Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Szalay György - 2010. szeptember 16.

Egy marék aranyért: az bajnokságrúl – 1. forduló

Eléggé szemellenzősnek/vak lónak kell lennie annak, aki nagyobb _mint nulla_ összeget tenne fel arra, hogy az idei budapesti _hivatalosan: közép-magyarországi, de ezt élő ember nem használja szóban; javasolnám ezennel a kálvinista dunamelléki terminológiát_ csapatbajnokságot nem a Gamax, Galim, Dumbovich, Hegyvidék csapatok valamelyike nyeri.
 

 
 
Több oka van ennek, de egy kézzelfogható érv: évek óta nem nyert más nagy versenyt hazánkban, sőt dobogóra is ritkán került.

A magyar bridzs Big 4-jából idén a Hegyvidéket lényegesen gyengébbnek érezzük a másik háromnál. Egyfelől bridzsben keveset számít a hazai pálya előnye, valamint annak ellenére, hogy csapatukban játszik a valaha született legnagyobb magyar bridzsgondolkodó, a kiegészítő játékosok nem tűnnek elég erősnek a bajnoki címhez. _Ha tetszik, hívhatjuk őket budapesti Liverpoolnak._

Bár 35 éve goonerként élve nem szívesen osztom másokra az Arsenal FC szerepét, ezt a ruhát bridzssportunkban a Galimra szabták. Csak a vak nem látja a hasonlóságokat: mindig a tűz közelébe kerülnek, győzniük évek óta nem sikerül. És évek óta nem vettek sztárjátékost, akárcsak a londoni kedvencek. A tavalyi bajnokság befejezése sokatmondó: bár végig jól álltak, az utolsó játéknap Gamax–Dumbovich mérkőzésén az volt a kérdés, hogy melyikük lesz az első és így másikuk harmadik. A Galim biztosan második.
Talán idén… – mondják Észak-Londonban és a Terézvárosban is.

A Mourinho/Abramovics-éra Chelsea-je _ejtsd: cselszki_ nálunk a Gamax. Stabil keret, kevés, bár elsőre furának tűnő, de valójában a csapatot erősítő igazolás _Macskásy le, Nikolits be_ és a híres Puskás-féle bon mot. Tuti bajnokság, gyakran double. De mindig kudarc a BEK-ben.

Azért már ebben az időszakban is  néha nyertek ezt-azt Angliában a Vörös Ördögök . Hasonlóképpen az ezernevű _érdekes szilveszteri kvíz lehetne, hogy a csapattagok közül kinek a nevét NEM viselte még az egylet_, most éppen Dumbovichnak keresztelt alakulat az elmúlt években nálunk. Nem teljesen elfogulatlanul, de úgy véljük, idén nagyot erősödtek, nem is igazán a játékosállományban _bár abban is_: felfedezték, hogy egy bridzscsapatot 3 stabil, nem kevert párral asztalhoz küldeni nem bolseviki trükk. Bár ők maguk is vörösök.

11 részes cikksorozatunk koncepciója: fordulóról-fordulóra a Big 4 _3_ mérkőzései közül a legérdekesebbet vesszük górcső alá. Külön öröm, hogy a 3 rangadó egyikével, a tavalyi arany- és ezüstérmes összecsapásával kezdődött a bajnokság.

I. GA_max_–GA_lim_

A Gamax hagyományosan két párral _Homonnay–Winkler, Lakatos–Nikolits_ áll fel, és még az is szentírásnak vehető, hogy mindentől függetlenül előbbiek a nyílt, utóbbiak a zárt teremben foglalnak helyet. Székeiket is ritkán cserélik. Mindkét pár a nálunk nagyjából standardnek nevezhető, modernizált dallasit játssza. Lakatosék kicsit talán konzervatívabban, hűen az ősi fészekhez. A modernistább Homonnayék multi 2 kárót és kapcsolt 2 nemes indulásokat alkalmaznak, míg csapattársaik hagyományos gyenge ketteseket három színben.

Ezen a mérkőzésen a Galim nem vetette be a „hol áldás, hol átok” reléprecíziós párját _Czímer–Szőts_, hanem ellenfelükhöz hasonlóan standardet alkalmazó négyest küldött a zöld asztalhoz. _Az alaprendszert illetően a Gellér–Szalka pár kicsit konzervatívabb, de gémszinten agresszívabb; Kemény–Gál inkább szlemcentrikus, miközben általában liberálisabb._

Így a mérkőzés alapvetően nem a nyelvek, hanem inkább a dialektusok csatájának ígérkezett.

Nézzük!

Az első, érdektelen leosztásban a Galim játszott jobb gémet, de a Gamax szerzett 2 pontot.

Mit mondjunk Kelet lapjával a 2. leosztásban az alábbi licitmenet után?



Két kérdésre kell válaszolnunk: akarunk-e gémet játszani, és ha igen, vállaljuk-e, hogy ez nem a 3 szan lesz. Érdekes módon az elsőt érezzük nehezebb döntésnek mansban _bellben egyértelműen gémre kell törni!_, míg azt elég nehéz elképzelni, hogy a 3 szan jobb gém legyen, mint az 5 káró: nagyjából az kell hozzá hogy a kőr ász-király és a két fekete ász közül három hiányozzék, miközben van 9 magas lapunk és stabil treff fogásunk. Ne feledjük, hogy ha partnerünknek van rövid színe, akkor az legnagyobb eséllyel a mi licitált, gyenge kőrünk lesz, és akkor tuti, hogy kárót kell játszani.
Így magam a 4 treff _splinter_ licitet választottam volna, ami erőnkről _mivel passzosok vagyunk_ sem fest torz képet.
Ha a partnerünknek hosszú és üres _vagy üres ászos_ treffje van, akkor még a szlem sem elképzelhetetlen.

  Queen: The Miracle

Pont ez történt _volna_ most, mivel ezek voltak a lapok:



A szlemet egyedül Koltai–Kovács _Elastron_ mondta be.

Az alábbi lapokból Kelet 1 pikk indulása után mi a javasolt folytatás?



Amennyiben Nyugat mondhat 3 kárót _invit_, akkor szerintem Kelet nem haboz sokat, amíg gémre emeli. A sztenderd 1 pikk–1 szan–2 kőr pároslicit után Nikolits 3 kárót mondott, amire Lakatos ötre emelt. Gál Péter megpróbálta eltitkolni hosszú színét, és az erőt kifejező, miniblöff 2 szanra voksolt.

  Lady Gaga: Poker face

Ez utóbbi felvétel, mint a teljes kiosztásból látható, hármat bukott, míg az olcsó színű gém a pikk szín kedvező eloszlása miatt simán teljesült, annak ellenére, hogy nem ült az adu impassz: +150, +400; újabb 11 Gamax-pont.

Néhány érdektelen leosztás után a Galim játékosok végképp azt hihették, csak egy Ga maradt a kettőből:

  Queen: Radio Ga Ga

Az első kérdés, hogy mit mondjon Észak passz–1 pikk után? Úgy véljük, pláne passzos partnerrel minden más, mint az 5 treff: csacskaság. A mi asztalunknál 6 kárót mondott erre bal oldali ellenfelem, amit nyilván megkontráztam volna a szokatlan kőr kezdésért. Ez volt a teljes kiosztás:



A Gamax–Galimon mindkét asztalon 6 kárót játszott Kelet kőr kezdésre. Mivel Nikolitsot Szalka _szerintem helyesen!_ megkontrázta, +1090–940=150: újabb 4 pont a címvédőnek.

A mi asztalunknál Harangozó László a 6 káróra bátran 6 kőrt _passzosként nyilván ígér treffet!_ licitált, így kontrázott 7 treff lett a felvétel, ami ellen a legidősebb élő Kelen nyilván nem kis_!_ káróval kezdett, így keresztbe lehetett lopni a partit: két bukás, csak –300.

Az Interface ellen 1090 pontot írtak, de még ezzel is leadott az Elastron, mivel a másik asztalon Kelet _Lightner-_kontrázott nagyszlemje ellen Dél pikkel kezdett: 1630.


A második félidő. Néhány, viszonylag érdektelen leosztás után:



Míg a nyílt teremben 1 káró_miért nem 2 szan standardben?!_–2 pikk után Gál Péter a nyílt teremben jó érzékkel 3 treffel kezdett, és mivel Winkler csak 3 pikket mondott, Kemény 4 treff ORKC-vel folytathatta, és a kedvező válasz után nem maradt papír a licitdobozban: 7 szan egyenlő, 2220.

A másik teremben Szalka 3 pikkjére után Nikolits kontrázott, és Gellér  4 pikkre emelte, hogy ne lehessen ászt kérdezni. Ez megnehezíti a nagyszlem bemondását, de Lakatos kontrája így is érthetetlen. Csak 1100, 15 Galim-imp.

  Christina Aguilera: Lady Marmalade

Körülbelül olyan gyakori a 93 000 négyzetkilométeren, hogy a Gamax két egymás utáni játszmában nagyot szív, mint hogy Amerikában ugyanaz a személy énekelje az NBA-döntő 6.  és 7. meccsén  is a himnuszt. Előző klipünk előadójának ez összejött. És a Galimnak is:



A zárt teremben Gellér–Szalka pároslicitben 4 pikkig jutott: +620. A nyíltban Homonnay 1 szan indulására Gál passzolt, Észak 2 kőr transzferjét Kemény megkontrázta. Ezek után felgyorsultak az események: 3 pikk–4 kőr–4 pikk–passz–passz után a Galim doyenje agresszíven 5 kőrt mondott, amit Winkler _kissé mohón_ megkontrázott. Szingli káró kezdése után _ász, majd lopatás; a felvevő nyilván nem a királyt tette a második ütésbe_ nem volt probléma: újabb gém, 850, 16 IMP a tavalyi ezüstérmesnek.
_Feltehetően fekete színű kezdés után is teljesít Nyugat, de a kontra biztossá tette a dolgot._

A Galim már azt hitte, minden a visszájára fordult. Winkler azonban megmutatta, hogy képességei még a csapások után is időtállóbbak, mint az örökzöldek:

  Bereményi-Cseh Tamás-Ando Drom: 10 év múlva.../Zöld az erdő



Kilenc asztalon Kelet játszott _gyenge kettes, vagy annak megfelelő licit után_ 4 pikket _Nyugat kezéből a felvétel buktathatatlan!_. Ebből nyolcan kőrrel kezdtek, de egyedül Winkler gondolta úgy, hogy ezután nagyobb esély kárót hívni, mint a látszólag kézreálló treffet! Mindenképpen kell a buktatáshoz Dél két olcsó színű ásza, és a treff csak akkor jó, ha a felvevőnek pontosan 6–3–1–3 az elosztása. Fordított minorokkal, vagy 2–2 elosztásnál a káró a jó, hiszen megütik mind a négy ütésüket. Ez a 12 pont azonban csak a vereség csökkentésére volt elég, a Galim fordított, 5 imppel, 16–14-re nyert.

A jövő heti viszontlátásig kellemes pihenést, bulizást kívánva az Olvasótól és a játékosoktól egy szép, és alig célzatos számmal búcsúzunk _1:05-nél tessék figyelni a szöveget!_.

Pál Utcai Fiúk: A bál