Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Ráduly Csaba - 2019. október 5.

Az olvasó szemével – csb 2019 I/B, 3. forduló

A 2019-es idényt az Artemix két súlyos vereséggel kezdte. A felzárkózást már nem lehetett sokáig halogatni. Kerényi Pistával csak az első félidőt játszottuk, ennek beszámolója következik.

1. leosztás

Mindjárt az első parti nagy szvinget hozott. Mindkét Észak gyenge 2-essel indult és minimumot jelzett a felkérdezésre (eltérő válaszsémák). Karajannisz Manolisz gémet mondott, Kovács Juli szlemet.

Ha a partnernek lapjában egy hatodik pikk királyon kívül semmi nincs, akkor lehet 6 pikk, 3-4 kőr, 1 káró és 1 treff ütésünk, összesen 11-12.

Szerintem a szlem vállalható, és a kőr király megléte betonbiztossá tette. +11 IMP.

2. leosztás

A nyílt termi precíziós licitmenetben az 1 kőr legalább ötös színt jelzett és passzolható volt, az 1 pikk pedig 4–7 pontot és szintén legalább ötös színt ígért. Kerényi Pista úgy gondolta, hogy ez nem lesz elég a gémhez és passzolt. Az osztógép ezt a döntést azzal bosszulta meg, hogy elvehetetlen 12 ütést osztott.

A másik teremben az ellenfél kiderítette a gémerőt, de nem találta meg a pikket, így 3 szant vettek fel, ami káró indulásra teljesíthetetlen volt. +230 és +50: +7 IMP.

3. leosztás

A 6 treff + 5 kőrös lapot a treff színnel akartam kezdeni. Ez kizárta a precíziós 2 treff indulást, mert abban nem lehet ötös mellékszín. Így maradt az 1 treff, ami a négy vesztős, majdnem hét játékütést tartalmazó kézzel nem eretnekség. Észak a második körben szállt be, amivel indulóerős lapot jelzett. A káró emelés után még elfogadható magasságon meg tudtam említeni a kőrt. Pista 4 treffre korrigált és ez maradt a felvétel. A 3–3 kőr és a jól ülő pikk király 11 ütést biztosított.

A másik teremben Keszthelyi Kristóf 1 kőrrel indult, de a káró közbeszólás és emelés után igencsak kockázatos lett volna a treffet a 4-es szinten bemutatni, így passzolnia kellett. A 3 káró szintén teljesült, és a dupla töredék 6 IMP-t hozott a konyhára.

5. leosztás

A licit mindkét teremben gyakorlatilag ugyanaz volt: Nyugat egyszínű lapot jelzett az 1 szan után (a nyílt teremben ez csak major lehetett). Mindkét Dél megemelte partnere küzdelmi, passztkérő licitjét. Sándor Judith a három kis pikk ellenére gémet mondott és kényelmesen teljesített. +10 IMP.

6. leosztás

Az 1 káró indulásunkban nem lehet egyenletes lap. Az 1 szan viszonválasz alsó zónát és négyes kőrt jelentett, tagadva a négyes pikket. Rövid pikket képzeltem Pistához és az A874 gyengének tűnt a szanhoz, ezért kőrben adtam invitet, amit Pista el is fogadott. A 4 kőr jó felvételnek tűnik, de pikk indulásra nem teljesíthető. A treff indulás és lopás után viszont nyílt lapokkal már szürt is lehetett volna csinálni (az asztali kárót kell felmagasítani). Az asztal mellett erre nem volt esélyem, mert 4 treff, 1 káró, 1 pikk, 3 adu és egy káró lopás elégnek tűnt a teljesítéshez. Sajnos azt elfelejtettem, hogy az egyik treff ütést ellopták, így a végösszeg csak 9 ütés lett.

A másik teremben a mezei 3 szan teljesült. –100 és –630, –12 IMP.

8. leosztás

Itt a rendszer biztosította a szvinget. A 11,5–15 pontos szannal szemben fel sem merült a géminvit. A 15–17es szannal szemben még élt a remény, de már a 2 szan is túl magas volt. Ráadásul Keszthelyi Kristóf a treff színben bízott, de csalódnia kellett – csak hatot ütött. Én a pikkel próbálkoztam és amikor Észak elsőre a nyolcast tette, a második menetben kitaláltam a dubló dámát. +90 és +100, +5 IMP.

9. leosztás

Nálunk a kőr nyolcas indulás és az, hogy a felvevő az ászt tette, megkönnyítette Kerényi Pista számára a káró hívás kitalálását, egy bukás. A zárt teremben a kőr hatos volt az indulás, és a felvevő elsőre kicsit tett. Ezek után Kelet számára sokkal csábítóbb volt a kőr folytatás: egy szür. +50 és +430, +10 IMP.

10. leosztás

A nyílt teremben Böszörményi Katalin a nyolcas káróval végig hallgatott, pedig alkalma lett volna viszonylag alacsonyan bejelentkezni. A kényelmes 3 szan tíz ütést eredményezett. A zárt teremben Sándor Judith talán előre mentett, de ez most 1100-ba és –10 IMP-be került.

14. leosztás

A zárt teremben az 1 szan indulás megnehezítette volna az esetleges 5–3-as pikk felderítését, viszont nagyban megkönnyítette az 5–3-as kőr megtalálását.

A nyílt teremben géminvitet ötös színnel csak a kényszerítő szanon keresztül lehetett licitálni. Pista (tévesen) alsó zónát jelzett; a helyes licit 2 szan lett volna, de ez nagyon ingoványos talajra vitte volna a licitet (megbeszélés nélkül nem világos, hogy most a 3 kőr leállás, vagy olyan invit, ami a partner felső zónás lapjával gémforsszá lépett elő). A hibás 2 treff licit megkönnyítette a folytatást, de valamiért a 3 kőr nem jutott eszembe, maradt a 2 szan. Erre Pista még megmenthette volna a helyzetet egy 3 kőr licittel, de érthető módon nem gondolt arra, hogy ötös kőröm is lehet. Így a 3 szanban kötöttünk ki, amit teljesíteni nem lehetett, csak megtömni. Erre sajnos Böszörményi Kati nem volt hajlandó. Amikor kihagyta az első kárót, a legjobb játék a kőrre váltás lett volna, egy bukásért. Ezt ott helyben nem találtam ki; a végeredmény két bukás és –11 IMP lett.

15. leosztás

A zárt teremben a kőr szín fel sem merült. Csapattársaink kísérletet sem tettek a nagyszlem felderítésére (sikénes ászkérdés nélkül aligha vállalkozhattak volna erre).

A nyílt termi licit 4 kőrig jól haladt, de utána valószínűleg félrement. A 4 pikk közönséges kulcslapkérdés volt kőrben, amire a 4 szan 0/3(!) kulcsfigurát jelzett. Erre bemondták az ideális 7 kőr felvételt (kibírja a 4–1 kőrt vagy 4–0 pikket, sőt nem treff indulásra akár mindkettőt is, ha egy kézben van a két négyes nemes).

Kerényi Pista a treff ásszal indult, hiszen aki ászt kérdez annak nincs sikénje. Nos, ez esetben volt. A felvevő ekkor már 16 ütésnél járt (6 pikk, 4 kőr, 3 káró, 2 treff és egy treff lopás), de az ötödik ütésben elhúzta a terített nagyszlemet. +17 IMP.

A félidőben 69–33-ra vezettünk, végül 107–54-gyel 17,78 VP-t szerezve megkezdtük a felzárkózást.