Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kovács Gergely - 2016. június 13.

Itt vannak!

Megérkeztek az Eb-kellékekkkel tömött kaminok, elkezdődött a versenytermek berendezése, már Budapesten az EBL vezérkara, túl vagyunk a sajtótájékoztatón, és a gyerekek élő adásban próbálták ki az Eb-kártyákat. Csütörtökön kezdődik az 53. bridzs Európa-bajnokság a Groupama Arénában. A sajtótájékoztatón készült fotókból galéria látható az Európa-bajnokság Faceboook-oldalán.

A sajtótájékoztatót élőben lehetett követni az interneten, itt is látszott, hogy Yves Aubry EBL-elnök, Homonnay Géza MBSZ-elnök és Harsányi József EBL-kincstárnok mellett két asztalra való gyerek is ott van a Groupama Aréna sajtótermében. A beszédek egyik legérdekesebb mondata Homonnay Gézáé volt, annak érzékeltetésére, hogy mekkora feladat egy ilyen esemény lebonyolítása, mondta: "Míg az MBSZ évente húszmillió forint körüli összegből gazdálkodik, az Európa-bajnokság költségvetése kétszáz millió forint."

A beszédek után a gyerekeké volt a főszerep. A női felnőttválogatottban vasárnap bemutatkozó Fischer Brigitta tervezte az Eb különleges kártyáit, a gyerekek már ezekkel játszottak a kamerák előtt. Élvezték a reflektorfényt, megilletődöttség nem volt rajtuk látható. A velük készült beszéletések után az újságírók és a magyar bridzsközösség jelenlévő tagjai bejárták a Groupama Aréna Eb-nek helyszínt adó impozáns tereit. A berendezés már javában folyt, ekkor, a BBO-s boxok már például álltak.

Csütörtökön kezdődik!


További cikkek ebben a témában