Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Nagyiván Gábor - 2019. december 4.

A hét játszmája – MP-bajnokság 2019–2020 I/A 1. forduló

Tavaly ezen a bajnokságon debütált a Visoft által kifejlesztett szoftver, a LoveBridge, ezért az idei bajnokság tabletekkel történő versenyformája már senkinek sem okozhatott nehézséget. Ebben az évben már az I/B-ben is virtuális kártyákkal játszottak a játékosok (az I/A-tól eltérőek voltak a leosztások), ezért a teremben sem tokokra, sem licitdobozokra, sem hagyományos kártyákra nem volt szükség. Idén az I/A osztály mezőnye az erőviszonyok tekintetében elég heterogénnak tűnik, mert a szétülések miatt új felállásban játszik jó néhány páros. A csapatversenyen először alkalmazott tippjáték sikerén felbuzdulva – „melléktermékként” – a bukméker új játékot írt ki, melyre 30-an neveztek. Legesélyesebbnek a világklasszist képviselő Dumbovich Miklós–Winkler Gábor párost tartotta a játékmester, és ezt 1,8-as szorzóval jutalmazta. Egyes fogadók szerint ez az odds túl rövidnek tűnik első látásra, de másodikra is. Nem csak a fogadók száma volt 30, a leosztásoké szintén, és ragaszkodva a harminchoz, ez lett a hét játszmája is. (A favorit Dumbovich Miklós–Winkler Gábor pár Bekő Zsófia és Honyek András ellen – Fotók: Kovács Gergely)

A legnépszerűbb felvétel a 3 szan volt, melyet nyolc asztalon játszottak. 4 kőrig két pár jutott, a jó esélyű 6 kárót négyen vették fel, végül egy pár 6 szannal próbálkozott. Úgy nézett ki, hogy teljesítés esetén Kelet–Nyugaton az utóbbi felvétel lesz a topszkór.

A felvevőnek 11 gyorsütése van, egy pikk, két kőr, hat káró és két treff. Plusz ütésre a legegyszerűbb lehetőséget a kőr szín biztosítja, 3–3 elosztásnál vagy eső QJ, QT és JT esetén meg is van a tizenkettedik. Ha nincs pikk figura indulás, akkor az egyik verzió a társasági játékosok kedvence, a nagy lapok lehívása felülről lefelé sikerrel jár. Kőr király, kőr ász után a vakszerencse ezúttal segít, mert esik a bubi-tízes, így a kőr dáma kikergetése után lehet teríteni. A kőr szín kezelését a jószemű felvevők máshogy oldották meg. Ők észrevették, hogy Észak elsőre a tízest tette, ezért másodszorra körbeengedték a kőr nyolcast, arra játszva, hátha Délnél lesz a két maradék figura. Nem ott volt, ezért az extra ütés megszerzése esélytelenné vált. Elvileg 6 eset lehetséges, a 3 szingli figurás (dáma, bubi, tízes) és a 3 dubló figurás (QJ, QT és JT). Ilyenkor – ahogyan az egyik nagytudású kolléga megfogalmazta – az egyenletesebb elemi eset esélyesebb, ezért a kőr ász lehívása jobb játék, mint az impassz. De voltak más lehetőségek is.

6 szan ellen Lakatos Péter a pikk királlyal kezdett. Mérei Balázs kiengedte az ütést, a pikk hatos folytatásra bátran a bubit tette, és 12 ütést terített 92 százalékos jutalomért. Ahol Nyugat játszott 3 szant, ott nem indultak pikk figurával. Kelen Károly (egyedül a mezőnyben) a kőr bubival kezdett, melyet a felvevő, Andrási Miklós kiengedett. Észak helyén nem egyszerű rájönni, hogy most treffre kell váltani, lerombolva a közlekedést a kéz és az asztal között, mert a beszorítás ez esetben nem működik, így a felvevő csak tizenegyet üthet. Káró vagy treff kezdésre persze beszorításra lehet játszani, és ahol Kelet volt a felvevő, a treff támadás automatikus volt. Azok a felvevők, akik nem a kőr színre alapoztak, kiengedtek egy ütést. Volt, aki a pikk, volt, aki a treff színt választotta erre a célra.

Szappanos Géza azonnal ütni hagyta a treff dámát, így a beszorítás egyik klasszikus alapfeltétele, az ütésszám beállítása (angol szaknyelven Rectify the Count) előállt. Kovács András kőrre váltott, a tízest vitte a király. A felvevő sorra hívta ütéseit, amíg ezek a lapok maradtak:

A káró négyesre Dél kőrt dobott. Ha az asztal pikket dob, akkor a pikk ászra Dél treffre-kőrre beszorul. Szappanos azonban más végállásra játszott, de bármire is gondolt, a pikk ász lehívása az utolsó káró előtt nem lehetett volna rossz. A 11 ütés csak 32 százalékra volt elegendő Kelet–Nyugatnak, és így járt az a felvevő is, aki nem vette észre, hogy a treff hatos magas. Utolsó parti, ráadásul nagy már a hangzavar, mennénk is hazafelé...

4 kőr felvételben az adu kezelését fent már említettük, a két ütés elvesztése 14 százalékot ért. Macskásy Gábor az esélyesebb játékot választotta, így a 12 ütéssel 50 százalékosra mentette a partit.

A legérdekesebb felvétel persze a 6 káró volt, melyet az 5–0-ás aduelosztás ellenére is teljesíteni lehet. Standard pároslicitben az első 6 licit automatikusnak tűnik, de a többi sem extrém:

A 2 káró lehet 5–4 is, a 3 káró már biztos, hogy legalább hatos színt mutat. Ha Kelet 3 kőrt mond a 3 treffre, azzal dubló kőr segítséget jelez, ez a licit is szóba jön. Ezután megegyezésfüggő, hogyan folytatják a játékosok tovább. 3 kőr után nehezebb elmenni a szlem felé, a 3 káróra Nyugat 4 káró Minorwood licitje a kulcslapok száma után érdeklődik káró adu mellett, melyre a 4. lépcső 2 kulcslapot és az adu dámát ígéri. 4 asztalon játszottak 6 kárót, ráadásul Lévai Ferencet meg is kontrázták. A kontrának sok értelmét nem látom, de én se lehetek mindig gondolatolvasó.

Treff kezdés után a felvevő sztenderd játékot játszott, és a jól bevált „a rövid aduval lopunk, a hosszú aduval aduzunk” elvet választotta, és nem sajnálta káró ászát sem a lopás érdekében beáldozni. Ütött a treff ásszal, majd pikk ász, pikk lopás, kőr király, pikk lopás után treffet lopott kis adujával, és a végén már csak a káró nyolcast kellett kiadnia, +1090 és topszkór. Hasonlóan játszott Hittmann László is, bár őt nem kontrázták meg, azért így is 85 százalékos partit írt fel. A másik két felvevő is a pikk lopásra alapozta a játékot, de a végállásban nem kis káróval, hanem a káró kilencessel loptak, így nem egy, hanem két adut kellett kiadniuk, mert pechjükre 5–0 volt az aduelosztás. Itt jegyezném meg, hogy Kotányi Balázs Dél lapjával elég érdekesen értelmezte a Michaels-felüllitet, amikor Kelet 1 káró indulása után ezzel a kézzel a 2 káró közbeszólást választotta. A konvenció lábai kicsit sántítottak, mert sem 5–5 elosztás, sem jó minőségű színek nem voltak a lapban, ráadásul a figurális erő is hagyott némi kívánalmat maga után. Azonos szkórhelyzetben az ilyesmi talán túl agresszív, mondhatnánk furcsa megközelítés (a 18 éven felüliek ne is nézzék meg ezt a filmet), bár ízlés és stílus kérdése az egész, mint oly sok más, mondhatná Balázs. (Lévai Ferenc, Szőts Gábor, Hegyi András, Udvari Szabolcs)

Visszatérve a kontrázott felvételre. Szürre kellett volna játszani! (Ha már lúd...) A kontrából és az indító kijátszásból arra lehet következtetni, hogy a pikk mariázs és az ötös adu csábíthatta Északot a büntetésre. Ha így van, akkor elég csak egy pikket ellopni, a 12 ütés akkor is megvan. Treff ász, káró ász (kiderül az elosztás), treff lopás, pikk lopás után a kőr király üt kézben és jöhetnek az aduk. Ez lesz a 3 lapos végállás:

A káró kilencesre Délnek nincs jó dobása. Ha a treff bubit dobja el, magas lesz a hatos, ha a kőr hatostól válik meg, akkor a kőr kilencesé lesz az utolsó ütés. (A verseny első fordulóját kiváló eredménnyel megnyerő Benedek Béla–András Imre Mezei Katalin és Honti László ellen, Ottlik Géza előtt)

A fordulót nem kis meglepetésre a Benedek Béla–András Imre páros nyerte Gál Péter–Kemény György és Gellér János–Tubak Dániel előtt. Az is szemet szúrt, hogy a Galim csapat két másik párjának nagyon nem sikerült a forduló, de Szilágyi Lászlónak sem volt szerencsés, mert partnerének külföldi elfoglaltsága miatt a kiírás csak 45 százalékkal értékelte a kimaradást.

B-oldal – 7. leosztás
4 pikkben már az 1 bukás is 89 százalékos topszkórt jelentett az Észak–Dél vonal számára, és nagyon rosszul jártak azok a párok, akik ellen Kelet 5 treffig merészkedett.

Sőt, volt egy kontrázott és teljesített 6 treff felvétel is, mely már mindennek a tetejét, azaz majdnem a 100 százalékot érte el. Ezt a szokatlan írást a Szabados Erzsébet–Kalmár Zoltán párosnak sikerült abszolválnia, akiknek a továbbiakban már nem ment ennyire jól. A fordulót Antal Péter–Reichardt Géza nyerte Dörnyei Zsolt–Riesz András előtt, a harmadik helyen a Tihanyi Katalin–Balásy István páros végzett. Meglepetésre a bajnoki címre is esélyes Csehó Zoltán–Varga István párnak nem sikerült jól a kezdés, mert jelenleg az utolsó előtti helyen állnak.