Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Fazakas Gergely, Gulyás Dániel, Zoller Róbert - 2024. november 15.

Csb 2024, 10. forduló

Még egy forduló van hátra a csapatbajnokságról, még mindig van lehetőségük javítani a csapatoknak, a legtöbb nagy kérdés ugyanis még nyitott a három osztályban. De haladjunk sorjában!

I/A
Hétfőn sort kerítettek a Visoft–Gamax csatára, ami szoros eredményt, és 8 pontos vendéggyőzelmet hozott, ezzel teljessé vált a tabella. Érdekes párosítások voltak az utolsó előtti, tizedik fordulóban az első osztályban, hiszen úgy hozta sors, hogy az első hat helyen álló együttes a második hatból kapott ellenfelet, így úgy vélhettük, majd a jobban állók mind győznek, és végre szétszakad a mezőny – nem így lett…

Egyértelműen a hét nyertese a tavalyi bajnok Angels, hozni tudta a nagy győzelmet a Libella ellen, míg a többi mérkőzés viszonylag szorosan alakult, ezzel kicsit elhúzott a mögöttük loholó hármastól Keményék csapata, és már az lenne a meglepetés, ha nem ők nyernék a bajnokságot.

Nézzük, hogyan alakultak a mérkőzések.

Lowel–Gamax 10,22–9,78 (+1)
A kiesés rémétől fenyegetett hazaiak az első félidőben domináltak szlem szinten: négy olyan felvételt teljesítettek a 6-os magasságon, amit az ellenfél nem vállalt be vagy elbukott, míg fordítva ez csak egyszer történt, így a félidőben simán vezettek, sőt, a második félidőben is írtak egy szlemszvinget (de volt egy kihúzott 7 pikk –1 is), de az utolsó két partiban sok IMP-t kerestek Dumbovichék, és lényegében döntetlenre mentették a találkozót. Ez az eredmény egyik csapatnak sem igazán jó: a Gamax lassan lemondhat a bajnoki címről, míg a Lowel maradt 11.

Galim–Eco 10,86–9,14 (+4)
Bár még mindig átlag alatt, de már a hatban van a nagy múltú hazai csapat, míg a vendégek szeretnének bennmaradni. A forgatókönyv az előző mérkőzéshez hasonlóan alakult: az esélytelenebb csapat végig vezetett, bár az első félidőt követően szinte döntetlen volt az állás, és 30 parti után még magabiztos előnye volt, azonban Gál Péterék 21-et írtak a végén, és ezzel kis győzelemmel zártak, így tartják hatodik helyüket, míg Dörnyeiék egyelőre az osztályozós 10. helyen várják az utolsó fordulót, de nem reménytelen a helyzet.

FÉSZEK–Szigethy 13,78–6,22 (+20)
A dobogóra hajtó hazaiak már nagyobb különbséggel is vezettek, de így is jelentős küölönbséggel győztek, és van esélyük érmet nyerni, míg a vendégek folytatták a menekülésakciót (bár nekik nem kedveztek a heti eredmények, hiszen a riválisok szinte mind jól szerepeltek), és egyelőre bennmaradók.

Gulyás–Feel the card 8,73–11,37 (–6)
Várható volt, hogy két nagyon rosszul sikerült meccs után javítanak Ormayék. Bár sok hibával játszottak, ebben mi sem maradtunk adósak. Így a vendégek ugyan nem nyugodhatnak meg, de könnyen összejöhet a bennmaradás, ami elmarad a tavalyi sikerektől, de jobb, mint kiesni. A szerző csapata ezúttal sem szerzett elég pontot ahhoz, hogy biztosan hatban maradjon, míg a dobogóról lemondhatott, de ha nagy katasztrófa nem történik az utolsó meccsen, összejön az országos döntő.

Libella–Angels 2,69–17,31 (–48)
Ahogy már említettük, a nap egyetlen igazán papírforma eredménye, a kevés leadott pont (16 IMP 32 partiban nagyon impozáns!) hozta a nagy győzelmet, és valószínűleg a bajnoki címet, míg a hazaiaknak a tavalyi bravúros eredmény után idén valószínűleg búcsúzniuk kell.

Visoft–SZTAKI 12,60–7,40 (+13)
Bódisék továbbra is álmodozhatnak a dobogóról, hiszen alig van néhány pont a második és a negyedik közt. Itt is az utolsó parti hozott pontokat az esélyesebb hazaiaknak, így a döntetlen közeli eredményből lett nagyobb simább siker. A vendégek a vereség ellenére hetedikek, de előttük 6 pontra a hatodik Galim, míg az osztályozós 10. Ecot nyolccal előzik, ezért valószínűleg a békés középmezőnyben végeznek.

Érdemes egy kis esélylatolgatást végezni az utolsó forduló párosításának ismeretében, persze ez csak tipp, és mint ilyen, nem is szokott találni persze.

Gamax–Feel the card
A meccsen az erősebb hazaiak várhatóan győznek ugyan, de nem olyan arányban, hogy ettől kiessenek a vendégek, azért érmet kapnak Dumbovichék.

Szigethy-Angels
A bajnok nem akar vereséggel első lenni, és legalább 9 pont kell is, hogy a saját kezükben legyen a sorsuk. Az aktuális formák alapján biztos vendég győzelem várható, de hogy bennmaradnak-e Mirkék, nagyon kétséges (tippünk: nem, de az osztályozó hely meglesz).

Eco–SZTAKI
Klasszikus kiesési rangadó, bár Hittmannék valószínűleg megkapaszkodnak (ez korábban nem volt biztos). A hazai csapatnak győznie kell, ha előzni akar, és ehhez meg is szerzi a szükséges pontokat. Tipp: Wettlék nyernek közepesen, és mindkét csapat a középmezőnyben végez.

Lowel–Visoft
Az I/B bajnoka idén sem fényeskedik, évek óta ingázik a két osztály közt. Több jó meccs mellett számos rossz is volt, és végül véleményünk szerint a dobogóért hajtó vendégek örülhetnek, a hazaiak kiesnek.

Galim–Libella
A legjobb hatban maradás érdekében minden követ megmozgatnak majd Talyigásék, míg a vendégeknek szinte csoda (és mindenekelőtt egy hatalmas győzelem) kellene a bennmaradáshoz. Úgy véljük, nagyon sima hazai győzelmet láthatunk majd, és mindenki marad a helyén: 6. és 12. pozícióban.

FÉSZEK–Gulyás
Nagy felsőházi rangadó, ahol már nincs nagy tét. A hazaiak éremre vágynak, de terveink szerint ebben megakadályozzuk őket, és miénk lesz az ötödik hely.

Lássunk pár érdekes partit keddről!

Sok felől hallom, hogy panasz van az osztó szoftverre, túl sok az izgalmas és szlem magasságú felvétel, vagy annak lehetősége. A statisztikák szerint az elosztások valószínűsége az esélyeknek megfelelő, tehát nincs miért aggódnunk. A több elosztásos, érdekes parti oka talán abban keresendő, hogy a partikat már nem kézzel osztják, mint évekkel ezelőtt, ott ugyanis (a keverés tökéletlensége miatt) sokkal gyakrabban voltak unalmas gémek és töredékek, mint annak esélye kellene legyen.

Ez a hét is sok szlemről szólt (említettük, hogy pl. a Lowel–Gamax meccsen csak az első félidőben öt partiban volt szving a 6-os magasságon, sőt, a második félidőben is volt még legalább két ilyen parti), és nyilván ezekből szemezgetünk elsősorban.

Ezzel a nagyszlemmel kezdődött minden.

Csepeli–Kovács megmutatta, hogyan kell ezt gyorsan, egyszerűen licitálni. Ha nem 4–3 a pikk, el kell találni a káró dámát, de ezt az első ütésben megoldották az ellenjátékosok, így lehetett teríteni.

A másik asztalon nem volt ennyire jó az összhang.

A limitált rendszerben meg lehetett gond nélkül emelni a treffet, és még szerencse, hogy nem 3 szan lett a felvétel, de még a 12 ütés vállalására sem volt esély, 14 IMP a Visoftnak.

Volt, ahol már ezt az akadályt sem sikerült megugrani.

Már a 2 pikk licit is kétséges, mikor emelünk, ha ötös támogatással nem? Amikor pedig kiderült a válaszoló hatos treffje, nem lett volna szabad benne maradni az adu nélküli gémben.

A másik végletet Szentandrási Gergely jelentette a másik asztalon.

Talán egyből ORKC-t mondani túlzás, ha már első körben nem tudtunk emelni sem – egy más lappal persze elképzelhető. Ennek ellenére már a kisszlem is szépen fizetett, 14-et írt az Eco.

Meglepően sok asztalon Kelet 3 treffet mondott, ami után többnyire megtalálták a szlemet. Tichy Eszter licitált a legplasztikusabban.

A splinter talán a legjobb ezzel a lappal: rövid kőr, nagy treff fit, innen majd tudni fogja a partner, mi a teendő.

A másik asztalon látszólag hasonlóan indult a licit, de mást jelentett a 3 kőr…

Egy saját ötlet, hogy néha nehéz tudni, a válaszoló 2 treffje hány kártyát ígér, ezért nem árt, ha jó lappal egyből emelünk, és a treff darabszámot meg tudjuk mutatni. Nos, a konvenciót nem rontottuk el – de a beteg meghalt… Péter nem tudta, hány kőröm van, így nem mert szlemre törni, talán kicsit pesszimistán (a 10 fekete kártyámról tudott), így leadtunk 11 pontot.

Néha nehéz féken tartani magunkat, ha hatalmas lapunk van.

Homonnay Géza bizonyára nem tudta elképzelni, hogy a 6 kőr három kicsit jelent, de ne feledjük, partnere nem tudta, hogy már megvan az adu (bár, ha szín választást kér, talán mondhatott volna 5 szant).

Pedig egyszer egy okos ember azt mondta: tudunk teljes életet élni akkor is, ha ellenvonalon sosem mondunk nagyszlemet… Ehhez képest a másik asztalon ez történt.

Ez a 7 pikk inkább ugrás a sötétbe, semmit sem tudunk a partnerről, igaz, a pikkje esélyesen négyes. Legalább a kőr dáma kéne, de az sem biztos, hogy elég...

Talán a leghevesebb ellenállásba a FÉSZEK párja ütközött.

Az 5 treff után már nagyon magasan van a licit, és Szücs Leó örült, hogy fitet talált, nem volt már helye nyomozni, az ő döntésével kicsit szimpatizálni tudunk.

A többiek 6 pikkben landoltak, igaz, kicsit meglepő volt, hogy Kelet nem mindenhol zárt ki treffel ezzel a csinos színnel, igaz, elég egyenletes volt a lap. Ha már hagytuk Délt 2 treffel indulni, talán a második menetben nem kéne 3 treffet mondani? Bár addigra már (ha kontroll válasz volt) a legfontosabb információkat kicserélték a támadóvonalon.

Végül pedig egy egyszerűnek látszó szlem…

A káró király indulás természetesnek tűnik, erre pedig könnyű teljesíteni, sok asztalon ez történt.
Ahol viszont treffel jöttek, senki sem ért haza.

Lakatos Péter a normálisra játszott, de sem a treff, sem a pikk nem volt barátságos, sőt, a káró is rosszul ült, így bukott. Nyílt lapokból teljesíthető csak a felvétel, a treffeket adurendőrként használva keresztbelopjuk a partit, és a végén káró végjátékkal érünk haza.

Volt azonban egy harmadik szín is, amivel jöhettek, ez pedig a kőr.

Kemény György megmutatta, hogy jobb minden esetre felkészülni, hiszen látszólag könnyen 13 ütésünk lehet, ha barátságosak a színek, de ha nem? A kőr elengedése biztosította a 12 fejütést (5 adu, 5 treff, két piros). Bizony volt, aki levette a szemét a labdáról, és a 100 százalékos teljesítést feladva lopta az első kőrt, így bukott – nem éri meg az nagyon biztosnak látszó szür, ha van esély a bukásra. Tanulságos parti.

A keddi utolsó fordulóval tehát lezárul az őszi budapesti csapatbajnokság, és még néhány fontos kérdés nyitott maradt, megtudjuk, kik szereznek érmet, kik jutnak az országos döntőbe, és kik esnek ki majd a legmagasabb osztályból. (GD)

I/B
Az utolsó előtti fordulóban sok minden tisztázódott. A Bosszorkány továbbra is veretlenül, 125 ponttal első, és csak jelentős botlás árán tudná átadni elsőségét a 114 ponttal második Izobau TSC-nek. Az Izobau TSC feljutására is nagyobb téteket lehet rakni, hiszen mögöttük 96 ponttal gyakorlatilag holtversenyben következik a Vici és a Budaörs 17. A Vici a Bosszorkány ellen, a Budaörs 17 az Izobau ellen próbálhat meg a másiknál több pontot szerezni. Illetve az osztályozós helybe még az Interface is beleszólhat: nekik 91 pontjuk van, és ha a másik két csapat alaposan felsül, ők viszont sokat szereznek a Durostone ellen, akkor lehetnek harmadikok. A forduló előtt jobbak voltak az esélyeik, de Riesz András és Szentes Szabolcs mindkét félidőben századra ugyanannyi, 30,27 IMP-t osztott ki nekik a zárt teremben, és ezzel a Blackout becsületét is megmentették.

Az alsó végen az Ernyő alatt véglegesen elbúcsúzott az I/B-től. A többiek még mind izgulhatnak, hiszen matematikailag még a vezető ELTE is kieshet, és az XY is felérhet a harmadik helyre.

A napot a szlemek befolyásolták – ezek a második félidőben torlódtak.

A 6 kőrt lehetett vállalni és csinálni, de mindenki leállt gémben. A legközelebb az Udvari–Varga páros állt a bemondáshoz. A 2 szan licit pontosan négyes mellékszínt vagy legalább hatos pikket ígért gémforsszal, és amikor kiderült az erős induló négyes kőrje is, treff és káró kulcslicitekkel biztatták egymást. Délnek azonban nem lett világos, hogy a kulcsfontosságú káró ász és király is a partnernél van, Észak meg az először legfeljebb inviterős lapot mutató partnertől nem várt a jó káró és a treff stopper mellett még pikk elsőmenet fogást is.

Észak–Dél hamar javíthatott: a 19-es partiban  a nagyszlem volt a tét. A 16 asztal többségében Dél gyenge 2-es pikkel zárt ki – ezúttal kizárólag partnerét. A kétvesztős lapot tartó Észak kínjában általában nem sokat kérdezett, hanem 6 treffre ugrott.

Öten vették fel a terített 7 treffet, mindenhol az erős lap kezdte a licitet.

Érdekes módon mind az öt asztalon a konzervatív struktúrát játszották: nemcsak ötös színnel nem zártak ki, de az abszolút forsz után ötös, két magasfigurás pikkjüket mutatták. Lévai Ferenc, Szőts Gábor és Molnár László hamar megkapták, amire szükségük volt: a 3 treffet a partner megemelte, tehát legalább egy lemenet már lesz a sikén pikk dacára, valahol a pirosokban egy kis rövidség is várható, legrosszabb esetben még a pikk lopimpassz is sikerülhet. Magyar Bernadettet és Keresztény Andreát a partner kicsit kínozta, de azért ők is bemondták, és 11 pontot kerestek.

Szlem a végére is maradt.

A 30-as partiban két pár mondott szlemet, úgy tűnik, némi szerencsével.

Biborka Dániel és Nagy Kartal ászkérdésekkel nem foglalkozott, csak egyszerűen Kelet nem hagyta szegény Nyugatot leállni, aki végül nem mert a tudottan 4–3 pikkben az ötös magasságon játszani, hanem inkább a 6 kárót választotta. Egy kőr lelopásával a piros színek szívélyes elosztásának köszönhetően otthon is voltak.

A Viadukt csapatából Vincze Ottó úgy gondolta, hogy külső szinglivel a válaszoló 1 pikkjét hármas támogatással is emelheti, Upor András viszont 4–4-es fitet gondolt.

Az utolsó partira is maradt izgalom. Hárman mondták be a 6 kárót.

A kulcs licit Szőts Gábor 3 treffje volt, melyre Kaderják Levente hármas pikkjét is be tudta mutatni. A 4 káró ORKC-re Levente lelkesedett és mutatta három ászát, és jöhetett a 6 káró. Molnár László hasonló licitje után nálunk 4 pikk volt a válasz, ami szintén buzdító volt a szlemet tekintve.

A többség ott került zavarba, hogy a riverz után a hármas káró támogatást és két külső ászt hogyan érzékeltessék kényszerítő licit formájában. Talán az a szokásosabb megállapodás, hogy a 2 szan licit jelenti az abszolút figyelemfelhívást, hogy vigyázz, a következő licited kipasszolhatom, jelentkezz teljes erővel. A saját szín ismétlése ötös, nem ígér és nem tagad erőt, míg minden más licit már gémforsz.

II. osztály
A másodosztály három hatosra bontva 16 leosztásos körmérkőzést játszik. Három meccs már lement, az utolsó nap két meccse dönt majd a végső helyezésekről. Mivel kiesni nincs hova, a legizgalmasabb a felsőház helyzete. A heti első fordulóban Els & Co elszenvedte első vereségét. Ha már lúd, legyen kövér, a Bazsarózsa ugyanis nullra verte a vezető csapatot, úgy, hogy egyik párjuk sem vethetett a másik szemére semmit, hiszen a cross-IMP utolsó két helyét foglalták el. A második meccsen teljes körbeverés alakult ki, így is Elsék 37 pontot tartalékoltak a második Nyárádiék és 42-t a harmadik Bazsarózsa előtt. A feljutásba azonban még mindenki beleszólhat, hiszen a rájátszásban mindenkinek van jelentős győzelme és komoly veresége is.

1. leosztás
Komoly IMP-forgalommal nyitott az osztály. A 2. és 3. asztalon például a következő történt.

Megegyezéstől függően 4 treff vagy 4 káró ORKC következik, Keletnek nem akaródzik a szlem, de van egy ásza, gyanítjuk is, hogy melyik. Kiderül, hogy nincs adu dámája, ez jó hír, mert máshol kell lennie a pontjainak. Ha mondjuk szingli a kőrje és hatos a treffje, meg is vagyunk, hiszen pikk vagy káró királlyal káró vesztőnk sincsen. Ha viszont dubló kőr királya van, a sikén kőrösnek kell indulnia, és ekkor is célba érünk bármelyik másik királlyal a nagyszlemben.

Most épp egyik sem működött, mínusz 1. (Volt ennél is rosszabb: néhányan az 5–5 treff helyett az 5–2-es kőr fitben láttak gémet, és még a kontra után is bizakodtak a teljesítésben.)

A másik asztalon a 6–4-t agresszívebben licitálták, a 3 kőr indulásra Kelet nem tudott belépni, de a szemközti 3 szan biztatóan hangzott. 12 ütés volt is benne, és máris 14 pont került a lapra.

Az 1-es asztalon Észak passzolt, Kelet 1 szannal indult, és Dél zárt ki 3 pikkel. Nyugat 4 treffet licitált, szándékai szerint Leaping Michaels formájában ígérve 5–5 kőrt és treffet és jó lapot. Észak tovább zárt 4 pikkel. Keletnek az 1 szanhoz képest pocsék lapja volt, 5 treffet licitált. Nyugat úgy vélte, az ellenvonalon lévő kevéske pont főleg pikkben lesz, úgyhogy ő is a bukós nagyszlemet választotta. De erről Robi minjárt részletesebben értekezik. (FG)

Keleten 1 szannal indultam. Nem tankönyvi kiosztás, de a dublókban lévő figurák szan játékban hasznosak lehetnek, színben nem annyira. Dél megadta a felhangot a meccsnek és 3 pikkel vetette be magát a küzdelembe.  Nyugat 4 treffet mondott és én vagy jó 1,5 percig töprengtem a másik oldalon, hogy ezt vajon minek szánta. Természetes 5(6)-s szín, netán treff ORKC vagy Leaping Michaels? Megállapodás hiányában végül úgy gondoltam, hogy maradok a 4 treff természetes volta mellett. Meg egyébként is, mi a csudát kell az embernek mondania, ha csak treffje van? Végiggondolva a szituációt, ORKC-nak játszani ezt a 4treffet a kétszínű kezek lehetősége miatt nem szerencsés. Lehet, hogy ezzel elkötelezzük magunkat egy 5–2-es fit mellett, míg a másik színben akár 9 lapos színtalálkozásunk is lehet. Elég vacak lapom volt, így 5 treffet mondtam. Fiatal csapattársam – csapatkapitányunk orákulumi pozíciójára törve (bocsi, Csárli!) – 7 treffet mondott. Nyugat lapját nézve mind a treffnek, mind a kőrnek működnie kell a nagyszlemben. Ennek pontos kiderítésére már nem nagyon van esély az 5-ös magasságon, de talán kísérletezhettünk volna egy kulcslicittel, hogyan reagál rá a másik.
Rajtunk kívül még ketten mondtak nagyszlemet és ha bármelyiküknél Észak 2 kőrrel indult, úgy Kelet 3 treff közbeszólását követően nehéz Nyugatot lebeszélni a nagyszlemről. Inkább lesz a közbeszólónál rövid kőr, mintsem nem.

4. leosztás

Észak nem volt félős a 4-es színével a 2-tes magasságon licitálni (nem tartott attól, hogy Dél esetleg elpasszolja akár a dublóval is?). Keleten a kontrám ötös színt ígért a nem licitált színben némi toleranciával a közbeszóló színében. Dél 2 káró felvétele ellen Nyugat nagyon intelligens volt az indítókijátszáskor, a vészcsengő jelzést alkalmazta: elindult a királlyal. Mivel ász-királyból megállapodásunk szerint az ásszal indulunk, ezért ez szokatlan indulásnak minősül. Így akarta felhívni a figyelmemet arra, hogy a kőrje rövid. A második hívásban a kőr nyolcast hívta, én meg „nem hallottam meg” a vészcsengőt. Az asztal kicsit tett én meg tízest. Innen nem volt megállás: a felvevő ütött a kőr dámával és a treff ász-király és 5 káró ütéssel teljesített. Ha mindent jól csinálunk, a felvétel akár kettőt is bukhatott volna (3 pikk, a kőr ász és 3 kőr lopás), de ha a kőr lopást megtalálom, egyet biztosan bukik.

16. leosztás

A zárt teremben zátonyra futott a licit. Nyugat passza után Észak a régi stílust követve 1 káróval nyitott, mondván, legközelebb majd be tudja mutatni a treffjét is. Ez így is történt, az 1 pikkre 2 treffet tudott mondani. A bajok a 2 kőr negyedik szín után kezdődtek. Északnak nem volt invitfogadása, nem volt kőr fogása és nem volt 3-as pikkje sem, így jobb híján 3 treffet mondott. Dél azt gondolta, hogy Északnak 5–5-je van a minorokban, így egy idő után nagyszlemet mondott káróban. Ennek nem volt esélye.

Az, hogy az adott szituációban a 3 treff ígér-e 5-s treffet vagy sem, független attól, hogy a 2 kőr negyedik színt gémforsznak játszák vagy legalább invitnek. Se kőr fogás, se 3-as pikk, se 4-es kőr esetén gyenge lappal ugyanis nincs nagyon hova menekülni. Én úgy tanultam, hogy ebben a szituációban a 3 káró kényszerít (és nem ígér 6-s kárót) és a 3 treff nem kényszerít (és nem ígér 5-s treffet). Az elv, ami alapján meg lehet jegyezni, mi kényszerít és mi nem, a belső riverz: jó lappal káró-treff-káró (ez a belső riverz) sorrendet licitálunk, rossz lappal pedig káró-treff-treffet. 6 káró + 4 treffel hasonló az elv: jó lappal káró-treff-káró sorrendet licitálunk, rosszal pedig káró-káró-treffet.

Ha az 1 treff indulást választjuk 5 treff + 4 káróval, akkor az 1M válaszra két dolgot tehet az ember: megismétli a treffet (ezzel egy kicsit lódítunk, mert nem 6-s a színünk), vagy 1 szant mondunk. Akik az 1 szan után 2 way checkbacket játszanak, gémforsz lappal ki tudják kérdezni az induló elosztását, így az 5–4 minor nem marad rejtve.

22. leosztás

Ezt a partit Kelen Csárli mesélte. Dél kétszínű kezet licitált, lehetett tudni, hogy treffje és kőrje van. Nyugat licitje kicsit ambíciózus, de most Keletnek lapja volt hozzá.

Dél a treff királlyal indult, amit az asztal ásza vitt. A felvevő kárót hívott, amibe Észak elrobogott az ásszal, és visszahívta a színt. Mindenki adott. A felvevő számára innentől többé-kevésbé nyitott könyv volt a parti. Ha Dél 5–5–2–1 elosztással született, akkor pontosan 1 aduja van, és Északnál lesz a maradék kint lévő káró. Kelet lehívott a kezéből egy magas adut, majd a kőr királlyal jött. Dél ütött és nem volt jó hívása. Kőr hívásra lop az asztali adu kilences és a káró bubi lehívását követően jön egy treff kézben lopva. Kőr lopás az asztali adu dámával, majd újabb treff. A felvőnek ezzel lesz 3 adu ütése, 2 káró ütése, a treff ász, 2 kőr lopás az asztalon és 2 treff lopás a kézben, összesen pont 10 ütés.
Ha Dél a kőr ász után treffel folytatja, nagyjából ebben a sorrendben megy a felvevőjáték azzal a különbséggel, hogy több treff nem lévén, a felvevő utoljára az asztalról kárót fog hívni.

Tessék elgondolkodni, vajon teljesíthető-e a gém, ha Észak a káró ásszal ütve a kőr tízest hívja és bármi történjék is (ha rátesszük a királyt, ha nem), újabb kőr hívás jön. (ZR)