Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bozzai Bence, Gulyás Dániel, G - 2018. október 6.

Barangolás Oktáviában – csapatbajnokság 2018 4. játékhét

Még mindig sok az elmaradt meccs (sőt, egyre több), de meglepetésből is láthattunk párat az elmúlt játékhéten a csapatbajnokságban. A következő fordulóra visszatér az orlandói különítmény, így jöhetnek a pótlások.

I/A (IT)
Ahogy a múltkori, így a mostani forduló is némileg csonkára sikerült – lesz mit pótolni. Magára talált a Galim, a múltkori „meglepő” vereség után megmutatták (68 ponttal történő győzelem), hogy azért mégis csak egy bajnokesélyes csapat. A meglepő szócskát azért tettem idézőjelbe, mert Keményék előző heti ellenfele, a Csillagvirág megint győzött. Hoffmann Tamásék ezúttal a Lowel csapatánál bizonyultak jobbnak 39 IMP-vel (a félidőben ráadásul 80 volt a különbség, de ezek szerint nem sikerült ráülniük az eredményre).

Az viszont nem meglepő, hogy nyert a FÉSZEK, hisz megjósoltam, habár picit többel, mint gondoltam, így továbbra is veretlenek. Az ellenben kicsit meglepő, hogy az eddig nyeretlen Szigethy csapatnak sikerült megvernie az Elastront. A tabellára nem térnék most ki, mert elég kaotikusan néz ki – remélem, jövő héten néhány mérkőzést pótolnak majd.

Tipp az 5. fordulóra: Galim–Dumbovich +15
A nap slágermérkőzése egyértelműen ez: vugraphba vele! Kotiék most két fordulót pihentek, persze ez csak látszólagos, ugyanis a névadónak a tengerentúlon volt dolga. Ellenfelük ezalatt nyert is, vesztett is, így hát formájuk – és az ellenfél aktuális formája is – rejtély előttem. A tavalyi találkozásukkor a Dumbovich nyert, úgyhogy a Galimra tenném a voksom, hiszen hajtja őket a visszavágás vágya.

8. leosztás (GD)
A szlemek mellett másik nagy kedvenc a duplagémek erdeje. Duplagém: amikor mindkét vonal gémet teljesíthet, ezátal hatalmas IMP-forgalmat generálva.

Ezúttal ugyan nem tud mindkét vonal tíz ütést összehozni major színében, mégis sok érdekes beírás született az első osztályban. Az első kérdés persze az, hogy hány pikkel induljunk általános mansban első helyen?

Nos, akik a haloványabb színnel úgy vélték, hogy ultra óvatosak lesznek, és csak 2 pikket mondtak, szomorúan láttak, hogy erre bizony az ellenfelek könnyen 4 kőrt mondtak tízlapos fitjükkel. Ha azonban a 3 pikket választotta, akkor az ellenfél már csak a 4-es magasságon tudna jelentkezni, ami sokkal nehezebb ezekkel a minimális indulóerős, egyenletes lapokkal, így nem meglepő, hogy több helyen is ez maradt a felvétel. Azok a párok, akik stabil kizárásokat játszanak, esetleg megpróbálhatják a 4 pikk mentést, ami a szép dupla fit miatt csak egyet bukik. És még a bukást is meg kell találni, ami nem mindenkinek sikerült, a nyilvánvaló két menet kőr hívás után. A felvevő lop, adukat hív, és Dél nem is hívhat mást, mint a magas treffeket, amire elbukik a felvétel. Aki úgy véli, hogy „biztonságos” kőrt hívni a treff király helyett, szomorúan láthatja, hogy a felvétel teljesült.

Érdekes módon egyetlen asztalon született a várható felvétel, 4 pikk –1 (bár kontra nélkül).

I/B (IT)
A-csoport
Itt is halasztottak egy mérkőzést, a maradékok egyikén viszont egészen nagy győzelmet aratott a Balásy csapat. A megszerzett 17 VP azt is jelenti, hogy Nieland Dánielék jelenleg vezetik a csoportjukat. Nem volt nagy különbség (7 IMP) a Cyan–Relé összecsapáson, aminek Gyárfás Andrásék örülhettek jobban. A nap harmadik mérkőzésén az Ifik a félidei vezetés után kikaptak az Ecosofttól.

Balásy, Relé, Ecosoft követi egymást, de ez csak látszólagos, ugyanis VP-átlag alapján a Vida jobban áll nálunk, csak hát van egy elmaradt mérkőzése. A negyedik-ötödik helyen Révai Hannáék állnak, az átlagjuk pozitív, így joggal reménykedhetnek a felsőházba jutásért.

Tipp az 5. fordulóra: Cyan–Balásy –40
A hazai csapat végre magára talált, hiszen két vereség és egy döntetlen után győzni tudtak. Ellenfelüknek viszont három győzelem mellett becsúszott egy vereség, talán ők tűnnek esélyesebbnek, és szerintem be is húzzák a meccset egy nagyobb győzelemmel.

B-csoport
Ebben a csoportban időközben behozták magukat a csapatok, sőt, most is lejátszottak minden meccset, ami könnyebbé teszi az elemzést. Az elmúlt játéknapon győzött a Líra-Durostone (a tippem rossz volt), valamint a Hodosi csapat is. Nem hibázott a SZTAKI, végül pedig kiélezett mérkőzésen (mindössze 2 ponttal) sikerült nyernie a Pál csapatnak is.

15 VP-n belül van az egész mezőny – azaz egy nagyobb győzelemmel bárki megelőzhet bárkit. Az első jelenleg a SZTAKI, őket követi a Printech, a Líra-Durostone és a Bóc, mint jelenleg bejutó csapatok. Ám míg az éllovás Liskáéknak két nehezebb mérkőzésük van, addig Nádas Andráséknak talán két könnyebb a háromból – már ha az aktuális állást nézzük.

Tipp az 5. fordulóra: Líra-Durostone–SZTAKI +15
A vendégek rögtön le is tudhatják egyik nehéz meccsüket. Ellenfelük, azaz Nagy Enikőék két vereség után ízlelték meg a győzelmet, mindkét jó meccsükön 15,76 pontot szerezve. Ám miután a SZTAKI is jelenleg felívelő formában van (1 vereség után 3 győzelem), bátran kijelenthető, hogy az egyik sorozat meg fog szakadni. Érzésem szerint a mostani éllovas kényszerül fejet hajtani ellenfele tudása előtt.

22. leosztás (GYA)

11-en játszottak 4 pikket, csapatunk asztalainál is. Ez a felvétel mindenütt teljesült, pedig…

Mi –1,23-at kaptunk a teljesítésért cross IMP-ben, csapattársaink –0,69-et, náluk két szür volt. A mi asztalunknál ez volt a licitmenet:
1C - 1H – 1S – passz
2S - passz -4S - körpassz

Még örülhettünk is a –1,92 szkórnak, mert megúsztuk a bukást.

Ugyanis Talyigás András káró hármas indulása után Réti Zsuzsa a káró ász után a káró dámát hívta, majd kőrt, amit partnere ellopott.

Létezik olyan bridzsező, aki Zsuzsa helyében az asztal J87 kőrét látva már a második hívásra kőrt hív és buktat?

II. osztály (IT)
A-csoport
Az egyetemisták alaposan meglepték az eddig hibátlan No Trump csapatot (no meg engem is) – az általam beharangozott 30 pontos vereség helyett nagyjából ennyivel sikerült győzedelmeskedniük. Az elmúlt játéknapon viszont nem hibázott az éllovas Madarász, valamint a majdnem maximális pontot begyűjtő Lapszámosok csapata sem.

Az elsők továbbra is Fekete Istvánék, de aligha marad így, hiszen az 5. fordulóban várhatóan „behozzák” a mérkőzésekkel egyes csapatok, így simán elé kerülhetnek Keszthelyi Kristófék és Poór Istvánék is. Ha pontszámban nem is érheti be egyelőre őket, de átlag alapján növelheti a különbséget az egyelőre még mindig kevesebbet játszó Baka Tiborék csapata. Azaz, ami az állást illeti, talán jövő héten majd okosabbak leszünk…

Tipp az 5. fordulóra: Lapszámosok–Pikk +35
A VP-átlag alapján a hazai csapat állna elől, és könnyen lehet, hogy a feketébbik major elleni csatája után élre is kerül. Beck Panniék eddig csak három mérkőzést játszottak, abból viszont csupán egyszer győztek. Ennek ellenére még meglehet a felsőház, de ahhoz azért pozitívra kéne állítani a mérleget. Ám ez egyelőre nem fog sikerülni, ugyanis a Lapszámosok a fejükbe vették, hogy megnyerik a csoportjukat…

B-csoport
Az előző nap rangadóját a Hiányzó Málna csapata nyerte, amivel Pölöskei Petráéknak sikerült élre állniuk. Jelenleg a tabella valós képet mutat, hiszen VP-átlag alapján is ők vezetnének. Ha az A-csoportban született meglepetés, miért ne lehetett volna ebben a csoportban is? Legalábbis a korábbi eredmények alapján Wellner győzelme a Csipka felett olybá tűnt, hogy nem volt előre megjósolható. Megszerezték első győzelmüket Hazaiék, nem is akárhogy: ellenfelüket majdnem lenullázták.

A második helyen a Lufthansa áll, s úgy gondolom, hogy az első kettő simán bejut a felsőházba. A képzeletbeli dobogó harmadik helyén a Csipka áll, helyét könnyen megerősítheti, ha abszolválja elmaradt mérkőzését. A Kaskad negyedik helye viszont csalóka, hiszen VP-átlag alapján két csapat is megelőzi őket.

Tipp az 5. fordulóra: Csipka–Lufthansa –3
Nem mondhatni, hogy könnyű a sorsolásuk Lénárt Zoliéknak, ugyanis újabb rangadót kell vívniuk, ezennel Kovácsi Annáék ellen. A tét akár az előzés is lehet – igaz, most pontszámban nem érheti be ellenfelét, de VP-átlagot tekintve mindenképpen. Ám ez most még nem lesz így, ugyanis kiélezett mérkőzésen közel döntetlen születik, úgy, hogy végül a vendégeknek lesz több IMP-jük.

9. leosztás (GD)

Bizony van, amikor működik a kizárás. Észak a kedvező szkórhelyzet miatt indulhat 4 pikkel, erre Kelet jól teszi, ha kontrázik, és megüti ellene a négy ütését – sőt, volt, ahol a három magas piros lap után bizonyára újabb káró jött, és a felvevő óvatlanul nem lopott az adu tízessel az asztalon, erre két vagy akár három bukás is lehetett (ha később még adu impasszt is adott a kőr lopás után). Ha azonban hibásan 5 kárót mond, nagy bukások várhatóak – akik nem kontráztak, 300 pontot írtak általában, a kontrázók viszont két asztalon is négy számjegyű eredményt értek el.

Ha azonban inkább 3 pikkel indul Észak, arra is baj lehet: Kelet 3 szanját Dél megkontrázza, Nyugat 4 kőrt mond, innen sincs megállás. Az a Kelet járt legjobban, aki 3 szan kontrában bizonyára három menet treff hívást kapott, amire három kőr káró jött – Észak pedig (biztos, ami biztos) lehívta a pikk ászt, erre már lehetett teríteni az egy bukást.

III. osztály

Hogy micsoda küzdelem van itt! Még mindig három 100%-os csapat van, ugyanis a legutóbbi játéknapon győztek a fiatalok, azaz a Bambi, nem hibázott a Koboldok csapata sem, valamint kiütéses (több, mint 100 IMP különbségű) győzelmet arattak Vági Péterék, azaz a Libella csapat. Az általam megtippelt Lili csapata is győzött, igaz, mindösszesen 9 ponttal – én 27 különbséget jósoltam, sebaj!

Nem meglepő módon a hibátlan csapatok állnak a tabella elején, ezek közül is első a Libella, őket követik a Koboldok, valamint a Bambi. Utánuk a kép kicsit csalóka, hiszen az Ernyő Alatt a negyedik, viszont őket és a Lili csapatot VP-átlagban megelőzi a budaörsi különítmény – akiknek elmaradt legutóbbi mérkőzése a Vasdob ellen.

Tipp az 5. fordulóra: Solymár – Vasdob: -5
A vendégcsapatnak eddig nem sikerült a győzelem, ám a múlt héten pihentek, alighanem azt a csütörtököt gyakorlásnak vetették alá, hogy aztán megújult erővel térjenek vissza. Popper Lászlóéknak néhány nagy vereségük mellett volt egy győzelmük is, ám lelkességük aligha lohad, így bizakodva vágnak bele a következő fordulóba is. Az eredmény döntetlen közeli lesz, szerintem..

10. leosztás (GD)

Végül egy parti, ahol mindkét vonal a passzív(nak tűnő) indító kijátszásával teljesítéshez segíthette a felvevő vonalat. Ha Észak–Dél 6 treffig jut, miután pikket licitáltunk, a pikk indulás buktat, mert kiáll két ász, míg a kőr kezdésre a vesztő pikkek eltűnnek.

A másik vonalon bemondott 4 pikk ellen (vajon hogyan vették rá Északot, hogy ezt csendben tűrje?) pedig a treff ad ütést, mert erre elmegy a rossz káró, és már meg is vagyunk. Akik a királyuk alól indultak, buktattak: a 6 treff ellen pikk, míg a 4 pikk ellen a káró kijátszása egy bukást eredményez. Volt olyan meccs (Zen–Koboldok), ahol mindkét asztalon rossz indulást választottak, más kérdés, hogy mégis elbukott a treff szlem vagy csak a BridgeMate-be került rossz kártya.

A mezőny jól vizsgázott, mert vagy 5 treffet, vagy 5 pikket játszottak 1-2 bukással, a két extrém eredmény (teljesített 4 pikk, valamint teljesített 6 treff) pedig sok pontot hozott a teljesítő vonalnak a két meccsen.