Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Nagyiván Gábor - 2019. szeptember 25.

A hét meccse – csb 2019, 2. forduló

Az I/A osztályú csapatbajnokság második fordulójában a Szigethy csapat halasztást kért, így a GAMAX elleni találkozójuk elmaradt. Ezúttal a Visoft–FÉSZEK mérkőzésről tudósítunk. A hazai csapat Szilágyi László–Talyigás Péter, Szűcs Villő–Bódis Gyula összeállításban játszott, a FÉSZEK Gellér János–Tubak Dániel, Bárczy Péter–Konkoly Csaba párokkal állt ki. A találkozó kimenetelét nem lehetett előre megjósolni, talán a Visoft volt az esélyesebb. Az mindenképpen örvendetes, hogy Villő révén a női ifjúsági válogatott is képviseltette magát a felsőházban. (Az eseményeket itt lehet követni.) (Szemben Gellér János és Szilágyi László, háttal Talyigás Péter és Tubak Dániel – fotók: Bekő Zsófia)

Egy érdektelen gémmel melegítettek be a csapatok. A második partiban az egyik asztal 2 pikket játszott 5–2-ben, a másik 2 kőrt 4–3-ban Északon.

2. leosztás

A felvétel kőr vagy pikk figura indulásra buktatható, mert ki kell adni két pikket, egy kőrt, két kárót és egy treffet, de kis káró kezdésre Talyigás Péter teljesíteni tudott, mert csak egy kárót adott ki. A másik asztalon a 9 pontos Bódis kedvező szkórhelyzetben úgy érezte, hogy harmadik helyen 1 treffel kell próbálkozni, de a FÉSZEK nem hagyta magát. A 2 kőr jobb felvétel volt, mint a 2 pikk, és Bárczy némi segítséggel szürrel teljesített, így a FÉSZEK felírt 1 pontot.

3. leosztás

Már a mérkőzés elején megmutatkozott, hogy a Visoft mansban bell ellen felbátorodik, mert a passzos Szilágyi információs kontrájára a szintén passzos Talyigás úgy gondolta, hogy szabadon licitálhat 3 treffet. Gellérnek azonban rövid treffje és felső zónás lapja volt, ezért kontrával jelezte erejét, melyet Tubak lassú treff ütéseivel büntetővé alakított. 2 bukás és +300 a FÉSZEK-nek. A másik asztalnál Bódis ugró 3 kárójára Északon már nem lehetett licitálni, és 3 szan lett a licit vége. Dél kőrrel indult, ütött a dáma. Villő 9 ütést vihetett volna haza, ha nem ad ki kárót. Adott partiban csak a káró bubi hívással nyert volna, melyet talán az információs kontra és a női megérzés összeadásával lehetett volna kitalálni, de ő matematika szakon tanul és a dáma esésére játszott, 1 bukás és 9 IMP a FÉSZEK-nek.

A következő leosztást is a FÉSZEK nyerte, mert ők kontrázva buktattak egyet, így 3 IMP-vel növelték az előnyt.

5. leosztás

A nyílt teremben a Visoft 2 pikket játszott Északon és szürrel teljesített. A zárt teremben máshogy alakultak az események, mert Bárczy Északon úgy érezte, hogy indulóerős a lapja és 1 pikk licitje után Konkolyt nem lehetett gém alatt leállítani. A 23 pontos 3 szan a lapok fekvése alapján buktathatónak tűnt, és az ellenjáték jól is alakult. Bódis kőrrel indult, ütött a nyolcas. A felvevő pikk magasításra játszott, ami nem volt rossz ötlet, de a pikk nem húzott. Villő a pikk tízes után kőrt hívott és az ellenvonal kilőtte a kőr fogást. Amikor Kelet a pikk királlyal ütött, Nyugat nem akarta eldobni a magas kőr dámát – pedig azzal nyert volna –, inkább kárót dobott. Villő treffel szállt ki, ütött a dáma, és ezek a lapok maradtak:

Az asztal a pikk kilencest hívta. Ha Konkoly treffet dob, akkor teljesít, mert kimagasodik a káró bubi. Ezt nem találta ki, kárót dobott, ezért Nyugat javíthatott. Ha most is az úr kőr dámától válik meg, akkor a felvevő bukik. Bódis azonban a káró dámától vált meg. Erre Dél hazaért, mert a káró király lett a kilencedik ütés. 10 pont és 23–0 a FÉSZEK-nek. Még két felvevőnek sikerült a 3 szant teljesítenie, az egyik Macskásy Gábor (TMX), a másik Czímer Csaba (Galim) volt Északon. Macskásyn az ellenjáték, Czímeren a káró indító kijátszás segített. (A zárt teremben Ottlik Gézáék előtt: az ablaknál Bódis Gyula, a kép előtt Bárczy Péter, háttal Konkoly Csaba és Szűcs Villő)

A következő leosztásban is a 23 pontos 3 szan volt a sláger, itt azonban ez a zene ment mindkét asztalon. A felvétel a káró dáma eltalálásán múlott, de egyik felvevő sem járt sikerrel, így kihúzták a partit.

A 8. leosztásban a Visoft is beiratkozott. 5 pontot szereztek, mert a FÉSZEK 2 szan felvételén ismét a káró dáma fogott ki, a másik asztalon viszont a Visoft csak 2 kárót játszott, melyet ellenjáték hiba után Szűcs Villő teljesített.

A 10. leosztás abból a szempontból volt érdekes, hogy Kelet 1 kőr indulása után egyedül Czímer Csaba passzolta le Dél információs kontráját. És jól járt, mert csapatának, a Galimnak 9 IMP-t szerzett, amikor a felvétel kettőt bukott.

A 11. partiban a nyílt teremben Szilágyi 2 kőrt abszolvált annak ellenére, hogy könnyen el lehetett volna buktatni. A másik asztalon is Dél játszott és 3 treffet teljesíthetett volna, ha a treff bubival üt és körbeengedi a kőr kilencest. Csaba ezt nem találhatta ki, 4 IMP a Visoftnak.

12. leosztás

Bódisék jól oldották meg a feladatot, mert 3 szant vettek fel Kokish-relé után, ebben zsinórban volt 9 ütés. A másik asztalon Tubak Dániel 4 kőrt játszott és adu indulást kapott, ütött a tízes. A felvevő először és utoljára volt az asztalon. Tegye fel a kezét, aki nem adna káró impasszt! Én ugyanúgy nem emelnék kezet, ahogy Tubak se tette. A káró kettesre Szilágyi a hatost rakta (ha a kilencessel megy be, nincs menekvés). Ha a felvevő kiszagolja, hogy elég a nyolcas, akkor teljesített volna, ő azonban, mint mindenki más a helyében a dámával próbálkozott és bukott, mert két pikket és két kárót kellett kiadnia. 10 IMP a Visoftnak. A DDS gombra kattintva láttam, hogy csak treff hívással lehetett volna teljesíteni. Elgondolkoztam, hogyan. Jó kis nyílt lapos feladvány. Aki nem tudja megoldani a feladatot és kíváncsi a megoldásra, az lapozzon a cikk végére.*

A 13. leosztásban Bódis Gyula rámondta az 5 treffet a 4 pikkre, és a felvétel kontrázva kettőt bukott –500-ért. A mentés jó volt, mert a 4 pikk teljesíthető. Csak az volt a baj, hogy a másik teremben Szilágyiék nem mondták be a gémet, így a Visoft +3 helyett –8 IMP-t írt.

16. leosztás

A nyílt teremben elszabadult a pokol. Mindenki licitált, mint a gép, de a végén már csak Gellér és Szilágyi küzdött. Syl Gellér jó 6 kőrjét még sikeresen lementette, sőt Gellér 7 kőrje ellen is rámondta a 7 pikket, ez a felvétel kontrázva kétszer bukott. A másik asztalon Bárczy nem küzdött, hagyta Villőt 5 kőrt játszani, 9 IMP a Visoftnak. A félidő szoros eredménnyel, 33–32-es Visoft vezetéssel zárult.

A második félidőben is ugyanaz a négy játékos játszott, annyi volt a változás, hogy ellenfelet cseréltek. Szilágyi már az első partiban megcsillantotta magas fokú technikai tudását.

17. leosztás

Szilágyiék a Smolen-transzferen át jutottak el 4 kőrig, és Syl Dummy Reversallal (tótágas adujáték, Molnár-csel) két szürt csinált, így 1 IMP-t szerzett csapatának, mert odaát csak 11-et ütöttek. Harangozó László is így vitt haza 12 ütést, de neki könnyebb volt a helyzete, mert ellene a káró ász-királlyal kezdtek.

18. leosztás

A parti érdektelen húzónak tűnt és azért lett érdekes, mert Gellérék (a mezőnyben egyedül) 3 szant vettek fel a biztosabb 4 kőr helyett. Szűcs Villő eltalálta a pikk indulást, az ász harmadszorra ütött. Tubak ott rontotta el, amikor a két magas kőr után a kőr kilencessel adta ki az ütést, mert a treff ászon kívül nem tudott még egyszer kézbe menni a treff impassz újbóli megadása végett. 1 bukás és zsíros 11 IMP a Visoftnak.

21. leosztás

A parti sorsa a licitben dőlt el. Misfit esetén általában jobb a gyenge lap színében játszani a felvételt. Bódis Gyula – helyesen – 2 kőrt mondott a 2 treffre, Konkoly Csaba viszont passzolt a másik teremben. Bódis szürt csinált, Bárczy hármat bukott, 10 IMP a Visoftnak.

24. leosztás

A játszma a jó lapértékelés sikerét hozta. Szilágyiék a jó öreg Kokish (lásd fent) és barátja, Puppet Stayman segítségével felvették a jó esélyű 6 pikket, melyben nem kellett bravúr a teljesítéshez. Sőt, Szilágyi László addig ügyeskedett, hogy álbeszorította Északot és szürt is csinált, +1010. Gellérék ellen Szűcs Villő káróval közbeszólt, melyet Bódis 3-ra emelt. A zavarás bejött, mert Tubak csak 3 szant játszott. Úgy gondolta, hogyha 3 pikket mond és nincs színtalálkozás, akkor elmennek a jónak tűnő 3 szan mellett, mert partnerének úgysem lesz káró fogása. Villő kis káróval kezdett, a bubit ütötte az ász. Észak most tényleg beszorult káróra és treffre, mert a káró tízes fenyegetéssé vált, 13 ütés, de újabb 11 pont FÉSZEK-veszteség. (A jól kezdő Bárczy Péterék tehetetlenek voltak a második félidőben a Visoft-hengerrel szemben)

A 26. leosztásban megint a Visoft írt. Ezúttal 7 IMP-t szereztek, mert a FÉSZEK felvett egy 4 pikket, melyben kiállt 4 ütés, a másik asztal viszont csak 3 pikket játszott.

A második félidő első Fészek írását a 27. játszma hozta meg, amikor Gellér kontrázott szürrel teljesített egy 5 kőrt. A másik asztal kontra nélkül tette ugyanezt, 7 IMP a FÉSZEK-nek.

A következő parti is FÉSZEK sikerrel ért véget, mert Bódisék szlemlátónak bizonyultak és kettőt buktak kontrázva bellben, míg a másik asztal leállt gémben, 9 IMP a művészklubnak.

78–48 volt az állás, amikor az utolsó négy partiban a Visoft olyan magas sebességre kapcsolt, hogy a FÉSZEK többet már nem tudott írni. Ők viszont szárnyaltak, mint Pegazus, a szárnyas ló.

29. leosztás

A zárt teremben Szilágyi a szingli kőr ellenére 1 szannal indult, így ő játszott 3 szant. Dél káró dáma indulása után az egyik probléma megoldódott, a treff dáma bekerítését viszont Syl maga oldotta meg, és könnyen ütött 11-et. A másik asztalon Gellér 1 káróval indult és Bódis ugró 2 kőrrel vétette magát észre. Tubak nem színezte, mert azonnal 3 szanra ugrott. Szűcs Villő kőr ász, kőr kezdésének nem örült a felvevő. Miután ütött a kőr királlyal, teljesíthetett volna, ha eltalálja a minor dámákat, de pikkel próbálkozott, gondolván, hogy az ász úgyis Északon lesz. Nem ott volt. Bódis lezongorázta a kőröket, és a két bukással 13 pontot szerzett csapatának. Ámok és a vessző továbbra is kitartott a FÉSZEK csapat futása mellett.

30. leosztás

Gellérék 5 kárót játszottak kontrázva, mert Szűcs Villő bizonytalannak érezte a licitálgatást és büntetni kezdett. Az akció bejött, a felvevő kettőt bukott egy helyett, mert nem merte megadni a  treff impasszt, +300 a Visoftnak.  A másik asztalon Talyigás 3 szanra vállalkozott, miután Bárczy kőrrel közbeszólt. Észak nem találta el az indulást, a treff bubival kezdett. A felvevő impasszt adott a dámával, majd a rossz elosztás ellenére át tudott menni a kárókhoz a dáma kiadása után, mert a pikk ász tartotta a hidat. +400 és +12 IMP.

31. leosztás

7510 elosztás nem fordul elő gyakran a bridzsben, ezért az ilyen lapokkal támadólag kell fellépni, gondolta Gellér és igaza volt, mert ellenjátékra alkalmatlan és ütéstelen kezével nem csak 4 pikket, hanem 5 kőrt is mondott. Nem is lett volna ezzel baj, mert a másik asztalon Szilágyi is magasra jutott. Adu KTx-ből az álmoskönyvek szerint nem szerencsés indulni, mivel a felvevő mögött a tízes is üthet, Bódis mégis az adu kezdést választotta, mert félt,  hogy kiváló pikkjét a felvevő hazalopja. Gellér nem tudta elképzelni, hogy valaki képes legyen ilyesmire, ezért beszaladt az ásszal, hátha beesik a király. Nem nyert. A felvevő még megpróbálta menteni a menthetőt, hogy keresztlopások révén csak hármat bukjon. Jól játszott, mert többet is bukhatott volna, sőt, a végén még egy bukást vissza is kapott, mert Dél kis treff helyett a királyt hívta, –300.

31. leosztás

A másik asztalnál Szilágyi csak 3 pikket mondott először, majd 4 kőrrel is bejelentkezett, így őt eggyel alacsonyabb magasságon kontrázták meg. Konkoly Csaba is kis kőrrel kezdett, de Syl elengedte az ütést a kilencesig és pikket hívott. Dél ütött a dámával és nem találta ki, hogy most már nem szabad kőrt hívni, ő mégis aduval folytatta. Kárót kellett volna hívni! Szilágyi magában megköszönte és ütött a kőr dámával, majd két pikk lopással kimagasította a pikket és már csak a kőr király ütött, egy szür, +690 és +14 IMP a Visoftnak.

32. leosztás

Az utolsó parti sem volt olcsó.

Azonos licitmenet után mindkét asztalon Nyugat lett a felvevő, és mind Szűcs Villő, mind Bárczy Péter káróval kezdett. A felvétel sorsa a treff dáma eltalálásán múlt. Tubak esésre játszott és kettőt bukott, Talyigás impasszt adott és 630-at, valamint 13 IMP-t szerzett csapatának. Az összes asztalon Nyugat játszott 3 szant, és Talyigáson kívül csak Gál Péter teljesített. Ő is treff impasszt adott.

A Visoft az utolsó négy partiban 52 pontot szerzett, mellyel dobogó közelében lehetne a BBO 4 leosztásos robot versenyén. A mérkőzést nem várt nagy fölénnyel, 130–48 arányban nyerték és csak 0,15 győzelmi pontot engedélyeztek a FÉSZEK-nek. A forduló meglepetése az volt, hogy az Interface legyőzte az Elastront. Nem kicsit, hanem nagyon.

B-oldal – 8. leosztás

A szélsőséges elosztású lapok általában szélsőséges eredményekhez vezetnek. Ennél a leosztásnál sem volt másképp. Sok asztalon kihagyták a pikk kisszlemet, de aki megtalálta, az teljesítette is. Egyedül a P-T–Líra-Durastone mérkőzésen fordult elő, hogy a licit 6 pikknél nem ért véget, mert a Hittmann–Szőnyi páros még 7 kőrig is elment, hogy lementsék a teljesíthető szlemet.  Pechjükre csapattársaik csak 5 pikkig licitáltak, így a jó mentéssel 1 pontot vesztettek.

* Le kell hívni az összes adut úgy, hogy mindenkinél 6 lap maradjon. Sem Észak, sem Dél nem dobhat kárót, mert ha Észak eldob egyet, akkor a felvevő káró ász, kis kárót játszik és magas lesz a dáma. Ha Dél dob el egy kárót, akkor káró ász, káró dámát hív a felvevő és a nyolcas lesz magas. Tehát kárót senki nem dobhat. Ha Észak és Dél 3–3 pikket tart, akkor a felvevő pikk ász, pikkel kiadja az ütést és bármelyik ellenfél bontja meg a kárót, ütést fog adni a színben. Ha Észak a három káró mellett két pikket és a treff királyt tartja meg, akkor a felvevő a pikk nyolcassal száll ki, és hiába hívja le Észak a treff királyt, a tizedik ütés vagy egy káró, vagy a pikk bubi lesz, aszerint, hogy mit dob Dél.