Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Koltai Gábor - 2014. október 3.

Innen-onnan – csb hétfő-kedd 3. forduló

II. osztály
Többen érezhették balszerencsésnek a 13. leosztást – pedig nem is pénteken rendezték a fordulót. Kelet–Nyugat a 26 figurapontja és a nemes színtalálkozása ellenére nehezen tud gémet teljesíteni. Nézzük!
 
 
13. leosztás  


Aki elbukta a 4 kőrt, miközben a másik asztalon az ellenfelek megtalálták az adott kiosztásban bukhatatlan 3 szant – az joggal hivatkozhatott a balszerencséjére. Egy helyen találták meg a pikk színt, amiben talán könnyebben lehet tízet ütni – de ők szlemet buktak, így ők nem panaszkodhatnak. A mérkőzések többségében az egyik asztalon teljesült, a másikon elbukott a 4 kőr, az indító kijátszás mindenhol treff volt.
 
Egy darabig hasonlóképpen mehetett mindenhol. Treff ász, kőr impassz, pikk impassz, treff.  


Most 3–2 kőr esetén 100 százalékos játékra nyílna lehetőség. Levennénk a kőr ászt, és jönnénk a pikkekkel – ha nem lopnak bele, akkor végül kőrt hívnánk. Ezek a lapok maradnának a végére _vagy még egy-egy pikk, ami az ellenfeleknek már nincs_:  


Ha Észak ütött _nem lehetetlen, hogy nála volt az adu király, de nem ütött vele elsőre_ – akkor se adunk ki egy kárónál többet. Treff hívás ütést ad _dob-lop_, a káró hívás pedig megoldja a szín kezelését _ha mi hívnánk a kárót, akkor ilyen fekvésnél kettőt adnánk ki belőle_.
 
Nem rossz terv ez, de az adott partiban tuti bukáshoz vezet. Ha nem aduzunk, akkor két adut és egy kárót fogunk még kiadni. Ha leaduzunk, akkor egy adut és két kárót.
 
Nézzünk egy másik lehetőséget. Láttunk már olyat, hogy egy impassz ült először – és ült másodszor is. Bátran feljövünk a pikkel, és újból megadjuk az adu impasszt. Nem esünk pánikba, amikor Észak treffet dob – lehívjuk az adu ászt és elégedett mosollyal hívjuk a pikkeket. Dél üthet az adujával, de vagy treffet hív, vagy belehív a káróba – mindenképpen teljesítünk.  


Vagy mégse? Ha Dél elég türelmes, és mindkét pikkbe kárót dob, akkor már csak a káró ásszal tudunk ütni. Még egy lehetőség van a teljesítésre – az ellenfél egy másik hibáját kihasználva. A pikkel való kézbejövetel helyett _az első néhány ütés után_ ki lehet hívni a káró tízest – hátha nem fedi Észak. Ekkor a parti vége felé be lehet impasszolni a dámát, ami a tizedik ütés.
 
Jó ellenjátékra nem lehet teljesíteni ezt a 4 kőrt _ha nem ismerjük a partit, és nem adunk az első menetben impasszt az adu nyolcassal a Délnél lévő tízes-kilences ellen_.
 
Nézzük a 4 pikket, az indulás most is treff:  


Most asztalon ütjük az első treffet, és adu impasszt adunk. A treff visszahívás után még egyet aduzhatunk, majd kőr impassz, újabb aduval kézbe, és még egy kőr impassz.  


Most már semmi gondot nem okoz a 4–1 kőr. Kőr ász, kőrrel kiadjuk az ütést, és Dél bármit hív, teljesítünk. A 4 pikket csak a kőr lopás bánthatná – ehhez kőrrel kellene Délnek indulnia.
 
22. leosztás
Nem szeretjük azokat a partikat, ahol az egyik kézben van néhány magas lap, de nincs hozzá átmenet. De ne is adjuk fel őket, mert a helyzet nem mindig reménytelen. Nézzünk egy érdekes leosztást úgy, hogy minden lap előttünk van.  


Elég sokan „megálmodták”, hogy a konzervatív kőr helyett a pikk tízes indulás lesz a jó Dél 3 szanja ellen. Üt a pikk ász, majd jön utána két menet treff. Kelet megüti a második treffet _partnere lapszámjelzéséből tudja, hogy a felvevőnek két treffje volt_. A káró bubit hívja, amit Dél a dámával fed – és Nyugat ügyesen rajta hagyja az ütést _hogy ne neki kelljen hívnia_. Most itt tartunk:  


Hívhatnánk kis kőrt a nyolcashoz, így biztos átmenetünk lenne az asztalra – de akkor érdekes fordulat következhet be. Nyugat ebbe „élről” beleteheti a bubiját – és ha rátesszük a dámánkat, akkor már el is buktuk a partit _Kelet kárót hív, és kiadunk a treff ász és a kőr király mellett három kárót is_. Ha a kőr tízest hívjuk, akkor viszont Nyugatnak nem szabad fednie – és a tízest Keletnek nem szabad megütnie.
 
Most már sejtjük, hogy a kőr így fekszik – hiszen fordított esetben Kelet a bubival üthetett volna, és akkor két kőr, két káró is kiadó lett volna a treff ászon kívül. De vigyáznunk kell – most se hívhatunk kis kőrt, mert a bubi betevése most is ugyanúgy „gyilkos” lehet, mint az előbb. Ha a kilencest hívjuk, és az asztalról a nyolcast tesszük, akkor vagy lekerülünk az asztalra, vagy nem adunk ki kőrt…
 
Ne feledjük, ha az ellenfelek elvágtak minket az asztaltól, akkor a kezünkben lévő színekbe kell hívogatniuk, ha kiadjuk nekik az ütést. Ez fordítva is igaz lehet _az asztal meg a kéz viszonylatában_, de akkor kicsit könnyebb a helyzetük, hiszen az asztalon lévő lapokat látják, a kezünkben lévőket nem.
 
I/B
Ez a parti azért került be, mert több tanulsága is van.
 
11. leosztás  


Mivel induljunk a fenti licitmenet után _amikor a partnerünk egyenlő szkórban a második helyen elindult 1 pikkel_ – és mivel indultunk volna akkor, ha nem indul el, és Dél hármas magasságon leadott kőr invitjére sem licitál?
 
Amíg gondolkodunk ezen a nem éppen furfangos kérdésen – addig fordítunk egyet a dolgon, és most felvevő játékot kell játszanunk Északon ülve.  


Kis pikkel indultak, amit megütöttünk – eddig nem volt nehéz. Két káró és legalább egy treff kiáll – az a feladat, hogy ne adjunk ki két treffet. Játszhatunk a Nyugatnál lévő treff bubira _persze úgy, hogy Kelet dubló AJ felszerelése ellen is jók legyünk_, vagy a Nyugatnál lévő dubló ászra. Melyiket fogjuk választani?
 
Közben már biztos kitaláltuk, mivel indulnánk a 4 kőr ellen – és már azt is tudjuk, hogy miért. A felvevőjátékhoz kapcsolódó kérdés viszont csacska – hiszen pikk indulás után az egyik játéktervvel se kell a bukást megkockáztatni. Ugye látszik?
 
Az indulást megütve lehívjuk a másik pikk figurát is, leaduzunk, majd a pikk dámára eldobjuk az asztalról a harmadik kárónkat. Most kárót hívunk és hátradőlünk – miközben az ellenfél szenved azon, hogy melyikük üsse meg majd a második kárót. Csak akkor bukunk, ha eleve reménytelen volt a parti – Keletnél van legalább harmadik ász-bubi treffből. Viszont teljesítünk minden esetben, amikor eltalálható a treff, és még akkor is, ha ha a treff 3–3 és a bubi Keletnél van, de az ász Nyugatnál.  


Nem az a megszívlelendő tanulság, hogy a kétséges színeket jobb, ha az ellenfél hívja, és nem is az, hogy néha a támadó indulás a „biztonságos” és a passzív a „veszélyes”.
 
Azt kezdjük elfelejteni, hogy ha nagyon gyenge lappal indulunk, vagy nagyon gyenge lappal szólunk közbe, akkor legalább olyan legyen a színünk, ami az indító kijátszáshoz és az ellenjátékhoz segítségül szolgál. Ezt az elvet az „őseink” még alkalmazták, a mi generációnk még hírből ismeri, de lassan a feledés homályába vész. Pedig logikus a szabály, hiszen minél erősebb a lapunk, annál inkább leszünk felvevők, és minél gyengébb, annál kevésbé.
 
19. leosztás
Megfogadjuk a tanácsot, és a harmadik helyen egy egész jó színnel _és tisztességes indulóerővel_ indulunk el. A partnerünk komolyan vesz, és azt közli, hogy ha volt rendes indulásunk, akkor gémet kellene játszanunk.  


Kelet elindul a treff ásszal, lehívja a királyt is, majd egy harmadik treffel jön a partnere dámájához, amit ellopunk. Kétszer aduzunk, és mielőtt fantasztikus eliminációs terveket kovácsolnánk, kiderül a 3–1 adu, Nyugat pikket dob. Nem könnyen, de beletörődünk abba, hogy a káró színt magunknak kell majd kezelni, és aduzunk még egyet. A harmadik adut ott ütjük, ahol akarjuk, pikkben van közlekedésünk mindkét oldalra. A negyedik káróval sincs gondunk – csak azt kell megoldanunk, hogy ne adjunk ki két kárót. Ha az ellenfél hívná, akkor sima ügy lenne, de erre most nem nagyon tudjuk rávenni őket, bármilyen jó haverok.
 
Nagyon sokféle módon lehet jól és rosszul kezelni ezt a színt, és nincs sok támpontunk. Még azt se tudjuk, hogy a treff 4–4 vagy 5 3 – Keletnél lehetett treffből AKJxx is, de még ekkor is „belefér” a káró király a lapjába. Ha nem lenne a dámánk megtámogatva középlapokkal, például Q73 lenne az asztalon, akkor a dáma szöktetése _Keletnél lévő király_ lenne az A-terv, és ha ez nem sikerül, akkor Nyugat bubija elleni impassz a B-terv.
 
Így viszont megpróbálkozhatunk mással is. Például adhatunk az első menetben Kelet kilencese ellen impasszt, és ha kiüt a bubi, akkor másodszor hívhatjuk a dámát. Ez látványos játék Kelet dubló kilencese ellen – de elég nagy butaság, hiszen az előbb említett tervnél rosszabb esélyt játszunk meg vele. Ha ül ez a szupermély impassz a kilences ellen, azzal kb. semmire se megyünk, ha Nyugatnál a bubi, akkor Kelet királya még üt, ha Keletnél, akkor meg a kilencest elé is teheti a hívásunknak, és akkor is kiadtunk kettőt a színből.
 
Akkor marad az eredeti terv, vagy valamire mégis jók a középlapok? Ha nagyon erős a gyanúnk, hogy a káró király Nyugat kezében van, akkor használhatjuk az „apróságokat” is. Kihívhatjuk elsőre az asztalról a dámát, és ha kiüt a király, akkor legközelebb impasszt adunk a bubira _C-terv_. Ha fedik a dámát, azt megütjük, és amikor az asztalról hívunk, akkor választhatunk, hogy a bubit _D-terv_ vagy a kilencest _E-terv_ képzeljük a király mellé. Hívhatnánk kézből a tízest is, de ez kicsit rosszabb – Nyugat király-kilences kombinációja ellen jó, de nem nyer a KJ9 ellen. Ezen kívül játszhatunk bárkinél lévő bármilyen szingli figurára vagy dubló királyra vagy dubló bubira is.
 
Tuti terv nincs _ritkán van_ – de érdemes néha elmerengeni a különböző lehetőségeken. Ha összefoglaljuk az előzőeket, akkor 3–3 elosztás esetén Nyugat királya és Kelet bubi-kilencese ellen tehetetlenek vagyunk, a többi esetet jó szimattal meg tudjuk oldani. A 4–2 elosztásoknál azt is ki kell szagolni, hogy melyik figura dubló, tehát arra kicsit rosszabb esély rájátszani, hacsak nincs olyan információnk, amitől az valószínűnek tűnik.


Ebben a partiban a E-terv lett volna a nyerő – ez annyira a sor végén van, hogy nem sokan választották. Nem is csoda, hiszen ez a terv csak akkor jön szóba, akkor nyújt jó esélyt, ha a király szinte biztosan a dáma mögött van.
 
I/A
A következő parti azoknak csemege, akik kedvelik a kalandos partikat.
 
15. leosztás  


A 3 szanban bármelyik minor szín kedvező elosztása esetén kilenc biztos ütés van. Ha mindkét minor rosszul van elosztva, attól még az 5 treff meglehet, de a 4 kőr is. Ez utóbbinak szinte csak az a baja, ha az adu 5–1 – ezért választottuk ezt a gémet. A várakozásnak megfelelően pikkel indultak _a dámával_, és máris döntenünk kell egy fontos kérdésben: mit tegyünk az asztalról az első ütésbe?
 
Megvan?
 
Igen szellemes játék a szinglivel szemben kihagyni az ásszal az első pikket, hogy a következőt a rövid aduból lehessen lopni, és kontrollnak megmaradjon a pikk ászunk.
 
Csak az a probléma, hogy ha három adut ki kell adnunk, akkor emellett már a külső színekben nem üthet az ellenfél – tehát az 5–1 adu ellen ez nem véd meg.
 
Jó tervnek látszik, hogy ütünk a pikk ásszal, lehívjuk a két káró figurát, hívunk egy adut az asztalról – aztán meglátjuk, mi lesz. De a második káróba Kelet már nem ad – és nem is túl boldog, amikor ellopja. Pikk hívását kézben lopjuk, majd a káró dámát hívjuk, amit Kelet újra lop – mi pedig felüllopjuk. Már csak négy adu van kinn – és még mindig nincs itt az ideje az aduzásnak.  


Kézbe megyünk treffel és újabb magas kárót hívunk, amibe eldobjuk az asztali pikkünket. Ha Kelet most lopott, és pikket hívott, akkor azt ellopjuk, és adut hívunk, ha nem lopott, akkor kezd érdekes lenni a dolog.
 
Az adu hívásunkat Kelet üti az ásszal, és pikket hív, amit az asztali kis aduval kell lopnunk _kézből treffet dobunk_. Most válaszút előtt állunk – az egyik esély az, hogy az adu bubiba esik a kint lévő két kőr, a másik kicsit bonyolultabb. De arra játszunk, mert Kelet játékából sejtjük, hogy a kőr 5–1 volt. Treffel kézbe jövünk, és kárót hívunk, amit Kelet lophat – de akármelyik fekete színe van, miénk az utolsó két ütés.
 
Ha Kelet nem lopogatja el a kárókat, hanem treffeket dobogat rá, akkor se adunk ki a három adun kívül semmi mást – ki lehet próbálni. Ha meg nem indulnak pikkel az ellenfelek, az csak könnyít a helyzetünkön. Ez volt a teljes kiosztás:  


A mérkőzések második félideje se volt unalmas – az éles gémek mellett még egy nagyszlem is volt. Mégis egy „unalmas” töredékpartit választottam a végére – különleges okból. El kell árulnom hozzá egy „szakmai titkot” – a partik ábrája alatti sort mindig megnézem, ahol az összes lap fekvését figyelembe vevő, „optimális írás” látszik. Ez igen gyakran olyan felvétel, ahová épeszű emberek nem jutnak el – például egy tipikus töredékzónás partiban ritkán keveredik egy vonal 2 szan felvételbe. A program elég gyakran hozza ki ezt a legjobbnak – mint ahogy a normális, minden asztalon játszott nemes gémeknél is gyakran szerepelnek a 4N W 430 íráshoz hasonlók. Régóta vadászok olyan partira, ahol a valóságban felírták a ránézésre extrémnek tűnő, „optimális” írást.
 
30. leosztás  


Kelet a kőr hetessel indult, Nyugat a nyolcast tette _nem tettük be az asztali kilencest_. Nem kis segítség az _ami az asztal mellett nem állt rendelkezésre_, hogy ez a 2 szan teljesíthető – kovácsoljunk hozzá tervet.
 
Kézenfekvő megoldás, hogy Nyugatnál a treff király mellett ott van a tízes is – és van bőven lemenetünk ahhoz, hogy a treff dáma hívásával a királyt, később meg a tízest is beimpasszoljuk. Ha nincs ott a tízes, akkor látszólag reménytelen a helyzet _ha a király sincs ott, akkor pláne az_.
 
De várjunk egy kicsit. Mi a helyzet a nemesekben? Kelet ötös pikkel indult 2 pikkel, és egy szingli figura van Nyugatnál _az AKQ vezetésű színnel talán elindul a 2 szan ellen_. Nyugat kőr tevése elárulta, hogy QJT8 vagy AQJT8 a színe – de inkább az utóbbira tippelünk az indító kijátszásból. Lássunk hozzá a munkához, üssünk a kőr királlyal és hívjunk le három kárót _Nyugat mindegyikbe ad, Kelet a harmadikba pikket dob_.
 
Most döntenünk kell, hogy a treff tízes impasszra alapozunk vagy valami ravaszságot eszelünk ki. Persze az utóbbi mellett maradunk, és lehívjuk a negyedik kárót is _Nyugat treffet, Kelet pikket dob – ezekkel az információkkal nem megyünk sokra_.  


Impasszt adunk a treff bubival, majd hívunk egy kis pikket az asztali tízes felé. Bízunk benne, hogy Kelet este tíz után már alszik annyira, hogy a pikk AQx felszerelésből nem fog az ásszal beütni. Így viszont Nyugat üt, lehívhatja még a kőrjeit, de az utolsó két ütéssel megvagyunk.
 
Ez volt a terv, és a valóság csak kicsit cáfolt rá az elképzelésre.  


Mivel a pikk ász volt a szingli figura, így az ellenfelek „hibája” se kellett. Még az se segít rajtuk, ha Nyugat a negyedik káróba eldobja a blokkoló pikk ászát, akkor kőrrel kapja meg az ütést. Ha meg az első ütésben Nyugat nagyobb kőrt tesz, és nem teszi nyilvánvalóvá azt, hogy az ellenvonalnak kőrben nincs közlekedése – akkor még mindig ott lett volna a treff kettős impassz _a királyra, majd a tízesre_. A 2 szan akkor is teljesült volna – de akkor a parti nem került volna terítékre.