Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Nagyiván Gábor - 2019. szeptember 18.

A hét meccse – csb 2019, 1. forduló

2019-ben a világon először Magyarországon rendeznek csapatbajnokságot kártya nélkül. A 11 fordulós bridzsversenyt tableteken játsszák a Visoft Kft. LoveBridge nevű szoftverének segítségével. Az elektronikus bridzs nem csak azért jó, mert kiszűri a nemzetközi bridzséletben mindig felbukkanó csalásokat, hanem azért is, mert minden asztal minden licitjét és lejátszását utólag is követni lehet, méghozzá ütésről ütésre. (Az eseményeket itt lehet követni.) A várakozásoknak megfelelően a szoftver bevált, a játékosoknak is tetszik, ezért a szövetség úgy döntött, hogy nem csak az I/A, hanem az 1/B osztály mérkőzéseit is tabletek segítségével bonyolítják le. A Bridzsélet minden forduló legérdekesebbnek ígérkező meccséről ad tudósítást, de természetesen vetünk néhány pillantást a többi asztalra is. (Molnár Harry tekint le utódaira. Nyugaton Kotányi Balázs, Délen Magyar Péter – fotók: Kovács Gergely)

Az 1. fordulóban az Elastron–TMX találkozót követtük nyomon. Az Elastron csapat régi motorosokkal, három szenior olimpia bajnokkal és sokszoros válogatottakkal áll fel, de a TMX csapat játékosai sem panaszkodhatnak a válogatottságok számát illetően. Amíg az Elastron hosszú évek során a megszokott játékosokkal ült asztalhoz (Zoller Róbert kivételével), a TMX összeállítása a nevezés előtti utolsó napokban dőlt el. Ők végig négykezest játszanak majd, azaz harmadik párjuk nincs.

Az első nagyobb szvinget az 5. leosztás hozta.

Gulyás–Kotányi annak ellenére vette fel a necces gémet, hogy mindkét vonal aktívan licitált, ráadásul ponterőben sem álltak túl jól. Gulyás Dániel 3 kárós gémkísérlete még rendben volt, de Kotányi Balázsnak minimális lapjával és rossz elosztásával passzolnia kellett volna. Talán úgy gondolta, hogy a 3 pikk még akár benne is lehet (nincs benne, lásd GAMAX-asztalt), mansban vannak bell ellen, nagy baj nem lesz. Nem is lett, sőt. Káró király, káró ász, káró lopásra azonnal buktatható a parti, de Magyar Péter érthető módon nem vállalt kockázatot és pikkel kezdett. Gulyás eltalálta, hogy Északnál lesz a kőr dáma, csak arra nem gondolt, hogyha leaduzik, akkor háromszor kell kiadnia az ütést, és a folyamatos pikk hívásokra azelőtt kirövidül, mielőtt kimagasodik a harmadik káró. A helyes játék az lett volna, ha nem veszi el az utolsó adut, hanem káróra fordul. Észak berohan és folytatja a pikket. Kelet lop és ismét kárót hív, Dél üt, de hiába jön újra pikkel, a felvevő lop, kikergeti a treff ászt és csak ekkor veszi el az utolsó adut. Szóval nem mindegy a tempó. Gulyásnak azonban szerencséje volt, mert amikor az asztalról meghívta az első kárót, Észak nem ütött az ásszal, így amikor ütésbe került, már elfogyott a pikkje (azért kell beszaladni az ásszal, mert Dél később még tud pikket hívni a rövidítéshez). A szép és tanulságos parti 10 IMP-t hozott a TMX-nek, mert a másik asztalon Szappanos Géza még a 3 kőrt is elbukta.

7. leosztás

Két leosztással később Gulyáséknál baj történt a licitben (vagy az akció nem jött be), mert Kotányi Balázs lepasszolta Kelet mesterséges 1 káró válaszát. Gulyás jól játszott, mert treffeket lopott rövid aduival, azonban a pikk fekvést nem találta el, így egyet bukott. De csak 1 IMP többletet jelentett volna, ha teljesít, mert a másik asztalon Kelet helyén Szappanos 4 kőr felvételben tízet ütött, 12 IMP az Elastronnak.

8. leosztás

A zárt teremben az Elastron csak 2 kőrt játszott 4 helyett. Az történhetett, hogy 1 káró–1 kőr–2 káró páros licitmenet után Szappanos 2 kőrrel a Lebel-féle relére gondolhatott (kényszerítő, legalább géminvit), Zoller viszont nem, ő sztenderdnek értelmezte a 2 kőrt és passzolt, 6 IMP a TMX-nek, mert a 4 kőrben odaát is 11-et ütöttek.

12. leosztás

Ebben a játszmában egyik csapat sem találta meg a nagyszlemet. Igaz, a nyílt teremben Gulyásék heves kőr kizárása megnehezítette az Észak–Dél vonal dolgát, ők 6 pikkig jutottak. A zárt teremben könnyebb volt a helyzet, mert Szappanos nem volt olyan merész, mint Gulyás, és csak 2 kőrrel szólt közbe. Lett volna elég hely a 7 treff megtalálásához (az jobb felvétel, mint a 7 pikk, mert a 4–1 pikket is kibírja), de Macskásy csak 6 treffig ment el, 2 IMP az Elastronnak. A mezőnyben négy pár vette fel a nagyszlemet. Hegedüs Orsolya–Szentandrási Gergely, Dombi Gergely–Honyek András és Harangozó László–Szőts Gábor 7 pikket, Czímer Csaba–Szalka Tamás pedig a legjobb felvételt, azaz 7 treffet játszott. A kisszlemet egyedül csak a Szigethy csapat Észak–Dél párja hagyta ki, ők 17 IMP-t veszítettek a partin (akkor is buktak volna 13 pontot, ha a kisszlemet bemondják, mert a másik asztalnál az ellenfelük 7-et vállalt). Mentségükre szóljon, hogy ellenük a Kelet helyén ülő Bárczy Péter az enyhén se konzervatív 4 kőrrel szólt közbe.

Félidőben 26–23-ra vezetett az Elastron. A csapatok nem cseréltek, ugyanabban a felállásban ültek asztalhoz az egyeztetés után is.

19. leosztás

Az első szvinges parti a második félidőben.

A nyílt teremben nem derült ki, hogy Keletnek ötös a kőrje, ezért Magyar Péter a kőr tízessel indult. Gulyásnak 3 kőr, 2 káró és 2 pikk fejütése volt, és úgy tudott volna teljesíteni, ha eleve a másod vagy harmadlagos káró dáma-bubi esésére játszik, hogy kimagasodjon tízes. Ő persze a teljesen ésszerű és sokkal esélyesebb játékot választotta, mert a pikk színben a dáma esetleges kiadása után még két ütés biztosnak látszott. Ezért a pikkre alapozva lehívta a királyt és kis pikket játszott, a bubit ütötte a dáma. Kovács Mihály káró hívása végzetes volt a felvevő számára, és a felvételt nem lehetett teljesíteni, 1 bukás és +100 az Elastronnak. (Szemben Gulyás Dániel és Magyar Péter, háttal Kovács Mihály és Kotányi Balázs, aki kibicel: Kerekes Zsuzsa)

Macskásy egzotikus 2 kőr indulását látva Al Roth* biztosan megfordult volna a sírjában, hiszen az ötös színhosszúságot még a zsenge színminőség is megfejelte. A terror most nem sok vizet zavart, mert  Zoller 2 pikk közbeszólása után Szappanos is 3 szanra vállalkozott. Azt tudta, hogy a kőr szín magasítása felejtős. Sőt, arra sem számított, hogy hamar magas lesz a kőr bubi. Dél a káró dámával indult. A felvevő nem játszott a rövid káró bubira, hanem a treff színben próbált extra ütést szerezni, mielőtt a pikkekhez nyúlt volna. Kis treffet hívott a bubihoz, melyet Macskásy nem ütött meg. Ez végzetes hiba volt, mert ha üt a királlyal és kis kárót hív, hogy elvágja az asztalt kéztől, akkor a felvétel bukik, mert az ellenvonal a treff királyon kívül üt még 2 treffet, 1 kárót és 1 pikket. Így azonban Kelet 2 pikk, 3 kőr, 3 káró és 1 treff ütéssel teljesített, 12 IMP az Elastronnak. 

21. leosztás

Csemege volt a mesterjátékosoknak.

Magyar Péter a kőr királlyal kezdett, majd kis kőrrel folytatta, hogy hagyjon egy kőrt partnerénél, amikor az ütéshez jut. A terv jó volt, de nem vált be, mert Gulyás nagyszerűen játszott. Lehívta treff és káró ütéseit, majd kőrrel ütésbe hozta Magyart, akinek a végén pivot-ból el kellett hívnia a pikk király mellől, +400 a TMX-nek. (3 pár kihagyta a gémet, de érdemes végignézni a többiek lejátszását is, mert ezt a típusú szép felvevőjátékot számos asztalon előadták, így Mezei Kati, Demeter Gábor, Bódis Gyula, Bárczy Péter is hasonlóan, végállásra játszott.)

A másik asztalon Kelet 3 szanja ellen Macskásy lehívta három kőr ütését és kőrrel kiszállt, arra várva, hogy előbb-utóbb ütni fog a pikk királlyal. Szappanos azonban hanyagolta a pikket, mert a káróra alapozott. Arra játszott, hogy csak Északot engedi ütéshez jutni, ezért kihívta a káró tízest. Miután azonnal kiderült, hogyan fekszik a káró, a tízest elengedte Északhoz, aki a bubival ütött és pikket hívott. A felvevő a pikk ász után treffel közlekedve elfogta Észak káró dámáját, így 1 pikk, 1 kőr, 3 káró és 4 treff ütéssel ő is teljesített, ezért kihúzták a partit.

22. leosztás

A licitet jobban oldotta meg az Elastron. Kovács Mihály 4 kőr büntető kontrájából Magyar jó érzékkel kiment 5 treffre, erre Kotányiék bellben már nem mertek 5 kőrt mondani. Az 5 treffben Dél könnyen ütött 11-et, +400 az Elastronnak.

A zárt teremben Macskásy 4 treffre ugrott Kelet 1 kárójára, így Szappanos úgy gondolta, őket nem fogják kizárni. Valószínűleg nem sejtette, hogy bellben mans ellen ő ment, az akció mindenesetre bejött, mert a kontrázott 5 kőr felvétel csak egyet bukott, 5 IMP és 46–24-es vezetés az Elastronnak.

A 25. játszmában megkezdte a felzárkózást a TMX, mert Gulyásék bemondtak egy 5 treffet +600-ért és 10 IMP-ért, a másik asztal csak részjátékot játszott.

28. leosztás

A szerencse segítette 10 IMP-hez a Gulyás–Kotányi párost. A licit odáig rendben volt, hogy Gulyás kulcslapot kérdezett, de 6 pikk helyett 6 kárót kellett volna mondania, hogy Nyugat választhasson a 6 káró és a 6 pikk között. A pikk húzott, ezért a szlem teljesült, de az igazi csont nélküli felvétel a 6 káró lett volna. A másik asztalhoz hasonlóan alig mondtak szlemet a csapatok, a kiváló 6 kárót két pár találta meg, Dumbovich–Winkler és Kuttner–Zöld, ők is dicséretet érdemelnek.

Döntetlen volt az állás, amikor a 31. partiban ismét láthattunk egy „modern” gyenge 2-est.

Kotányi második helyen 1 pontos lappal, 5332 elosztással próbált zavart kelteni, amikor 2 kőr indulással eljátszotta a terrorista szerepét. De nem lett happy end, mert ez nem volt se film, se színdarab. Gulyást megzavarta az akció, mert 2 szannal „felkérdezett”, majd a leintés után 3 kőrben landoltak. A felvétel kettőt bukott, +100 az Elastronnak.

A másik teremben Nyugat sohasem volt partizán és nem szerette a terrort sem, ezért passzolt, mivel az is egy licit. Fischer Brigitta 14 pontos lapját az ötös szín miatt felértékelte (gondolom én), és sok más Északhoz hasonlóan 1 szannal indult. Szappanos kontrázott, Zoller 2 kőrrel kimenekült. Macskásy persze nem hagyta annyiban a dolgot és úgy gondolta, hogy valószínűleg hoz 6 treff ütést, ezért 3 szanra ugrott. Hogy ezt Szappanos hogyan tudta kontra nélkül elengedni, számomra rejtély (talán félt, hogy treffbe menekülnek?), mindenesetre sok asztalnál ment kontra nélkül a 3 szan. Hamar tokoltak, mert Észak csak hetet tudott ütni, a két bukás 7 IMP-t jelentett az Elastronnak. (Zoller Róbert és Fischer Brigitta szemben, Macskásy Gábor elfekvőben, Szappanos Géza profilból)

32. leosztás

Az utolsó leosztás eldönthette volna a meccset.

Nyugat 1 pikk indulása után Kovács Mihály 2 kőrrel szólt közbe, majd felüllicit és kulcslicitek után lepasszolta Magyar Péter 5 kőr emelését. Utóbbi licit az éljátékosoknál azt szokta jelenti, hogy „Partner, ha nincs két vesztőd az ellenfél színében, akkor mondj szlemet!” Kovács passzolt, így kimaradt a szlem.

A másik asztalon Fischer Brigitta kontrával szállt be, mely ellen az szól, hogy később nem könnyű megtalálni az esetleges 5–3-as kőr fitet. Macskásy egyelőre csak a 9 lapos színtalálkozást látta, de ez sem gátolta meg abban, hogy ő is elsüsse az 5 kőr emelést. Brigitta vagy a partnerében nem bízott, vagy a szlemben, ezért ő is passzolt. Kár. Mindenesetre gondolatban szóltam Egri Jánosnak, hogy mindkét Dél kapjon egy hangszórót. A rossz hír az, hogy sehol sem vették fel a kiváló esélyű szlemet. Még szomorúbb, hogy csak ezen a két asztalon kísérelték meg.

A végeredmény szoros lett, 53–52-re győzött az Elastron. Azt szokták mondani, hogyha egy mérkőzésen alacsony a meccspont forgalom, akkor magas a színvonal. Nos, ezen a meccsen volt a legalacsonyabb, ezért úgy gondoljuk, hogy nem választottunk rosszul.

Az eredményeket ezen a linken lehet megtekinteni.

Az I/B osztályban annyi változás történt, hogy ezúttal nem ugyanazokat a digitális lapokat kapták a játékosok, melyeket az I/A-ban játszottak, ezért nincs összehasonlítási alapunk a „nagyokkal”. De nem kellett sokat várni a legérdekesebb partira, mert már a legelső játszmában előbukkant. Majdnem mindegyik asztalon nagy adok-kapok ment, a pikk harcolt a káróval, és ha fogadni lehetett volna, akkor azok a fogadók jártak volna jól, akik a káró színre tettek. A legnagyobb küzdő talán az Argay–Siba páros volt, akik egyedül a mezőnyben Vikor Dániel–Fehér Péter kiváló 6 kárójára is rámondták a 6 pikket a kontrázott 3 bukásért. Ez a mentés azért volt jó, mert a káró kis szlemet beszorítással teljesíteni lehetett. 
1. leosztás

Kelet 6 kárója ellen a legerősebb indulás a kőr király, mert ezt a felvevő nem nagyon hagyhatja ki (hogy egy vesztőre állítsa be a kőr-treff beszorításhoz az ütésszámot), mivel a kőr folytatást és az ászt Észak esetleg ellophatja. A Lowell–Balásy mérkőzésen Varga Sándor kőrrel kezdett, melyet Balásy István megütött az ásszal. A felvevőnek két vesztője maradt, de nem adta fel, rendületlenül hívta káróit. Amíg 5 lap maradt mindenkinél, addig Délnek nem volt gondja. Balásy azonban tett róla, hogy legyen, mert ezek a lapok maradtak:

Kelet a káró kettest hívta. Ha erre Varga treffet dob, akkor a felvevő az asztali kőr tizestől válik meg és szürt csinál, mert a treffek magasak lesznek. (Ez történt a partiban.) Dél jobban jár, ha az egyik kőr figurájától szabadul meg, mert abban az esetben a felvevő csak tizenkettőt üt (kőrt hív és magas lesz a hetes). Balásy szép játéka 11 IMP-t eredményezett csapatának, mert a másik asztalon csak 5 kárót játszottak és nem csináltak szürt.

A partiban nem sok asztalnál vették észre a beszorítási lehetőséget, de Balásyn kívül Keresztény Andrea és Aczél Pál igen. Ezúton nekik is gratulálunk.

Az I/Bs eredményeket itt lehet megnézni.

* Roth, Alvin L. (Al) (1914–2007), korának egyik legismertebb licitelméleti szakembere, Észak-Amerika színeiben vett részt a Bermuda-kupán (1955, 1958, 1967), 13+ pontban határozta meg az induló erőt.