Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2022. május 20.

IMP-bajnokság 2022, 3. forduló

A 3. fordulón is túl van a mezőny, azaz már csak egy játéknap van hátra az idei rövid IMP-bajnokságból. A hétvégén az országos csb, jövő héten pedig az IBBF zajlik egész héten, sűrű lesz a szezon vége – annyira, hogy a kupadöntőkre majd csak szeptemberben kerül sor.

De lássuk, miként alakultak az eredmények a különböző osztályokban.

I/A
Az I/A-ban csak a szokásos ügymenet: Dumbovich Miklós és Winkler Gábor feljebb kapcsolt egy fokozattal, bizonyára arccal a júniusi csapat Eb felé is, és 46 pontos fordulójával átvette a vezetést, összesítésben 82 ponttal. A második helyre egy régi partnership futott fel, Argay Gyula és Siba Gergely már ifi korukban is sokat játszottak együtt, pedig annak már lassan 30 éve. Ezúttal 27 pontot szereztek, így 58 pontjukkal másodikak. Udvari Szabolcs–Varga István most csak kis pluszt írt, de így is övék a dobogó 54-gyel. Szabó-Marjai múlt heti rohanása már a múlté, ezúttal –24-et szereztek, és lecsúsztak a negyedik helyre – persze még semmi sincs veszve, igaz, mögöttük 4 ponton belül található további három pár, nehéz lenne hármasbefutót tippelni.

Nézegetve a vezető pár partijait, vártam néhány bravúros megoldást, de meg kellett állapítsam, hogy egyszerűen csak szolid játék (és persze némi segítség az ellenféltől), ennyi a titok. 21 parti után még csak +4-ben voltak, ekkor indult be egy kisebb „henger”, persze ebben benne voltak ők maguk is. Ilyen volt például az alábbi parti.

A legtöbb asztalon Észak 15-17 pontos 1 szannal indult, és ez általában a licit végét jelentette. Dörnyeiék azonban ebben a szkórban gyengébb szant játszanak, így az 1 treff indulást könnyebb volt kinyitni, Dumbovich invitet adott, Winklernek pedig több sem kellett. Miklós az indulásból tudta, hogy 3–3 a treff, így nyugodtan kihagyhatta a szín második menetét, és a rejtett treff mellékszín adta a teljesítést.

I/B
Az I/B osztályban az MP-n az első osztályt nemrég elhagyó Jakab–Sztrapkovics pár hasít – igaz, télen is megnyerték az utolsó fordulót a kiesés előtt. Az átmentett forma napról napra javul, ezúttal 58 pontot szereztek, összesen 126-tal elsők. Második a Tichler–Kerti kettős, eheti 27, összesen 97 pont az eddigi eredményük. Honyek–Vikor 89, Gulyás–Hodosi 75 pontja akár elég is lehet, igaz, további 4 pár van 55 felett, tehát szinte bármi lehet még.

Néha az ellenfelek csak úgy adják a pontokat ajándékba (elképesztően gyenge ellenjátékokat láthat például az ember néha, ha nem vigyáz), de van, amikor meg kell küzdeni minden pontért. Gondolkodás segítségével sikerült megtalálnom a buktató hívást ebben a partiban.

Az első néhány hívás automatikus: treff indulás, a harmadikat lopja Dél (a felvevő a pikk dámától válik meg), és kihívja a káró dámát, mivel ezt kérte a partner. Vajon kinél lehet a káró bubi? És a kőr bubi? Aszerint kéne hívni, hogy melyik bubi van a partnernél, és erre a káró az esélyesebb. Azonban a kérdésre a helyes válasz, hogy mindegy, melyik, treffet kell hívni. Ha a felvevőnek elég zárt az aduja, és mondjuk a kőr bubival lopja a treff hívást, eldobva az asztali kárót, és kiaduzik, nem lesz elég aduja, hogy a legalább két vesztő káróját ellopja az asztalon, mert felüllopjuk (ez nem teljesen igaz, ha káró T9-e van, lopimpasszal elfogja Dél bubiját, de szerencsére ez nem jutott eszembe az asztalnál), tehát nem veszíthetünk a treff hívással, azonban nyerhetünk, ha a partnernél az adu bubi, hiszen kifúrhatunk egy aduütést akkor is, ha a felvevőnek eredetileg hatos volt a kőrje.

II. osztály
A másodosztályban továbbra is a Székelyhidi Tamás–Pölöskei András pár vezet, már 84 pontot gyűjtöttek, de mögöttük közeledik Bánki Zsuzsa és Láng Róbert 76-tal. Bárdossy Dániel és Nádas András eheti 53 pontjával együtt már 60-on áll, ők a harmadikok. A fordulót 63 ponttal Hazai Tamás és Véghelyi Márta nyerte, ők kis mínuszukat fordították feljutó helyet érő +57-re. A két András, Budinszky és Talyigás szintén jó hetet zárt, és feljött az ötödik helyre, míg Bárányék –24-éről inkább jobb, ha hallgatunk.

Ezen a héten is jutott kedvencünkből, a duplagémből.

Érdekesség, hogy szinte pontegyenlőség van, Észak–Délnek pedig csak 8 darab pikkje, ezzel azonban még az 5-ös magasságon is licitálnia kell, mivel az ellenfél 11 kőrje bizony csodákra képes… Ezért is lehetett, hogy a mezőny java a bell–mans szkórhelyzet dacára is mondott 5 kőrt, és ezt általában meg is csinálta, 8 pontot szerezve. Mindössze 4 párt hagytak a 4 pikket teljesíteni, nekik ez (kontrától függően) 9–11 pontot ért a másik vonalon. Akik pedig a par score-t, azaz 5 pikk kontrát buktak egyszer, nagyjából középen helyezkedtek el, majdnem 1 pontot írtak.

III. osztály
Váratlanul szoros lett az állás a harmadosztályban, ahol az eddig pazarul, 96 ponttal álló Földesi László és Ökrös Tamás rossz napot fogott ki, a –33-mal le is csúsztak az élről, ahova 57 pontos napi teljesítményével Szabolcsi János és Pirityi Tamás került fel, nekik így 84 pontjuk van. Harmadik jelentkező is van a bajnoki címre, mivel 56 pontot szerzett a Nádasi György–Rózsa János kettős, ők kis mínuszból jöttek fel a dobogóra.

Duplagémet ebben az osztályban is találtunk.

Különös pikantériája a partinak, hogy az eddig vezető Ökrösék hagyták Szabolcsiékat 4 pikket teljesíteni, akik emiatt (is) előzhettek. Bellben mans ellen az ember nem szívesen licitál az 5-ös magasságon, azonban ez a szép 6–5 elosztás bizony csábító, és a partner hozza is a szükséges kártyákat a teljesítéshez. Más kérdés, hogy a két Észak–Délen gémet író pár közül az egyik az 5–3-as kőrt választotta, ami treff lopáson bukik, de elég nehéz észrevenni, hogy a két kis treffünket kell hívnunk mielőbb, hogy a partner lophasson…

Mozgalmas kilenc nappal fejeződik be az idei szezon tehát, ennek a közepén pedig az IMP-bajnokság, melynek végeredményéről természetesen jövő héten beszámolunk.