Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bozzai Bence - 2017. augusztus 30.

Átigazolásfigyelő 2017

Lassan kezdődik a versenyszezon, a csapatbajnokság felvezetéseképpen szokásunknak megfelelően körbenézünk a különböző osztályokban, hogy melyik csapatnál mi változott, mi lesz a várható felállás. Még gyorsan négy miniinterjú a rajt előtt: Magyar Ádám (Csillagvirág), Bunth Ágnes (Maui Jim), Bódis Gyula (Visoft), Keresztény Andrea (Líra-Durostone).

A szerző a kismorgóKUKACgmail.com címen szívesen lát minden csapatokkal kapcsolatos pletykát, átigazolási értesülést valamennyi osztályból.

Magyar Ádám, Csillagvirág (I/A)
– Mit vársz a Fischer Andrea–Kiss Gábor párostól, akik a csapatotokban amolyan régi-új játékosoknak számítanak?
– Azt, hogy minden partiban hozzanak 5-6 IMP-t.
– Ez azt jelenti, hogy nem is fogtok kiesni?
– Naná, hogy nem! Magasan megnyerjük a bajnokságot, szóval a többiek csak féljenek! (IX. 8.)

Bunth Ágnes, Maui Jim (II. osztály)
– A közelgő gyermekáldás mellett hogy véled, végig tudod játszani a bajnokságot?
– Lehetséges, de közel sem biztos, mert december 5-re vagyok kiírva – ha előbb jön, akkor tuti nem.
– Remélem, minden rendben lesz veletek! És honnan jött az új csapatnév?
– Halvány fogalmam sincs, én azt hittem, hogy marad a régi név, aztán nemrég közölte velem gyermekem apja, hogy más lesz. (Közben Sándor Judithtól megtudtam, hogy a név maga egy napszemüveg márka, és Szőts Gábor találta ki a nevet, mivel neki mindig gondot okoz kimondani ezt a szót – a szerző) (IX. 8.)

Palás NeXT ex MNB-elnökkel (III.)
Hermányi Annamária jelentése: „A NeXT csapat először a csapatbajnokságon a Palatinus színeiben indul. Öt fiú játszik a csapatban, Bujdosó Lajos, Járai Zsigmond, Reichardt Géza, Stogicza Imre és Varga László, én képviselem a másik nemet.” (IX. 8.)

Bódis Gyula, Visoft (I/A)
– Tavaly óta történt valami izgi a csapatban?
– Leszámítva, hogy Brigi egyre jobban játszik és egyre csinosabb, nem nagyon.
– Elvárások idén?
– Gyakorlatilag a cél a dobogó. Igen, némileg csalódott lennék, ha nem lenne meg az első három hely valamelyike. (IX. 8.)

Keresztény Andrea, Líra-Durostone (II.)
– Jól értesültem, hogy az urad, Révai Ákos nem tagja a csapatnak?
– Igen, mivel eligazolt a Cyanba Klein Lacival játszani. Így én Pál Sanyival fogok játszani, Nagy Enikő Dazsián Évával, Kolosi Tamás pedig Gombás Gáborral.
– Ha nem titok: tervezitek, hogy a kártyaasztalon kívül is lesz valami üzleti fúzió?
– Nem igazán tudom elképzelni, hogy a betonpadló hogyan jön a könyvkiadáshoz, szóval szerintem nem igazán működne... (IX. 8.)

Bárány György, Printech (I/A)
– 2015-ben osztályozóval kiesés, 2016-ban viszont magabiztos győzelem az I/B-ben. Mesélnél erről?
– Igen, alapvetően ötösben játszottunk, az egyik páros a Fogaras András–Földi József volt, ők nagyjából végigjátszották a bajnokságot. A másik asztalon pedig Tóth András, Kovács András és én váltogattuk egymást. Szerencsére mindenki jó formában játszott, nem volt probléma senkinél, amit persze elősegített, hogy egyszerű rendszermegállapodásaink voltak.

– És hogy lesz idén? Csapi eligazolt.
– Igen, ezt a 3-as játékot már nem preferáljuk. A Makkabbin amúgy Fogaras Gerő Istvánnal játszott. Nagyon jól ment nekik, így megbeszélték, hogy ideigazolnak Szász Domával – ennek a két igazolásnak az a jelentősége, hogy tovább fiatalítottuk a csapatot. (kaján mosoly) (IX. 7.)

Lerövidített licitmenet a keddi napon (I/B)
A Relé csapatban immáron „csak” egy Hittmann van, Márti, szokásos partnerével, Jusztin Istvánnal. A másik páros a Krieger–Talyigás András. Négyesben fognak játszani. (IX. 7.)

Talyigás András, Relé (I/B)
– Csapatotokból ezúttal hiányozni fog a rendszer kitalálója, Hittmann Laci. Hogyan lesz nélküle?
– Igen, ráadásul még Budinszky András sem játszik nálunk, hiszen Amerikában van. Hittmann Márta és Jusztin István azért továbbra is a Hittmann-rendszert fogja alkalmazni, én pedig Krieger Artúrral egy egyszerű SAYC-et fogok játszani.

– És mik az elvárások az idényre?
– Jó lenne bennmaradni! (IX. 7.)

Hámori Zsuzsa, Hodosi (I/B)
– Hogy zajlott a Hodosi csapat nyári felkészülése?
– A névadó, azaz Peti egész sokat játszott a nyáron, például a nyílt Európa-bajnokságon Szabó Csabival, továbbá a Kibic-verseny döntőjébe is bejutott állandó partnerével, Mérei Balázzsal. Én Jakus Lacival sokat gyakoroltam Czímer Csabi és Szalka Tamás ellen házipartin. A Fülöp Zoli–Rózsa Tamás pediglen titkos felkészülést végzett!

– Ha jól tudom, akkor nem csak bridzs, hanem a tenisz csb-ken is részt szoktál venni. Melyiket szereted jobban?
– Alapvetően mint bajnokságot, a bridzset preferálom, ami még akkor is igaz, ha jobban teniszezek, mint kártyázom. (IX. 7.)

Honyek András, FÉSZEK (I/A)
– Tavaly is már a művészeknél verted blattot, milyen élmény volt ebben a híres csapatban játszani?
– Nagyon jó, ráadásul szoros is volt a csb. Igaz, ott Gerivel (Szentandrási Gergely – a szerző) még kicsit döcögős volt, nem volt teljes az összeszokás, de aztán az OCSB-re nagyon összejött a játékunk, és a második helyen végeztünk.

– És mi lesz idén?
– Remélem, most könnyebb lesz bejutni az országosba. Ha jól megy, akár a dobogó is meglehet, szerintem. Szőtscsel erősített a csapatunk, a Harangozó–Hittmann páros kezd összeszokni, a meglepi ember, Szalay Gyuri pedig mindig elő tud húzni valamit – elvileg jó formában várja az őszt. (IX. 7.)

Dienes Ödön, Dienes (I/B)
– Te, mint az egyik legrutinosabb magyar játékos, mióta játszol csb-ken?
– Először az közgázos egyetemi csapatban játszottam, még a Balzacban úgy 1965 körül. A csapatban szerepelt többek között Vinkler Laci és Princz Róbert is. Aztán sajnos jött a kézilabda karrierem és 73’ körül tértem vissza – azóta minden évben tagja vagyok valamelyik csapatnak.

– És mi az idei cél?
– A Csiby Éva–Vikor Dani párral karöltve csakis a FELJUTÁS – igen, így, nagybetűkkel írd majd le! (IX. 7.)

Bárány Judit, Rapper (I/B)
– Új név, új remények? Mi az oka a névváltásnak?
– Igen, Rappenből Rapper lett, méghozzá azért, mert az alapítókból már csak a fele van meg. A bátyám (Bárány Péter – a szerző) és én, ráadásul időközben hatan lettünk, így gondoltuk, változtatunk, de csak egy betűt, hogy azért megmaradjon a kvázi eredeti.

– Az előző évben osztályozóval maradtatok bent: idén hogy lesz szerinted?
– Miután teljesen új lesz a felállás, ezért fogalmam sincs. (IX. 7.)

Czímer Csaba, Galim (I/A)
– Tavaly még a Vakrandiban játszottál a csb-n, de idén átigazoltál Gál Péter csapatába, ahol partnered Szalka Tamás lett – mesélnél ennek körülményeiről?
– Igazából már tavaly is fűzögettek, de akkor még úgy döntöttem, maradok, mert a „vakoknál” nagyobb motiváció lesz, nagyon egyben volt a csapat, és nem akartam ezt megbontani. Tamással már játszottam korábban, főleg 89-91 környékén. Azért ő lett a partnerem, mert Kemény Gyurival rájöttek, hogy más elképzeléseik vannak a játékról, nem volt meg köztük a teljes összhang, így visszacseréltek (Gyuri újra Petyusával játszik – a szerző), és rám esett a választás, hogy a partnere lehessek.

– És lenyomjátok a tavalyi győztes GAMAX-ot?
– Úgy gondolom, hogyha az ember nem gondolja azt, hogy meg tudja nyerni a versenyt, akkor be se nevezzen! (IX. 6.)

Nincs változás sem az Izobau, sem a Lowel csapatánál (I/B)
Előbbi a Benedek–Csóka, Lévai–Hegyi és Kardos–Andrási csapattal vág neki a keddi napoknak, utóbbiaknál pedig Welker–Topolyi, Kerekes–Varga(s), Mezei–Fehér lesz a felállás. (IX. 6.)

Varga Sándor, Lowel (I/B)
– Ahogy emlékszem, csapatodban mindig hat fő szerepel, ráadásul többnyire mind a hatan ott vagytok és kibiceltek, drukkoltok a másiknak, ez ám a csapategység. Mindenki ugyanannyit is játszik?
– Igen, kis mozgással, de egyben van a csapat. Ritkán persze van személyes kérés, de alapvetően arra törekszünk, hogy mindenki ugyanannyi partit játsszon.

– Tavaly felsőház lett az I/B-ben. Idén hány százalékosra teszed a feljutást?
– Szerintem a feljutási esély olyan 30-40 százalék körül mozog, de persze becsülettel küzdeni fogunk. (IX. 6.)


Balásyék maradtak ugyanúgy (I/B)
Elvileg „összevissza” fogjak játszani az alábbi játékosok: Tihanyi Katalin, Szabados Erzsi, Nieland Dániel és Balásy István. Akik biztosak, a mindig precíz Szalka–Kalmár pár. (IX. 6.)

Tihanyi Katalin, Balásy (I/B)
– Amióta ismerlek, a Balásy csapat tagja vagy, de valójában hány éve is?
– Nem olyan rég számoltam ki, nagyjából 42 éve játszom ebben a csapatban. Igaz, azóta sokat változott az összeállítás, jöttek, mentek az emberek. De rajtam kívül Szabados Erzsi és Balásy Pisti mindig állandó volt.

– És kik voltak a partnereid ez idő alatt? És most hogy lesz a felállás?
– Régebben Erzsivel játszottam, aztán 10-15 éve már inkább Pistivel. Alapvetően most össze-vissza fogunk játszani, legalábbis ez a terv, de nekem a csapat névadója az állandó partnerem, vele fogok a legtöbbet játszani. (IX. 6.)


Lajos Hanka, Ifik (II.)
– Az elmúlt évben is már az ifik csapatában játszottál, csak akkor lányokkal. Mi változott azóta, mi lesz idén?
– Azóta volt egy ifi Eb, jóval többet játszottuk, fejlődtünk is. Tavaly bejutottunk a felsőházba, ahol mindenki jól elvert minket, szóval idén pár hellyel jobbat várok, jó lenne javítani.

– És együtt is van a csapat?
– Igen, jó a hangulat. A vidéki versenyeken megy a buli és a bridzs melletti egyéb játékok, úgyhogy panaszra nem lehet okom. (IX. 6.)


Bakó Dániel, Pál (I/B)
– Új partnereddel, Budai Lacival új rendszert is játszotok, precízióst. Hogy jött ez?
– Már régóta szerettem volna ezt a rendszert is kipróbálni, szerencsére nem volt nehéz rávenni Lacit erre. Amúgy Macival (Vikor Attila – a szerző) már tavaly is próbálkoztunk a Czímer-féle precivel, de elfáradtunk magától a rendszertől, ezért most Lacival egyszerűbbet választottunk.

– Mit vársz a megújított csapattól?
– Miután az IMP I/A-s 8.-at a 4. helyezettre – Tubak Danira és a már előbb említett Vikor Attilára cseréltük, ezért szerintem simán feljutunk! (IX. 6.)
 

Erősödött a tavalyi ezüstérmes (I/A)
A Roystonban már megszokott, hogy a két hölgy – Hegedüs Orsolya és Els Toutonel – mellett négy úr játszik, úgy mint Zoller Robi, Hajdú Péter, Argay Gyuszi és persze Csárli, azaz Kelen Károly. Viszont egy új tagot is felfedezhetünk a névsorban Mráz Máté személyében. Talán idén meglesz az arany is? (IX. 2.)

Vegyülés (II.)
Mert hogy építkezés közben is illik olvasni, avagy létrejött a Líra-Durostone csapat. Melynek „lírai részről” tagja Kolosi Tamás és Gombás Gábor, míg a másik céget Kereszthény Andrea és Pál Sándor képviseli, ám Dazsián Éva és Nagy Enikő is a csapatban fog játszani. (IX. 2.)

Nagy remények Slambuc módja (III.)
Ugyanis tavaly a III. osztályban 4. helyen végeztek, de most nyilván cél, hogy érmesek legyenek. Kiss Krisztina szokás szerint Barna Csabával játszik, míg a másik páros az Erdős–Szalma lesz. (IX. 2.)

Bevált csapaton ne változtass... (I/A)
...említette egyszer nekem Lisi két parti között egy klubversenyen. Frissen jutottak fel az I/A-ban, és ott továbbra is a Bodnár–Kisgyörgy–Liska trió fog az egyik, míg a Kaderják Levente és Molnár László a másik asztalon játszani. (IX. 2.)

Feljutásesély a Melange csapatnál (III.)
Tavaly nem sikerült, de idén miért is ne sikerülne? A Palatinusnál nevezett csapat hét taggal áll fel, úgy, mint Ligeti Zsuzsa, Mészárosné Harmat Gabriella, Macho Györgyi, László András, Simon Péter, Szigeti István és a csapatkapitány Kovács Erika. (IX. 2.)

Csapatnévváltás szomorú okokból (I/B)
Igen, az Ecosoft csapat új neve: Gyuri – gondolom nem kell magyarázni, hogy miért döntöttünk így. Az egyik asztalon az ifi Eb-n összecsiszolódott Vági Máté–Kovács Marci páros fog játszani, míg a másikon Fazakas Gergő és jómagam. Kiegészítő embernek meg jön hozzánk Surányi Marci. (IX. 2.)

Két igazolás a friss feljutó Printechnél (I/A).
Svájcból kaptam a hírt (télleg), hogy a tavalyi kiírás I/B bajnoka a már bevált négyes (Fogaras–Földi, Bárány–Tóth) mellé leigazolta a Szász Domonkos–Gerő István párost. (IX. 2.)

Újra a fedélzeten az Expassz (III.)
Legalábbis tavaly nem így, nem ilyen összeállításba indultak, de most visszatértek. A tagok: Tóth Zsuzsanna, Kiss Zsuzsa, Kovács László és Fischer József. (IX. 2.)

A csapategység beérik: feljut a Hodosi?! (I/B)
Hámori–Jakus, Fülöp–Rózsa és Mérei–Hodosi párosok, szerintem most össze fog jönni nekik a feljutás, akár osztályozóval, akár anélkül. (IX. 2.)

Ahol a „Ko” újra „Art” lett (II.)
Információnk szerint Kerényi István „visszavásárolta” nevet, így újra Artemix lesz a csapat, ám továbbra is Ráduly Csabával fog játszani, a második páros a Vass Kata–Blancz Tamás lesz, és a Tóth András–Csépán Gábor pár is csatlakozni fog hozzájuk. István jelentése alapján „Az I/B-ből kiesett Artemix csapatból távozott Kolosi–Gombás, ők új kihívásokat keresve új csapatot alakítanak. Friss igazolás Csépán Gábor–Tóth András, akikkel a csapat bízik abban, hogy egyenes ágon visszajut az I/B-be." (IX. 1.)

Elnök úréknál sincs meglepetés (I/A)
A GAMAX a szokásos Homonnay–Winkler párossal, valamint a Lakatos–Hegedűs Gál–Nikolits trióval fogja megkísérelni a címvédést. (IX. 1.)

Újítás a mákosoknál (II.)
Információnk szerint a Mákosnudliban marad a Keszthelyi Kristóf–Kuttner Zoltán alappáros, akik ezennek a Bekő Zsófia–Fodor Dani ifipárral egészülnek ki. (IX. 1.)

Bódiséknál „csak a szokásos” (I/A)
Avagy a Visoft felállása: Fischer Brigi Macskásy Gáborral, Szilágyi Zölddel, Honti pedig Bódissal fog játszani – erős egy csapat. (IX. 1.)

Új művészek a klubban (I/A)
Honyek András és Szentandrási Geri már tavaly is a FÉSZEK-ben játszott. Ahogy Harangozó is, ő viszont most új partnerével, Hittmann-nal fogja a kártyát vetni. A csapatban játszik még Szalay és Bárczy Péter is, hozzájuk most Szőts Gábor fog csatlakozni – rögtön két új igazolás! (VIII. 30.)

Ificsapat (II.)
Ifik néven biztos lesz csapat, amiben leány-ifik fognak játszani: a Révai Hanna–Bekő Marcsi és Szűcs Villő–Lajos Hanka páros gőzerővel készül a jövő évi ifjúsági világbajnokságra. A nem játszó csapatkapitány Honyi lesz. (VIII. 30.)

Régi-új páros Szetyű csapatában (I/A)
A Csillagvirág csapat nem indulhatna el a Hoffmann–Magyar páros nélkül, no meg Szetei Zsolt nélkül, aki Zalai Ágival fog játszani. Hozzájuk csatlakozik Fischer Andi és Kiss Gábor, akik különböző okok miatt az utóbbi időben nem játszottak a bajnokságokban, de BBO-n hetenként gyakoroltak. (VIII. 30.)

Átalakulás „vak” módra (I/A)
A Vakrandi csapata leigazolta a nagy hírű Fris–Kovács párost a Pál csapattól, akik a sajtótájékoztatón bejelentették, ígérik, nem fognak kisszlemet bukni a bajnokságban! Információ a csapatról, hogy Kuttner Gyuri új partnerrel nyomul, méghozzá Kovács Csapival. A csapat ötödik tagja pedig Riesz András lesz. A csapatot Budaörs 17 néven keressétek a rajtlistán. (VIII. 30.)

Pálfordulás = fiatalítás (I/B)
Fentebb említett okok miatt a Pál csapat megegyezett Tubak Danival és Vikor Attilával, ám Bakó Dani se eddigi partnerével, Scharnitzky Péterrel fog játszani, hanem Budai Lacival. (VIII. 30.)

Még egy párossal bővültek Petyusáék (I/A)
A Gál Péter, Kemény Gyuri, Marjai Peti, Szabó Csabi négyes már a Magyar Kupán is együtt tolta, ám most csatlakozott hozzájuk a Szalka–Címer páros. Szerintem egyértelműen bajnokesélyesek. Gál Péter pontosítása: "A kupán is hatan voltunk, változás Szőts helyett Czímer." (VIII. 30.)

Rapper lett a Rappen (I/B)
Az osztályozón bennmaradt Rappen csapat szokásos két tagja kedvenc testvérpárunk, Judit és Péter, velük fog játszani a Kibic szervezőasszonya, Pölöskei Petra, nem mással, mint a Skóciából „honosított” Myles Ellisonnal. Petrától érkezett a kiegészítés: Rapper a csapat új neve, és a Székelyhidi Tamás–Pölöskei András összeszokott, jól működő páros kidolgozott rendszerrel csatlakozik. (VIII. 30.)

Hétfői hölgykoszorú (II.)
A szomorú történés után hölgyek veszik át az uralmat az Ormay csapatban. Sándor Judith Kovács Julival fog játszani, hozzájuk csatlakozik a Retteghy Orsi–Csipka Szilvi–Bunth Ági trió. Frissítés: az Ormay csapat új neve: Maui Jim. (VIII. 30.)

Szipóék maradnak (I/A)
A Dumbovich csapatot legjobb tudomásunk szerint sokan bombázták azzal, hogy lennének kiegészítő játékosok – igazából Neymar is inkább oda akart igazolni, aztán végül kínjában kötött ki a PSG-nél –, de a galádok nagyon elutasítóak voltak, így továbbra is négyesben folytatják küzdelmüket keddenként: Dumbovich–Talyigás Péter, Gulyás–Kotányi. (VIII. 30.)

Változások Dömösnél (I/B)
Tudtommal a névadó Marcin Lacival fog játszani zömmel, a másik állandó páros pedig a friss mauterni győztesek, avagy Csiby Éva és Vikor Dani. Itt fog még játszani vélhetőleg Berkes Marci és Sztrapkovics is. (VIII. 30.)

Új tag a Szigethynél (I/B)
A Szigethy csapatban tudtommal továbbra is marad a Bíró–Demeter, Kepecs–Mirk páros, valamint Szőnyi Gyuri is, aki Quittner Gusztival fog játszani. (VIII. 30.)

Csipka: ahogy tavaly is (II.)
Az immáron szokásos három pár játszik, úgy mint Kovácsi Anna–Dörnyei Gábor, Hajdú Lajos–Ferenci György, végül a Germadics Vili és a névadó Csipka Tamás. (VIII. 30.)