Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Fazakas Gergely, Gulyás Dániel - 2023. május 11.

IMP-bajnokság 2023 6. forduló

Hat forduló zajlott le az IMP-bajnokságból, de még semmi sem dőlt el. Az első osztályban újra a címvédő Udvari–Varga (160 IMP) mutatta a legjobb oldalát, a napi második helyük, és 46 szerzett pontjuk segítségével még növelték is előnyüket, amely immár 40 pont az Argay–Ormay–Siba hármas előtt, akik szintén jól játszottak, és 20 IMP-t szereztek. A válogatott Dumbovich–Winkler ezúttal épp csak pluszba fordult, így már csak harmadikok, 112-vel. Alulról üti a százat Szabó–Tubak és Vikor–Honyek, míg a korábbi dobogós Hittmann–Harangozó borzasztó napon van túl, de még mindig 8. – reméljük, a hétvégi kupadöntőn szebbik arcukat mutatják.

I/A
Továbbra is nagy helyezkedés zajlik a középmezőnyben, a Galim párjai megkezdték a felzárkózást, míg a biztos kiesőnek látszó Hegedüs–Konkoly 52-vel megnyerte a fordulót és elmozdult az utolsó helyről, de kelleni fog még két jó nap, hogy megkapaszkodhassanak.

Ezúttal a jó licitőröket az ág is húzta, ennek a rosszindulatú kiosztásnak esett áldozatul több erős pár.

A jó eredményhez kell egy kis szerencse, mondhatták Udvari Szabolcsék.

Harangozóék bemondták ezt a nagyon jó 7 kőrt, a 3–2 adu nem is kell (azért pikk indulás után bajos kezelni a 4–1 adut – a szerk.), csak a 4–3 treff, de az nagyon – ezúttal nem húzott a mellékszín, és a pikk-treff beszorítás sem működött. Hatan buktak szlemet (egy pár a 6 szannal próbálkozott, aminek azonos az esélye a kőr nagyszlemmel), ketten gémben utaztak(?), így a kisszlemesek 9 pontot kerestek a dolgon, míg a bukások 10 IMP-be kerültek.

Egy újabb szlemparti, ezúttal pozitív végkifejlettel.

Dombi–Gál például így licitálta, de sokan bemondták, a mezőny fele. A Jacoby-emelés után akik minimumot mutattak, kimaradtak a szlemből, akik viszont bemutatták a rövid kárót, általában eljutottak 6 pikkig.

Persze volt, akit nem hagytak pároslicitben hasítani.

Kelen–Kelen hatékonyan tudott a kétszínű minorral első helyen indulni, így Szilágyiéknak már nem maradt helye felfedezni a remek fitet. Nem hiába játszanak az emberek kizárásokat, néha bizony beválik a zavarás.

Fogaras–Földi is megpróbálta, ők azonban nem tudták útját állni a címvédőnek.

Véleményem szerint bár Kelet lapja csak 12 figurapont, de a hat vesztős lap már felér a többleterővel – ha a partnernek rövid treff mellett csak káró ásza és pikk ász-dámája van (amivel csak simán splintert adott volna), akkor is van játék a szlemben.

És végül egy újabb szlem, ezúttal Dumbovich Miklóstól.

Miután partnere gémre emelte a káróját, a 6 káró licit már rutinmunka volt.

Szilágyiék is bemondták ezt a szlemet, mivel náluk a 2 káró válasz nem ígért rögtön gémforszot, így tudott pozitív választ adni Talyigás Péter. Welker Jácint sem volt rest, és néhány pontot megmentett a 6 kőr licittel, ami „csak” 800-ba került, és –14 helyett –8,6 IMP-be.

Ahol Észak megemelte Dél kőr közbeszólását, Kelet már nem mert bellben a sötétbe ugrani, bár szép nyolcas színe van, de látja a pikk színhiányát, a három kis kőr viszont jó hír, a partnernek talán lesz pár kárója. Ha Észak passzolt a 2 pikkre, Kelet bemondta a káróját, és Nyugat káró emelése után bemondták legalább a gémet. (G. D.)

I/B osztály
A napot Vági Máté és Wettl Márta nyerte, 77 IMP-s eredménnyel. Ezzel megint feljutó helyen állnak – a 3. napot szintén 70 fölötti eredménnyel húzták be, és akkor vezettek is. Most továbbra Hámori Zsuzsa és Jakus László áll az élen, 160 fölötti eredménnyel – ennyivel általában bajnokságot is lehet nyerni. Idén ez nem valószínű, mert Homonnay–Lakatos a nyakukon liheg már a heti 73 IMP-jének köszönhetően. Bódis–Honti napközben voltak szoros másodikok is, a nap végére csak 47 IMP-t kerestek, így 30 ponttal lemaradva harmadikok. Kuttner György Mráz Mátéval a negyedik a heti 34 ponttal, és még Klein–Zelnik is feljutó helyen áll. A kieső helyek közül csak a –200 pont alattiak helyzete kilátástalan, a többiek még reménykedhetnek az utolsó két forduló sikerében.

A 3. partiban szlemet lehetett mondani – de ez csak két párnak sikerült.

Honti László 3 treffje Rubensohl, minimum géminvit káróval. Balásy István óvatosan 3 pikkel emelte a lécet (az asztalok többségén 4 pikk is elhangzott) – Bódis Gyula passza pedig tagadta a pikk stoppert. Kelet oldaláról meg kellett keresni az induló pontjait: káróban és pikkben gyakorlatilag nincs, treffben is kevés lehet, vagyis a három kis kőrhöz sok fedőt fog találni. a 6 káróra ugrást nagyjából hasonló licitmenet után még Zelnik Péter választotta. Mivel a csupasz treff tízes-kilences is beesett, 13-at is lehetett ütni.

Balásy Istvánék hamar visszavágtak – még csak szlemet sem kellett mondaniuk. Bódis Gyula reszponzív kontrát adott, hiszen ászok formájában két gyors ütést is látott lapjában. Ezek egyike sem bizonyult ütésnek, mert 12-t gond nélkül lehetett ütni a kontrázott felvételben.

Homonnay–Lakatos is kontrázott szürt vitt haza, amivel 12-13 pontot szereztek. Kelet–Nyugat a minorokban dupla fittel és gémerővel ült ugyan, de treffben 500-ba, káróban 800-ba fájhatott a mentés.

A 27-es partiban Észak–Dél ismét szlemet mondhatott – ezt három pár érte el.

Sztenderdben 2 treff–2 káró után Vági Máté 3 kőrre ugrott, és ezzel a legalább 10 biztos ütést ígért és önálló kőrt ígért. Wettl Márta káróban kulcslicitet adott, és ez Máténak elég volt a kőr szlem vállalására.

Hazai Tamás párja a heti fordulóban az U16-os válogatott Zábrádi Zsófia volt – a szlemhez mindketten kellettek. Hazai Tamás csak 1 kőrrel(?) indult, Nyugat 2 pikkel kizárt, és Zsófi két ötös minorjával információs kontrát adott. Dél most már feltámadt, és 6 kőrre ugrott.

A Vida Mihály helyére beülő Dálya János is megbecsülte precíziós treffes partnerét. Az 1 treff indulás és a 2 pikk zárás után alulról kezdte minorjai licitálását, Papp Csaba pedig 6 kőrig bátorodott – ezzel Homonnay–Lakatostól vittek el közel 10 pontot. (F. G.)

II. osztály
A két esélyes ifi pár folytatta a csatát az első helyért.

Argay Zsolt és Kemény Márk 58 pontot szerzett, azonban ez is majdnem kevésnek bizonyult, hiszen Zábrádi Benjámin és Dezső Kende 80 pontos napjával megközelítette őket 2 IMP-re! Nagy Kartal és Bednay Dezső kisebb pluszt szerzett, így őket előzi jelenleg Csipka Szilvia és Benedek Béla, akik 32 pontos napja szintén nem rossz. Ez a négy pár talán már biztosnak érezheti a feljutást, nagy az előnyük a hatodik (nem feljutó) hely előtt. Jelenleg a vonal 100 pontnál van, az ötödik pozícióra még sokan pályáznak, de talán a jövő heti, utolsó előtti fordulóban tisztul a kép.

A kiesők helyzete nem javult, sőt: már hat pár van –120 alatt, így nekik már nagyon nehéz lesz.

Lássuk, milyen érdekességet találtunk az eheti partikból.

12. leosztás

Ezúttal is szlemről van szó, de a téma mégis egy színkezelés lesz. A pikk színből kell kettőt ütni kőr adu mellett, mi a teendő? (Persze a felvételt három treff ütésére és a káró lelopására is lehet alapozni, csak nem érdemes – a szerk.)

Nos, a legbiztosabbnak (egyéb információ híján) a kettős impassz látszik, ha az egyik figura Délen van, akkor meg is vagyunk (a káró lopás adja a 11., ez pedig a 12. ütést).

Volt azonban, akinek gyanús volt Észak, és egy másik esélyt játszott: először a dámával impasszolt (ha ül, már megvagyunk), és utána eltöprengett: mi van, ha hátul van a bubi is? A pikk szín minősége miatt a második körben ellene is lehet lopimpasszal harcolni, de ezúttal ez nem vált be, így elbukta az amúgy jó szlemet. (A két impassz egy irányba való megadása valamivel esélyesebb, 76 százalék körüli, az impassz erre, lopimpassz arra kábé 74 százalék – a szerk.)

Végül pedig ketten 6 szant vállaltak. Ennek hátránya, hogy (a lopás hiányában) nem két, hanem három pikket kell ütni. Előnye, hogy itt nem lehet eltéveszteni a színkezelést: kétszer impasszolunk mélyen kezdve, és a bubi barátságos fekvése miatt meg is vagyunk. (G. D.)

III. osztály
Zábrádi Zsófia Szabó Ginussal párban hétfőn is kitett magáért, 31 ponttal napi győztesek lettek. Az eddig is vezető Petrás Gábor–Győry Anikó kettős 30 pontot keresett, és ezzel már több mint 100 ponttal vezetnek. Négy pár van 10 ponton belül, három rutinos és a Kovács Artúr–Tőkés Dénes ifjúsági pár – a feljtuó helyeket vélhetően egymás között fogják eldönteni.

5. leosztás

Ha Észak elindult 2 káróval, Dél akár gémig is licitálhatott. Az aduász mellett ugyan két pikk vesztő is van, de Észak nem láthatja, hogy csak Kelet jut híváshoz, és így nem tudja ezeket lehívni. A felvevő tehát nyilván a 4–3-as treffben bízva minél előbb megpróbálja treffre eldobni az egyik pikk vesztőt, de Nyugatnak még van mivel belelopnia, és az 5 káró bukik. Ezzel együtt az 5 káró –1 legalább öt pontot ért, mert Kelet–Nyugat 4 kőr felvételét sehol nem tudták megbuktatni. Dél a treff ász-királlyal kezd, és szürku következik: bár először sikerül magasan lopni, de még ha a szingli kőr ászt sikerült is a felvevőnek eltalálnia, ezután még egy, már végzetes szürku kivégzi a felvételt. Majdnem minden asztalon tényleg treff magas figura volt az indító kijátszás – de csak egy helyen sikerült 9 ütésen tartani a felvevőt. (F. G.)

Jövő héten az utolsó előtti fordulóval egyre élesebb a helyzet, de addig is a hétvégén Magyar Kupa (és Káró Kupa) döntőt rendeznek, ezek online is követhetőek lesznek szokás szerint. Hajrá!