Hétfőn megkezdődött a másodosztállyal az idei IMP-párosbajnokság. Szomorú, de már csak három osztály maradt: I/A, I/B és II. Régi szép idők, amikor a III. osztály is 32 párral ment, és még a negyedben is játszott jó néhány egység…
A hétfői napon kártyával, míg kedden tableten folyik a játék, ahogy ez megszokott. Még mindig van pár sporttárs, aki emiatt nem akar/tud az első osztályokban játszani, pedig beférne – de szerencsére ez egy törpe kisebbség mára.
I/A
Szokás szerint körökre oszlott a mezőny a két keddi osztályban, azaz négy pár alkot egy csoportot. Az első héten körön belül zajlott a játék, így ez a nap csak 3 fordulós volt, de akik ismerik ezt a versenyformát, ezen már nem lepődnek meg. Ezután minden héten egy-egy kör egy másik ellen játszik, tehát adott, hogy kikkel mérkőzik meg a csapatunk a napi négy oktávban. Egy időben szokás volt az amúgy a csapatbajnokságon egy csapatban játszókat egy ilyen egységbe tömöríteni, de így eléggé egyenlőtlen tudott lenni egy-egy nap (és még most is létezik ilyesmi, hiszen van Gamax-kör, Lowel-kör, Galim-kör, Angels-kör vagy Budaörs 17-kör, de például a Gulyás csapat három párja három külön körben van).
Az első napon kiugró eredmények nem születtek, 36 ponttal vezet Zalai–Tichy, a női válogatott egyik párja, míg Fris Miklós két fiatalt, Tőkés Dénest és Zábrádi Zsófiát karolta fel, és ért el velük 31 pontot, míg harmadik a loweles Kerekes–Varga 30-cal.
Az alvégen kisebb meglepetés Argay–Kemény, a férfiválogatott egyik párjának –10-es kezdése, de még nagyobb bajban Gál–Czímer, akik –48-on állnak. Szerencséjükre hosszú még az idény, hiszen ezzel együtt összesen 8 napos a bajnokság.
Nézzünk a legmagasabb osztályból pár izgalmas partit.
Egy szép ellenjátékkal kezdhetünk.
Lajos Hanka érezte a buktatási esélyt, átütötte a kőr királyt és visszahívta, így kinőtt egy aduütésük.
Érdekes kérdés maga a licit is. Mivel szóljunk közbe a 6–5-tel? A 2 pikkel kevéset ígérünk, míg a 4 káró esetén nehéz a 6–2-es pikket megtalálni, nem is sok helyen sikerült. Szóba jön még a 3 pikk.
Tichy Eszter bátor volt, meg is lett az eredménye.
Még ketten mondtak 4 pikket, de ők kalandosabban, hiszen Nyugat szinte önállóan licitált gémig, de megtalálták a jó felvételt.
A négy asztalon lett még 5 káró a felvétel, és ezt csak fenti ellenjáték buktatja, másnak nem is sikerült, míg a 2 pikkesek kimaradtak a bell gémből, szám szerint öten.
Egy másik érdekes küzdelmi kérdés: milyen magasra menjünk ellenvonalon?
Akik egészen 3 pikkig emelték a tétet, betolták az ellenfelet ebbe az elfogadható 4 kőrbe. Jó-e Észak lapjával 2 pikket mondani? Jobb lenne 1 pikket? Vagy passzoljunk? Ilyen is volt.
Senkinek sem jutott eszébe még géminvitet sem adni, maradt a töredék.
Négyen a 3 pikket hagyták, és szerencséjükre az legalább bukott egyet, míg olyan is volt, akinek már a 3 kőr is túl magasnak bizonyult – ahhoz képest, hogy pár impassz segítségével 11 ütést lehet hazavinni, ez nem volt egyszerű mutatvány.
I/B
Az I/B-ben sem történtek nagyon vad dolgok, de szép előnyre tett szert Szentadrási Gergely és Wettl Márta, hiszen 41 IMP-t hoztak össze.
Demeter–Szilágyi és Bódis–Pölöskei–Retteghy van még 30 felett, tehát a Visoft körnek erős napja volt ebben az osztályban.
Öt pár van –25 alatt, ezek közül talán a legmeglepőbb a Bárczy–Bárczy–Hegedüs trió –40-je, de persze nekik is van még idejük javítani.
Egy érdekes szlemparti ebből az osztályból.
Mit tegyünk, ha sok pontunk van, de hiányzik egy ász és az adu dáma? Hát nem játsszunk színjátékot!
Dörnyei Zsolt remekül látta, hogy baj lehet az aduval, de ha partnerének tényleg annyira erős a lapja, mint ahogy ígérte, kívül lehet eleget ütni a 6 szanban is.
Valóban, a két lapból a 6 szan remek felvétel: ha a káró szín 5 ütést hoz, már meg is vagyunk. Amikor pedig kiderül a rossz hír káróban, jó esélyünk van megtalálni a kőr dámát a másik ellenfélnél. Szép megoldás!
A legtöbb asztalon 6 kőr ment (összesen három 6 szant teljesítettek). Az adut választók mind buktak, kivéve Wettl Mártát, aki megtalálta a hiányzó dámát – vezetik is a tabellát!
II. osztály
A II osztályban 36 pár indult, itt 35 ponttal Upor–Derzsenyi–Kerekes vezet, további három egység van még 30 felett. A korábban szebb napokat is látott Budinszky–Talyigás –52-je az alvégen meglepetés, de tudjuk, ez egy játéknap csak, lehet javítani.
Innen egy szlemfelvevőjátékot hoztam. A 6 pikket nem sokan mondták be, pedig jó felvétel.
Talán nem mindenkinek egyértelmű, hogy mit kellene tennünk, hiszen egy felvevő el is bukta a 6 pikket, holott mindkét esélyünkre játszva sikerrel járunk.
Egy ász kiáll, és még a harmadik kárónkkal kellene kezdeni valamit a kezünkben, erre ad lehetőséget a kőr király szöktetése. Ha Dél kicsit tenne, ne habozzunk! A dámából nem fog ilyet csinálni, az tehát nem esély, hogy kicsit teszünk, hanem be kell rontani a királlyal. Persze jó játékos látja, hogy ez a helyzet, hiszen nála a kőr tízes, és lehet, hogy itt az idő ütni, amíg még lehet – de ha nincs nála, akkor még inkább jó játék a kicsi, hátha nem találja el a felvevő.
Ha esetleg nem sikerült volna a kőr manőver, nincs minden veszve, hiszen a treff színben is van lehetőségünk. Az ászra el tudunk dobni egy kárót, és ha ebbe, vagy a harmadik menet treffbe, amit az asztalon lopunk, beesik a dáma, még mindig megvagyunk.
És ha ez sem sikerült volna, még mindig lehet, hogy a treff dáma tulajdonosánál lapul legalább négy káró vagy a dáma-bubi, és az aduk hívására beszoru. A lényeg: nem szabad feladni.
Folytatás jövő héten minden osztályban – hajrá!