Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2014. február 9.

Gömbvillám – Magyar Kupa 1. játékhét

Kezdetét veszi a Magyar Kupa selejtezője, és gömbünk simogatása megmutatja, vajon mi várható idén a csoportokban, de értékeljük a történéseket is, most például a csapatokban beálló esetleges változásokra is felhívjuk a figyelmet. Rövid áttekintést adunk a csoportok várható erőviszonyairól, és pár meglepetésre is tippelünk.
 
 
Hétfő
Ottlik-csoport
Az első kalapból idekerülő Dumbovich csapatban változás történt: Dombi Gergő helyett Zoller Róbert lett a csapat tagja, valamint a névadó párja, de elment az Éliás–Szőts pár is, és bár szétváltak, egy csapatban folytatják. Úgy gondolom, hogy így is simán csoportelsők lesz a Dumbovich. A második helyért nagy csata lesz a PT és Izobau csapat között, ők hasonló felállásban fognak játszani, s bevallom, még nem tudom, hogy ki lesz előrébb a selejtező végén. A további csapatok sorrendje is homályos, de mintha Ponton, Wellner és Honeymoon lenne.
 
Zánkay-csoport
A Visoft magába olvasztotta a vakok egy részét, s így megújulva simán, kiemelkedő 18-as VP-átlaggal biztosan nyerik a csoportot. Utánuk fog kullogni a Relé csapat, mely relétlen párral erősödött, konkrétan Kacsával és Andrási Mikivel. Utánuk fog célba érni a Lufthansa, majd nagy meglepetésként a Dóri csapat jut be a gömb szerint legjobb négy közé, s marad a Madarász és a Saródy a sajnálatos kieső helyekre.
 
Widder-csoport
A Galim szokásos csapattal és friss MP-bajnokokkal _gratulálunk Szalka–Gellérnek az aranyhoz!_ vág neki a küzdelmeknek, és nem is lesz gond számára az elsőség megszerzése, őket követi majd a Szigethy csapat. A következő két kiemelt bejutásához se fér kétség, ám a Leó lesz előrébb a gömb szerint, utána fog jönni a Voodoo. A kiesők pedig a Szeredey és a Flying lesznek.
 
Darvas-csoport
Szenzáció! Szenzáció!!! Az első helyen a BBE-Fecni fog végezni, és csak utánuk jön az nagy esélyes GAMAX! A Balásy bejutásához semmi kétség nem fér, de az utána lévő csapatok között nagy csata lesz, amelyet talán egy árnyalatnyival, de a Hazai csapat fog nyerni az ELTE és a Zen előtt.
Kismorgó
 
Kedd
Kaufmann-csoport
A Royston esélyesnek tűnik, azonban gömbünk szerint a mókás nevű Hüppoldöpüp _hű, még leírni is nehéz, nem csak kimondani – jelentéséről kérdezzük a belga rokonokkal villogó Szentandrási Gerit_ fogja az első helyet megszerezni. Erős a csoport mezőnye, hiszen az I/A-ba Fris-sen visszakerülő Pál került ide a harmadik kalapból. Meglepetést nem szimatolunk, a negyedik továbbjutó a rutinos Durostone lesz, a Vöcsök és a Budafok várhatóan az utolsó hely elkerüléséért harcol majd egymással.
 
Cohen-csoport
Itt várhatóan simán nyer a gumírozott szenior csapat, és a Lowel második helyét sem fenyegeti gömbünk szerint veszély. A SZTAKI, a Csipka és a Pikk csapatok küzdeni fognak a végsőkig a két további helyért, jelen dörzsölés szerint meglepetés születik, és az ötödik kalapos Pikk kerül a főtáblára. A Budaörs és a Vasdob nem fog tudni nagy meglepetést okozni.
 
Keleti-csoport
Kissé váratlanul egy teljesen új összeállítású csapat került az első kalapba, ez is a szépsége a kupaversenyeknek, nincsenek kötött helyek, mint a bajnokságokban. Bár magunk is „vérünket adtuk” az új együttesért, hiszen Éliás Imre és Szőts Gábor is a Dumbovichtól igazolt a Cseresznyébe _innen is kívánunk nekik sok sikert!_, igaz, ezúttal nem együtt játszanak majd információink szerint. Tiszta Cseresznye, hogy nem egy nap játszunk… Melléjük a magyar ifiválogatott került JackPot álnéven, a nyári Eb-re készülve. Nagyjából egyforma erejűnek tűnnek az ifik a harmadik kiemelt Ormayékkal, így köztük dől el a második és a harmadik hely. A negyedik továbbjutó még ködös, egy Omnia után jobban látjuk, kik irtják majd jobban a szlemeket. 128 csapat ide se fért, de Ómen azért van.
 
Kovács-csoport
A FÉSZEK ugyan elveszítette Zoller Robit _isten hozott kis csapatunkban!_, azonban így is esélyese a csoportnak. Itt jegyezzük meg, hogy Gabos Gábor épp 99 ezer örök mesterpontnál jár, tehát bizonyára idén eléri a szupernagymesteri címet! A második kiemelt Interface jelen formájában úgy tűnik, megelőzheti a nagyobb hírű Komédiásokat, figyelembe véve a KMR CSB negyedik helyét, és a hajszálon _egy alerten?_ múló OCSB elődöntőjét. A maradék két továbbjutó helyen a papírforma érvényesül, azaz a Hodosi és az Artemix lesz a befutó, mögöttük a Kaskad, a Budai motor és az Expassz igyekszik minél több meglepetést okozni.
Gulyás Dani