Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bozzai Bence, Gulyás Dániel - 2017. február 13.

Indulj el egy úton – Magyar Kupa 1. játékhét

54 csapat részvételével hétfőn indul a Magyar Kupa. A nyolc csoportban 16 leosztásos körmérkőzések után az első négy-négy csapat jut a főágra, a többiek az alsóbb kupákban folytathatják. Állandó szerzőpárosunk sorozata első részében bemutatja a csapatokat és a csoportok várható végkimenetelét, a folytatásban pedig majd helyzetértékeléssel és partielemzéssel is szolgálnak.

Hétfő (IT)

Darvas-csoport
Dumbovich: Változatlan felállásban játszanak a tavalyi bronzérmesek. Ne feledjük, hogy tavaly a csoportkört veretlenül abszolválták, s az elődöntőig magabiztos győzelmeket arattak. Meglepődnék, ha nem első helyezettként jutnának tovább.

Pál: Tavaly az országos döntőben a Ecosoft állította meg pálékat a nyolc között, nyilvánvaló céljuk, hogy idén hasonló messzeségbe jusson a szokásos felállásában induló csapat.

Balásy: 2016-ban a legjobb 32 között a későbbi bajnok Vakrandi jött velük szembe, akkor nem volt esélyük. Aztán a vigaszágon arattak egy 1 VP-s győzelmet, de végül be kellett érniük a Pikk Kupával. Vélhetőleg abban reménykednek, hogy továbbjutásuk esetén most könnyebb ellenfelet kapnak.

Négyász: Magabiztos továbbjutás volt a csoportkörből a legutóbbi kiírásban. Aztán a 32-es tábla vigaszágán egészen a legjobb 16-ig meneteltek, ahol a Ko-mix megálljt parancsolt nekik. Vajon van-e esélyük idén még egy kicsit messzebb jutni? Pár hét, és alighanem kiderül.

Cuties: A csapatnév, felteszem, fiatal korukra utal, hiszen ificsapatról van szó – egyedül Berkes úr a kivétel, ő nemrég múlt 26, de attól még fiatalosnak néz ki, pláne ha megborotválkozik. Soraikban található az állandó U26-os lányválogatott Bekőkből kettő (Zsuzsi még nem Pesten él), valamint egy Hanna is. Kiemelésük szerint elvileg pont lemaradnak a Magyar Kupába jutásért, de várjuk ki a végét!

Slambuc: Az előző kiírásban meglepetéscsapatnak számítottak, ugyanis 6. kalaposként jutottak be a legjobb 32 közé, megelőzve a Csipka, de még a Relé csapatot is. Meg tudják-e ismételni tavalyi sikerüket? Nem lesz könnyű dolguk, az egyszer biztos.

Vasdob: Egy ificsapat állította meg őket legutóbb abban, hogy bejussanak a Treff Kupa négyes döntőjébe, úgyhogy idén ambiciózusabbak, tán olyannyira, hogy a pirosabbik kupáért fognak küzdeni.

A jósolt sorrend:
1. Dumbovich
2. Pál
3. Cuties
4. Balásy
5. Négyász
6. Vasdob
7. Slambuc

Zánkay-csoport
FÉSZEK: Tavaly azzal keltettek feltűnést, hogy a főtáblán egyből kikaptak Hodosiéktól, igaz, csak 1 pöttyel. Aztán vigaszágon eljutottak a legjobb 16-ig, ott azonban a Pál csapat jelentette számukra a végállomást. Tanulván „hibáikból”, fiatalokat igazoltak: a friss 2. osztályú Honyek–Szentandrási páros már a csb-n is bizonyított, s idén akár meg is lehet a művészek számára az Országos negyeddöntőbe jutás.

Royston: A csb-n álltak az első helyen is, ráadásul a 3.-nál egyszer sem voltak rosszabb helyen, végül be kellett érniük az ezüstéremmel. Habár azóta Kelen Károly eligazolt a fiatalokhoz, a kupán is sokáig juthatnak – a csoportjukból való továbbjutáshoz mindenesetre kétség sem férhet.

Dienes: Dömös szeniorcsapatot verbuvált maga köré, kis változtatásokkal a tavalyihoz képest, amikor is először a Nők (ketten játszanak a Royston csapatban), aztán meg pont Harangozóék állították meg őket a főtáblán. Még szerencse, hogy most a csoportkörben jött nekik össze mind a két meccs, így annál később találkozhatnak majd a főtáblán.

Csillagpalánta: Három ismert és sokak számára öt viszonylag ismeretlen név ebben a csapatban. Nem meglepő, ugyanis Szetyű, Süni és Konky elhatározta, hogy felhozza a U16-os csapatot, mert hogy tudtommal az „ötök” társasága mind olyan játékosokból áll, akik még nem érték el az előbbi korhatárt. Jó játékot, fiatalok!

Csipka: Tavaly nem jött össze nekik a főtábla, de idén talán kicsit több esélyük lesz, amennyiben jobbat menetelnek az előbb bemutatott csapatnál, s nem előzik meg őket hátulról sem. Mindenesetre a rutinjuk megvan hozzá.

Expassz: 2016-ban a Káró Kupába kerültek, azonban ott nem sikerült bejutniuk a legjobbak közé, ám természetesen ők is kicsit tovább érhetnek, s ha tényleg mindig megpróbálják megadni az összes im- és expasszt, akkor ez sikerülhet is nekik!

Kaskad: A friss csb III. osztály győzteseit köszönhetjük ezen csapatnév alatt, akiknek az előző kiírásban nem jött össze a jó szereplés, de idén azért joggal bízhatnak abban, hogy többre viszik, hiszen alighanem a lábukban van a „boogie”!

A jósolt sorrend:
1. Royston
2. FÉSZEK
3. Dienes
4. Csipka
5. Kaskad
6. Csillagpalánta
7. Expassz

Ottlik-csoport
Vakrandi: A címvédő csapatnál egészen nagy változás állt be, ugyanis a Szabó Csabi–Marjai Peti páros eligazolt a Galimba, helyükre pedig egy személyben Siba Gergely jött, így most ötösben vágnak neki a kupaküzdelmeknek. Mindenesetre az országos 8 közé jutás így is meglesz nekik, szerintem!

Vikor: Egy Nyúl, két Vikor és egy Tubak. Jó nevek a bridzsben, továbbjutásukhoz nem fér kétség, aztán majd eldől, mire viszik négyesben a legjobb 32 között!

Izobau: Tavaly nem volt ilyen nevű csapat, de idén újra BB vezérlete alatt futnak, és itt egy újonnan összeállt párost köszönthetünk Réti Zsuzsa–Vida Mihály személyében. Ha sikerül nekik összecsiszolódniuk, akkor sokáig eljuthatnak.

Relé: Az előző kiírásban nem jött össze a főtábla, de most alighanem jobban odafigyelnek arra, hogy nem lehet csak úgy ellazsálni a selejtezőt. Mindenesetre a Káró Kupa friss címvédői ők, s alighanem többre vágynak.

Honeymoon: A nászutasoknak keresztelt csapatnak tavaly sikerült eljutni a legjobb 32 közé, de ott nem jutott neki túl sok győzelem. Jó előjelnek számít, hogy tavaly is egy csoportban voltak Jusztinékkal, akiket meg is előztek.

Szemes: A friss MP III. osztály győzteseit is soraiban tudó csapat. A Káró Kupa elhódítására mindenesetre minden esélyük megvan.

Káosz: Remélem, a csapatnév alatt nem a játékukat akarták megjelölni a fiatalok, hanem csupán elrettentés gyanánt választották ezt a nevet. Tavaly Tóth Andrea már kipróbálta, hogy milyen Treff Kupa-döntőt játszani, vajon idén sikerül megnyernie is?

A jósolt sorrend:
1. Vakrandi
2. Vikor
3. Relé
4. Izobau
5. Honeymoon
6. Szemes
7. Káosz

Widder-csoport
Aromo: MP I/B-s bajnokokkal (Mirk–Kepecs–Szász) áll ki egy régi-új névvel ellátott csapat, hozzájuk csatlakozik a volt galimos Gellér Janó, valamint Nyárádi Gábor. Ilyen névsorral alighanem sokáig életben fogják tartani az országos legjobb 8 közé jutás esélyét.

PT: Tavaly a Pikk Kupa második helyezettjeként értek célba, közben viszont magabiztosan visszajutottak az I/A-ba a csb-n. Vélhetően motiváltak arra nézvén, hogy most a Pikk Kupa helyett bennmaradjanak a Magyar Kupa legjobbjai között, s ott érjenek el kitűnő eredményt.

Főleg ifik: Csárli és a fiatalok, vagyis ezen csapat tagjai még a folyamatosan fejlődő Lajos Hanka–Szűcs Villő, valamint a frissen egymásra találó Marcin László és Kovács Márton párok. A csoportkörből való továbbjutásuk esetén sok tapasztalatot gyűjthetnek majd a főtáblán.

SZTAKI: Revansot vehetnek Lisiék a PT-n, ugyanis a csb I/B osztályában pont mögöttük lettek másodikok. Ha odafigyelve játszanak, akkor akár még a csoportbéli második hely is összejöhet, aztán onnantól meg ki tudja, mikor lesz megállás.

Rappen: Sűrű napjaik lesznek Frisch Tamáséknak, ugyanis a kupabéli meccsük után még egy csb-osztályozót is le kell játszaniuk, ahol igen fontos céljuk elkerülni a kiesést az I/B-ből. Tavaly a Káró Kupában a másodikok lettek, idén alighanem a győzelemre törnek.

Omen: Lovas Jutka nemrég még Jazzy néven szerepeltette csapatát, de most visszaváltott Omenre. Hogy ez mennyire jön be, az majd kiderül, a névváltoztatás ellenére a Káró Kupában való jó szereplés elérhetőnek tűnik számukra.

ZEN: Tavaly majdnem sikerült bejutniuk a Treff Kupa négyes döntőjébe. Idén, kiegészülve a Dienes Attila–Csapó Szabolcs párossal, ez simán sikerülhet is nekik, sőt, akár a Káró Kupa is, ha precízen pakolgatják a kártyákat!

A jósolt sorrend:
1. Aromo
2. SZTAKI
3. PT
4. Főleg ifik
5. Rappen
6. Zen
7. Omen

Kedd (GD)

Cohen-csoport
A Visoft idén is szokásos csapatával áll fel, azonban ha Macskásy most is annyit hiányzik, mint a csb-n, akkor könnyen lehet, hogy ugyanúgy járnak, és nem kerülnek a legjobbak közé – Macsek, szedd össze magad, visszavárunk! Első helyes továbbjutásukat így sem fenyegeti veszély, de a rájátszásban bajba kerülhetnek erősebb csapatok ellen.

Szigethyék ezúttal Mirk Gabó (és Szász Gyuri!) nélkül állnak fel, talán ezért nem annyira „ütősek” idén, nagy csatában lesznek a második helyért.

Aki az ellenfelük lehet, az a jó öreg Artemix. Kerényi Pista erős gárdát gyűjtött maga köré, és az évek során rá is tapadt egy kis tudás... A Vass Kata–Blancz Tamás páros jól muzsikál mostanában (ha Tamás nem kiabál, akkor biztos, hogy jól állnak…), és a friss Gombás–Kolosi pár is tud jó eredményeket szállítani.

A matematikusokkal jól ellátott ELTE idén is esélyes a rájátszásra, Poór Pista minden barátja a csapatban: a két Quittner mellett Bártfai Pál, valamint a viszonylag frissen összeállt Tichler–Kerti pár is biztosíthatja a továbbjutást.

A „régi motorosokból” álló Lufthansa idén is megnehezítheti a továbbjutást a „nagyok” számára, míg a Kibic színeiben induló Ernyő Alatt talán idén is még a minor kupákra helyezi majd a hangsúlyt.

A jósolt sorrend:
1. Visoft
2. Artemix
3. Szigethy
4. ELTE
5. Lufthansa
6. Ernyő Alatt

Kaufmann-csoport
A Galim sztár(pár)igazolással rakétázott az összesített első (lapzártakor második, a Visoft centikkel előzött) kiemelt helyre: a Szabó Csaba–Marjai Péter párt sok csapat látná szívesen a soraiban. Velük nem is kérdéses, hogy első helyen jutnak tovább, de talán az sem túlzás, hogy a négyes döntőn kívül minden eredmény csalódás lenne a számukra, sőt…

A Lowel idén is a Kerekes–Varga, Topolyi–Welker párokat, valamint Mezei Katit indítja, aki ezúttal Sebes doktorral alkot ütőképes párt (lásd még: Palatinus csapat). Itt is jó esélyű, hogy sikerül hozni a második helyet a csoportban.

Letisztult összeállításban indul a Tatabánya: Kardos–Andrási, Lévai–Hegyi idén is veszélyt jelenthet bármely magasabb osztályú ellenfélre is.

A Mesdames, azaz hölgyek nem véletlenül ezen a néven indulnak: a Dazsián–Nagy páros már játszott az első osztályban is, míg Pölöskei Petra és Sándor Judith az I/B-ben indult – sajnos, vitézkedésnek nem nevezhetjük, hogy nem sikerült megkapaszkodniuk. Takács Tímea feltehetően velük alkot majd „édeshármast”.

A Mákosnudli, azaz az ifjú Kuttner, Zoltán által vezetett csapat az egyik legnépesebb, heten neveztek a versenyre, és remélik, odaérhetnek a negyedik helyre.

A Hermányi Annamária nevével fémjelzett Next, és a klub nélküli(!) Padlás csapat együttes mesterpont átlaga nem éri el a kétszázat, így talán tőlük idén még nem kell tartania a többieknek, de bizonyára üde színfoltot jelenthetnek majd.

A jósolt sorrend:
1. Galim
2. Tatabánya
3. Lowel
4. Mákosnudli
5. Mesdames
6. Padlás
7. Next

Keleti-csoport
Talán a kevés hétvégi verseny, országos páros indulás teszi, de a GAMAX mesterpont átlaga csak negyedik a mezőnyben, holott nyilván itt (is) első számú esélyesek a végső győzelemre. A tavalyi eredmény(telenség)ek miatt idén alaposan erősítettek, Hegedűs Gál bármely csapatban szívesen látott játékos lenne – vele szinte veretlenül nyerték a budapesti csapatbajnokságot, és várják az OCSB négyes döntőt (amely amúgy néhány hét múlva, a kupaszezon közepén kerül megrendezésre).

Az Ecosoft tavaly hatalmas meglepetésre egészen a legjobb négyig jutott a Magyar Kupában, de lássuk be, ezt a meglepetést nehéz lesz megismételni. Bár igazoltak idén pár új játékost, a Marjai György–Vági Máté páros mellett a rutinos Fazakas–Surányi hasznos lehet, míg az Ifjú Tanonc párja, a legifjabb Vikor, Attila eligazolt a családi csapatba, helyét Budai László veszi át.

A Leó szokásos hármasa, a Nyárádi Ibolya, Papp Csaba, Nagy István hármas mellett váratlanul több Nyárádi nem található, csak Gabi, aki nem játszó kapitányi pozíciót vállalt csak idén. Hozzájuk Kutnyánszky Vera, és a Kelen–Kelen páros csatlakozik, hogy a családi feeling ne vesszen el egészen.

A Bóc és a Cyan csapat szinte azonos pontszámmal került ebbe a csoportba, azonban Bócékat kicsit esélyesebbnek érzem, Petravich Gábor hatalmas tapasztalata többet ér, mint Cyanék élpárja, a remek páros eredményekkel rendelkező Klein–Balogh páré.

Az Ördögszekér és a palatinusos Koboldok várhatóan a minor kupákban vitézkednek majd. Ebben a csoportban kivételesen nem lát meglepetést a gömb.

A jósolt sorrend:
1. GAMAX
2. Ecosoft
3. Leó
4. Bóc
5. Cyan
6. Ördögszekér
7. Koboldok

Kovács-csoport
Az első kiemelt itt az Elastron, de talán egyedül itt merül fel, hogy ne ők legyenek az elsők. Bár az OCSB-n egy kört mentek, a második forduló már a végállomást jelentette nekik, több játékosuk szerint áldás, hogy nem kell még egy hétvégét játszani. Szomorú, hogy ez a valaha oly domináns csapat már nem a régi fényében világít – a kor (Csepeli, Jakab), a betegségek (RIP, Hümér!), és eligazolások (Dumbovich, Nikolits), valamint több, szinte visszavonult játékos (Kovács Misi, Linczmayer Lajos) a fő okok.

A második kalapból ide az Interface került. Sajnos, ők is pótolhatatlan veszteséget szenvedtek tavaly (Szabó Pisti, sosem feledünk), az budapesti csb-n nem szerepeltek fényesen, de a kiesés nem fenyegette őket. Csehó doktor, a csapat kapitánya kényszerűen új partner után nézett, és DöZsó (Dörnyei Zsolt) lett a nyerő, míg a fix Varga Pipi–Udvari Szabolcs, Holyinka–Ciffra páros maradt itt szokás szerint – bár a páros bajnokságon Varga–Csehó jól szerepelt, így ez a „keresztbeülés” sem kizárt idén.

Hodosiék a szokásos hatosfogattal indulnak, és jutnak várhatóan tovább: Hodosi–Mérei, Fülöp–Rózsa és Hámori–Jakus megszerzi majd a csoport harmadik helyét.

Exelnök úr, Nádasi Tibor csapata, a Durostone szokás szerint jó, Pál Sanyi várhatóan a továbbjutáshoz is hozzásegíti őket.

A Wellner és Hazai csapatot szintén nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni, elég, ha arra emlékeztetünk mindenkit, micsoda remek menetelést mutatott be tavaly a Hazai csapat, akik nem csak főtáblára kerültek, de ott is mentek egy kört, holott az ötödik kalapból indultak…

A jósolt sorrend:
1. Interface
2. Elastron
3. Hodosi
4. Durostone
5. Hazai
6. Wellner