Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kovács Gergely - 2016. május 2.

Bronzérem a berlini nemzetközi csapatversenyen

Ötvenhét csapat között a harmadik helyet szerezte meg a magyar válogatott a hagyományos, nagy presztízsű német nemzetközi csapatversenyen Berlinben.

A június 16–25. közötti, budapesti Európa-bajnokságon induló magyar nyílt csapat két párja, Dumbovich Miklós–Winkler Gábor és Kemény György–Szalka Tamás indult a versenyen. A csoportkörben mind az öt mérkőzésüket megnyerték, az utolsó hármat nagy fölénnyel, ezekben összesen csupán 8 IMP-t írtak ellenük ellenfeleik, így magabiztos előnnyel végeztek a csoport első helyén, ezzel pedig a tízcsapatos A-döntőbe kerültek.

A döntőben a 9. fordulóig végig a második vagy a harmadik helyen álltak, ám aztán két forduló alatt visszaestek a hetedik helyre. Mivel szoros volt előttük az állás, nagy hajrával volt lehetőségük visszakapaszkodni a dobogóra az utolsó, 12. fordulóban. Ez sikerült is: az Era néven induló, lengyelekkel felálló csapatot 18,83–1,17-re legyőzve végül a harmadik helyre jöttek be a magyarok.

A versenyt a Claus Günther, Peter Jokish, Udo Kasimir, Christian Schlicker összetételű No Limit nveű német csapat nyerte 240,51 ponttal, a szintén hazaiakból álló Bamberg Riders lett a második 237,51-dal, a magyar csapat 233,70 pontot gyűjtött.

Kemény Gyuri ezt a partit írta meg Berlinből a Facebookon:
„Egy tanulságos zsűriparti Berlinből
A lapod bellben mans ellen utolsó helyen: Qxxx, x, xx, Qxxxxx
A licit:
2d - p - 2h - p
p - 2nt - dbl - rbdl
p - 3d - 3h - p
3nt - dbl - 4h - p
p - dbl - ppp

2d: multi, lehet erős is
2h: p/c
2nt: partner minoroknak szánta én meg természetes 2szan-nak gondoltam pikk fogás nélkül
rdbl: partner egyforma hosszú minoroknak vette, én meg 1színű menekülésnek szántam (erős szan után dont van)

Furcsa helyzet volt, és valószínűleg Tamásnak van igaza, és a 2nt-t minoroknak jó játszani, de nem ez a történet lényege.
Én a kizáró kőrössel ültem egy oldalon, és elmondtam neki, hogy a 2d-dbl gyenge szan lett volna, és én ezt a 2nt-t most pikk nélküli erős szannak gondolom, és aszerint is licitálok. Ez óriási hiba volt!
Az ellenfél zsűrit hívott a parti végén, és a két bukás helyett 3h= lett az ítélet, téves felvilágosítás miatt. Hiába érveltünk, hogy a kizáró úgy mondott gémet (3nt-t), hogy úgy tudta, hogy mögötte egy erős szanos lap ül kőr fogással, és ráadásul nem is kapott invitet, ennek ellenére a téves felvilágosítás miatt, nekünk nem jár jobb eredmény, mint a -140.
A zsűri tanácsa a jövőre nézvést a következő volt: "azt kellett volna mondanom, hogy fogalmam sincs, hogy mit jelent a licit, nincs rá megállapodásunk, nincs leírva a rendszerünkben. Ha nagyon rendes akarok lenni, akkor esetleg elmondhatom, hogy én mikre gondolok, illetve mihez licitálok, de igazából ez nem is kötelező". Ha így jártam volna el, akkor nincs az a zsűri aki megbüntethet, hiszen nem lehet eldönteni, hogy licittévesztés vagy téves felvilágosítás történt-e, és innentől kezdve védve vagyunk.
A konklúzió világos, minden a rendszerünkben nem leírt licitre azt kell mondani, hogy „fogalmam sincs, most játszunk először”, és csak utána adni bármilyen felvilágosítást.
Ez csak az én erkölcsi érzékemet bántja? Tényleg jól van így ez a szabály?”


További cikkek ebben a témában