A hetedik forduló az első osztályban ugyan kicsit hiányosan, de lezajlott a héten. Egy mérkőzés betegség miatt elmaradt, míg egy másikat korábban lejátszottak, így a partiknál kevesebbet tudunk összehasonlítani ezúttal. A két hete lejátszott FÉSZEK–Bosszorkány akkor az első és a második küzdelme volt, mára már csak a vendégek maradtak a dobogón, gyorsan változik a helyzet. Az I/B-ben pedig nagy izgalmak közepette vált szét a mezőny alsó- és felsőházra.
I/A
A Galim nagy rangadót nyert az Angels ellen, míg csapatunk, a Gulyás megint királycsináló lett: a múlt héten Keményéket, ezúttal a Gamaxot lőttük fel vezető pozícióba, míg mi a középmezőnyből az alsó zónába kerültünk.
Az Ecosoft megkezdte immár hagyományos visszakapaszkodását: egymás után két fontos meccset nyert meg, és máris két helyet javított.
Élre állt nagy győzelmével a Gamax, továbbra is második az I/B bajnok Bosszorkány, az Angels vereségével már csak harmadik. A kiesőzónában még szorosabb a helyzet az Ecosoft nagy győzelmével, hiszen reménytelen utolsókból máris osztályozós helyen állnak, míg a Gulyásnak hátrafelé kell lassan tekintgetnie – nem erre számítottunk a szezon elején.
Lássuk a részletes mérkőzéseredményeket, és pár izgalmas partit is megvizsgálunk.
Feel the Card–Ecosoft (–42) 3,32–16,68
Kelenék újabb vereségükkel már kiesést jelentő pozícióba kerültek, de persze ők is olyanok, hogy bármikor megrázhatják magukat, míg Bozzaiék egy jó helyettessel, Konkoly Csabával nagy és fontos győzelmet arattak, és már csak 4 pontra van a biztos bennmaradó 9. pozíció.
SZTAKI–Vici elmaradt. Amennyiben a vendégek nyernek a pótláson, a dobogóra is felléphetnek!
Galim–Angels (+23) 13,78–5,32
Egy partira már nem maradt idő, így megint kevesebb pontot osztottak szét 20-nál, mindkét csapat 3 IMP büntetést kapott. A hazaiak két fontos játékosa is hiányzott az elmúlt hetekben, de visszatért Marjai Péter és Zábrádi Benjámin is, és máris szép győzelmet arattak, míg a vendégek az élen fordultak erre a fordulóra, a vezetésük kérészéletűnek bizonyult, de még így is harmadikok.
Visoft–Tatabánya-Izobau (+16) 13,12–6,88
Bódisék nyertek, így szinte pont átlagon állnak, és valószínűleg hetedik helyen fordulnak (az elmaradt meccs eredményétől függően). A vidéki csapat újabb vereségével már utolsó, de 9 pontra van a bennmaradó hely, tehát leszakadásról nincs szó.
Gamax–Gulyás (+47) 17,21–2,79
Dumbovichék ezúttal is kitettek magukért Winkler Gábor hiányában is, és élre álltak, míg mi túl sok hibát vétettünk, így már kezdhetünk izzadni – igaz, a legnehezebb meccseken túlvagyunk, innen (reméljük) felfelé vezet az út. A sokszoros bajnok könnyen nyerhet is már, de messze még a vége, 4 forduló sok. Jövő héten Gamax–Angels szuperrangadót rendeznek, sok mindenre fény derülhet a bajnoki címmel kapcsolatban.
Bosszorkány–FÉSZEK (+13) 12,60–7,40
Az előrehozott meccset Magyar Ádámék nyerték, és továbbra is dobogósok, míg a szezont jól kezdő Bárczyék már csak ötödikek. Jövő héten újabb fontos mérkőzést játszanak, hiszen a Gulyás ellen kellene kapaszkodniuk – nekik az élmezőnyben maradás, nekünk a bennmaradó pozíció a tét.
Lássuk, milyen izgalmakat tartogatott néhány parti ezen a héten – illetve egy érdekes leosztást az előrehozott rangadóról is mutatunk.
Szücs Leó optimistán nem ment ki 2 treffbe, ami terített, viszont az 1 szan ellen nem könnyű a helyes ellenjáték. Hoffmannék azonban nem hibáztak: helyesen az AT92-ből, tudva, hogy a felvevőnél valószínűleg hosszúság van, a kettessel indult Dél, míg Magyar Ádám, ismerve partnere legalább hármas kőrjét, a tankönyvi kőr bubival folytatta, bekerítve a felvevő dámáját, így mindkét piros színt fel tudták göngyölíteni. Érdemes végig klikkelni a hívásokat, a pontos ellenjáték 2 bukást és 11 pontot hozott, miután odaát a passzívabb treff bubi indulásra teljesült az 1 szan, igaz, kontra nélkül.
Kedden történt: egyedül Marjai Péter teljesítette ezt a 3 szant pikk indulásra.
Pedig látszólag nem nehéz: az ember lehívja a magas treffjeit, miután megütötte a harmadik pikket, figyeli Kelet dobásait. Ha pikket dob, már magasítható a kőr ütés, ha pedig két kárótól válik meg (mint esetünkben), akkor a káró kilences lesz (stílszerűen) a kilencedik ütés. (Persze abban a játékban is van ráció, hogy a 2 kőröshöz feltételezzük a kőr ászt, és abban bízunk, hogy nem tud ütésbe kerülni a hosszú pikkes.)
Két helyen nem pikkel indultak, itt persze teljesített a felvevő, illetve egy esélytelen 5 treff is került a lőlapra (egy jól sikerült kizáró emelés után Észak jobb esélyt látott ebben, mint kiderült, tévesen). A többi asztalon a pikk ötös kezdésre már teljesíteni lehetett volna – főleg, ha a felvevő megfejti a pikk helyzetet, hiszen Nyugatnak nyilván Q105 volt a kezdeti felszerelése, így a második menetet ütve blokkolt volna a szín (ugyanekkor Nyugat is teheti talán másodikra a dámát, bár ez kevésbé nyilvánvaló).
Csak három asztalon mondtak szlemet ebből a partiból.
Bozzai Bence inkább egyenletes szleminvitet adott a szingli treff királlyal, és persze így partnere nagyobb kedvet kapott, és be is mondta a terített 6 pikket.
Hasonlóan licitált Szappanos–Kovács is.
Több asztalon Nyugat egyszerűen magastranszfert adott, ami talán alulértékelése a lapnak, így maradt ki a jó felvétel. (GD)
I/B
A selejtező kör utolsó játéknapja majdnem minden asztalon izgalmakat jelentett. Az A csoportban két ki-ki meccset is rendeztek, a Balásy–Libella és a Vida–Lowell találkozón is elképzelhető volt, hogy csak az egyik csapatnak osztanak felsőházi lapot, míg Veszprém nagy győzelem esetén a No Trump ellen a matek alapján még feljuthatott volna. Végül szoros eredmények születtek, néhol a várakozásokkal ellentétes előjellel, és a Vida, valamint a Veszprém maradt le a felsőházról.
A B csoportban csak a Szigethy (már bejutott) és az RR (biztosan nem jut be) játszhatott nyugodtan, a többi meccsen sokféle forgatókönyv elképzelhető volt. Az Els ha nagy zakót kap a Szigethytől, ki is eshetett volna – ehhez képest 33 ponttal húzkodták az oroszlán bajszát a félidőben, és végén békés pontosztozkodással fejezték be a küzdelmeket. Az ELTE–Vörös Meteor meccsen az elölállók nagy győzelemmel bejuthattak – egy kis győzelem összejött, így a Vörös Meteor maradt 3., az ELTE meg várhatott a másik két eredmény alakulásában. Az Igazi Durostone ugyan legyőzte a Bazsarózsát, de csak 15 pontot szerzett, és egy ponttal az ELTE mögé szorult. Az utolsó asztalon a Blackoutnaknak maximális közeli győzelem kellett a feljutáshoz – és ez a 95 IMP-s különbséggel össze is jött nekik. Érdekesség, hogy a Vörös Meteor és a Blackout is 2 győzelemmel és 5 vereséggel került a felsőházba.
A 7-es parti a liciten múlott. A 16-ból 11 asztal megtalálta a jó 3 szant – de az utak eltérőek voltak. Székelyhidi Tamás például három passz után a negyedik helyen Gambling 3 szannal indult – a passzos partnerrel szemben bizonyára némi külső erőt is igényelt.
Érsek Laura az ellenfél 1 treff indulása után keményen vetette magát a küzdelembe, és a két szinglivel is maga jelentett 3 szant, a szingli dámát is fogásnak ajánlva az indulás színében. Hasonlóan licitált Selmeci Dávid is.
Vidáék pároslicittel szaladtak a feladatnak, és a 1 káró–1 kőr után a védett pikk királlyal Vida Misi ugrott a gémbe – a szingli treff dáma itt sem jelentett életbiztosítást.
Persze az 5 kárót is be lehetett tömni – ahol Dél nem a kőr ásszal indult, hogy körül nézzen, ott Észak nem láthatta mindhárom ászt a buktatásért, és máris megtörténhetett a baj.
A 25-ös partiban sem a lejátszás okozott gondokat. Az első aduzás után lehetett 13 ütést jelenteni, de csak Pölöskei András és Székelyhidi Tamás írhatott be teljesített nagyszlemet. A treffre alapozott abszolút forsz két vesztő körüli lapot ígérhetett, de Pölöskei András nem tudott kérdezni. Talán Kelet kinyomozhatta volna a hiányzó ászt és a pikk irályt is, de a válaszoló hirtelen 6 treffre ugrása meghozta a nagy lapos bátorságát – a káró ászon kívül valami jó kis kőr, vagy egy kis segítség elég lehetett a 13 ütéshez.
A szlem ellen Észak–Délnek jó mentése volt. Horváth Attila a 4-es, majd a 6-os magasságon is küzdött, és kérdés, hogy Budai Lászlónak van-e egy bátorító passzra a nagyszlem felé menetben. A partnerről a 3-as magasságú közbeszólás miatt sok minden nem derült ki, csak hogy nem minimális, mert nem kontrázott – mindenesetre a bellista nagyszlem helyett a 800 jó írásnak bizonyult.
Sok Kelet nem indult abszolút forsszal, és ilyenkor Nyugat nehezen képzelte el, hogy két figurája elég a szlemhez. Az ellenfelek 3 vagy inkább 4 kárója után Kelet 5 treffje ennyi lapot sehol nem ígért, inkább úgy tűnt, hogy az ellenfél aktív védekezése után valamennyi erőt már a partnernél is belekalkulált a partner a licitbe. Kalmár Zoltán még tett egy kétségbeesett lépést, mert a 4 káróra infókontrát adott előbb, majd utána mondott csak 5 treffet – de a nem összeszokott partnernek ennyi biztatás nem volt elég.
A felsőházban így a szokásos tumultus alakult ki. A Szigethy egy meccsnyi előnnyel vezet a középmezőny előtt, a nagy hajrával bejutó Blackout peidg nagyon kevés pontot hozott a bejutóktól, de a többiek, sorrendben az Interface, Balásy, Els, Libella, Vörös Metor és Lowel pár ponton belül lihegnek egymáson, számukra az izgalmak nagy része még hátravan. (FG)
II. osztály
A hét (és a jövő hét) legfontosabb eseménye a forgató asztalon történik, hiszen a vezető hármasból az Artemix és az Ernyő alatt rangadót játszik. Sorsdöntőnek ígérkezik ez az összecsapás, mivel az ernyősök 50 pont körüli előnyt szereztek a lejátszott első félidőben, és ezzel a Tatabánya mögött biztos másodikok, míg az Artemixnek inkább az osztályozós hely látszik elérhetőnek. A hétfői nap első félidejében sok minden nem történt, maximum 10 IMP-s páros szkórok alakultak ki – és mivel ez megint csak 6 asztal eredménye, ez még furcsább.
A 26-os partiban kőr játékban 3 pár ütött 9-et, 3 csinálta a meg a kőr gémet.
Általában a lapszám (harmadik/legkisebb) pikk négyes volt az indulás, és lehetett játéktervet csinálni. Két pikk lelopása össze fog jönni, jó lenne nem rövidülni és csak egy adut kiadni. Talán a legjobb ötlet bízni abban, hogy nincs treff lopás vagy adu ütésből lopnak, és kidolgozni a treff ütéseket – hátha nem kell mindkét pikket lelopni.
Ha folytatják a pikket, mi is a lopás mellett döntöttünk volna, ha pedig adu a hívás, talán hagyhatunk magunknak esélyt egy későbbi impasszra, hiszen a negyedik treffhez megmaradhatott a tempónk. Amikor Dél üti a treffet, egy pikket azért lopnunk kell, és most már muszáj az impasszt próbálnunk. Ha ellenben a kőr ász- király a levegőt üti, megpróbálhatnánk Észak mögött elszökni két kis aduval. Ez akkor lesz érdekes, ha az első treff hívásba mindkét ellenfél lazsált. A káró ász király után egy kárót fellopunk, és az ellenfelekre bízzuk a többit – ha Északnak nem volt harmadik kárója, akkor is csak a treff ütés feláldozásával menekülhetne meg az adu tízese. (FG)