Idén a 110 éve született Darvas Róbert előtt tiszteleg a Bridzsélet történelmi rovata. Most a világhírt hozó könyvéről esik szó: történeti kutatás eredményeivel egybekötött, erősen szubjektív recenzió következik. Hogyan keletkeztek és alakultak át az évek alatt a Right Through The Pack meséi?
Képek peregnek. Ahogy átlapozom a közel nyolcvanéves írásokat, egyre több kép villan fel előttem a könyvvel közös múltunkból.
Szeretett Bridzséletünk elődje, A Magyar Bridge című lap négy évfolyamát olvasom, az 1934-től 1937-ig tartó időszak kiadványait. Darvas Róbert Right Through The Pack című könyvének előzményeit keresem.
Képek, képek, bármit is olvasok. Egy sosem múló kapcsolat emlékképei.
Az 1934-es évfolyam első számának harmadik oldalán egy diagram – Hopp! Ezt a partit ismerem! –, és Darvas Róbert írása, aki, mint olvasom, nem kisebb merészségre vállalkozott, minthogy Belzebubbal és Mefisztóval vív meg. Igaz, partnere sem akárki: dr. Hirn, „a kopaszodó ügyvéd”, akivel „óriási fölénnyel megnyertük a bridzsolimpiász páros bajnokságát”. És hogy honnan ismerem a kiosztást? A könyvben a pikk bubi meséli el nagy büszkén a csodát, ahogy egy fantáziadús ellenjátékos kezében váratlanul ütést visz, és elbuktat egy terített felvételt. No, most már tudom: valójábanMefisztó volt, aki átverte Hirn doktort.
Az első kép 1993-ból való. Anélkül járok a világban, hogy tisztában lennék vele: Darvas Róbert ebben az évben lett volna 90 éves. Látom magam, ahogy kitámolygok a könyvesboltból, kezemben életem első bridzskönyvével, ragyog a nap Montreal utcáin. El sem hiszem a szerencsémet: Robert Darvas legendás könyvét szorongatom, amelyről annyi dicshimnuszt hallottam zengeni az idősebb bridzsezőktől. A bolt nyolc emeletnyit őriz a Gutenberg-galaxisból – hol, ha itt nem? (Az amerikai, valamint az angol első kiadás borítója: 1947-ben jelent meg a könyv New Yorkban és Londonban)
Lapozom tovább a régi újságokat. Mit látok? Az 1934. márciusi szám hatodik oldalán (a folytonos számozású folyóirat 236. oldalán) Hardacre professzor – a könyv visszatérő szereplője – barátjának, „a Logika Előadójának” elképesztő ellenjátékához tartozó partit ismerem fel, személyesen a pikk hatos történetét. Úgy tűnik, mire Darvas Róbert könyvbe került a parti, a kis lapokat kicsit átrendezte az élet (az 1934-es verzióban még a pikk kettes volt a kulcslap), de lám, a környezet is egészen más. A könyvben megírt előkelő angol klub helyett A Magyar Bridge-ben publikált írás helyszíne a bolondok háza, és a hidegfejű matematikus helyett egy ápolt az, aki megtalálja az egyedül buktató, őrült ellenjátékot: a második ütésben belehív hátulról, a király mellől(!) az ász-dáma villába. Akkor most őrültség vagy zsenialitás? Állítólag közel vannak egymáshoz.
1997-ben bukkan fel a következő kép. A könyv hozzám nőtt. Már kiolvastam ugyan (nem is egyszer), de nem engedem el, mindenhová magammal hurcolom. Lovász Péterrel, a Bridzsélet akkori főszerkesztőjével beszélgetek arról, hogy le akarom fordítani. Lefordítom, hogy átélhessétek ti is ezt a varázslatot. Aztán csak ülök és szótárazok és gépelek, télen a dolgozószobában, nyáron ölemben egy laptoppal a zöldben. És mérhetetlen büszkeséggel látom viszont Darvas fantáziájának csodáját a Bridzséletben – több mint négy éven át minden számban.
Az 1934. júliusi példányban újabb meglepetés. A diagramról megint ismerős történet ránt magával. Emlékszem a könyvből: a maximalista pikk király egy kihagyott lehetőség miatt dühöng (az ellenjátékosnak látnia kellett volna, hogy a kézből kijátszott kettesre kell rátenni a királyt, az asztali AT4-et látva, hogy ne legyen két lemenet – a kézben DB2 volt a kritikus színben). És az „eredetiben”? Ott egy maflának kiesik a kezéből a kőr király a megfelelő pillanatban, és ezzel elbuktatja a felvételt. (Nos, igen: mire a könyvbe ért a parti, egy kicsit a színek is átrendeződtek, de a lényeg ugyanaz maradt.)
A következő képen megsemmisülve állok a Balázs Béla utcai versenyteremben. Negyven másodpercre magára hagytam a kincsem, és valaki – valaki, valaki, hát egy bridzsező – meglátta benne az értéket. (Hiányzik.) A fordítás nem áll le, kapok egy fénymásolt példányt a főszerkesztőtől, abból dolgozom tovább.
Az 1934. szeptemberi számban Darvas elképesztő feladvánnyal lepi meg az olvasókat. Észak–Dél lapjában együtt a treff bubi a legmagasabb kártya, Kelet és Nyugat lapjából 17 fejütés látszik, nyílt lapokkal 18 ütés van a vonalon… És hogy mi a feladvány? Darvas azt állítja, hogy ha a lapokat „megfelelő” sorrendben játsszuk ki, akkor Dél 7 szant teljesíthet. A könyvben Lovagias konspiráció címmel meséli ezt a partit a kőr kettes: képzelhetitek…
Eddig a lapok hallgattak, „csak” a partik gyűltek a készülő remekműhöz: a leírásokban a szerző mesél. 1934 decemberében azonban Forradalom címmel vers jelenik meg Darvas tollából. A költemény talán nem mérföldkő a magyar poézis történetében, de valószínűleg fordulópont a bridzs világirodalmában. Megszületik az élő kártyalapok ötlete, megszólalnak, éreznek (és ebben a versben lebeszélnek egy tehetségtelen bridzsezőt a további kártyázásról).
Már az új évezredben járunk, amikor látom magam, ahogy Lévai Feri győzköd: adjuk ki könyv formájában. Pirulok, szégyenkezem. Nem elég jó minőségű a fordítás szövege. Javaslom, kérjünk fel egy lektort, aki rendbe teszi. A lektor egyben ítész is: tényleg nem jó a magyarítás. Annyira nem jó, hogy a szövegből nem lesz könyv.
Az 1935-ös évfolyam is tartalmaz meglepetéseket. Júliusban megjelenik a részeg bridzsező, aki színt téveszt licit közben, és ezzel egy reménytelen felvételben landol – a partnere. A tündéri mesekönyv is tartalmaz egy hasonló történetet (Ex Vino Duplicitas címmel meséli el a treff hetes), igaz, a parti nem ugyanaz.
Azt mondtam volna, tündéri? A jelzőt nem én találtam ki. Valamiért úgy adódott, hogy a kőr ász történetét mindenki ismeri, az is, aki nem olvasta a könyvet. A kőr ász azt meséli el, miként teljesült egy kontrázott 7 kőr felvétel – miközben az adu ász az egyik ellenjátékos kezében kuksolt. A történet gyakorlatilag szó szerint a könyvvel megegyező formában olvasható az 1935. augusztusi számban (igaz, továbbra sem a kártyalap mesél). A kezemben tartott másolatot viszont ismerős betűk díszítik: Ottlik Géza forgatta az eredetijét, és írta rá tiszta, olvasható betűkkel a cikkre: „Tündéri”.
És ugyanebben a számban megjelenik egy cikk, melynek címe: A treff kettes esete a káró Marival – Egy ász szomorú története. A parti ismerős (a könyvben a treff kettes meséli el sírva), de a mesélő még mindig a szerző. A címben már a kártyalap a főszereplő.
Igen, kedves Olvasó, lassanként minden összeállt, hogy megtörténjen a végső áttörés. 1935 októberében megjelenik az Élettörténetem – elmeséli a Pikk Dáma című cikk, amely koncepciójában már megegyezik a könyv kis történeteivel: a kártyalap mesél – ha nem is a könyvben olvasható dramaturgia szerint, Róbert Mesternek. Érdekesség, hogy a parti „nem elég jó” ahhoz, hogy később bekerüljön a könyvbe – noha az írás kifejezetten szórakoztató.
És beugrik egy újabb kép. Csörög a mobilom, egy ismeretlen szám. Fiatalos női hang a vonal túlvégén, bemutatkozik illendően, és kétszer megkérdezi, hogy tényleg velem beszél-e. Aztán elmeséli, hogy a Pakli szemével címmel megjelenő fordítások a Bridzséletben mekkora örömet okoztak a fiának és neki: együtt olvasták őket minden alkalommal. Hát jó… Ha kárt is tettem a szövegben, legalább két embernek örömet okoztam.
Darvas nem csak A Magyar Bridge-nek írt, hanem a „Színházi Élet” bridzsrovatát is szerkesztette. Ez utóbbiban jelennek meg a pikk dámával megkezdett sorozat folytatásai (a pikk dámás történet megjelent mindkét folyóiratban). A történet szerint a kártyalapok először meg vannak sértve, hogy csak a kiváltságos fekete hölgy került be az újságba, majd sorban mesélni kezdenek. Méghozzá kapkodósan. 1936-ban két hónapon keresztül minden számba egy újabb mese kerül. Egy hetilapban. Talán nem lesz elegáns, amit ezzel kapcsolatban mondok, de bizonyítani is tudom: a minőségükön meg is látszik a rohamtempó. (A Színházi Élet hetilap címlapja – 1936-os évfolyam, 25. szám)
A Színházi Életben megjelent partik bár nem érdektelenek, messze nem csillogók, sőt, Darvastól felettébb szokatlan módon hibás is van közöttük. Szigorúnak hangzó ítéletemre bizonyíték, hogy a nyolc itt megjelent parti közül csupán kettő fér be a könyvbe, és ezek közül is az egyiket alaposan át kell alakítani, merthogy a Színházi Életben megjelent változat bizony erősen pontatlan. A cikkben bukósnak bemutatott 3 szan egy meglehetősen hétköznapi beszorítással valójában teljesíthető (könnyen beszélek, nekem szoftver elemez). De Darvasnak az alapötlet tetszik (nem csoda), ezért mire a könyvbe kerül a parti, kijavítja.
Az új partiban valósággá válik az elképesztő állítás: a csupa egyenletes lapból összeálló érdektelen 3 szan teljesítése tényleg azon múlik, hogy a treff hármas és a treff kettes közül melyik jutott az ellenjátékosnak és melyik a felvevőnek (ez a treff hármas története, A Trey Wins by Weight, azaz a hármas üt, mert erősebb). (A Színházi Élet 1936/25 számának bridzsrovata A kártyák mesélnek Darvas-sorozat egyik darabjával)
Ugyanebben az időszakban _1936-ban tehát_ A Magyar Bridge-ben új rovat indul Bravó, Partner! címmel. A rovatvezető (Darvas) látszólag logikátlanul néha odaírja a bravúros játékot mutató játékosok neveit, néha nem. A logikátlanságra egyszerű magyarázat feltételezhető: amikor nem érkezik érdekes parti, a rovatvezető úr a saját agyszüleményeit ülteti be ebbe a környezetbe. Itt olvasható a könyvből két parti előzménye is: a pontosított változat lesz később a kőr négyes (1936. június) és a kőr kilences (1936. december) meséje.
Fényképszerű villanás: egy világverseny bulletinjében azt olvasom, Geir Helgemónak, a világ egyik legsikeresebb bridzsezőjének kedvenc könyve a Right Through The Pack. És nem ő az egyetlen.
De miért?
Mi, büszke magyarok hajlamosak vagyunk fanyalogni. Már amikor a könyv fordítása megjelent a Bridzséletben, akkor is hallottam bridzsezőktől olyan véleményt, hogy Norman de V. Hart „elrontotta” Darvas eredetileg irodalmi értékű szövegeit. Darvas felesége azt nyilatkozta 1964-ben: „A bővérű magyar humorral írt könyvet az angol kiadó nem értékelte, és a remek történeteket szelíd, mosolygós tündérmesékké szelídítette...”
Ez a könyv nem tankönyv, és nem is rejtvénygyűjtemény. Mese. Jó olvasni, jó vele sodródni. Ha az olvasónak van ereje, a partik mélyebb elemzése további gyönyörök forrása is lehet, de a fő cél a bridzset értő ember gondolkodásának művelése a XXI. században újra elismert technikával: a tanuló, bocsánat: az olvasó szórakoztatásával.
Erről eszembe jut egy friss kép, 2013-ból. Az IBBF-en játszunk, és egészen mókás dolog történik velem. Olvasóból tanulóvá érek. Egy technikás felvevő 2 szan felvétele ellen küzdünk nagymester partneremmel. A partner a treff bubival indul, mely színből AKD5-t osztottak nekem (mondom, nagymester, jól indul). Az asztalon három kicsi. Átütöm, folytatom, három menet után nálam marad az utolsó treff, az ötös. A kezemből rám kacsint a pikk dáma, és megkérdezi, hogy emlékszem-e. A válasz igen, emlékszem a kőr ötös történetére (igaz, ott a felvétel 3 szan volt). Hogy jó ötlet volt-e, vagy sem, arról a partneremnek különvéleménye volt, de nem hívtam meg a tizenharmadik treffet, sőt, lehívtam még a kőr ászt is, és kőrt hívtam (nem is tehettem mást, kényszerített a könyv). A felvevő gondolatmenete követte a kőr ötös meséjében hasonlóan átvert felvevő történetét, és jobb híján elhitte, hogy nincs nálam több treff. Én tűntem a veszélytelen ellenfélnek. A kétfelé adható pikk impasszt a partner ellen adta meg... (Róbert Mester hatvan-hetven éves ötletének gyakorlatba ültetése földöntúli élvezetet okozott.)
Nekem azt tanította édesapám, hogy „a sikerrel nehéz vitatkozni”. Ez a könyv, így, egyben lett világsiker, a világ egyik legszeretettebb, legtöbbet olvasott bridzskönyve. (Legutóbb 2006-ban adták ki, és lesz még kiadás, megígérem.) 1994-ben a világ harmadik legjobb bridzskönyvének szavazta meg egy amerikai mesterekből álló panel (két kitűnő tankönyv előzte meg, ugyanitt Ottlik Kalandozása a hetedik helyre került). 2007-ben megismételték a mérést, Darvas könyve a hatodik helyre futott be (ezúttal Ottliké lett a dobogó harmadik foka). Nem tudjuk, hogy V. Hart szövege nélkül is így történt volna-e, de azt tudjuk, hogy az ő aranyos, kedves (ha tetszik: simulékony) vonalvezetésével készült olvasmányos könyv a bridzsirodalom egyik éke lett. (Darvas Róbert és a kártyák, mintha beszélgetnének...)
Tudjuk, hogy bizonyos történeteket (nem a bridzsről, a szövegről van szó) teljes egészében átvett V. Hart: ilyen a már említett treff kettesé, a kőr négyesé, a kőr kilencesé és a kőr ászé is (ezeket is stilizálta, de az alap ugyanaz). Darvas érdeme elsősorban nem ez, és nincs okunk szerénységre, ha honfitársunkra gondolunk a Right Through The Pack kapcsán. Sőt, csak a szuperlatívuszok használata megengedhető.
Már tudjuk, hogy Darvas évtizeden át válogatta, dédelgette, pontosította a partikat, és a létrejött végeredmény valóban hibátlan "legalábbis nekem, egyszerű földi halandónak annak tűnik": a partik mindig meghökkentők, és technikailag tökéletesek.
Nem más, mint ötvenkét csillogó gyémánt a szórakoztató bridzsirodalom koronáján.
Óriási köszönet a történelmi rovatnak a hatalmas anyagért.
