Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2023. február 15.

Csak egy maradhat – Magyar Kupa 2023 2. játékhét

A második, középső játéknapjával folytatódott a Magyar Kupa budapesti selejtezője. Ezúttal már mindenki asztalhoz ült, és bizony néhány kisebb-nagyobb meglepetés is született. Három fordulón vagyunk túl, de még van hátra kettő, ahol a legnagyobb rangadókat játsszák majd, hiszen (többnyire) a csoportok elsője fog majd a másodikkal és a harmadikkal játszani az utolsó napon – legalábbis az előzetes kiemelés szerint.

Nézzük, hogyan állnak a csoportok!

Hétfő
Ottlik-csoport
A csoport első kiemeltje azaz a Feel the Beat reaktiválta az amúgy a válogatottban rendszerint brillírozó, de a hétközi bajnokságokban általában nem játszó Hegedüs Gált (bár idén kivételt tett lányával az MP-bajnokságban), mivel Balásy Zsolt pénzügyi szakember és médiasztár ezúttal nem tudott asztalhoz ülni. Nos, a Marjai testvérek együttese (de rég láttuk őket egy csapatban!) továbbra is érzi a ritmust és magabiztosan vezet három sima győzelem után.
Ha már rokoni szálak: ebben a csoportban szerepel a Balásy csapat is, ők, illetve Nyárádiék is a sportunkon belüli folytonosságot remekül jelzik.

Még mindig nem került sor a Balásy–ZEN meccsre, ezért még biztosat nehéz mondani, de várhatóan a fent említett négy csapat jut majd tovább.

Widder-csoport
A FÉSZEK és a Kartal is nyeregetett, bár utóbbiak mindössze egypontos győzelme talán figyelmeztető jel lehet, az Okoskák továbbra is remekül tartják magukat, exelnökünk, Nádasi Tibor együttese eddig minden meccsén egy számjegyű különbséggel végzett. Itt mintha megcsúszott volna az irányított sorsolás, jövő héten ugyanis még a FÉSZEK-kel harcolnak majd, valamint a hatodik kalapos U16-tal, de a harmadik hely elérhető számukra a csoportban, megelőzve a Cyant.

Lássuk, milyen partikat játszottak a hétfői játéknapon. Két, kevesek által bemondott szlemet hoztam ezúttal.

2. leosztás

Kelet–Nyugatnak sok pontja, és fitje is van, ezért váratlan, hogy a 10 asztalból csak 4 mondott 6 pikket. Ennek egyik oda lehet, hogy az alapos megbeszélés sem mindig terjed ki arra, mit kell csinálni, ha külső sikénünk van? Pláne nehéz, ha mindkét kézben van egy… Ezúttal ez volt a helyzet, egy Észak két ászával reménykedve kontrázott – ehhez képest egyik ütés sem járt neki! Végül a káró ászt biztosabb volt kiadni, így „megúszta” –1210-zel az optimista ellenfél.

15. leosztás

A második parti szintén az első játékrészben került a kezekbe.

Ezúttal nem csak sok pont, de nagy fit is volt, így 12 ütést mindenki bevállalt, de egyedül a Kovács András–Berkes Márton pár találta meg a jó esélyű 7 treffet. A többség a 12 fejütéses 6 szant, esetleg 6 treffet mondott, pedig a pikk magasítása jó esélyt ad a 13 ütés megszerzésére. Talán a kevés átmenet, valamint a treff középlapok hiánya volt ijesztő (magasan sem nagyon tudunk pikket lopni, mert hiányzik pl. a treff tízes).

Kedd
Zánkay-csoport
A Gamax 2 megint nyert, kétszer is, de nem kiütéssel. Ennek ellenére vezetnek, mivel a többi meccsen több váratlan eredmény is született. Az első osztályú Szigethy például egy 12 pontos győzelem mellett egy újabb 2 pontos vereségbe futott bele (múlt héten is kikaptak már így), ezzel pedig jelenleg ötödikek csak, azaz nincsenek továbbjutó helyen! Az MTK-Catherina a múlt heti nagy Gamax 2 elleni vereségen gyorsan túltette magát, hiszen nem csak a Szigethyt, de a múlt héten nagyot nyerő Durostone-t is legyőzte, és jelenleg negyedik. Utóbbiak két vereségük dacára még másodikak, harmadik pedig a talányos UXXI O1009 (még egy segítség: az 1009-et át kell írni rómaira, és minden világos lesz), akik az utolsó Blackout elleni kis győzelmükkel épp harmadikok, de itt még bármi lehet az utolsó napon.

Kaufmann-csoport
Az első kiemelt Visoft kétszer nyert, igaz, a friss első osztályú Libella (gratulálunk az osztályozón aratott győzelemhez!) elleni 3 pont nem hozott sok pontot. Gulipánék váratlanul sima veresége a Grant Thornton ellen jól megkavarta a csoportot, csakúgy, mint az Első István Libella elleni sima győzelme. A Visoft ellen nem fogadnánk, de nagyon szoros a tabella az első négy helyen. Tippünk: 1. Visoft, 2. Gulipán, 3. Libella, 4. Grant Thornton.

Keleti-csoport
Saját csapatom, azaz a Gulyás további két győzelmet könyvelhetett el, de a vezetést át kellett adnunk a P-T-nek, akik még nálunk is nagyobb arányú győzelmeket arattak. Az első meccsünk a Hazai ellen igencsak nyögvenyelősre sikerült, de jó hajrával végül 21 pontos győzelmet arattunk, míg a Viadukt ezúttal vágányzár miatt alig kapott pontot ellenünk. A csoport így három részre szakadt: a két 50+-os csapat biztosan az első kettő lesz, 30 körül áll a Viadukt és az Old Boys, míg Hazai Tamásék és hasnyálmirigyes fiatalok elég reménytelen helyzetben várják az utolsó napot, ahol az első hely sorsa feltehetően a Gulyás–P-T csoportrangadón dől majd el, reményeink szerint a javunkra.

Kovács-csoport
A Gamax 1 kétszer nyert, de Winklerék nem lehetnek büszkék a 6, illetve 8 pontos győzelmükre, amivel épp hogy vezetnek, aminek az oka, hogy a többi meccsen is elég hektikusan alakult minden. Jelenleg az első és az ötödik között mindössze 10 VP van, szóval még bárki kieshet vagy bejuthat. Amennyiben az első kiemelt alaposan helyben hagyja az ELTE-t és a Tatabányát is, utóbbiak bajba is kerülhetnek akár, amivel a Lapszámosok vagy az Ernyő Alatt járhat jól. Tippünk szerint azonban az Ernyő Alatt búcsúzik, és a sorrend nem változik.

Cohen-csoport
A Galim óriási meglepetésre 3 ponttal kikapott az ötödik kalapos PTG-től, Bárányék pedig ezzel a győzelemmel akár el is érhetik a továbbjutást. Szoros csatát hozott az Interface–SZTAKI I/B-s rangadó, előbbi győzelmével, így ők ketten előzik egyelőre Gál Péteréket, de nem lennék meglepve, ha végül mégis a budapesti csb-n ezüstös csapat vinné a csoportot, miután legyőzi az előtte állókat. A PTG még kimarad, majd játszik a Tavirózsával a negyedik helyért, tehát saját kezükben van a sorsuk.

Darvas-csoport
A frissen kiesett Lowel megmutatja, hogy tudnak ők jobban is kártyázni, hiszen két újabb nagy győzelemmel simán vezetik a csoportot, 17 pont az előnyük az első osztályú és első kiemelt Budaörs 17 előtt, igaz, még játszanak egymás ellen az utolsó héten. Az RR megnyerte elmaradt meccsét, és bár kikapott 18-cal Kerekes Zsuzsáéktól, nagy meglepetést okozva 15-tel verte a Budaörsöt, így továbbjutása biztosnak tűnik, hiszen az utolsó „nem u26w” ellen játszanak még, és kimaradók is lesznek, így akár a második helyre is odaérhetnek! Tippünk a főágra jutásra: 1. Lowel, 2. RR, 3. Budaörs 17, 4. Diamond Dogs.

Nézzünk pár érdekes partit keddről.

Itt is voltak érdekes szlemek, például hibásan szlemet mondott mindkét asztal, ahol lehívható két treff – nálunk treffel indultak és elbuktuk, társaink nem azzal, így meglett, –17. Igaz, a második félidőben elrontott szlemlicittel kerestünk 13-at, mert meglett egy rossz esélyű nagyszlem. De ezúttal nézzünk alacsonyabb felvételeket.

20. leosztás

Igaz, ebben a partiban is ketten szlemet mondtak és csináltak, és többen ütöttek többet is tíznél, azonban megmutatom, hogyan lehetett a 4 kőrt viszonylag normális játékkal elbukni.

6–4 elosztásommal nyugodtan adtam információs kontrát, ha a partner treffet mond, én majd említem a kárómat, ez nálunk nem ígér többleterőt.

A pikk királyt vitte az ász, a második kőrt szintén, amibe kárót kértem. Jött a káró bubi, ász. A felvevő persze ha most kiaduzik, és felülről hívja a treffet, elvisz mindent, de hát hallotta az információs kontrát, nem biztos, hogy 2–2 lesz a treff. Aduzás után lehet kiadni egy treffet is, hiszen a dáma biztosan elöl van. Ő azonban azonnal a treff bubit hívta, a dámát vitte az ász. Pikk lopással kézbe, újabb treff, impassz a tízes ellen, mi baj lehet? Ha ellopják, és lehívnak egy kárót, már magas minden. Kiütött a tízes, újabb káró, két menetben… Ezt muszáj lopni az asztalon, és már csak treffek maradtak lenn, amit elvitt a kint lévő egyetlen adu.

27. leosztás

Kicsit szokatlan elosztás a gyenge 2-es káróhoz, de mansban ne legyen válogatós az ember. A 2 szan kőrt ígért, amire a 3 treff természetes jellegű, nincs fit. Erre persze 3 kárót vállaltam, úgy sem szerettem volna, ha pikket licitálnak. Puff neki, az ellenfél nem félős!

Már majdnem előhúztam egy magas kárót indulásként, aztán eszembe jutott: ha partnernek nincs támogatása, lehet, hogy maximum egy kőrje van! Így a kőr ásszal indulva háromszor tudtam lopatni (az utolsót a pikk királlyal lopva elé), így kettőt bukott ez a remek felvétel. Csapattársaink hagyták a 2 kőrt, de kettőt buktattak benne, így 5 pontot kerestünk is. A többség kőrt játszott, és bukott el a vonalunkon, míg a mi 3 kárónk sem teljesíthető a legjobb ellenjátékra.

29. leosztás

Czímer Csaba küldött egy partit keddről.

Licitmagyarázat:
1 treff: precíziós
2 káró:  5+ treff, nem egyenletes, nincs négyes nemes, 8–10 (nem passzostól 8–12)
2 kőr: relé
2 pikk: egyszínű, 6+ treff (jó 10-zel már elindult volna hatos színnel)
2 szan: relé
3 káró: 0–1 káró

További elosztáskérdés nincs, az opciók, hogy leállunk gémben, vagy adut választunk és abban ORKC-t kérdezünk, vagy lehet szanban invitálni. Hogyan tovább?

Ha önálló treff van a válaszolónál, akkor 6 treffet vagy 6 szant kéne játszani, ha AQJTxx vagy AQJ9xx, külső lemenet nélkül, akkor inkább 6 treffet. Ha valami béna treff, akkor meg nem is treffet, így treffben ászt kérdezni veszélyes, mert a bubi és a tízes nem tud kiderülni az ászkérdésből.

Szalka Tamás Nyugaton megtalálta a jó licitet, 5 szant mondott.: válassz szlemet!

Most jöttem én: elég jó a treffem a 6 treffhez? Nem valószínű, mert szinte biztosan szinglije van, kettővel valószínűleg azt választotta volna adunak. Mondjak 6 kárót? Elég ehhez a szingli kicsi, vagy inkább figurának kéne lennie? Mondjuk magasfigurával, minor hosszúval rendszerszerűen letagadjuk a szinglit, így arra nem nagyon lehet kíváncsi. Esetleg a bubira vagy a tízesre? Végül 6 kőrt mondtam mondván, hogy azt még ki lehet igazítani pikkre.

A 6 kőr, ha nem az asztal tudott hatos színével jönnek, akkor 80 százalék körüli, ha azzal, és folytatják a treffet, akkor kb. 35 százalék. A treff ász-király a hatos treff mögött ült. Kell vele kontrázni? A 6 szant tutira, a 6 kőrt erre a licitmenetre talán nem. Észak káróval jött.

A freki is elég változatos, érdekes, hogy legalább hárman elindultak bellben harmadik helyen – sztenderd – 1 treffel. Meg hogy a 32 ponttal a mezőny nagyja megállt gémben, kontrollválaszt játszva akár még tudatosan jó is lehet.

12. leosztás

Zábrádi Gergelytől is befutott egy parti.

Mivel nem beszéltük meg az 1-es magasságú közbeszólás stílusát, rögtön 3 szant mondtam Délen, mondván valamije csak lesz ifjú partneremnek bellben mans ellen.

Nyugat a káró hetessel indult, amit kézben ütöttem a tízessel. Nem volt valami rózsás a helyzet, könnyen kidolgozható ütésem a két magas kőrön kívül csak még 1-1 pikk és káró volt, de az látszott, hogy a pontok nagy része Nyugaton lesz és neki hamar kényelmetlen lesz bármit hívni. Ezért a pikk dámával folytattam, amit, ahogy várható volt, ütni hagytak. A 3. ütésben kis treffet hívtam a bubi felé, mondván ha Nyugaton van az ász és a dáma is, akkor Nyugatnak ütni kell és már treffet sem hívhat, különben megvan a lemenetem a pikkekhez. Nyugat hosszas gondolkozás után valóban beszaladt a treff dámával és a kőr dámára váltott. Ezt kézben ütöttem az ásszal, majd a treff király következett: Nyugat a tízest tette (jó hír: már 8 ütésünk van!), Kelet pedig kihagyta. A treff kilencest hívtam, amibe Nyugat pikket dobott, Kelet pedig ütött, majd meghívta a kárót. Beszaladtam a királlyal, Nyugat pedig ismét gondolkodóba esett. Végül ütött és a kis kőrjét hívta, amivel ütést nem adott, de innen már látszott, hogy mit kell tenni: a kőrt elengedtem a kézi bubihoz, kőr királlyal asztalra, treff bubi, majd pikk király következett. Nyugat pedig választhatott, hogy káróban vagy pikkben szeretné megadni az utolsó két ütést: végül a kőrbe és a treffbe is pikket dobott, és miután ütött a pikk ásszal, belehívott hátulról a káró dáma-kilences villámba.

Ha kihagyta volna korábban a káró királyt, az nem segít, mert a végén ismét választhatott volna, hogy visszatesz a magasodó pikkekhez az asztalra, vagy ütök a káró dámával is. Talán ha egy adott ponton kis pikkre vált a kőr helyett (és korábban nem dob pikket), akkor el kell találnom a pikk szín fekvését, de lehet, hogy akkor is arra kell játszani, hogy magától működik a pikk, azaz esik a tízes, mert különben miért hívja? A kőr dámát magamtól is beejtettem volna, ha már látom, hogy a treff ász Keleten van.

Jövő héten tehát az utolsó selejtező nap, melynek végén fény derül a továbbjutókra, és kisvártatva a főtábla beosztására is.

Légy Te is olyan, mint Csaba és Gergely, küldj partit! Továbbra is várja a szerző az érdekes liciteket, felvevő- és ellenjátékokat bármely játéknapról, hiszen a LoveBridge egyelőre nem segít: gulyas.daniel@hotmail.com