Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Fazakas Gergely - 2016. április 11.

Gyors, gyors, lassú, lassú – OPB-döntő

Mintha tánciskolában lettem volna az OPB döntőjének első napján a 22. leosztásában, asztalként csak kapkodtam a fejemet. Megmutatom a lapokat, aztán azt, hogy pár asztalon milyen események ragadták el a résztvevőket.

22. leosztás

Kelet kezében csinos lap, kiváló szlemesélyekkel. Ahogy látható, Kelet kezéből a 6 káró a javasolható felvétel, hiszen aduindulásra csak két kőrt tudunk lelopni, egy magas kőrt Dél még üt. Ha Nyugat lenne a felvevő, szegény Észak aduindulást nem tud választani, és 13-at lehet ütni. Én mondjuk hirtelen nem tudok elképzelni olyan rendszert, ahol a hármas támogatást markoló Nyugat találja meg a káró színt, de ez két asztalon is sikerült – az más kérdés, hogy mindkét asztal csak a mondott kisszlemet teljesítette, szür nélkül.

Szóval – gyors vagy lassú megközelítést?

A-asztal

Nálunk így zajlottak az események:

Nyugaton ültem, és nem tudtam eldönteni, örüljek vagy bánkódjak, hogy nem 2 treffel nyitottam a válaszadást – a kizáró licit segít vagy ront partneremnek? Mirk Gábor Keleten azonban a gyors megoldást választotta. Sok mindent nem láttam a partiból – a treff ász lehet, hogy kell neki, mert treff sikén mellett tudott volna ászt kérdezni, de ettől még pár dolog kiállhat a piros színekben is. Dél – a zéró tolerancia határait feszegetve – annyit mondott, hogy Kelet biztosan hallotta a folyosón, hogy ebben pont kisszlem van. Aztán nem aduval, hanem a szingli treffel indult – így jár, aki kimarad a folyosói pletykákból.

Kelet azonban mégsem ismerhette az elosztást, mert nem ütött 13-at, hanem a kőr ász után egy biztonsági aduhívást is megkockáztatott, hogy a kőrjét ne lopják felül – az 5–1-es kőr és 2–1-es aduelosztás esetén a felvétel úgy vihető haza, ha Észak a kőr felüllopásánál végállásba keveredik, és három fekete lapra is kőrt tud dobni a felvevő. Észak azonban az aduhívásba kimutatott – a felvevő a biztonság kedvéért, némileg bosszankodva megkérdezte, hogy biztos színhiánya van-e, amelyre Észak hangos kacajban tört ki, utalva arra, hogy Keletnek magának sincs teljesen egyenletes lapja.

A 6 káró egyenlő így is 80 százalékos partit eredményezett, mert más asztaloknál történtek események…

B-asztal

Precíziósban („mezei változat”) még így zajlottak az események:

1: 16+ pont vagy legalább 7 játszóütés
2. 5+ treff, 8+ pont, gémforsz

A kulcslapokról itt sem sok szó esett, Kelet látta, partnerénél a maximum szingli kőrt, és kevés adutámogatással is játszhatónak ítélte a szlemet. Aduindulás, 12 ütés.

C-asztal

Egy másik asztalon szintén precízióst játszott Kelet–Nyugat, de Kelet informatívabbnak érezte, ha nem 1 treff forsszal indul – ez most nem az a lap, ahol körbepasszolnák.

Itt ugyan Nyugat elosztásáról kevesebb információ derült ki, és a 4 kőr egy jó kőrtámogatás esetén gyanúsan rossz végkontrakt lett volna, de minden jó, ha jó a vége. A gyors megközelítés remek felvételt eredményezett, ráadásul kőr támadás után a felvevő háromszor is tudott az asztalon lopni, és 13-at ütött 95 százalékért.

D-asztal

Szuperprecíziósban:

1: 16+ pont vagy 7 játszóütés
2: Majorok
3: Treffem van 8+ ponttal
4: Hagyjuk most őket
5: Negyedik szín
6: Nincs kárófogásom, jobb híján
7: Indulj pikkel!

A megfigyelt asztalok közül talán ez a Kelet–Nyugat játszotta a legcizelláltabb rendszert. Kelet hosszú ideig halogatta a végkontrakt mondását, és próbált információkat szerezni Nyugattól – de végül is őrá hagyta a döntést. Nyugat hosszú gondolkodás után nem mondott szlemet, pedig kétszer is lett volna rá lehetősége, hiszen a Lightnernek szánt kontra (indulj pikkel, partner!) után is lett volna még erre – már persze egyre kisebb – lehetősége.

Dél nem fogadott szót, és nem pikkel indult, hanem aduval, ezzel a kettőből egy szürt visszanyert, de a kontrázott szür így is az 50 százalékos partit 70 százalékosra javította.

E-asztal

Ugyancsak precíziós, de Észak – Dél itt még jobban aktivizálta magát.

1: 16+ pont vagy min. 7 játszóütés
2: Minorok vagy majorok
3: 5+ treff, GF, de Kelet ezt nem tudta
4: Ha majorod van, játsszuk ezt, ha minorod van, van ötletem a 4-es magasságon

A licit itt kicsit összezavarodott.  Kelet nem értette partnere naturális 2 treff licitjét. Érdekes, hogy az első két mesterséges licitet leszámítva mindenki természetes színeket közölt, mégsem sikerült egy jó ideig sem az aduszínt, sem a magasságot belőni. Nyugat kétségbeesetten próbált leállást keresni, pánikját az 5-ös magasságon megjelenő káró szín csak fokozta. A 6-os magasságon végre kiderült az aduszín, főleg a nevelő szándékú kontrának köszönhetően – ebből se Kelet, se Nyugat már nem kívánt kimenni.

A szuper felvétel mellett a kőr király indulás további tragédiának tűnt az ellenvonal számára, a kontrázott kisszlem szürrel együtt jól nézett volna ki a szkórlapon. A felvevő azonban itt teljesen összezavarodott, hogy kinek milyen lapja lehet. Egy biztonsági(?) aduzás után kőrt lopott az asztalon, majd két magas treffet hívott, ezt Kelet ellopta, és lehívta az asztal és a saját utolsó aduját – vagyis még két magas kőr maradt a kezében, két bukás, a topszkór helyett nullszkórért.

F-asztal

Végül egy közepesen lassú megközelítés, sztenderdre hangszerelve.

Ez a közép gyors megközelítés sem sikerült. Nyugat még alapvetően jól járt, hiszen treff indulást kapott, és erre a nyolc fejütés mellé még hármat kapott – az egy bukás 30 százalékos partit jelentett. Kőr indulásra az ellenvonal könnyedén üthetett volna ötöt.

Ilyen sokat senkit sem ütött a szan felvétel ellen, de semelyik Észak–Dél sem lehetett elégedetlen. A körbenézős pikk ász indulás majd kőrre fordulás is négy ütést eredményezett volna, ezt az indulást egyedül a – nem meglepő módon – kontrázott 7 szan ellen választották. Hogy csak három, és nem négy bukás lett a vége? Ennél jobban nem kell lelógnia egy topszkórnak…