Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Szalay György - 2010. október 20.

Egy marék dollárért: a démon gyermekei (különkiadás)

A _vörös_ démon kék gyermekei .

Az Amerikából visszatérő Gamax ellenfele a Dumbovich csapat volt a halasztott, csütörtöki mérkőzésen. Sajnálatos módon csak félig _a második félidőre_ sikerült megoldani, hogy ezen a szinte jelentéktelen összecsapáson ugyanabban a sorrendben játsszák a partikat. Mi ennek a jelentősége? – kérdezhetik. Önök szerint mindegy vagy sem, hogy egy pár az 5. és a 6. vagy a 13. és a 14. leosztásban bukik két szlemet egymásután? _Mindkettő impasszos volt, végül kihúzták őket._

Az első félidőben senki sem mondott komolyabban csütörtököt, apró eltérések miatt alakult ki a 29–25-ös Gamax vezetés. A három nagyobb írás rövid története:

Mivel kezdjünk az alábbi lapokból az ellenfél 3 szanja ellen, partnerünk nem licitált bellben mans ellen _a mérkőzés partijai megegyeznek a III. osztály 5. játéknapján a 9., illetve 10. fordulóban lejátszott leosztásokkal_:


Dumbovich nem hisz a „4–3-as major” szabályban _amennyiben nincs nagyon erős lapunk vagy jóképű négyes színünk, inkább a hármassal kezdjünk: valószínűbb, hogy abból lesz öt kártyája a barátunknak!_, így a nyílt teremben pikk, míg a zárt teremben a másik kézből kőr volt az indulás.

Ezek voltak a lapok:


10 IMP a Gamaxnak.

A címvédő zárt termi párja _Lakatos–Nikolits_ remekül kezdett a 9–16. partikban, azonban a 2. leosztásban véget ért a sikersorozat. Üljünk Lakatos székébe egy leosztás erejéig!

Az alábbi licitmenet után mi a tervünk:

Az eddigi remek szkór óvatosságra _4 treff_ int, a jobbján ülő, hírhedten véres szájú kontrás személye arra, hogy vállaljuk magunkat, és a kontrázott 3 szant. Egy Gamax játékos nem futhat el
Valóság nagybácsi elől, vélte. Rosszul tette, most inkább menekülnie kellett volna:


Harangozó káróval_!_ kezdett, és Lakatos számára nem volt más út, mint beütni, és treffet magasítani: a védők leütöttek négy kárót és a kőr ászt, –500.

A másik teremben Winkler invitet adott Homonnay _multinak álcázott_ gyenge kettese után: 3 kőr, egy bukással, –50. 11 IMP Dumbovichéknak.
Milyen gémre hajtunk az alábbi lapokkal:

Partnerünk lapjáról azt tudjuk, hogy első helyen mansban passzolt, majd hatos kőrt és pontosan négyes treffet mutatott. Homonnay partnere _minden értelemben_ ellenben elkezdte a licitet 1 kőrrel, náluk nem derült ki a hatos kőr: a cég feje 5 treffre vállalkozott.

Az alábbi lapokból kellett teljesíteni a gémeket:


Látható, hogy az 5 treff igazi aduzós-terítős. A 4 kőrben pikk kezdésre a legnagyobb esély szerintünk a pikk impassz. Erre kis ellenjátékhibával is volt két bukás.
Mi vezethette volna Harangozót a helyes útra? Inkább akkor passzol valaki hatos majorral, ha gyenge a hosszú színe, mintsem erős. 11 IMP vissza a Gamax számlájára. A teljes játszma:

A második félidőre Harangozóékat Gulyás–Kotányi váltotta a zárt terem legtávolabbi sarkában. Inkább ők mondtak csütörtököt.


Mindkét teremben Észak játszott 4 pikket, miután Nyugat kontrázta a 2 treff Staymant.
Az azonos _treff négyes_ indulás után eltértek az utak: a zárt teremben Nyugat ütött az ásszal, majd káróra fordult, innen Lakatosnak könnyed vitorlázássá vált a játszma: aduzott, impasszolt, terített: 11 ütés, 450.

Winkler azonban kihagyta a treffet. Dombi kétszer aduzott, majd ezt abbahagyta, és kárót játszott a tízes felé: Winkler a király után visszahívta a színt, és később a treff ásszal ütésbe kerülvén meglopatta Homonnayt. A sikeres lopás jutalma: 11 Gamax-pont.

Egy kissé szerencsés bellgémet _újabb 10 a Gamaxnak_ követően most a Dumbovich játékosa indult jól a 3 szan ellen:


Kotányi pikk indulásra közel került a teljesítéshez, ám a végállásban hibázott: –50. Ennek azonban nem volt nagy jelentősége, mivel a nyílt teremben kontrázták a 3 szant _az alábbi licit végén: p–p–2H–2szan–p–3szan–p–p–kontra_, és kőr kezdésre hármat buktattak: 500 és 10 IMP az üldözőknek.

Mindkét Észak–Dél pár elbukott pároslicitben az alábbi lapok gerjesztette akadályban:


Az első licit _1 treff_ egyértelműnek tűnik, de olyan lappal, ami erős a 2 treff viszonválaszhoz, de kissé gyenge a 3 treffhez, inkább az 1 szan kezdést javasolnánk. Tudjuk, ez nem ortodox, de ne feledjük, hogy egy neológ is lehet kóser. Míg akár konzervatív is tréfli: a szingli király a legvonzóbb nem egyenletes szan lap, sokkal értelmesebb, mint szingli ásszal.

A továbbiakban 1 treff–1 pikk–3 treff–3 káró _fogás; bár eleve felmerül azonnal 3 szant mondani a kőr félfogással_ után mindkét Dél 3 pikket mondott, amit Észak gémre emelt. Mivel a 3 kőr negyedik szín _a 3 pikk helyett_ tagadja a fogást, logikus úgy játszani, hogy az átlépett liciteket tagadjuk, azaz a 3 pikk hármas pikk mellett ígéri a kőrt: Északnak 3 szant kellett volna mondania. A pikk impassz ült, de mivel 5–1 volt a szín, a 4 pikknek semmi esélye nem volt.

Végül egy ellenjáték, amiben Winkler Kotányi fölé magasodott:


Mindkét asztalon Dél természetes 1 treffjére pikkel kizártak _Kotányi hármat, Winkler négyet mondott_. Előbbi esetben az induló 4 treffel nyitott, amit partnere gémre emelt. A nyílt teremben Dumbovich 5 treffel vette fel újra a fonalat.
Mit hívjunk a pikk ász után? Winkler az aktív kőr folytatás mellett döntött, míg Kotányi nem érzékelte a négy kis kárója jelezte veszélyt: folytatta a pikket.

Ismét kiderült, hogy egy ügyvéd jobban érzékeli a csapatára leselkedő veszélyt, mint egy sikeres menedzser:


Pikk folytatás után Nikolits kiaduzott és vesztő kőrjét eldobta káróra: 600+100, 12 IMP.

A mérkőzést ugyan 21–9-re nyerte a Gamax, de ne feledjük:
ez még nem a döntő csata... OUR FLAG was still there!