lesz egy kőrre dobásunk és lemenetünk is hozzá, az ellenfél tud lopni egy kőrt.
A kőr lopást nagyon valószínű, hogy megtalálja az ellenvonal, így talán a legjobb esélyünk teljesen leaduzni és a kőr dámát hívni. Ekkor teljesítünk, ha az ellenfelünk megüti a kőr ászt elsőre és szingli tízes/kilences/nyolcas van hátul, vagy ha az ellenfél kihagyja az első ütést, akkor a megfelelőt hívva a kőr hármas és hatos közül, lehetséges, hogy bizonytalanságot tudunk kelteni Keletben a partnere kőr lapszámjelzésében.
Ellenjátékosként pedig abból lehet megfejteni a kőr kétszeri kihagyását még akkor is, ha a partnerünk lapszámjelzése lehet páros is, hogy ha dubló dámája van a felvevőnek, akkor nagyon sokszor nem veszi el az összes asztali lemenetét, mivel egy kőr dobása mindenképpen van, még akkor is, ha meghívtuk volna a harmadik kőrt és partnerünk ellopja
I/B
A Zágrábi Henteshez a folyamatos balhék miatt csak kicsit viszontagságos módon jutottak el az információk, hiszen a maffiában a múlt heti csendet követően főnökváltás van terítéken.
Segédje nagy segítségenek köszönhetően sikerült kézhez kapnia az izgalmasabb leosztásokat, lássuk tehát az I/B osztály 11. partiját.
Mind ellenjátekban, mind felvevőjátékban érdekes, de a lapok jelenlegi fekvése szerint mindig benne van a felvétel, viszont nagyon látnoki játék kell. Indokolatlan arra játszani, hogy elöl van treff bubi-tízes és a pikk tízessel kezdeni az aduzást feladva a 2–1 pikket, még akkor is, ha most ettől lesz 3 felmenetünk a treff szín kezeléséhez, és a káró szöktetéséhez.
Nézzük inkább azt, hogy mi történhet reálisan. A szerencsésebbek kőr királlyal indultak, mivel káró indulásra automatikusan benne van a felvétel. Mit hívjon a felvevő miután ütött az ásszal? El kell találnia, hogy melyik ász van Keleten, mivel nem lesz elég felmenetünk ahhoz, hogy mindkettőt megszöktessük, hiszen a treffre kétszer kell ráhívni. Talán jobbnak tűnik először ráhivni a treff királyra, hátha megüti Nyugat, ha nála van az ász, persze rutinos játékos ezt kihagyhatja, de nem olyan egyértelmű ez és ha feltesszük, hogy megüti, akkor elég, hogy legalább az egyik ász Keleten van.
Viszont most, hogy 3–0 az adu, csak a két ászt adhatjuk ki, tehát ha az ellenfél mindent jól csinál, nem tudunk teljesíteni. Hogyan kéne rávenni őket, hogy segítsenek? Azt látjuk, hogy ha kiadjuk a treffet, akkor nem fognak kárót hívni, viszont ha a kárót adjuk ki akkor meglehet, hogy Kelet a három kis treff láttán megbontja a treffet. Érdekes ez a bridzs, nem? Melyik úgynevezett pszichológiai játékra játsszunk? Ez nagyban függ az ellenfelektől meg a pillanatnyi megérzéstől is. Mindeközben érdemes megemlíteni, Sztrapkovics László szép játékát a teljesítéshez, ahol egy kis pontatlanság elég volt az ellenjátékosoktól: László káróval kezdett, majd miután ellopta a kőr váltást, levette a káró királyt. Pikk ász, pikk után az ellenfél adu hívására ütött a bubival és kicsit hívott a treff kilencceshez. Persze, ha Kelet beteszi a bubit vagy a tízest, akkor ez nem működik, és ha sec bubi-tízese van hátul, vagy dubló ász van elöl, akkor a király rakással teljesít, de ezek nem tűntek valószínűnek.
Vizsgáljunk meg egy licit nehézséget is, a 28-a partiban nagyon elosztásos lapok birkózhattak meg egymással. Az optimális felvétel az 5 káró vagy a 4 pikk lenne Észak–Délen, de ezt nagyon megnehezítheti Kelet–Nyugat.
Nyugat 1 treff indulására minden Észak kontrázott, majd a legtöbb Kelet 1 kőrt mondott, Dél pedig általában passzolt, és most jött Nyugat, aki legszívesebben 4 treffet mondana bemutatva a treffjét és a négygyes kőrjét, de ezt kellő erő nélkül nem adhatja le, tehát felmerül még a 3 káró, ha minisplintert játszanak. Ha nem, akkor a 3 és a 4 kőr az opciók. A 4 kőr nagyon szépen elveszi a teret az ellenféltől, nem beszélve arról, hogy simán benne lehet, tehát agresszív, de jó megoldásnak tűnik, persze a többivel is lehet élni. És akkor ebben a pillanatban ugorjunk vissza Északhoz, mit licitáljon, ha 3 kőr jön? Talán a kontra tűnik a legjobb lehetőségnek, sok kőrje van ugyan, de annál is jobb lapja, erre pedig a partnere szingli kőrrel, 6–4-gyel bátran mondhat 4 pikket, miután már passzolt. De mi legyen azután, hogy erre a 4 pikkre megérkezik az 5 treff? Licitáljon még valaki? Ha igen ki és mit? Nagyon nehéz helyzet, nincs is objektív megoldás, vérmérséklet dönt. Persze, ha valaki licitál, akkor 5 kárót.
I/A
Ravasz Róka jelenti az I/A 7-es partijáról:
A licit az asztalok zömén ugyanúgy zajlott, egy kivétellel, ahol Délen egy kicsit konzervatív 1 treff indulást választottak az 1 szan helyett. Ez viszont teret adott az ellenfeleknek, hogy licitáljanak, és meg is találták a kiváló 4 kőr felvételt.
A többi asztalon Nyugat indult 2 pikk ellen, általában a kőr dámával. Ezt Kelet ütötte az ásszal. Ez az első érdekes döntési helyzet a partiban. Nyílt lapokból látjuk, hogy jelenleg (mint oly sokszor) a passzív ellenjáték a célravezető, mivel a felvevőnek túl sok dolgot kéne hívni az asztalról, és nincs hozzá elég lemenete. Ennek ellenére érthető, hogy Keletet elcsábítja a treff szín. Úgy néz ki, hogy ezen fontos lehet áthívni, mielőtt a felvevő eldobja a kőr királyra az asztali treffet.
A felvevő berakja a királyt, és most Nyugat van döntési helyzetben. Ebben a szituációban legjobb tudásom szerint 3 féle módon szoktak hívni a párok: attitűd, 3./legkisebb, 2./4. Akik attitűd vagy 2./4. jelzéseket játszanak, azok tudhatják, hogy nincs Keleten a treff dáma, és ha ez így van, akkor a legjobb ezt az ütést kihagyni, ezzel is további problémák elé állítva a felvevőt. 3./legkisebb esetén ez az információ nem áll rendelkezésre, hiszen lehet az ötöst hívni 3 kis lapból, vagy harmadik dámából is, ezért nekik itt jó játéknak tűnik beütni, és visszahívni a bubit, 3 gyors treff ütés reményében. A felvevő üt, majd kőrre eldobja a treffet. Egy treff lopás után, megadja a káró impasszt, Nyugat kiszáll a passzív kőrrel, majd a káró impassz, káró ász levétele után újabb kőr lopás. Ekkor az asztalról hív egy kis adut a felvevő, és Keletnek el kell döntenie, hogy mire játszik.
Tudja, hogy a felvevőnél van az adu dáma, különben jellegtelen 14 pontja lenne csak és nem indulna 1 szannal. Azt is tudja, hogy dubló dáma bubi nem lehet, mert akkor káró lopással százszázalékos játéka lenne a felvevőnek. Ha harmadik dámája van a bubi nélkül (6 eset), akkor kicsit kell rakni, és remélni, hogy impasszt ad a felvevő, hiszen miért is ne tenné azt. Ha dubló dámája van (3 eset), akkor be kell szaladni, és levenni a királyt. Ezek az esetek mind egyforma valószínűségűek, és más esetben nem tudunk buktatni, úgyhogy a több esetet kell választani, és kicsit rakni. De azért megjegyzem, siessünk vagy gondolkodjunk előre, mert ha elkezdjük az asztalnál a kezünkön számolni az eseteket, még a végén szagot fog a felvevő.
Ormay György nagyon szép védekezést talált a parti ellen, ugyanis amikor ütött a kőr ásszal, ő nem engedett a treff csábításának, helyette 3 menet adut hívott, ezzel elvette a felvevőtől a kőrök lopásának lehetőségét, illetve egyúttal elég közlekedése se lett a káró magasításhoz. Gál Péter még próbálkozott, és rájátszott az elöl lévő dubló káró figurára, de most a 3–3 elosztás kivételesen rossz hír volt.